Tongli
Mire kiverekedtük magunkat az utcából, gyakorlatilag a pusztában, egy kihalt 2x2 sávos út és egy metróállomáshoz érkeztünk, ahol szerintem mi voltunk az aznapi első utasok. Örültem, hogy a kínai illetékesek gondoltak a bontási területen este 10-kor kóválygó külföldiekre és építettek nekik egy megállót, hiszen a hideg szél azért kezdte kikezdeni a trópusokhoz szokott hőérzetünket. A metrónak hála hamar visszaértünk a kellemesen felfűtött szállodai szobánkba, ahol még megnéztük a GazdaTV utolsó adásait, majd nyugovóra tértünk.
Hirdetés
Tongli egyike a Suzhou környéki híresebb „vízivárosoknak”, melyhez hasonlóban már jártam még mikor a közeli Hangzhou-ban vendégeskedtem. E kis közösségek is elsősorban a csatornáknak köszönhetik létüket, gyakorlatilag falvak, melyekben egykor közúthálózat helyett csatornahálózatot használt az, aki el akart jutni A-ból B-be, hiszen évszázadokkal ezelőtt a természetes vizekben gazdag vidéken végtelenül egyszerű volt hajózásra alkalmas vízi utakat kialakítani, mely ennélfogva viszont nem volt elmondható a műutakról.
Tongli egyik bejárata.
A falu egyébként fallal védett, s nem helyieknek kötelező a jegyváltás, noha találtunk több olyan kis utcát is, melyen át szabadon lehetett volna ki-be mozogni. Kicsit morfondíroztam is, hiszen a jegyköteles terület csak egy kis része Tonglinak, mely ráadásul mindennek a közepén található, úgyhogy ha az ember átvág pl. észak - déli irányban, majd délen kimenne megnézni, hogy mi van a fizetős zónán túl, az hivatalosan nem fog tudni újra belépni (pl. visszamenni az északi részen fekvő buszmegállóba), mert a jegy csak egyszeri belépésre jogosít. Végül így mi sem hagytuk el a kijelölt területet, pedig a falakon túl bőven lett volna még felfedeznivaló.
Utca Csatornarészlet Tongliból.
Annak ellenére, hogy Tongli az egyik legkönnyebben megközelíthető ilyen falu, látogatásunk alkalmával az meglehetősen szellős volt, a helyieken túl néhány szovjet és francia turista lézengett csupán. A helyszínt buszokkal könnyedén megközelíthetjük a hasonló nevű metróállomástól, ezek közül az egyik járatot ilyen speckó, buszvillamosok teljesítik 20 perces ütemben.
A Suzhou városának délkeleti részén található Wujiang ART vonalán fekvő egyik végállomásnál járunk. Az ART az „Autonomous Rail Rapid Transit”-ból alkotott mozaikszó, úgyhogy 1 pont a villamosnak, viszont a járműveket közelebbről megvizsgálva láthatjuk, hogy azokon rendszám és gumiabroncsos kerekek is megtalálhatóak, így 1 pont a busznak is.
Itt egyetlen, 5,1km hosszú vonalat találunk, mely Tongli metróállomás és Tongli óvárosa között húzódik kb. buszsáv formájában, azonban a buszsáv felezővonala egy kvázi virtuális „vágány”, ugyanis szenzorok segítségével a járművek ezt a vágányt követnék. (kb. mint a Translohr esetén, csak itt a középső sín virtuális).
Elvileg, ugyanis itt is és minden más helyszínen, ahol hasonló járművek közlekednek, az „autonomous” még finoman szólva is hagy kívánnivalót, hiszen a jármű szenzorai legfeljebb vezetéstámogató funkciókkal bírnak, az irányítás, fékezés, gyorsítás stb. továbbra is állandó emberi beavatkozást igényel egy sofőr formájában. Kritikusai szerint így a rendszer gyakorlatilag egy feltuningolt BRT, melyet nem a kiemelkedő tulajdonságai, hanem különféle szóvirágok útján próbálnak meg értékesíteni vagy megindokolni annak üzemeltetését. Felhívták rá a figyelmem, hogy a kínai szabályozás legfeljebb 18 méter hosszú buszokat engedélyez, úgyhogy itt és pár másik városban efféle trükkökkel próbálják meg áthidalni a problémát, noha Suzhou másik végében egyébként hagyományos villamos is üzemel.
