Hangzás
Eddig minden tökéletes, de milyen hangot kapunk ennyi pénzért? A száraz műszaki adatok biztatóak: 40 mm átmérőjű, ferritmágnes driver, csupán 22 ohmos impedancia, elvileg lineáris hangolású 10 Hz - 27 kHz közötti frekvenciaátvitel, 102 dB/mW érzékenység.
Valójában érdemesebb abból kiindulni, milyen célra szánja a gyártó, amit egyébként a dobozon korrektül fel is tüntet: "AV Monitor". Szabad fordításban annyit jelent, hogy főleg tévézéshez ajánlja. Ezt erősíti a kábelhossz is. Tehát aki játékhoz, utcai használatra, esetleg audiophile zenehallgatáshoz keres fülest, ne ezt vegye!
Még egy jó tanács: mielőtt határozott véleményt alkotnánk róla, járassuk legalább 10 órát. Bár ez is csak éppen elég, mert több száz óra után fog ténylegesen beérni a hangja.
Nyersen kiábrándító: puffogó mélyek, tompa, alig kivehető közép- és magas-tartomány, összemosott zenei információk, a sztereó kép teljes hiánya (minden középről szól), nulla térérzet. Na, ekkor éreztem úgy, hogy mégse kellett volna megvenni. Elképzelni se tudtam, hogyan lesz ebből hallgatható hang, de jobb híján rákötöttem a számítógépem X-Fi Xtreme Music hangkártyájára, végtelenre állítottam egy Chario tesztlemezt, és magára hagytam fél napra. Közben párszor belehallgattam, amitől némileg bizakodóbb lettem.
Hirdetés
Este referenciának elővettem a kedvenc fejhallgatómat, egy Sennheiser HD 590-et, majd elkezdtem a tesztet.
A zenei program a következő volt (mindegyik FLAC): Funkadelic - Maggot Brain, Snétberger Ferenc - Empathy (Nomad), Pentatonix - Daft Punk (PTX Volume II), Brendan Perry - The Bogus Man (Ark), Puccini - E lucevan le stelle (Tosca). Lejátszónak Foobar2000-et (Creative ASIO) használtam, de volt amit a kontrol miatt PlayPcmWin-nel (WASAPI) is meghallgattam.
Az első kísérlet rövidre sikerült, tulajdonképpen pár másodperc után hallottam, hogy még mindig nem az igazi, ezért ráküldtem a nagyágyút, az IsoTek - Full System Enhancer & Rejuvenation Disc nevű speciális bejáratólemezt. Az egyórás nyúzástól sokat javult a hangja, így legalább már lett némi értelme egy tesztnek.
Nézzük sorban a számokat:
A Maggot Brain rendesen megdolgoztatta a fülest, de hiába küzdött becsülettel, nem jelentett maradandó élményt az interpretációja. Annál inkább megmaradt bennem néhány zavaró hibája (fedettség, nem megfelelő felbontás, szűk, zárt sztereó tér, nyers magasak, sávszéleken némi torzítás). Ugyanez a szám a Sennheiserrel úgy szólt, hogy majdnem elsírtam magam a gyönyörtől.
A dzsessz sem feküdt neki, nem tudott kellően kinyílni hozzá, Snétberger gitárjátéka ingerszegény volt, pont az a finomság hiányzott belőle, ami ezt a zenét igazán élvezetessé teszi. A bőgő- és dobkísérettel jól lehetett tesztelni a basszust, a mély-közép rendben volt, a szub nekem nem volt elég megfogott, bár én kimondottan a nagyon pontos és feszes basszust szeretem.
A Pentatonix acapella-popzenéje már jobban szólt, sőt az egész teszt alatt itt érezte leginkább elemében magát. A hang jellegzetes fedettsége megmaradt, de a dinamikus zenei stílus miatt ez nem volt olyan zavaró, mint a dzsessznél.
Aminek nagyon örültem, hogy Brendan Perry számán sem vérzett el, jól megbirkózott az elektronikus hangszerhangokkal és az effektekkel is (kivéve talán a két oldalról felváltva pulzálóval). Szépen hozta a teret is, ami ennél a számnál különösen fontos.
Az opera nemes egyszerűséggel kifogott rajta. Se a zenekari rész, se Cavaradossi (Franco Corelli) hangjának érzelmességéből nem jött át túl sok. Meghallgattam még a következő kettőst is Toscával (Birgit Nilsson), de a szoprán a Sennheiserhez képest kimondottan bántó volt.
Ráadásként belehallgattam még két számba, a Piers Faccini - If I tetszett, a Long Distance Calling - Nucleus kevésbé, bár az sem volt rossz.
Ezután rákötöttem a tévé (Samsung UE46F6320) fejhallgató kimenetére is, pár percig hallgattam vele néhány tévécsatorna élvezhetetlen, kompresszált hangját, utána belenéztem két filmbe (a Battleship és a Pacific Rim legzúzósabb jeleneteibe), végül egy koncertbe (Porcupine Tree - Anesthetize). A korábban leírt jellegzetességeit hozta itt is, de alapvetően egy, a tévé hangszóróinál jóval testesebb, mégis kiegyensúlyozott, élvezhető hangot kapunk. Talán némileg nagyobb felbontás jól jött volna.
Összességében az volt a benyomásom, hogy otthoni filmnézéshez, tévézéshez, rádiózáshoz ideális választás. Ennél azonban jóval nagyobb tudású fejhallgató, bizonyos stílusú zenékhez is bátran ajánlható. Elektronikus zenét és popzenét kimondottan élvezetes hallgatni vele. Akusztikus hangszereken, énekhangon már elvérzik, ezért klasszikus zenéhez, dzsesszhez nem a legjobb, de rockzenéhez némi kompromisszum árán használható.
Ami még feltűnt, hogy érzékeny a forrás minőségére, gyenge forrásról még önmagához képest is tompán szól. Bár a gyári impedancia és érzékenység értéke nem indokolja, érdekes lenne kicsit jobban meghajtani, talán a hangkártyánál jelentkező fedettsége egy jobb füles-erősítővel csökkenthető lehet.
Értékelés: Ha csak pár ezer forintot szeretne valaki fejhallgatóra költeni, és arra kell neki, amire való, ezzel a Panasonickal nagyon meg lesz elégedve - BEST BUY!
