A történet folytatódik...



4. nap Jesolo (I) - Benzinkút (I)



Fülledt meleg ébresztett bennünket a negyedik nap reggelén. A kempingben csak délig lehetett tartózkodni, ellenkező esetben még egy napot kifizetettek volna (azért nem ilyen szigorúan, meg ejnyebejnye, de észreveszik ha késel kilépéskor). 10 körül keltünk, adtunk hát magunknak elég időt az összerámolásra. Nameg a fürdésre, ami a tengernél mindössze 10, a zuhanyban azonban majd' egy óráig tartott. Megint. Valahogy éreztük, hogy melegvízzel legközelebb csak a következő héten lephetjük meg magunkat, így megint veszteségesre pancsoltuk a kempinget. A zuhanyzóból visszafele még lenyúltam egy ottfelejtett nyakláncot egy elosztóról (sima kőlánc volt, 1-2 euró lehet darabja odakint, ellenben itt kezdődött el a ''talált tárgy arány'' feljavítása)). Az olasz konektorokról tudni kell, hogy a hazai szabvánnyal ellentétben nem kettő, hanem háromlyukúak (átalakító 10 euróért, aha, persze), jó kérdés miért nem néztünk ennek utána... Telefont tölteni így nem nagyon lehetett, azonban a jófajta Nokiák még vagy 4 napig biztos bírták volna. Honfitársaink 11 körül leléptek, egy tea, konzervecske, délben pedig a bejáratnál álltunk, menetkészen.

Jesolóbol aznap egészen a francia határig kívántunk jutni, így a pályán található benzinkutakat vettük célba. A part menti városból három fuvarral (2:1 higítással a gyengébbik nem javára!) tettük meg az utat egy veronai kútig. Nem sejtettük, az éjszakát is itt kell tölteni... Komoly előkészületek hiányában elkövettük azt a hibát, hogy a kútról kimenő forgalmat stoppoltuk legalább 10 órán keresztül... A nap elment, majd lement, mi pedig a kezdeti hangos röhögést nyávogássá meg elfolytott káromkodássá degradáltuk. Stopposoknak jótanács: benzinkútnál a kimenő forgalmat sosem szabad mívelés alá vonni, tán még a pálya melletti megállítósdi is jobb eredményekkel kecsegtet... Vártunk hát, elsősorban magyar személyautóra, illetve KAMIONRA (nem véletlen nagybetű, erről alább). Itt már az ''odamegyek mindenkihez-megkérdezem'' módszer került előtérbe. Személyautó jött is vagy négy, ebből kettő elküldött minket melegebb tájakra amúgy finoman, magyarosan (nem, nem arra megyünk, és különben is, mit képzelünk), a harmadik autó Modenába ment, az nekünk nem valami kaffa, a negyedik pedig dugig volt nyaraló mamuval-papuval, meg zsivallyal. Magyar kamionossal aznap estig nem sikerült beszélnünk. Maradt hát a helyben készült bagett, a nagyon-nagyon drága, 2,5 euróért mért jegeskávé, valamint az ingyentoilett; a sátor kényelmes, összkomfortos belső tere. A kúton ''szerencsénkre'' minden mást is kokaináron mértek, vehettünk volna sört 4 euróért, kenyeret 3-ért, s így tovább. Sok ilyen napot kívántunk még magunknak... ami késett, nem múlott.





5. nap Benzinkút (I) - Aix-en-Provence (FR) (kamionból kamionba)

Ugyanaz az iszonyatos meleg döntötte ránk a reggel vasajtaját reggel 9 körül, ami eddig majdnem minden áldott nap. Enyhe gyomorideggel s általános hullamerevséggel adtam át magam a másnapnak, bele sem gondolva, miféle jövő vár ránk ha huzamosabb ideig a kúton maradunk (előbb megőrülsz, aztán éhenhalsz). Ekkor már nagyon nem számított, az autó rendszáma, válogatás nélkül odamentünk és megkérdeztünk mindenkit, merre megy, s ha arra, ugyan elvinne-e. Senki sem tette. Egy ideig. Aztán megérkezett Taknyos, s pihent egy órát. Egy Iveco tehergépet vezetett a Jóisten tudja melyik részébe az országnak, sem a jármű, sem az útirány nem volt megfelelő, az előbbi kétszemélyes volta, az utóbbi pedig a ''csizmairány'' miatt (egyébként jó kávét főzött Azonnal ment azonban a CB-zés kollégájának, aki végül kimozdított onnan bennünket.



