Inni akarok egy pohár vizet. Felemelem. Megiszom. Leteszem. Megittam. Szabad vagyok.
Kimehetek az utcára, békésen demonstrálhatok, beülhetek a Parlamentbe, átruccanhatok Ausztriába. Egy hátizsákkal bejárhatom a világot. Elmehetek zsoldosnak vagy tánctanárnak. Szabad vagyok.

Szabad vagyok?

Csak azért mert megtehetem, hogy kézenállva megyek végig az utcán, meg is teszem? Nem. Miért?
Megtehetem, hogy ma kedves és megértő vagyok az emberekkel. Ehelyett folyamatosan duzzogok, és rákiabálok a nénire, hogy menjen már gyorsabban.
Egy barátom felhív, gondja van, elküldöm a fenébe. Hiszen ma rossz napom volt. Hazaérve leülök a tévé elé, kinyitok egy sört, és kényelmesen hátradőlök, hogy a nap hátralevő részében fel se keljek kényelmes fotelomból.

Mindezt megtehetem. Szabad vagyok.
Szabad vagyok?

A legfontosabb elérendő tulajdonságok közé sorolják az emberek a "szabadság"-ot. Ez mit jelent? Szabad felszólalás, vallás, gyülekezés, sajtó, egyenlő jogok?
Politikusok kedvenc frázisa a szabadság. Általában a "mi" államunkat, a mi elveinket, a mi pártunkat jelenti. Szabadok vagyunk!

Filozófiailag megközelítve, ezt negatív szabadságnak nevezzük. Azok a dolgok, amikben nem vagy korlátozva (ezért negatív, nem pedig azért, mert rossz).

Mi a pozitív szabadság? Azok a dolgok, amiket megtehetek, magamból fakadóan. Szabad vagyok, mert okkal teszem azt, amit. Ismerem az alternatívákat, így nem vagyok egy lehetőségre korlátozva. Szabad az akaratom, mentes vagyok belső korlátoktól és kényszerektől. Megfelelő önismerettel és tudással rendelkezem.

Cselekedeteimet nem feltétlen a pillanat heve határozza meg, életemet erkölcsi megfontolások és személyes értékrend alapján vezetem. Nemcsak tudom, mit teszek, hanem tudom, mit nem, és miért. Egyetemes értékeket keresek és követek.
Szabad vagyok.

Szabad vagyok. Azt, úgy és akkor teszem, amit, ahogy és amikor akarok. Akaraterővel rendelkezem. Bármit képes vagyok megtenni, hiszen mindenkinek van akaratereje, ami kimeríthetetlen forrás. Én lehetnék a miniszterelnök, ha eléggé akarnám, vagy akár űrhajós is.

A barátom szerint a dolgokat elég csak elképzelni, meg akarni, és így bármit megkaphatunk. Úgymond az akaratunkkal "odavonzzuk". Persze ez nem mindenkinek sikerül, a legtöbb ember egyszerűen gyenge. Alkoholista? Dohányzik? Túlsúlyos? Gyenge az akarata. Miért nem hagyja egyszerűen csak abba?

Miért nem? Hiszen szabad az akaratunk. Vagy mégsem?
Ha mindenki korlátlan szabad akarattal rendelkezne, miért vannak szétesett családok, depressziós emberek, tehetetlen idegroncsok?
Ha azt gondolom, hogy akarok valamit, akkor azt szabad választásomból teszem, vagy a gondolatnak oka van?

Determinizmus. A dolgok nem szabadok, de nem is korlátozottak. Törvényszerűek.
A világot törvényszerűségek irányítják, amiket az ember szüntelen próbál megfogalmazni. Fizika, matematika, pszichológia...
Ha én ma elhatározom, hogy házat építek, az nem a semmiből jött. Oka van. Gondolatok, érzelmek, cselekmények láncolata vezetett el ide. Szüleim és barátaim hatása, az, hogy kis lakásban laktam, és az én saját személyes elhatározásom. Aminek szintén oka van.

Ha valaki hajléktalan, arrogáns, szűk látókörű, kedves, bűnöző, sánta, túlsúlyos, rideg, depressziós, szószátyár, megértő, visszahúzódó, akármilyen, akkor az nem azért van, mert ő szemétláda, rosszat akar nekem, undorító, erkölcstelen, hanem mert olyan, és jó okkal. A szülei, a környezete, a barátai, a múltja... annyi minden ott van, hogy nem elfogadni a helyzetet logikátlan és értelmetlen.

Események véget nem érő, átláthatatlan egysége ez a szövet, az univerzum, benne mi.
Ami történt, megtörtént.
Ami történik, annak oka van.
Ami történni fog,azt nem tudom. De mindent megteszek, hogy pozitívan befolyásoljam, még akkor is, ha talán választásom is csupán okok következménye. És minél szabadabb vagyok pozitív értelemben, annál hitelesebb és hatásosabb lesz a befolyásom erre a végtelen világra.

Determinizmus. Szabad vagyok.