Hogy gyógyult vagyok e? Nem, csak tünetmentes. De nekem már ez is sokat jelent. Sőt nekem ez jelenti az életem!

Akik esetleg olvasták az előző írásom ([link]), azok többnyire tisztában vannak a helyzetemmel, ott viszonylag részletesen taglaltam a múltat. Most a jelenemről fogok kicsit mesélni.

A történet azért visszanyúlik kicsit az időben, kb másfél éve egy kontrolon ''megbuktam'' találtak valamit az előző műtétem helyén a protézisen.
Persze mire is gondol az ember , triviális volt, hogy újra kiujjúlt.
Szinte , rezzenéstelenül vettem tudomásul a dolgot, nem igazán tudott már felcsigázni, egy idő után az ember beletörődik, és nem vesz róla tudomást.Ezzel nem arra gondolok, hogy feladtam épp ellenkezőleg, nem érdekelt mindent ugyan úgy folytattam és éltem az életem, nem akartam elkapkodott döntést hozni. Várakozó állásba helyezkedtem és sűrítettem a kontrolok időpontját , figyelni a változásokat.

Szóval telt múlt így az idő, majd idén január környékén az egyik PET CT után az orvos azonnal műtétet javasolt, komplett kipucolással, a régi protézis kivételével és újabb részeket vágtak volna le a már úgyis megcsappant bordáimból, megvolt az időpontom stb!
Nemet mondtam a műtétre , úgy döntöttem én irányítom az életem nem ő engem!

Az elváltozás 5-7cm közt volt , a felvételeken tisztán látszott , egy burokban volt és stagnált .

1-2 hónap múlva újabb CT majd PET CT, a ''kicsikém'' még mindig megvolt , nem volt jelentős változás az állapotomban , de lépni kellet valamit, vagy hagyni az egészet és félévente kontroll vagy pedig műtét.
A PET CT-ben dolgozó orvosok azt a diagnózist adták, hogy kiujjúlt a rák, de ez másoknak nem volt ilyen egyértelmű.

Sok-sok orvossal beszéltem én és a szüleim is , sok véleményt kértünk, de senki nem mert állást foglalni, hogy vajon mi ez? Csak egy gyulladás, valamilyen szövődmény ami most jött ki a régebbi műtétnek ... millió variácó de egy határozott vélemény se, mikor arra került a sor mindenki széttárta a kezét és azt mondták a maga élete döntse el maga hogy kezeljük!

Az első egy-két alkalommal meglepődtem ezen de utána már nem, mikor ezt hallottam. Sok kérdés felvetődik ilyenkor, hogy vajon jó orvosnál vagyok, mi is a szakterülete, az én kartonomat nézi, vajon mindenkiken magának kell dönteni, és mi lehet vajon a jövő heti ötös lottó nyerőszámai......

A beszélgetések utána nem hogy tisztább képet kaptam volna inkább minden homályosabb lett, hisz már a tizedik orvossal beszéltem a szakterületén elismert és neves orvosok. Lehet ,hogy mégse mondanak hülyeséget.

De mérlegeljük a lehetőségeket, egyetlen vizsgálat sem tudta bizonyossággal kimutatni, hogy újra rákom van. Csak valószínűsítették.

Mi van ha a műtétet választom? Nem garantált ,hogy a következő protézis beépül lehet nem fogadja be a szervezetem, egy ekkora műtétnek megvannak a maga veszélyei is, és az sem garantált, hogy ezzel megoldódik a probléma.

Mi van a nem engedem a műtétet? Az állapotom már fél éve stagnált nem volt változás, lehet hogy ez meg hosszú évekig így lesz , és pár év múlva már többet tudnak a dokik is mondani talán. De mi van ha hírtelen beindul és rosszabb lesz két kontrol között a legrosszabb esetben el is vihet, de akár el is tűnhet lehet mázlim lesz.

Ismét volt egy időpontom műtétre előjegyezve, sokat gondolkodtam menjek vagy nem menjek. Végül előtte nap elmentünk az orvoshoz hogy beszéljünk vele személyesen szükség van egy ekkora műtétre. Végül a beszélgetés végén abban állapodtunk meg, hogy csak feltáró műtét lesz szövettan vétellel és így kiderül mi is az ami ott van.

Tehát ismét ott voltam ahol 7 évvel ezelőtt. Másnap reggel összepakoltunk egy kis táskába , pizsi, törülköző és még pár apróság.

Mikor odaértünk , kissé nosztalgikus hangulatom volt, furcsa volt ismét így látni a falakat, a kortermeket, pár ismerős arc, mintha egy rég nem látott baráttal talákoztam volna újra.

