62. fejezet
Mielőtt még belevágnék a vadtémába, azt mindenképpen le kell írnom, hogy végül mi lett elvetve a malom melletti földön. Említettem korábban, hogy Bandi és Józsi valami különlegest terveztek oda.
A nagy része tönkölybúza lett, amiből állítólag nagyon jó kenyeret lehet csinálni, illetve egy kisebb területen meg alakort vetettek. Ez valami nagyon ősi búzafajta és Józsi szerint egészen különleges ízű és állagú kenyér lesz belőle.
Na, szóval azt már korábban írtam, hogy miket terveztünk a vadtémában. Ezek meg is valósultak. Egyrészt csak vadételeket főztünk a vendégeknek. Nagyon jól jött az ötletelés és kísérletezés. Egész különleges kajákat is felszolgáltunk.
Csináltunk olyan tejszínes szarvasragut, amiben a gomba mellett aszaltszilva és dió volt. Krumplifánkkal tálaltuk és nagy sikere volt.
A zöldséges, gombás, tépett vaddisznóhússal készült tésztaszósz, a házi szélesmetélten is osztatlan sikert aratott.
A rántott vaddisznótarját azért kicsit félve adtuk, de a fűszeres, kemencében sült krumplival és a fűszeres feketeribizli mártással tálalva annyira jó volt, hogy többen elkérték a receptet.
Persze voltak a szokásos pörköltek, raguk, ragulevesek, sültek és vadas is. A sütőtök sem maradt ki, mert egyrészt ennek is szezonja van, másrészt jól passzol a vadhoz. Köretnek is csináltuk, de krémleves is készült.
A kocsikázások, kirándulások és a vadles is mind jól sikerült. Kétségtelen, hogy nagyon szép az őszi erdő. Sokáig még gombászni is tudtunk. A vendégek kifejezetten örültek, amikor az általuk szedett gombát főztük bele a kajába, de olyan is volt, hogy valaki megkérdezte, hogy lehet-e szárítani, mert szívesen hazavinné. Végül becserélte a friss gombát szárítottra, mert az is volt éppen a faluboltban.
A vadlest nyilván a helyi vadászok irányították és nagyon jól megszervezték a dolgot. Volt egy ember, aki azt mondta, hogy szívesen elmenne egy igazi vadászatra hajtónak, mert mindig kíváncsi volt egy ilyen esemény hangulatára és azt is elintézték neki.
A kirándulásokhoz, gombászáshoz meg Lakatosékat kértük fel túravezetőnek. Jól ismerik ők is az erdőt (Inkább ne firtassuk ennek az okát!) és szívesen elvállalták, mert nekik is kényelmesebb, ha fizetésért járják az erdőt.
A szekerek meg állandó használatban voltak. Mindenhová azzal vittük a népeket. Bandi is „be volt dobva a közösbe” erre az időszakra és nem is én hajtottam, mert nekem más dolgom is volt bőven.
A pálinka és borkóstolás is jól passzolt a programba.
Mivel a szeptember és az október nagyon enyhe volt, eleinte nem is gondoltunk arra, hogy a nagy pajta idővel egyre kevésbé lesz alkalmas a nagy közösségi tér szerepét betölteni. Nyáron jó volt, hogy ilyen szellős, de hidegben már nem annyira. Az egyik vége zárt, mert oda építettük a konyhát, de a másik teljesen nyitott, a két oldala meg csak ilyen lazán felszögelt deszka (Ahogy felfűrészelték a fát, olyan girbegurbák.). Bandi először persze ponyvára gondolt, de az ilyen méretben már nagyon drága. Végül megint ifjabb Lajos mondta meg a tutit:
- Tulajdonképpen a két ódalát meg lehetne csináni olyan paticsfaanak. Legalábbis ollyansminek. Kívű marad a deszka, belűre fonunk vesszőt, közé meg vályog. Csak az elejit kék lezárni ponyváva, oszt nyáron így is szellős marad.
Így is lett. Hamar megcsinálták és mire megjött a ponyva, a hősugárzók is meglettek. Egész jó időt lehet benn csinálni.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
