2019. augusztus 21., szerda

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Az élet rovat

Valahol Európában

  • (f)
  • (p)
Írta: |

Nehéz a férfiembernek manapság. Nincsenek már sárkányok, várak, a hercegnők meg végképp felszívódtak...

[ ÚJ TESZT ]

Nehéz a férfiembernek manapság. Nincsenek már sárkányok, várak, a hercegnők meg végképp felszívódtak, így a kalandok lehetőségének száma is erősen csökkent. Talán ezért, talán más okból, de amikor múlt héten egy barátom felhívott, hogy hozzak el egy autót Angliából - igent mondtam. Első körben persze beugranak a szokásos gondolatok, jobb oldalon a kormány, a közlekedés tükrözve, ám mint azóta megtapasztaltam, nem igazán sikerült reálisan felmérni a nehézségeket. De ne rohanjunk a dolgok elébe.

A jármű maga egy Huddersfield nevű kisvárosban várt rám, nagyjából félúton Manchester és Leeds között. Az internet korában nem jelenthet gondot egy ilyen út megtervezése, de azért rendesen megizzadtam mire sikerült mindent összehozni. Szombaton indultam, az eladó kérése mindössze az volt, hogy este 8 előtt érjek oda, így az első megoldandó probléma az volt, hogy találjak olyan repülőt, ami valamikor kora délután landol Angliában. Mindössze két nappal az utazás dátuma előtt nem volt túl egyszerű, választhattam a nagy cégek többszázezer forintos és pár fapados járat között, de mindegyik az esti órákban indult. Végül aztán sikerült egy Sármellékről induló, helyi idő szerint délután 3-kor érkező járatot találni, így már csak azt kellett megoldani, hogy nem egész 5 óra alatt eljussak Huddersfield-be. Busz, vonat, repülő, mind nagyon drága ánglius barátainknál, de hosszas tervezés után a következő útiterv alakult ki:

13.35 - 15.00 : Sármellék - London-Stansted repülővel
15.45 - 16.15 : London-Stansted - London (Tottenham Hale) reptéri express-vonat
16.15 - 16.?? : Tottenham Hale - King's Cross metróval
17.00 - 18.56 : London (King's Cross) - York távolsági vonat
19.10 - 19.55 : York - Huddersfield helyi vonat
20.00 - 21.00 : autó átvétele
21.00 - 04.00 : Huddersfield - Dover kompkikötő már autóval
04.40 - 06.50 : Dover - Calais komppal
07.00 - 24.00 : Calais - Székesfehérvár

Még sosem jártam a szigeteken, izgalommal vártam az utat, főleg a londoni részét, hiszen teljesen ismeretlen helyen kellett például a metrón eltalálni, ettől tartottam a legjobban, hagytam is 45 percet a négy megállónyi útra.

Hirdetés

Sármellékre érve kicsit olyan érzésem volt, mintha időutaznék, ez egy régi katonai repülőtér, elhagyott épületek, lecsupaszított szovjet beton-emlékművek és atombunkerek bejáratai mellett visz az út a csili-vili bádogépülethez. A meglepetések sora már ott elkezdődött, lévén a becsekkolásnál (szép magyar szó ez is) várakozva, a sorban kettővel előttem, életem első - lassan 10 éve nem látott - nagy szerelme álldogált. A biztonsági ellenőrzésnél is vártak újdonságok, még a cipőmet is levetették velem, úgy kellett átmenjek a detektoros kapun.

Az Y tövénél ültem én - belül

Sima repülés volt, leszámítva, hogy a mellettem ülő leányzó hiába tömködte tele az orrát papírzsepivel még a felszállás előtt, mire elértük a repülési magasságot, nagyjából mindene véres volt, kisebb riadalmat okozva a körülöttünk ülőkben és a légikísérők között. De aztán szerencsésen sikerült elállítani a vérzést, lenyomott alig három perc alatt 5 fehér rumot és a hátralévő út már nyugalomban telt, csak néha dudorászott egy kicsit, bár jobb lett volna ha inkább lerajzolja. A klasszikus angol időjárás szabadnapot tartott, vagy ünnep volt talán, mindenesetre szikrázó napsütésben és 24 fokban sétáltam be a terminálhoz. Fényképezni egyszerűen nem lehet, mindenhol hatalmas feliratok hirdetik, hogy bármilyen ilyetén vagy erőszakra utaló mozdulatsort azonnal és kegyelmet nem ismerve torolnak meg. Hasonló eljárásban részesítik a magára hagyott csomagokat, nagyon kell ügyelni, hogy még véletlenül se kerüljön egy méternél messzebb a pakkunk.