A hely szinte semmit sem változott állagában, mintha 50 évvel ezelőtt lennénk.
Reggel volt egy kis kavarodás nem lehetett tudni van e helyem, és ha igen hol, de végül jól jöttem ki a dologból, egy kétágyas szobába kerültem. Első este egyedül voltam, csak másik nap kaptam egy öreg bácsit szobatársnak, ő is másodszor volt már mint én, szóval tudtuk hogy mennek a dolgok.

Az éjjel nem volt semmi probléma nem paráztam tudtam aludni, főleg azért mert tudtam,hogy hosszú ideig ez lesz az utolsó éjszaka amikor fájdalom nélkül, és úgy alszok ahogy azt én szeretem.

Másnap voltam kiírva műtétre én voltam a 3. , de volt egy kis csúszás egyik betegnél közbejött valami így nem is volt biztos ,hogy rám kerül a sor,de belépett a főorvos , és közölte, hogy én is megleszek ma.

Reggel lezuhanyoztam és rendbeszedtem magam, plusz mindent elpakoltam , tudtam, hogy pár napig nem leszek képben. Majd szóltak ,hogy mindjárt megyek, adtak egy nyugtatót amit bevettem, és hívtam szüleim telefonon, hogy nemsokára visznek, szal 1-2 óra múlva leszek kint.

A nyugtató szinte semmit nem ért, mármint nem azért mert ideges voltam, csak ezelőtt, teljesen kiütött már arra se nagyon emlékeztem ,hogy vittek el , csak képek voltak.
De most minden tiszta és világos, jöttek a műtősök, kaptam egy előltakar hátul semmi sexi köpenyt, majd felraktak a kocsira és irány.

Mint a filmekben , toltak a műtőbe , fura és izgalmas is volt egyszerre, mikor megérkeztünk, egy ''elosztóba'' kerültem. Még kaptam pár kérdést, többen voltunk ott valakit vittek valakit hoztak, majd tovább toltak a műtőbe a filmekből ismert lámpák alá, ahol egy csapat ember vetette magát rám. Valaki vetkőztetett , valaki a lábam kötözte le, egyik az egyik kezembe bökte a kanült , egy másik a másik kezemmel bajlódott , valaki meg már akart is kezdeni borotválni, na kb innétől semmi........
Berakta kanült és betolt valami jó kis anyagot.

A műtét utáni eseményeket csak elmondásból ismerem, aznap nem igazán voltam még képben, csak képekre emlékszem.

Mikor vége volt a műtétnek szüleim beszéltek az orvossal aki úgy kezdte, hogy 15000 műtétje volt de ilyet még nem látott. Nah ez is jól kezdördik. De úgy folytatta , hogy szerinte ez nem rák, hanem valami más.

Tehát a helyzet az volt, hogy nekem van egy protézisem , és a CT és PET CT felvételeket elemezték, az állapították meg, hogy egy burokban nő valami a protézisen. A valóság azonban más volt. Mikor felnyitottak akkor látták, hogy a protézissel van valami baj.Több rétegből áll , szövetbarát anyagból és a szövetek át tudják nőni. Na nekem két réteg elvált egymástól és közte kezdett el nőni valami , olyan állagú anyag amilyet meg nem láttak.

Felvágták a protézist, kiszedtek belőle mindent és fertőtlenítették majd légmentesen lezárták és összevarrták, és több helyről is vettek szövetmintát.

Már kétszer műtött ugyan azaz orvos , meg vagyok elégedve a munkájával, de mind a kétszer átvert!
Első műtét kor az volt megbeszélve, hogy csak lekapar egy kis részt a csont felszínéről , sima rutin műtét , ehelyett majd a mellkasom harmadát kivette.

Most az volt megbeszélve ,hogy oldalt vág egy kis lyukat és csak szövetmintát vesz , majd annak eredményének tükrében haladunk tovább. Ehelyett ismét felnyitott előröl és megint kicsit komolyabb beavatkozást végzett.

Igen, jól döntött most is, mint utólag kiderült, de mikor magamhoz tértem egyből éreztem hogy ez nem csak egy kis vágás volt , meg is említettem ,hogy már megint átvert.

A műtét utáni első mondtatom, melyet a nagyközönség elé tártam, a következő volt: Hol a söröm?
Sajna én erre sem emlékszem mivel meg tele voltam fájdalomcsillapítókkal , nem tudom lehet azt hittem valami jófajta szállodában vagyok!

