Hirdetés

2020. október 24., szombat

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Akármi rovat

Pityu naplója 5. rész

Őszi-téli tevékenység és tavaszvárás (amiből lekvárt lehet főzni, abból pálinkát is!).

[ ÚJ TESZT ]

65. fejezet

Szilveszterre megcsináltuk a falunapot, ahogy terveztük. A vendégek már 30-án érkezhettek és igény szerint 2-áig maradhattak.
Csupa visszatérő vendégünk volt. Jöttek Balázsék, de most családostul (A másik házaspár is hozta a gyerekeket és a barátjuk is jött.) így kapásból elfoglaltak egy házat. Jött az az 50-es baráti társaság, akik ősszel voltak részegedni, övék volt a másik ház, a harmadik házba pedig azok a srácok jöttek, akiket még kora ősszel kísérgettem, úgyhogy elég vidám társaság jött össze. (Marcsával beszéltük, hogy Balázséknak legközelebb már valami törzsvendég kedvezményt kellene adni.)

Hirdetés

Igazából a Szilveszter a bulizásról szól, úgyhogy semmi extra programot nem szerveztünk. Persze azért így sem unatkoztak. A bádogember már évekkel ezelőtt rájött, hogy ilyenkor semmi értelme az éjféli misének (Karácsonykor sem sok.), úgyhogy délelőtt tart egy kissé rendhagyót. A vallási része eléggé minimális, viszont ilyenkor mindenki köszönetet mond az elmúlt évért és sokat zenélnek is. Erre még én is el szoktam menni. Nap közben lehetett sütni-főzni az asszonyokkal, vagy bort fejteni a bulira Bandival, esetleg Tibi úrhoz is el lehetett menni a sört összekészíteni (és jól megkóstolni).

Egy könnyű ebéd után pedig már indult is a buli. Zene, tánc, asszonykórus, minden, ami kell. Nagy hideg nem volt, de a nagy sátor fel volt állítva, oda be tudott menni, aki fázott. Ott volt a kaja és a pia (Gyerekeknek sokféle háziszörp.), meg asztalok és székek.
Malacot nem tudtunk annyit sütni, hogy mindenki jóllakhasson (nincs annyi kemence), de Bandi és Zotya (Most Tibi úrék is itt buliztak családostól.) megoldották. Nyársra húztak néhány süldőt is, ami sülthús formában is volt, de Józsi csinált hamburgerzsömlét és ebből Zotya csinált tépetthúsos szendvicseket. Volt benne egy jó kis mustáros szósz, a sok hús és mindenféle marinált zöldség (Zotyát azért megkérdeztem, hogy a zöldség hogyan állt Marin, de elmagyarázta, hogy ez mit jelent.). A sülthús mellé meg volt mindenféle saláta és friss kenyér.
Jó buli volt, még Erzsi nénit is megtáncoltattam! Éjfélre meg Polgi szerzett tűzijátékot is!
Aki megéhezett a nagy táncolásban, az éjfél után ehetett savanyúkáposztalevest és hagymás-ecetes lében pácolt bajorkolbászt (Bandi a németektől hozta a receptet.).

Azt is megéltem, hogy Marcsa egy kicsit becsiccsentett! Olyan aranyosan össze-vissza állt mindene és úgy is beszélt és folyamatosan nevetett. (Miután hajnalban hazaértünk, meg egészen kacér lett, de ehhez megint semmi közötök!)

Újév napján reggeli nem nagyon kellett, mert majdnem dél volt, mire magunkhoz tértünk a hajnalig tartó dínom-dánom után, úgyhogy a kávé/tea és a megfelelő mennyiségű aszpirin elfogyasztása után már egyből az ebédre készített lencselevest ettük (füstölt hússal, zöldségekkel, csipetkével és enyhén savanykásan). Mivel senki sem ment haza, délután levezetésnek még szolidan adtunk a kutyaharapásnak. Bandi, Polgi, Józsi, Laca és Béla is csatlakozott a vendégekhez, illetve most Kismajom és az én Bandim is jött (tegnap inkább otthon hagytam őket). Ez utóbbi azért volt jó, mert a gyerekek elvoltak velük és nem zavartak minket a kutyaharapás megfelelő leápolása közben (Az asszonyok és Jocó figyeltek rájuk.).
Vacsorára csak hurkát és kolbászt sütöttünk és utána még beszélgettünk estig.

Másnap elmentek a vendégek, mi pedig megállapítottuk, hogy ez egy nagyon jó lezárása volt egy nagyon jó évnek.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Előzmények

  • Pityu naplója 4. rész

    Pityuék beleszoknak a turizmusba és eltelik a nyár. Kezd őrölni a malom és lassan készülnek az őszre és a télre is.

  • Pityu naplója 3. rész

    Zajlik az élet, felvitte az isten Pityuék dolgát és indul a turistaszezon!

  • Pityu naplója 2. rész

    Amiből az is kiderül, hogy hogyan lett Pityuból az alkeszok réme és hogyan lett egy kecske a kutyája!

  • Pityu naplója

    Játéknak indult, ez lett belőle! Fiktív napló! Gondoltam egy merészet és elkezdtem naplót írni, hogy szórakozzatok egy jót!

Hirdetés

Copyright © 2000-2020 PROHARDVER Informatikai Kft.