Miután sikeresen beváltottam az előre megrendelt vonatjegyeket, maradt majdnem egy órám a vonat indulásáig, így egy kicsit körbenéztem, de csak a szokásos reptéri közeg fogadott. A séta során összefutottam egy szerencsevadász magyar fiatalemberrel, hiába, kicsi a világ. Edinburgh-ba tartott, egy tejüzemben fog dolgozni, sok szerencsét kívánok neki innen is. A balos közlekedés a mozgólépcsőknél kezdődött, valószínűleg a repülés hatására kissé nehezen sikerült felfognom, hogy a jobboldali a csudának se fog lefelé menni, akárhogy is próbálom. De aztán kapcsoltam és néhány kuncogó szemlélődővel mögöttem sikerült leérnem a peronokhoz, ahol már várt a városi expressz.

Végállomás a Liverpool Street...

Parányit összezavarodtam, ahogy elindultunk, hasonló látvány fogadott a vasút mellett, mint amit a Nyugati-t elhagyva láthat az ember. Röpke fél óra alatt beértünk Tottenham Hale-re, amit nagyjából a Kőbánya-kispesti metróállomáshoz tudnék hasonlítani, minden szempontból. Miután sikerült kideríteni, hogy a King's Cross melyik zónába tartozik, különösebb problémák nélkül el is jutottam oda, majd irány a vasútállomás. Azt ugye hallani, hogy mennyire megszigorították a dohányzás körülményeit, de lépten-nyomon óriási felhívásokba botlottam, hogy ha mégis látnék valakit aki ilyet tesz, azonnal jelentsem, ne forduljak el és ne nézzem el. Úgy látszik, a svájci példa nekik bejött, egyre több helyen tapasztalható ez a jelentgessük fel egymást jelenség.

Itt jegyezném meg, hogy sikerült úgy átutaznom Londonon és fél Anglián, hogy tulajdonképpen nem láttam semmit az országból. A vonatról se nagyon tudtam fényképezni, saccra kb. 150-160 km/h-ás sebességgel haladt, én meg csak a kis kompaktot vittem el magammal. A táj egyébként ezen a részen nagyon hasonló a Magyarországihoz, növényzet tekintetében legalábbis, hosszú kilométereken át csak hatalmas repcemezőket lehetett látni. Jót mosolyogtam, amikor a távolban megpillantottam az inotaihoz hasonló hatalmas gyárkéményeket, erről még fényképet is sikerült készíteni. A vagonok egyébként nagyon kényelmesek voltak, légkondi, tisztaság és ingyen wifi is volt, böngészéshez tökéletesen elegendő sávszélességgel. Érdekesség volt még, hogy a dohányzással ellentétben az italozás megengedett, közterületen és a közlekedési eszközökön is. A férfiak sört, a nők vagy bort, vagy rumot ittak, de szinte kivétel nélkül mindenki, látszott, hogy teljesen elfogadott dolog ez, része az utazási kultúrájuknak.

King's Cross vasútállomás és a kémények

Az út hátralévő részében semmi érdekes nem történt, a csatlakozás is menetrend szerint történt, így gond nélkül megérkeztem Huddersfield-be, ahol már várt az eladó, egy pakisztáni férfiú. Az üzletét meglátva már kezdtem volna megnyugodni, hiszen egy elegáns külső kirakatot láttam, de aztán bevitt a hátsó udvarba, ami viszont inkább hasonlított valami nyomornegyedre, tele arabbal, akik szombat lévén a "kertjeikben" múlatták az időt. Nem volt valami bizalomgerjesztő környék, remegett is kicsit a térdem, de szerencsére semmi inzultus nem ért, sőt, nagyon barátságosak és segítőkészek voltak. Nagyjából másfél óra alatt sikerült is aztán meggyőzni, hogy csak egy autót szeretnék vásárolni, hiába kínálgatja a szuperebbnél szuperebb járgányokat nekem. Az autó papírjai is rendben voltak, semmi akadálya nem volt, hogy útnak induljak.

