57. fejezet
Egyik nap beállított hozzánk az állatorvos. Igazából azért, hogy vigyen egy nyulat.
- Szia Pityu! Tudsz adni egy nyulat? Az egész környéken a te nyulaid a legszebbek és a legfinomabbak.
- Helló Jani bá! Persze, hogy tudok, van bőven! Mekkora legyen?
- Nagyobbacska. Hétvégén jönnek a lányomék és csinálnék nekik egy jó vadas nyulat. Á, helló Kismajom! Már éppen hiányoltalak! (Kisamjom ugyanis közben megjelent, hogy kárörvendjen a pusztuló nyúlon.) Pityu! Ilyen szép kecskét én még nem láttam (Ezt mindig elmondja.). - Fürdeted is? (Ezt viszont még nem kérdezte.)
- Időnként. Mégis csak a házban alszik és nem jó, ha nagyon kecskeszagú.
- Csak ne túl gyakran. Kell a bőrének az a kis faggyú. Bár úgy látom, hogy rendben van. Viszont ha már itt vagyok, megnézem a másik kutyádat is!
Amíg ő lepacsizott Bandival én elintéztem neki a nyulat, Kismajom hathatós lábatlankodása mellett. (Azóta nem szereti a nyulakat, mióta kicsi korában hozzájuk zártam be, ha el kellett mennem valahová.)
- Komolyan nem tudom, mit csinálsz az állatokkal Pityu! Egyik szebb, mint a másik. Viszont Bandinak lassacskán időszerű lesz egy manikűr, meg egy új patkó.
- De nincs baja ugye?
- Nem. Semmi. Néhány hétig még jó lenne, de tudom, hogy figyelsz rájuk, ehhez viszont nem értesz. Majd megmutatom, hogy mire figyelj és legközelebb már te is tudni fogod. Túl gyakran sem jó.
Még este fel is hívtam Bélát és másnap délután el is mentünk hozzá. A szokásos stílusban fogadott:
- Mi van Pityu? Kecskét is patkolunk?
- Csak ha röptében is tudsz patkolni, mert ez meg nem áll egy percre sem!
- Na jó van, inkább nézzük a Bandit….A francba!
- Baj van?
- Mivel eteted ezt az állatot? Akkora talpa van, mint egy tepsi. Csináltam két garnitúrát, de a nagyobbik is kicsi lesz. Mondjuk, aki ezt föltette, az is kisebbet rakott a kelleténél. Lusta volt újat csinálni és vagy nagyon értette a dolgát, vagy nagyon szerencsés volt, mert megsérthette volna az érzékeny részeket is.
- Akkor most mi lesz?
- Mi lenne? Csinálok nagyobbat.
- Jöjjünk vissza holnap?
- Ha nem sietsz sehová, meg is várhatod. Úgy másfél óra.
- Megvárom, csak szólok Marcsának, hogy itt vagyunk.
- Hívd át. Addig beszélgetnek Ibivel, utána meg maradhattok vacsorára is.
Így is lett. Nemsokára megjött Marcsa és Ibivel nekiálltak a vacsorának, amíg én Bélának segédkeztem.
A patkolás meg viccesre sikerült, mert amíg Béla az első lábaival volt elfoglalva, Bandi Bélának a seggét csipkedte. Játéknak vette az egészet.
- A fene essen beléd! … Szállj már le rólam te melák! … Mennyé má innen!
Közben meg olyan párostáncot adtak elő, hogy fetrengtem a röhögéstől!
- Ne bohóckodj má Bandi, mert orrbarúglak! Te meg röhögés helyett inkább segíthetnél!
Na, de aztán megfogtam és sikeresen megkapta az új cipőit. Mi meg vacsora után még jót beszélgettünk és borozgattunk és ki is ötöltünk valamit Bélával.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