A jármű utastere.
Mindegy, ez ilyen érdekességnek mindenképpen belefért. Kényelmes összeköttetést biztosít Tongli felé, gyakran, kiszámítható módon jár és ingyenes is, mivel még tesztüzemben van (kb. 2021 óta). Tongliba egyébként viszonylag húzós, 100 yuan (kb. 4600 forint) a beugró fejenként, de ezzel legalább a fizetős részen található összes látnivaló - például a híres Tuisi Kert is -, meglátogatható.
Részletek Tongliból és a Tuisi Kertből.
Már a buszvillamoson is bizalomgerjesztő volt, hogy viszonylag sok helyinek kinéző utast láttam, mindenféle ténsasszonyt, akik petróleumért mentek a városba és most úton voltak haza. Később iskolások is befutottak, úgyhogy hamar bizonyosságot nyert, hogy a környék még nem teljesen vált a tiszta turizmus áldozatául.
Részlet egy Mao- és Kommunista Párt-szaküzlet portékájából.
Érdekesség volt az egyértelmű nyugati építészeti stílusjegyeket felvonultató egyik épület, melyre a nyakamat tettem volna, hogy valamikor, a japán megszállás során épült, azonban, ha hihetünk az irodalomnak, az már évtizedekkel a komolyabb japán jelenlét előtt, 1911-ben készült el. Az egykori Lize Leányiskola központi épülete így sokáig egyedülállónak számított a környéken, hiszen a további melléképületek, illetve az iskola kapuja is kínai stílusjegyeket hordoz, s bár explicit forrást nem találtam róla, valószínűsíthető, hogy Ren Chuanxin, az iskola alapítója a korábbi japán és németországi útjai során ismerkedett meg a nyugati építészet rejtelmeivel.
Kínai források természetesen itt is megragadták az alkalmat, hogy szapulhassák kicsit Japánt, hiszen az iskolát az 1930-as, 1940-es években a japán hadsereg szállta meg, ám megemlítendő, hogy az iskola alapítója maga is éveket töltött Japánban a lányoktatás módszertanának elsajátításával, melynek birtokában megalapíthatta ezt az intézményt is.
Az iskola főépülete és a napjainkban szállodaként funkcionáló melléképületek egyike.
Tongli fizetős részeinek egyébként hivatalosan „zárórája” is van, bár azt nem sikerült egyértelműen kiderítenünk, hogy ekkor aktívan elkezdik-e keresni és eltávolítani a nem odavalósiakat, esetleg az, aki bejutott, még bennmaradhat valameddig, vagy igazából senki le se sz*rja az egészet, hiszen szívesen maradtunk volna sötétedés után is.
Kifelé menet így még világosban lehetőségünk volt megtapasztalni egy másik jellegzetes kínai magatartásformát, az emlékművekre felmászó ténsasszonyokat is, hiszen ha valami leomlik, lekopik stb., akkor majd úgyis lehet újat kapni Taobaón, felesleges bármiféle önmegtartóztatás, ha pózolásról van szó. Nem lenne baj, ha csak odahaza csinálnák.
Meglepődtem egyébként, hogy ez a tongli kiruccanás ilyen jól sikerült, hiszen abszolút nem volt tömeg, zabolátlan ortóskodás, noha lehetett volna kicsit kevésbé hideg, de a tapasztaltak alapján bátran tudom ajánlani bárkinek, aki a környéken jár és megnézne egy ilyen falut is.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
