Üdvözlök mindenkit, aki éppen a Mozivandál sorozat első cikkét olvassa.

Régebben a mozivandal.blog.hu-n, majd a poweron.blog.hu-n, illetve az Mradio.hu-n írtam, illetve mondtam a mikrofonba filmkritikákat, de úgy gondoltam inkább áthozok mindent ide a Prohardverre, mert itt legalább olyan közösségnek írok, aminek ténylegesen a részese vagyok. Műfajtól függetlenül próbálok itt is kritikákat írni, de nem árulok el nemzetbiztonsági titkot, ha azt mondom főleg a jó akciófilmek, vígjátékok és thrillerek érdekelnek. (Illetve egyéb titkos perverzióim közé tartoznak a bűn rossz Zs kategóriás filmek is)

Válogatott gyilkosok
eredeti cím: (Killer Elite)
műfaj: akcióthriller
bemutató: 2011

Gyilkosok gyilkosa

Furcsa egy gyerek lett ez a Válogatott gyilkosok. Egy akciófilm, ami megtörtént történetet dolgoz fel egy első filmes rendező és forgatókönyvíró keze alatt. A kötelező köröket letudva rohanjunk át gyorsan a történeten.

Danny Bryce képzett bérgyilkos, aki egy félresikerült akció után szögre akasztja a csúzlit, hogy egy tanyán élje le hátra lévő életét szíve választottjával. Számításait természetesen keresztül húzzák, ugyanis levelet kap, amely szerint volt társát, aki a roppant beszédes Hunter névre hallgat elrabolták. Bryce csak egy módon szabadíthatja ki Huntert, mégpedig ha elutazik a Közel-Keletre és egy visszavonult turbános diktátor parancsára kivégez három ex- SAS katonát, akik megölték a diktátor fiait. Hogy ne legyen sétagalopp a meló, a három gyilkosságot balesetnek kell beállítani és a katonáknak haláluk előtt videófelvételen kell beismerniük tetteiket. Mi sem egyszerűbb ugye?
Főleg ha egy, az SAS felett álló csoport és a volt bérgyilkos közvetítő is Bryce fejét akarja.

Háttér és sztori

Megmondom őszintén kellemesen csalódtam a filmben, ugyanis sokkal magasabb szintet sikerült megütnie, mint amit vártam. Mondjuk fenekestül nem fogja felforgatni az akciófilmes műfajt, de egy árnyalatnyit többet ér mint ha egy sima vasárnapi popcorn movie-t nézne az ember.
Aggodalmam legfőbb oka az volt, hogy a filmet egy olyan rendező készítette, illetve olyan forgatókönyvíró írta, akiknek a Válogatott Gyilkosok a bemutatkozó filmje. Ez önmagában nem olyan óriási probléma, hiszen mindenki elkezdi valahol a szakmát, de Gary McKendry jó nagy súlyt vett a hátára a produkcióval, ugyanis csupa nagy nevekkel kellett együtt dolgoznia, ezen felül pedig meg kellett teremtenie a tökéletes 80-as évek feelinget. Ebből adódóan nem beszélhetünk filléres alkotásról, már csak a színészek gázsija miatt sem, illetve ahhoz, hogy minden korhű legyen, elég komoly mennyiségű kellékanyagra van szükség. 70 millió dollár pedig még barátok közt is tekintélyes összegnek számít, a felelősségről nem is beszélve.

A színészgárda olyan neveket vonultat fel, mint Robert De Niro (Hunter), Clive Owen (Spike), Jason Statham (Bryce), de ide sorolhatnám akár Dominic Purcellt (Davies) is. ( Mellékesen megjegyezném, hogy nem tudom kinek az ötlete volt, hogy Dominic Purcellt alkoholista mexikóinak öltöztesse és bődületesen nagy pornóbajuszt ragasszon rá, de óriási alakítást nyújtott ebben a szerelésben)

Ami Mckendry számára hátrányt, az ugyanúgy előnyt is jelentett, hiszen profi színészekkel dolgozott együtt, még a mellékszerepekben is olyan színészek tűntek fel mint Adewale Akinnuoye-Agbaje, vagy éppen Nick Tate, így legalább abban biztos lehetett, hogy mindenki jól hozza majd az adott karaktert. És így is lett, már amennyit a karakterek scriptje megengedett a színészeknek, de erről majd kicsit később. Egyébként azt még a rendező is elismerte, hogy nem egyszerű gyomorgörcsön kellett túltennie magát, amikor De Niro megjelent az első forgatási napon.

