Hirdetés

Metalzenei értékelés - 2008 Január

Hát, mint láthatjátok alább bíztatóan kezdődik az év a keményebb zenék rajongóinak! Sok nagyszerű kiadvány várható ebben az évben is az előzetes bejelentések alapján, de ha csak a Januárból állna az év, már bőven lenne miket szemezgetni az impresszív felhozatalból! Van itt nekünk új Draconian, Norther, Folkearth, Avantasia, Bullet for My Valentine és még sok más, melyre hamarosan bővebben ki is fogok térni.
Ami pedig a bejegyzés mikéntjét illeti, úgy gondolom egy egész év termését lehetetélen egy év végi értékelésben összesíteni, egyrészt mert sok matéria óhatatlanul is kimarad abban a bizonyos rengetegben, másrészt pedig az ember nem biztos hogy minden kiadványra emlékszik. Na meg kicsit igazságtalan is kiemelni mindössze 10-15 albumot, mikor akár több tucat albumnak létjogosultsága lenne, így éppen ezért szándékozom majd a közeljövőben havi lebontásos formában közülni az újdonságokat, tehát senki nem maradhat le semmiről még csak véletlenül sem.

Folkearth - Father of Victory

Már-már megszokott módon jelentkezik a Folkearth az új lemezével, kis túlzással szinte a villanyszámlánál is gyakrabban, ugyanis 2004 óta minden évben jelentetnek meg új dalokat tartalmazó anyagot, így ez az év sem lehetett kivétel. Aki még esetleg nem tudná, intenzív népzenei hatásokkal operáló viking metal zenét nyom a szó szerint megszámlálhatatlanul sok tagból álló Folkearth, az autentikus megszólalás érdekében pedig jelen van többek között a furulya és a violin a hagyományos hangszereken kívül. Ami viszont azonnal feltűnik az előző Drakkars in The Mist c. kiadványokhoz képest, hogy kevésbé gitárcentrikus a zene valamint középtempó fölé nemigen merészekednek a számok, na meg a megszólalás is tompább lett egy picit, ettől függetlenül még egy kellemes pogány érzésvilágú hallgatnivaló a Father of Victory.

Sample

Avantasia - The Scarecrow

Szinte még "meg sem száradt a tinta" a tavaly év végén kiadott két felvezetőnek szánt terebélyes kislemezen(aminek egy kicsit pénzhajhászat szaga volt, valljuk be), máris itt a 11 számot tartalmazó power metal korong, a Thobias Sammet-fanoknak pedig jódarabig meglesz a hallgatnivalójuk! A Madárijesztő egyértelmű zenei csúcspontja az azonos című epikus szerzemény a maga 11 perces hosszával, mely egy nagyon hangulatos introval kezdődik, főleg a dobot imitáló szokatlan step tánc lesz amire garantáltan
felfigyelünk! A jobb momentumok közé tartozik még az Another Angel Down, mely már meghallgatható volt a tavaly évvégi kislemezen. Az anyagon egyébként olyan arcok vendégszerepelnek mint Alice Cooper, Jorn Lande vagy az Ex-Helloweenes Kai Hansen, akik már külön-külön sem számítanak nyeretlen kétéveseknek, hát még együtt..

Sample

Machinae Supremacy - Overworld

A Machinae Supremacy által játszott zenét egyszerűen csak SID Metalnak nevezik, utalva az egykori C64-ekben leledző SID chipekből kibocsátott hangra. Ez így elsőre elég furán hangzik, de mint műfajteremtő, sikeresen beleintegrálták zenéjükbe ezt az elektronikai feature-t, sőt, ha lehet azt mondani az egész zene koncepciója erre épült. Ami azt illeti ebből a hatásból ezen a lemezen már nem sok fedezhető fel a kezdeti kiadványokkal
ellentétben, persze a jól bevált receptet ezúttal is alkalmazzák: Fogós, néha már rádióbarát dalok valamint a tiszta ének, ami mára már jóval elfogadhatóbb szintre fejlődött az egykori kimiskárolt nyivákolós állapotról. A hangszeres teljesítményre ezúttal sem lehet panasz, az Edge and Pearl c. számhoz pedig már készítettek is egy klipet, youtube-on csekkolható.

Sample

Draconian - Turning Season Within

Melankolikus gothic/doom metalban utazik a Draconian, ígyhát nem meglepő ha azt mondom hogy egy énekesnőt is a soraiban tud a zenekar, ám a zene befordultsága miatt egész más szerepet tölt be jelen esetben; Teret nyer a fájdalom, a gyötrelem valamint a bánat, így az ének is ezekkel harmonizál, de inkább csak a periférián, nem hivalkodóan. Időnként feltűnik a hörgő ének is, elsősorban a dialógusoknál. Hallgatván a számokat egyértelművé vált bennem, hogy totális visszakanyarodás történt zeneileg a Burning Halo előtti időszak irányába, itt is már csak a női ének miatt lehet rásütni a gót műfaji jelzőt, mert amit hallunk az már vegytiszta, kiérlelt doom metal. Jól sikerült darab, mindenképp az eddigi legjobb Draconian, így aztán erősen ajánlott!

