I.
Tegnap előtt az iwiw-en bejelölt a szomszéd „kissrác”. Kissrác? Közel húsz éves és három fejjel magasabb nálam. ...meg már nem is a szomszédom, mert a szüleim lakása mellett van az övék, én pedig már máshol élek. Papírvékonyságú falak választottak el minket egymástól ahogy ez a kaptárban mindenhol lenni szokott. A lényeg a lényeg Apám és én elég gyakran hallgattunk Deep Purple-t bakeliten, kazettán később CD-n. Róka - nevezzük így a szomszéd srácot - és családja részese volt a mi Hard Rock iránti rajongásunknak és a lázadásunknak. Egy mondás szerint az is a felnőttkor jele, ha már balra is megtanulja az ember eltekerni a volume „gombot”. Bizton állíthatom, hogy Apám és én örök gyermekek maradunk.
De nem is baj, mert a másik mondás szerint: „Akit az Istenek szeretnek, örökre megtartják gyereknek.”
Szóval Róka ma bejelölt és megdöbbenve látom a klubtagságai között a két szócskát: DEEP PURPLE. Jó érzés töltött el. Talán sikerült valamit átadnom, átadnunk a falon keresztül ;] úgy érzem. Ami nem rossz, nem árt és nem dönt nyomorba. A ZENE, a ROCK szeretetét.
Kis lépés az emberiségnek, de nagy dolog nekem.
II.
Hogy érthető legyen miként is néztek ki ezek a zenés délutánok, idézném az egyik korábbi PH!-s hozzászólásom:
Rock és blues videók - ...avagy „a szíved kitárd és tépd a gitárt!”
(#12) Eastman 2007-06-15 18:51:49
„1981-volt a kártyanaptárra írva. ...a másik felére Traubisoda. Én még négykézláb csúsztam-másztam a padlószőnyegen a második emeleti lakótelepi kecóban, amikor már kaptam Apámtól az ívet.
Fater bekapcsolta a lemezjátszót, feltett egy fekete korongot, az elkezdett sercegni. Feltekerte a potit kb 8-asra.
Én néztem rá a padlóról, Ő mosolygott rám. ...Anyám meg mérgesen kirohant húst klopfolni a konyhába. ...már nem először. Tiszta erőből ütötte a húst, de mi nem hallottuk bent a szobában. Azt is csak később, hogy a szomszéd rugdossa az ajtót. Hiába, hosszú a dal. Anyámnak eltört a klopfolója, a szomszédnak a lábujja, én kacarásztam Apámra, Apám meg nevetett rám.
Deep Purple - Child in time 1970. ”
III.
Más
Három évig pultoztam egy Blues kocsmában. Imádtam! Imádtam!
Egyik péntek este koncert, pörgés ezerrel. A jobb szárnyon egy magas szőke hosszú hajú suhanc áll, kér egy Ászokot, és mosolyog. OK, had mosolyogjon, ő fizet, ő a vendég, amíg be nem jön a kiszolgálótérbe és meg nem fogja a seggem, tőlem azt csinál amit akar. Ha meg bejön, ott a „panaszkönyv” a pult alatt, meg egy kettétört biliárddákó és egy láncfűrész. Hát de nagyon mosolyog! Eléggé úsztam a rendelésekkel, tehát nem sok időm volt rá, úgyhogy csak ránéztem csúnyán. Zavart a helyzet.
Kiegészítés:
Sajnos több esetben történt komolyabb inzultus a vendéglátóipari egységben ezért - bár drasztikusnak tűnhet a fenti arzenál - fel kellett készülnünk bármilyen helyzetre.
Ilyenkor te vagy ég és föld ura a pult mögött. :) Te vagy a „lazasrác” meg a „jófejsrác”. Rajtad múlik, hogy meddig szomjazik az aki nem szimpatikus és mennyi jégkockával rakod tele a barna tündér whiskey-jét. (Természetesen elöl a whiskey és rá a jég, mert a korrekt italmérés az nálunk alap!) Nincs pultos a földön aki ezeket a helyzetet ne használná ki időnként ilyen vagy olyan módon így „igazságot téve” a sokszor pillanatnyi asszimetrikus helyzetfelismerése és világképe szerint. Ne felejtsük el, hogy „daráló” egy-egy ilyen este munka szempontjából. Több hullámban elfáradsz és felpörögsz. Sokszor egy részeg egy rossz mondata felélheti a maradék energiatartalékaid. Nehéz tisztán végigcsinálni, márpedig nálam más verzió nincs. Max két kávé-kóla.
Szóval a srác közelebb int magához. OK, játszunk ilyet.
„Engedd meg, hogy bemutatkozzam!” ...és bemondja a keresztnevet amit én is viselek. Kicsit elhúzódó, marasztaló kézfogás.
Nagyon mosolyog, én is kicsit felengedek - már amennyire a rendelések és az üvöltő hangszerek és énekes barátunk audiovizuális hatása alól függetleníteni tudok. ...ebből mi fog kisülni?
„Képzeld, édesanyám azért adta nekem ezt a keresztnevet, mert anno mikor kicsi voltál látott téged és anyukádat az utcánkban többször elmenni és elhatározta, hogy ha fia lesz, ezt a nevet adja ő is.” Széles mosoly. „Nagyon tetszett neki, hogy mindig beszélgettek és ahogy szeretettel néztek egymásra. Rólad neveztek el engem.”
Hoppá!
„Örülök, hogy végre találkoztunk!”
Fátyolos lett a szemem. Az övé is.
Mit lehet ilyenkor mondani? Egy pillanat alatt szembe jutott Anyu reggelije, a hajnali mini-virslis apró hot-dogok, melyek ott vártak minket a konyhaasztalon, mikor álmos szemmel kiléptünk Hugival a szobából. A tea íze. Az óvodába rohanások a reggeli sötét fagyban. A búcsú a zöld kerítésnél. Anyám könnyei ahogy a sarokról visszanéz. A Húgom kajla kis térdei. A „Makarenkó” aki egy széles mosolyú, kacsintó szemű beöltöztetett nevelési segédeszköz volt egy fakanál személyében. Apám szakálla. Az amikor kint a fürdőszobában felnőttként először megborotválkozott és mi csókolommal köszöntünk Neki ahogy belépett a szobába. (Csupasz arccal még sosem láttuk.) A „Fehér Villám” aki egy kombi Wartburg Tourist volt. Az első vezetésem Apám öléből. A '86-os mexikói VB. A délegyházi nyarak és Zólyomi Józsi Bá a nyári télapó. Mit lehet ilyenkor mondani? Hisz' ez a fiú nem lát a fejembe, nem látja a szavai után pergő képek egymásutánját. ...csak mosolyog.
Szóval ott álltunk fátyolos szemmel, egymást nézve.
Azóta a „suhanc” rockzenész, dobos lett.
Úgy látszik mi Rockerek néha ilyen szentimentálisak vagyunk... A Pörpl meg még ugyan úgy szól ma is. Nem halkabban.