Elmondta, odakint nem épp úgy megy a bűntetgetősdi, mint idehaza, legalábbis a kamionokra vonatkoztatva. Ha rajtakapnak valami turpisságon, az autót bevitetik veled egy parkolóba, ahol zárolhatják az egészet. Adnak egy bankszámlaszámot a bűntetés összegével, te pedig onnan el nem mehetsz a tartozás rendezéséig.

A rendőrségről. Odakint többféle rendvédelmi szervet tartanak nyilván, ezek közül is a három legnagyobb a Polizia Carabinieri, a Polizia Municipale, valamint a Policia Provinciale. Az utóbbi kettő a nagyobb városok és a tartományok szintjén felel a rendért, közúti ellenőrzést tart például. A Carabinierik egyfajta csendőrségként működnek, megfeleltethetők valamilyen szinten a magyar határőrségnek is, ellenben, amint azt hallottuk kintiektől, kicsit keményebb szervezet az övék, a szervezett bűnözés módszeres felkutatása az egyik legfontosabb feladatuk. Ehhez minden eszközük megvan, tudtommal 2db Lamborghini(!) is a szolgálatukat látja el, egyébként speciálisan nekik készített, gyári tuningos autókkal közlekednek közúton. Láttunk is párat, szólt mind, mint állat (igen, ez rímel!).

Brescia. Óriási komplexumot képzeljetek el, ami a pálya két oldalán helyezkedik el, oda-vissza irányban. Mindkét oldalt batárnagy parkoló, főleg kamionoknak. Az úttest fölötti átkötő részen hotel, meg étterem, meg tudomisén még micsoda... Mintha a Westend pici darabját húzták volna fel egy átjárón az autópálya felett. Taknyos kollégájától megtudtuk, a bresciai kút a legjobb hely, ha az ember kamionnal folytatná útját. Került is magyar szép számmal, sajnos csak 5 órányi várakozás után, de elindulhattunk. Szét kellett válni, én beültem a kamionba, Lacika pedig keresett magának autót, aki hasonló irányba, Piascenza felé vitte. Ami kettőnknek nem sikerült, az neki hirtelen igen. 45 perc volt az utam Piascenza elé (60 km kb) a pályán egy kútig, s amikor megláttam a vigyorgó fejét a bejáratnál egy olasz úriember, valamint egy 2.0-ás Passat mellett, nah mondom, csak így tovább a szerencsével. Ők 200-al, mi 90-el jöttünk, így 2 perc eltéréssel értünk a kúthoz. Jó nagy röhögés, majd kikérdezve az úriembert, az ő autójával mentünk egészen Piascenzáig, természetesen maradtunk a pályán, egy (varietas delectat) benzinkútnál rámolt ki bennünket.

Itt aztán nagyon komolyan elgondolkodtunk, mi legyen, lévén se alkalmas sátorhellyel, se emberi árakkal nem kecsegetett a placc. El kellett tűnni onnét, pici kutacska volt, kicsi átmenő forgalommal. A megkérdezéses módszert szándékoztuk alkalmazni, elegünk volt a várakozásból.
Mikor erőnkön felüli gondolkodásra kényszerített bennünket egy helyzet, (értsd, pici agyunk hatáskörén kívül eső adathalmaz-feldolgozást vállalt, pl betonon hová tegyük a sátrat, stb.), általában betoltunk egy kávét, vagy cappuccinot. Namost, ezt kétféleképp tehettük meg, horror áron bent a bárban, avagy automatánál. Az utóbbit sem hazai módon kell elképzelni. Vagy egy percig készül az ital, akár parasztvakítás, akár nem, sokkal jobb mint az itthoni por+víz alapú löttyök. Egy karocska nyújtja oda nekem a finom italt, huh de imádtuk! Természetesen ezen a töltőállomáson az automata nem működött rendesen. Benyomom a pénzt, hallom hogy ügyködik, és kiad valami felmosóléállagú izét. Mondom ez mi a... [káromkodás]...