Sample

Baskiria - Onogur

A magyar black metal kiadványokat tekintve az elmúlt pár hónap bőséget hozott, hogy mást ne említsek, a Frost, az Aetherius Obscuritas és a Fagyhamu is igen színvonalas portékával jelentkeztek (az új Bornholm még várat magára), ebbe a sorba áll most be a budapesti székhelyű Baskiria is. Mikor felnéztem a zenekar weboldalára, azzal szembesültem hogy erről az albumról még csak említés szintjén sem ejtenek szót, kvázi
valamiféle fantomalbumról lehet szó, amiről még maga a zenekar sem tud :o)) A szövegek és a számcímek félig magyarul íródtak ami a nagy amerikanizálódás közepette kifejezetten üdítő tud lenni. Az album két legjobb tétele a letűnt idők morózus hangulátaval bíró Ezredik év valamint az akusztikus előadásmódú Elfeledett Sírhantok.

Sample

Bullet for My Valentine - Scream Aim Fire

A Wales-i zenekar a The Poison után elkészült az aktuális nagylemezével, amely a Sikoly, Cél, Tűz címet kapta, mostmár csak azt kéne kitalálni, hogy az amúgy rendkívül igényes borító miképp kapcsolódik a zenéhez! Ha magát a stílust kellene kicsit bővebben leírni, akkor valamiféle metalcore alapra fektetett grunge rock zenét kell elképzelni AOR hatásokkal...A végeredmény pedig olyannyira hallgató és rádióbarát, hogy nyugodtan
mehetne is az egyik külföldi zenecsatorna kommersz rockösszeállításába, ami a könnyedebb rockzenét kedvelőknek tuti hogy előnyére válik, számomra azonban túlzottan is az átlag fiatalkorú közönséget célzó populáris műanyag ez, persze ez a BFMV által megcélzott hallgatóságra mindig is jellemző volt, így a helyzet változatlan. Nem rossz ez összességében, egy próbára azért mindenképp érdemes.

Sample

Norther - N

Noha kezdetben rendkívül sok áthallás volt a Norther, valamint a Children of Bodom/Wintersun/Ensiferum hármas zenéje között, mára már elmondható hogy ettől az úttól távolodnak és egy új szintre léptek, melynek bizonyítéka az 'N' album. A recept annyiban változott hogy ezúttal szikárabb death metal riffeket hallunk és mintha technikaileg is bonyolultabbak lennének az előadott dalok. Petri Lindroos jellegzetes "rekedtes" hörgése ezúttal is az egyik legfőbb ismertetőjele a számoknak, a sok szintetizátor na meg a nagyon jól felépített dallamoktól sem mentes gitármunka a szaggatott riffeléssel és szólókkal. A két legjobb tétel talán a Black Gold és az Always and Never, de valamennyi szám nagyon színvonalas, amolyan "kézzelfoghatóan skandináv". Így utólag nem is baj hogy nem agyaltak sokat az album címén...

Sample

Mygrain - Signs of Existence

A Mygrain még viszonylag kezdő zenekarnak számít a metal színtéren a maga 2004-es megalakulásával, ám annek ellenére hogy ez még csak a második teljes anyaguk,zsigerből tolják a jobbnál jobb modern death metal alapvetéseket! A Killing Time c. tétel az előbbi állítást igazolva egy gyilkos kezdéssel indít, hogy a fődallam a szám alatt még vissza-visszatérjen kiegészítve egy nagyon ötletes énektémával! Hörgés helyett nagyrészt tiszta éneket kapunk amit néhol a hatás kedvéért effekteztek, talán ez az egyetlen gyengébb pont, mert előfordult hogy numetal-szerű énekbe hajlott át a dolog, persze bizonyos határok között még talán illik is ide. Nem mondanám hogy a dallamos death metal újraértelmezése, de az közelgő új In Flames-ig és Mercenary-ig ki lehet vele húzni,sőt..

Sample

Lost Dreams - End of Time

Nagyjából a Lost Dreams új kiadványa is egy tőről fakad a Mygrain-ével, ám az osztrák death metal horda tagjai nem hogy nem kezdőknek, hanem már kifejezetten veteránoknak számítanak a scene-ben a majd 20 évvel ezelőtti megalakulásukkal! A kezdetekben még ők is az old-school death ösvényén indultak, ám mára igencsak eltávolodtak ettől az irányvonaltól. Az alapok persze ugyanazok, de ésszerűen felépített, nem két riffből és
sikamikából álló dalok sorakoznak a lemezen, látszik hogy mindegyikük jól bánik a hangszerével, és a hörgés is nagyon meggyőző tud lenni a sokrétűségével. A Rise of the Dead, Flesh is All I Need valamint a Cruse You c. tételeket kiemelném, ezek nagyon jól sikerültek. Akinek bejön ez a kicsit pőrébb megszólalású death album, az tehet vele egy próbát!