A felépülésem napról napra látványos volt, sokkal gyorsabban és hamarabb ment mint múltkor mondjuk ez kisebb műtét volt, de így is át kellett vágni pár izomköteget, plusz kis ezt-azt.

Ez első napok azért fájdalommal teltek, hamar elfáradtam, szinte csak aludtam. Segítséggel tudtam csak felkelni , bármit is csinálni, de 3-4 nap múlva már lassan a saját tempóban már ment. Nem azt mondom ,hogy nem fájt semmim se de amit kellet megcsináltam.

5 napot voltam korházban, de csak azért adtak haza mert nem volt hely ,így akik viszonylag jól voltak elküldték. Az a viszonlyag jól úgy kell érteni,hogy 38fokos lázam volt napok óta , hol lement hol nem. De én is haza akartam menni, mivel tudtam,hogy ott nehezen menne le a lázam, hisz mikor kiver a víz nem igazan foglalkoznak az emberrel, vagyis nem tudnak nincs rá idejük, így egész nap a vizes ágyneműben és pizsiben kellet feküdni ami miatt még jobban megfáztam és felment a lázam. Csak ha szóltam akkor jöttek és adtak másikat.
Ilyen szempontból örültem ,hogy kell a helyem.

A korházi élményekről annyit ,hogy elég elszomorító. Nem a nővérekkel van probléma amit tudnak megtesznek, hanem a lehetőségekkel.
Az osztályon 3 wc volt és egyik se működött , kis fantáziával képzeljétek el a dolgot...
Itt viszonylag nagy műtétek vannak, nagy fájdalmai vannak a betegeknek, de hétvégén nem tudtak adni fájdalomcsillapítot mert elfogyott. Sok olyan gyógyszer volt, amit kért az orvos, de nem tudtak adni mert nincs és így a beteg sem kapott!

A szobatársamnak katétere volt és már rég kivehették volna neki de 4 nappal tovább volt bent mert nem volt gyógyszer ami neki kellett volna.

Az osztályok nem annyi gyógyszert kapnak amennyire szükségük van, hanem van egy kvóta és abba bele kell férni. Attól, hogy több kell az a vezetőséget nem érdekli ennyit kap a osztály, a beteg üvöltsön a fájdalmában ha nincs fájdalomcsillapító.

Miután hazakerültem csak annyi dolgom volt,hogy pihenjek és gyógyulgassak, de hogy ez milyen hihetetlen unalmas tud lenni a semmit tevés.

Közben vártam , hogy meglegyen a szövettan eredménye, hisz azt még nem tudtam. De egyik nap levelet hozott a postás, felszaladtak vele hozzám a szobámba , és kibontottam, persze az egészből nagyon keveset értettem de annyit ki tudtam szűrni, hogy nem találtak rákos sejteket! Nagy volt a boldogság, mindenki kicsit megnyugodott!

Ez azt jelenti ,hogy még lehet normális életem, van jövőm.


Hogy, hogy vagyok most?

A műtét több mint 1 hónapja volt , vannak még fájdalmaim és nem vagyok még olyan mint régen, de próbálom nem mutatni. Járok dolgozni, igaz még nem heti öt napot, mert pihenésre is szükségem van, de legalább elfoglalom magam. A fájdalom érdekes jelenség az emberi test hamar képes hozzászokni az állandó fájdalomhoz, egy bizonyos idő után észre sem veszi.

Jól érzem magam, de van hogy túlságosan is jól, hajlamos vagyok megfeledkezni, hogy még nem tudok mindent megtenni, így sajna néha kissé túlterhelem magam, ilyenkor vissza kell vennem kicsit 1-2 napig.

Voltam PHtáborban is, de szerintem nem sokan vettek észre rajtam bár mit is, próbáltam tartani magam, de nem azért jöttem el hamarabb mert nem volt jó vagy nem azért feküdtem le korábban és nem ittam le magam, mert nem szerettem volna, hanem azért mert nem tudtam, nap végére már fáradt voltam, és a poliformon való alvás se tett nekem jót. A vége elég szenvedés volt már nekem, de mind emellett élveztem a társaságot, és jövőre is el fogok menni, és akkor már a szervezésben is ki szeretném venni a részem.

A betegség ellenére élveztem nagyon az otthon töltött időt, rengeteget nevettünk ami ezért nem volt olyan jó mert volt ,hogy már szinte sírtam a fájdalomtól amit a nevetés okozott. De vidámak voltunk, a napi ellátásom kisebb szertartássá fejlődött a végére, fürdetés, öltöztetés....
Köszönök mindent a szüleimnek, hisz a legtöbb rajtuk múlott.