Szegény iGo kétszer fagyott bele a Huddersfield - Székesfehérvár útvonal megtervezésébe, míg nem kínoztam tovább és úticélnak Dovert adtam meg, amit már gond nélkül kiszámolt. Örömmel nyugtáztam, hogy mindössze 20 mérföldet kell autóznom az autópályáig, ráadásul este volt, a forgalom is gyér, úgy tűnt, könnyedén megúszhatom a baloldali vezetés megpróbáltatásait. Így is történt, de aztán jött a feketeleves. Mint kiderült, odaát éjjel újítják fel az autópályákat, ezért közel 200 km-t falvakon keresztül kellett megtegyek, ami nem kicsit volt fárasztó. Hatezer körforgalom, erre kanyarodj, arra kanyarodj és emellett ráadásul rengetegen voltak, mintha nem is éjjel lett volna. Ezért aztán a kényelmes autókázásból őrült hajtás lett a végére, hogy elérjem a kompot. Hajnali négy után pár perccel száguldottam el a Dover tábla mellett, tudva, hogy legkésőbb fél órával kompindulás előtt be kell csekkolni. Óriási szerencsémre egy magyar származású néni dolgozott éppen a kapuknál, aki amikor megtudta, hogy magyar vagyok, nagyon megörült és elintézte nekem, hogy felengedjenek és még kávéval is megkínált. Addigra az egész napos utazás hatására olyan állapotban voltam, hogy leparkoltam a kompon, behúztam a kéziféket és nagyjából két másodperc múlva már aludtam is. Pedig ezt a részét az útnak nagyon vártam, ezek a kompok nem sokban hasonlítanak balatoni testvéreikre, többszintesek és hatalmasra nőttek.

A gépezet

Másfél óra múlva dudaszóra ébredtem, félig még kómában lehajtottam és rutinosan besoroltam az út baloldalára, kellett pár perc mire rájöttem, hogy nem véletlenül autózik mindenki a másik oldalon. Szívem szerint folytattam volna az alvást, de nem volt mese, menni kellett, irány Brüsszel. Épphogy átértem Németországba, amikor egyszercsak a szervó úgy gondolta, hogy a továbbiakban nincs szükségem rá, és megadta magát, de végleg. Ezekben a mostani csodákban persze semmi mechanikai rásegítés nincs, csak elektromos, egy-egy komolyabb kanyar rendesen megizzasztott, estére már rendesen éreztem a vállamban és a karomban a hiányát.

A kis Punto az 1.2-es motorral nem éppen egy versenyautó, de azért sikerült viszonylag jó tempóban autózni, így aztán sötétedés előtt még elértem Ausztriát. Boldogan írtam haza az sms-t, hogy pár óra és érkezem, de Bécs előtt végképp elhagyott a szerencse. Először csak kidobált ötödikből a váltó, aztán egy nagy reccsenést követően végképp bemondta az unalmast, épphogy annyi lendület maradt, hogy egy pihenőbe be tudtam gurulni és annyi. Onnantól aztán se előre se hátra, éjjel volt már, hiába próbáltam elérni az itthoni kapcsolatomat, felháborító módon aludta az igazak álmát. Nem volt más választásom, be kellett rendezkedjek éjszakára, a hőmérő szerint -2 fok, nálam meg mindössze egy pulcsi és egy kiskabát volt. De túléltem, bár aludni nem tudtam sokat, főleg a hideg miatt, de a kamionok zaja is elég zavaró volt.

A pihenő

Reggel aztán visszahívott az illető, a trailer elindult, már csak el kellett valahogy tölteni az időt. Hála az égnek elvittem magammal a laptopot, a Thinkpad akksija remekül bírja, minimum fényerővel majdnem 6 órát tart, megnéztem egy koncertet és Vegas módban összeszedtem majdnem 600 dollárt pasziánszban. Tíz óra körül aztán pislákolt egy utolsót és más elfoglaltság után kellett nézzek. Gyerekkorom egyik kedvenc szórakozását vettem elő, nekiálltam számolni az autókat, versenyeztettem a BMW-t, az Audit és a Mercit, fél órás szakaszokra bontva az időt. Meglepő módon a Mercedes toronymagas győzelmet aratott, fél óra alatt átlag 220 haladt el előttem, míg Audiból 102, BMW-ből 100. Megpróbálkoztam a teljes forgalomsűrűség számlálásával is, de fel kellett adjam, két irányból három-három sávban egyszerűen követhetetlen volt.

Dél után kicsivel aztán feltűnt a várva-várt trailer, mondtam is a srácnak, hogy nem mostanában örültek neki annyira mint én. Hazafelé már semmi gond nem volt, csak a szagommal és az álmossággal kellett megküzdenem, de sikerrel vettem az akadályt és 5 óra körül már otthon dobáltam le magamról a két és fél napja felvett ruháimat. Igazi kalandorként nem vette el a kedvem, de Punto-t az elkövetkezendő évtizedekben nem nagyon szeretnék közelről látni...

Hirdetés

Hirdetés

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.