Sample

Dark Suns - Grave Human Genuine

A német Dark Suns valamiféle olyan elmélkedős, agyalós zenei hatásokat elegyít zenéjében melyben olyan előadók sejlenek fel mint a progresszív felfogású Pink Floyd vagy Pain of Salvation, esetleg az elszállósabb Anathema is beugrok néhol...A POS hasonlat márcsak azért sem véletlen, mert a Dark Suns basszusgitárosának anyabandája az előbb említett zenekar annak sajátosságaival és kliséivel. A zene persze ettől függetlenül
kifejezetten kellemes, főleg az ének és a pár különlegesebb hangszer miatt, de inkább csak mint háttérzene funkcionál igazán jól valami miatt. Talán a számok hossza teszi, vagy esetleg a kissé repetitív dalszerkezetek, fene tudja, persze ha az ember elkapja ezt a sötét atmoszférával bíró hangulatot és egy csendes szobában, távolabb a világ zajától hallgatja, akkor azért hatásos tud lenni.

Sample

Decrepit Birth - Diminishing Between Worlds

Áttérvén kicsit a brutal death metal kietlen terepére, itt van ez a Kaliforniai székhelyű zenekar, akikről elmondható hogy egy igazi All-Star Supergroup, legalábbis a tagokat elnézve mindenképp; Vannak itt egykori tagok a Suffocation-ből, a Vital Remains-ből, Dying Fetusból, Chimaira-ból, és még lehetne sorolni tovább, csakhát minek, ezek után talán rögtön behatárolható a Decrepit Birth által játszott muszika. Minden adott egy
színvonalas albumhoz tehát, amit majdhogynem kompromisszumok nélkül meg is kapunk.
A Death Metalos őrléseket esetenként a finom akusztikus átvezetések szakítják meg, a The Enigmatic Form c. szám nagyrészt ezekre a váltakozásokra épül. A toronymagasan legjobb szám viszont a Reflection of Emotions, a jobbnál jobb szólók simán el is viszik a hátukon az adott dalt.

Sample

Brainstorm - Downburst

A német Brainstorm ezúttal is egy nagyon színvonalas heavy/power anyagot adott ki a kezei közül, egész egyszerűen azért, mert nem tudnak tévedni. Nem is csoda, ugyanis a német heavy metal örökség zászlóshajóráról van szó, egyfajta újkori reinkarnáció, amiben nagy szerepet vállal Andy B. Franck, akinél alkalmasabb ember nem is állhatna a mikrofon előtt egy ilyen zenekarban. Szubjektív véleményem szerint az előző Liquid Monster azért messze jobb volt ennél a produkciónál, igaz nem hinném hogy az emúlt majd 20 év
okozta kifáradásról lenne szó. Ezt mindig az idő dönti el, hogy utólag mi állja meg a helyét és mi az ami feledésbe merül, ettől függetlenül nem gondolom hogy az európai Power Metal színtéren lenne olyan zenekar jelenleg amelyik még csak megszorongatni is képes lenne a Brainstormot saját kategóriájában.

Sample

Eluveitie - Inis Mona

Rendhagyó módon az Eluveitie esetében nincs szó egyelőre teljes albumról, az még valamikor a tavasz folyamán várható vagy talán még később, ám a zenekar myspace-s oldalára feltöltött egy új dalt közelgő, Slania nevezetű nagylemezéről. Az Eluveitie számomra amolyan fű alatt megbúvó kedvenc, talán nem véletlenül, 2006-os Spirit című albumuk egy igazi telitalálat volt a kelta hangszerelésű, rendkívül hangulatos zenéjükkel, az Inis Mona nevezetű friss szám alapján pedig ugyanezen az úton haladnak tovább és ha lehet így mondani, még egy jó nagy lépést tettek is előre! Most, hogy a Nuclear Blast kiadónál vannak talán még nagyobb népszerűségre is szert tehetnek, és felzárkózhatnak a Folk Metal élvonalába a Korpiklaani, Vintersorg, Einherjer és az Ensiferum mellé. Mindenképp az év leginkább várt kiadványai között tartom számon.

Sample

Neverland - Reversing Time

Ezúttal egy progresszív metal zenekarral hozott össze a sors, méghozzá nem is akármilyennel, egy Görög-Török kooperálásról van szó ugyanis, ami már önmagában kuriózum, hát mégha vetünk egy pillantást a vendégzenészekre, például jelen vannak ketten a legendaként tisztelt prog király Shadow Galleryből, de képviselteti magát az Evergrey is ilyen formán. Maga a zene tényleg elég sokrétű, a Dreamscape valamint a Threshold mint közeli hatás mindenképpen megemlítendő, ám kellően egyedi zenekarról van szó, saját maguk által kialakított zenei irányvonallal. A zene hangulata tökéletes harmonizál a kontrasztos borítóval, a kép baloldalán a békésen játszadozó gyerekek egy idilli világ innenső oldalán vannak, míg az út túlsó oldalán a sötétség birodalma tornyosul...A lemez összes tételének külön arculata van az egységes koncepció ellenére, ám a legjobbnak a baljós hangulatú Mankind is a Lie-t érzem.

Sample

Ez történt tehát januárban, 1 hónap múlva ugyanitt, remélem akkor is lesz miről beszámolni!

Előzmények