A másik és egyben legfontosabb szempont, hogy McKendry-nek volt mire támaszkodnia sztori szempontból, hiszen a film Ranulph Fiennes „The Feather Men” című könyve alapján készült, így legalább a történet adott volt. Itt azért megint sikerült egy jó adag indulattal nyakon öntenie magát, ugyanis az említett könyv egy erősen megkérdőjelezett ománi akcióról tár fel részleteket egy belsős SAS katona szemszögéből. Nyilván nem meglepő, hogy a brit kormány mérsékelt örömujjongással fogadta az 1991-ben megjelent könyvet és túl sokat nem is ismert belőle el a valóságtartalmat illetően, illetve valószínűleg a film megjelenésekor sem verték a nemesebbik felüket a földhöz örömükben a srácok.

Jópofa Easter Egg egyébként, hogy Fiennes alakja a filmben is megjelenik, mint likvidálandó személy.

Akció, látványvilág

Azért megvan a varázsa a 80-as éveknek, ezt nyilván senki nem tagadja. A Válogatott Gyilkosokban az a jó, hogy itt nem a nagy amerikai, hanem az európai 80-as évek köszön vissza a vászonról. A kellékesek kitettek magukért és szerencsére az operatőrök is jól vizsgáztak, ahol szintén érdekes volt a munkamegosztás. A kamerák mögött ugyanis a viszonylag tapasztalt és amerikai produkciókban valamint látványvilágban jártas Simon Duggan, és a kizárólag európai filmekben közreműködő Alain Duplainter állt, ez a kettősség egy kicsit meg is látszik a filmben, de ez szerencsére kifejezetten jót tesz neki.

Az akciók mennyiségével és minőségével nem volt gond, végre nem akartak senkiből szuperhőst csinálni, Statham és Owen küzdelme a kórházban pedig kifejezetten jól sikerült. Az autós jelenetek szintén hozták a szintet. (Más kérdés, hogy a magamfajta autóbuzi a százas zsepi után kapkod, amikor a gyönyörű Ford Cortinakat csapkodják a falhoz).

Pro és kontra

Akármennyire is jót tett a filmnek a változatosság, és a felemás látványvilág, tökéletes alkotásról nem beszélhetünk. Az én legfőbb problémám forrása például az, hogy annyira igyekeztek az eredeti történet felkavarásával, hogy a különböző karakterek kidolgozásáról megfeledkeztek. Nem igazán tudni, inkább csak sejteni lehet egy-egy szereplő indíttatását, motivációját. Olyan kisebb bakikat pedig elnéz az ember, hogy az egyik pillanatban összetört autó a másikban patika állapotban van, vagy, hogy a megfigyelést végző „beépített” ügynökök a leghalványabb jelét nem mutatják a rejtőzködésnek. Példának okáért egy iphone, vagy skullcandy fülhallgatót megszégyenítő fehérségű, giliszta vastagságú headsetet pont abba a fülükbe raknak, amely mellett éppen elhalad a megfigyelni kívánt személy. Mondjuk, hogy ez még belefér. Illetve, bár másoknak lehet, hogy apróság, de a film alatt szóló zenékkel sem voltam megbarátkozva, most már egyet sem tudnék belőlük felidézni, vagy beazonosítani, ha meghallanám. Természetesen nincs ki zárva, hogy a hiba az én készülékemben van.

Összegzés:

Történet: 5/4
Látvány: 5/5
Hang: 5/2
Szereplők: 5/3