...''Hát magyar szót is hallani errefelé?'' - Az út legkomolyabb meglepetése állt előttünk a maga kb 165 cm-es valójában. Ő volt DÉNES. Kiemelten, mint a KAMION!
''Marseillebe megyek, elviszlek titeket''. Valamit akartunk mondani, de nem tudtuk összerakni a dolgokat. Tehát. Itt egy faszi, egy böhöm nagy, 40 tonnás megpakolt Volvoval, és épp Marseillebe tart, ahogyan mi is (tudniillik nem messze onnan, a parton kezdődik az írás címét adó riviera). Elvisz bennünket. Nem érdeklik a törvények, sem a rendőrök. Magyar származázú, '85-ben disszidált Olaszországba. Nah de menjünk, induljunk. ''Elmehettek még WC-re, de ne tartson órákig''. És a többi. És 6 óra masszív röhögés. Olyan sztorikat hallottunk rendőrökről, magyarokról, mindenféle istentelen baromságról, hogy megfáradt a képünk! De ez nem minden! A kamion egy 420 lóerős jószág volt, benne minden lehetséges extra, amit ember el bír képzelni. Hátul töméntelen mennyiségű hagyma, épp Marseillebe vitte lerakodni. A fülkében tudtunk 220-as átalakítóról elemet, 12V-osról telefont tölteni, ment a klíma egész úton (Piascenza - (nem egészen) Marseille)), az itthon kiírt zenei DVD-t a lejátszó tisztán vitte könyvtárszerkezettel együtt, a berakott pici monitoron filmet néztünk, 5.1-es hangzás, s minden mi szem s szájnak ingere. Aranyélet... Nekünk, de nem neki. Utálta a melót, csak a két lánya miatt csinálta, akik, mint elmondta, 5 nyelven beszélnek, odakint születtek már. Úgy beszélt velünk, mintha 10 éve ismernénk a csávót. És komolyan. Ilyen szövegelést Fábriék is megirigyelhetnének.

(Felpakoltam ide egy 19 perces szövegelést, mindezt a G3-mal vettem fel. A közberöhögésekért, meg bedumált baromságokért elnézést kérek, a folyamatos káromkodásért, valamint a szóhasználatért nem vállalok felelősséget. A sztoriban roma származású munkásokról van szó, nem őket szidja, a magyar mentalitást. Nem rasszista vagy uszító szöveg! 15 napig tölthető: [link] )

Éjszaka áthaladtunk vagy száz kisebb-nagyobb alagúton, közben folyamatosan hatalmasakat nevettünk az itthoni állapotokon, hogy egyes politikusok mekkora eseménynek tekintik ha egy fúrófej átüt valami dombot, esetleg végigtúr két leendő metróállomás közti anyaföldet.
Hét és fél óra volt az út, végül Aix-en-Provence-nál rakott ki bennünket, egy ún. hétvégi parkba. A kamionjáról még annyit, hogy Carestia volt ráírva, ami olaszul nyomorúságot jelent. Ezen annyit röhögtünk (nézzéteg meg a kamion feature listátját mégegyszer!), hogy a könnyünk kicsordult.



Nem tudtuk reggel fél 6-kor, hogy mi lehet az az istentelen bűz, ami Provence-nál a díszes fogadóbizottságot jelentette. Dénes azt mondta, az állat kamionosok összerondítják a parkot, ezért a penetráns szag. Következő találkozásunkkor (!!!) hozzátette, hogy épp egy szemétégető mellett épült a hétvégi terep. Az első francia állomásunk volt, jó alaposan megformálta a véleményünket aznapra. Majd' egy órán keresztül kerestük a megfelelő sátorhelyet, igyekeztünk kevésbé büdös területre akadni. Mindössze 4 óra alvást alkudtunk ki a Naptól.


