2024. március 19., kedd

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Az élet rovat

Mit érzek?

  • (f)
  • (p)
Írta: |

Szösszenetek egy unatkozó elme kótyagos gondolatfoszlányaiból...

[ ÚJ TESZT ]

Mit érzek?

Szösszenetek egy unatkozó elme kótyagos gondolatfoszlányaiból...

Érzek magam körül egy hatalmas, tátongó űrt; a töménytelenül kavargó, végtelen káoszban, melyben sejtek egy felfoghatatlan paradoxont, ami talán értelmet adna a nemlétezés fogalmának, hogy ezen át beláthassam a létezését.

Folyamatosan érzem magam körül a határtalan, fenyegető veszélyt, melytől nem vagyok hajlandó igazán félni, holott folyvást játszom a rettegőt, hogy mások féljenek tőlem.

Látom mások vágyait, és elborzadok, mikor érzem a saját, kimondhatatlan vágyálmaim, amik mellett eltörpülnek azok, melyeket ember megfogalmazhat.
Elönt egy csöppnyi mámor, de épp csak olyan magasra emel, hogy legyen honnan a porba zuhannom.

Fel akarom fogni a felfoghatatlant, de nem jutalmazás reményében. Határtalanná szeretném tenni a létem, holott titkon talán azt szeretném bizonyítani, hogy az egész értelmetlen.

Nem szeretnék játszani az érdektelen nyeremény reményében. Egyáltalán nem szeretnék megjátszani semmit; sem mások, sem a saját örömömre.

Látom testem tükörképét a magam számára fabrikált mókuskerékben hadoválni, mégsem hiszem el, hogy az valóban én vagyok, mert nem akarok testbe zártan élni.

Látni szeretném a lassú, kék illatok, hűs hangját; azért, mert maguk az érzékek az értelmetlenek.

Egyszerre akarok lenni az elmulasztott pillanat, és az, aki mégsem mulasztja el azt.
Csak létezni akarok, nem élni, de azt fojtogató keretek nélkül, "szabadon", magáért a létezésért. Ne legyen szükség időre és térre.

Ne legyen szükség érzelemre a boldogsághoz, ne legyen szükség boldogságra az elégedettséghez, és ne legyen igény az elégedettségre sem. Ne kelljen cél, vágy, és a jutalom reménye a létezéshez.

Érezni akarom, ahogy tudatom szikrányi pislákolásai szelíd robbanásként terítik be a végtelent, és megvilágítják az áthatolhatatlan káoszt.

Nem félném a magányt, de egyedül sem szeretnék létezni, mert legfőbb vágyam a más létezőkkel való teljes, végleges eggyé-olvadás lenne, miközben mégsem fogyunk el soha.

Nem szeretném feladni a vágyaim, csakhogy elhiggyem, látszólag beteljesülhet még létem, figyelmen kívül helyezve, hogy a logika és az érzelem is bőszen igazolja, hogy amire vágyom, az elérhetetlen.

Érzem, hogy valami fáradhatatlanul vibrál a testben, miközben próbál igazodni kiszabott kereteihez, de azt még nem érzem, hogy önként teszi, nyújtózkodni szeretne néha, vagy szabadulni próbál, de még azt sem tudom, hogy ez én vagyok, vagy egyfajta rabszolga.

Álmomban megragad talán olyan kósza érzelem, mint a szeretet illúziója, de a józan ész és logika már ismét mást diktál.
- Elveszek, vagy továbblépek? Félek bármerre lépni, vagy megőrzöm az erőmet, és nem lépek egyet hátra annak hiú reményében, hogy aztán, talán; hármat léphetnék előre?

Néha megragadnak még ugyan a legegyszerűbbnek és egyben legnagyszerűbbnek kínálkozó érzelmek is, mint a hatalom és dicsőség utáni vágy, de ez még könnyebben tovaszáll.

Mindeközben látom, hogy határtalan vágyaim végső soron egy szegény senki, szédült, mámoros ábrándjai, aki akkor sem ismerné be, hogy eltévedt, ha lepottyanna a térkép széléről.
Nem mintha bárki is szólna erről neki, tudván, hogy az úgysem hallgat.

Érzem, hogy a céltalanságom ezután már csak saját létezhetetlenségem végeláthatatlan bizonygatása marad, mert másban sem látok értelmet, és a céltalan célok közt ezt találom legsimábban járhatónak, hisz sokat már nem akarok érte tenni.

Sem sokat, sem keveset, mert nem szeretném, hogy ezen fogalmaknak értelme legyen. Mindeközben továbbra sem szeretném, hogy ezzel, vagy egyáltalán bármikor, vége legyen.
Bár, ha úgy vesszük; félni sem félem a végét.

- Szomorú lennék?
- Nem tudom... Milyen az?
Talán én vagyok az, aki vibrál, és ezt azért teszem, mert reszketek? Utóbbit nem hiszem...

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.