6. nap Aix-en Provence (FR) - Cassis (FR)

Délelőtt 11 körül, a szokásos adag kávé, rögtönzött hűsítő fürdés...



...fogmosás, valamint némi kenyérrágcsálás után felvetettük magunkat egy angolul egész jól tudó francia sráccal, aki autógyáraknak tervezett festőgépeket. Megtudtuk, hogy országa szeret fölösleges baromságokra komoly pénzeket költeni, ezt a hétvégi parkot is annak tartotta. Búvárkodni indult Cassisba, rábeszélt bennünket, tartsunk vele a tengerhez. A parkolóban aztán útjaink elváltak, alkalmas sátorhelyet kerestünk éjszakára, közben kattogtattuk a fényképezőt. Nem semmi hely ez a Cassis. Lacika szerint Horvátországra hasonlított a part a sok sziklával, a tiszta tengerrel. Ami fenyőillatot ott éreztem...



Mindenkinek javaslom, fáradjon el oda, már azért is megéri. Végre valóra válthatta barátom az álmát (micsoda kicsinyesség, gondolhatjuk), ugrálhatott bele a sós vízbe a magas sziklákról. Jómagam a fotós szerepét vállaltam, eszembe sem volt összevissza töretni magam, bár tudom, kevés esélyem lett volna minderre. Összefutottunk a parton pár helyi csókával, meg némi nőstény-populációval is. Első ránézésre a két, képen szereplő lány valahol a magyar felhozatal közép-felső kategóriájában helyezkedik el, s később kiderült, ez igaz a teljes francia átlagra.



Ami számunkra kissé meglepő volt, a fiatalok hirtelen előkaptak néhány vidámság-cigarettát, majd együtt röhögtek a hullámokon. Mi pedig rajtuk. Megtudtuk, hogy Marseille bizony az ország egyik legnagyobb zsizsielosztója, bár a zöld minősége a béka ülepe alatt foglalja el trónusát. Homokkal szennyezik, úgy adják el. Sok közöm nincs a pöpihez, mégis megadta az alaphangot a fertelmes vihogási kényszer, ami a srácokat uralma alá vonta. Láttunk még polip-kivégzést, megjelent ugyanis pár vérbeli pecás.



Kishallal mentek nagyobb halra, s polipot fogtak. Ennek az lett a vége, hogy a jószágot jópárszor a földhöz verte az idősebbik szigonyozás után, a belőle kiloccsanó tinta pedig beterített egy csöpp szikladarabkát. Legalább 30 polipot ilyen bánásmódban részesítettek már arrafele korábban, a sziklákon fellelhető nyomok alapján.



Gyönyörű, tiszta éjszakánk volt, alkalmam nyílt pár igazán szép fotó elkészítésére. Amit itt láttok, az egy megvilágított hegy, az öböl túlpartján. Pazarlás? Ugyan... Franciaország. Csodálatos!



A sátrat végül a nappal kiszemelt füves-göröngyös talajra telepítettük, a zsákokat bevágtuk, és egy csöppnyi fényt hagytunk benne, ha esetleg valaki lopási szándékkal közelítene, még mi távol vagyunk, gondolkozzon el a dolgon. Legalább egy picit. Természetesen minden drágább cumót magunkhoz vettünk, mp3 lejátszó, telefon, tárca, fényképező. Meglátogattuk Cassis ''belvárosát'':




Aranyáron faltunk összesütött, töltött bagetteket (4 euró/db), valamint felmásztunk a kivilágított hegyre is. Mit is mondhatnék. Csodálatos volt! Hullafáradtan estünk be a sátorba, s aludtunk ki tudja mennyit.


7. nap Cassis - valahol La Ciotat és Saint Tropez között (egy igazi stoppos nap)

Eszeveszett szélviharra ébredtünk, a sátor, lebontásakor lezuhant egy mélyedésbe. Nem volt nehéz utánamenni, onnantól jobban figyeltünk rá. A 9 naposra tervezett túra hetedik napjánál tartottunk, ideje volt odébbállni.



Még egy kép a belvárosi plázsról, majd indulás a főútra.


Aznapi első fuvarunkat egy pszichológusnak tanuló leányzó vállalta magára. Ritkarendes embert ismertünk meg benne, azon kívül, hogy végigvitt bennünket - többek közt - a kivilágított hegy tetején,...



...megállt az ott kialakított fényképezőpontokon...






...szőlőt intézett...



...megvárt bennünket bevásárláskor, és mesélt, mesélt az országról ami csak eszébe jutott... Nagyra becsültük, emailcsere, számcsere (ő azért adta meg, ha bármi gondunk lenne az úton, azonnal ott teremhessen), menni kellett. Egy forgalmas út mellett váltunk el, majd jól megebédeltünk. Friss bagettet toltunk francia camemberttel, valamint dán-szalámival. Nyam!!! Az ottani camembert, annak ellenére hogy kvázi a legolcsóbb volt a boltban, mérföldkövekkel jobb az itthoni, agyonreklámozott, hasonló néven futó sajtéval. 400 forintnak megfelelő euróért olyan adagot kaptunk, hogy keményen izzadtunk a benntartásán, bár hozzáteszem, megettünk fejenként két bagettet is, valamint bepusziltunk egy üveg kólát. Jah, és indiából importálták, ehhez mit szóltok?
Két francia srác szállított tovább minket, s egy körforgalomnál raktak ki Toulon előtt 20 kilométerrel.



Szintén számcsere, mailcsere, s ők is hozzátették, ha baj van, hívjuk őket azonnal. Nesze nektek előítéletek!

Egy informatikushoz ültünk be innen, akivel Toulon elővárosáig utaztunk. Itt elcsodálkoztam kissé a pálmafákon (NC!):



Rövid gyaloglás után végül a leglehetetlenebb helyen, egy piros lámpánál, a pálya kivezetőjénél invitáltak közös utazásra. A csávó kivételesen németül kommunikált, nagyon untuk volna a szótlan ücsörgést. Hyères volt az uticélja, vele tartottunk hát.



Egy csatornafedélen megláttuk utunk során az első graffitit:



Sajnos a főúton való végigmasírozáson kívül másra nem nagyon maradt időnk, a naplemente kért bebocsátást Éjúrnőhöz.



Sürgős fuvarra volt szükségünk, mely nem váratott sokat magára. Egy hölgy s a lánya képezték a fogadóbizottságot, Bormes-les-Mimosasban tettek ki, koromsötétben, egy csöppnyi kútnál. S itt vett fel egy X5-ös. Egy (valószínűleg) bróker faszi volt a feleségével, a 15 perces utat társadalmi változások elemzésével, valamint tőzsdei opciók megbeszélésével töltöttük. Mindezt angolul, 21 évesen. Alaposan meg voltak lepődve, szinte csak egyetérteni tudott velünk. Vagy akart.... A semmi közepén tett le minket (stoppos szempontból), se autó, se ember nem járt a kihalt, ambár gyönyörűen beépített, dúsgazdag környéken. Aludni kellett volna, értelmes sátorhelyre nem akadván azonban tovább kellett mennünk. Egy utolsó autó állt meg nekünk aznap, lassan fél 12 volt. A srác munkából ment hazafelé, s Saint Tropez (a következő nagyobb uticél) előtt 12 kilométerre. Nah szép. Nagyon rossz helyen, egy erősen lejtős parkban sikerült sátorhelyet találnunk. 8 óra alatt sem pihentük ki magunkat, mosdatlanul, csöppet fáradtan, de a megnövekedett forgalmat bizalommal fürkészve vágtunk bele a legizgalmasabb napok egyikébe...

*Megjegyzés: A fényképek egy Kodak C330-assal (jómagam), és egy Canon Powershot A430-assal (Lacika) készültek. A képekbe nagyon minimálisan piszkáltam bele, néhol fényerőt, vagy kontrasztot állítottam. Az éjszakai képek általában 3 vagy 4 másodperces expozícióval készültek, és csak a C330-as produkált megfelelő képeket sötétben ily módon.



Folyt. köv. pénteken!