A háború a végéhez közeledik. Legalábbis a mozgalmas szakasza. A védvonalak kiépültek, a szövetségek megkötettek vagy csak szimplán kimerültek. Jöttek kicsik és nagyok, buktak hatalmasok és óriások. Mi meg csak szívtunk? Nos igen, valjuk be nagyrészt igen.

Kicsit kesze-kuszán, de pár gondolat a témában.

A pénztárcánk az biztos, de mégis örültünk, mert hülyék nem vagyunk, csak fogyasztók.

Nem is tudom, ki mennyire emlékszik még a kezdetre, de így visszatekintve nálam egy fél év alatt fordult meg a világ teljesen. 2004 szeptemberében még azon gondolkodtam, hogyan is tudnám felszerelni magam pár olcsóbb (minőségi igények nélkül) objektívvel a régi fotómasinám felé. Egy viszonylag egyszerű, de mégis jól kezelhető filmes gép egy szem 50mm-es obival. Mégis a legjobb képeim közül sok ezzel készült.

Ekkor vettem egy Canon EOS 600-at, 28-70-es obival. pont. Örültem, mint kutya a farkának. Bár már ekkor is nézegettem, hogy mik is vannak a digtiális piacon, nem igazán vonzott a dolog. Nem láttam benne alternatívát. A dologban az is közrejátszott, hogy az elérhető árú masinák igazából csak mókusvillantónak voltak jók (a kis, automata jószágok; amik nem hagynak túl sok szabadságot a fotósnak). Bocsi mindenkitől, kinek ilyen gépe van; csak azt már akkor is tudtam, hogy kevés lenne nekem ez a kategória.

Szóval, december elejére eljutottam oda, hogy kell nekem egy ilyen. A pénz is kezdett összejönni rá. Mi is volt az, amit szerettem volna? Sok-sok megapixel és 1000000000-szeres zoom. Természetesen full manuál kezelhetőséggel. Lett belőle akkor egy Fuji S7000. Akkoriban még ez valami brutál dolognak számított. Főleg, hogy az S7000 a megszokottól eltérő CCD-je miatt képes volt 12MP-s képek mentésére is. Anno sok hasznos és haszontalan elektron veszett oda a fórumokon, hogy mennyire lehet valós az az infó, amit kinyernek az érzékelőből és hatmilló képpont helyett a dupláján teszik meg. Aztán egy olyan közmegegyezésre jutottunk, hogy a valóságban ez olyan 8-9-t jelenthet max. (témától függően). A 6x-os optikai zoom pedig teljesen betett.

Én pedig ki is használtam és dicsekedtem is vele. Bibííííí, nekem ilyen van. 12MP, 6x-os opt. zoom, xD és CF kártya, blablabla... Ájultak is a népek. Nekem meg hízott a májam.

Aztán múltak a hónapok, öregedtem én is. A vásárlóréteg is. Egyre kevésbé számított a MP. Hiszen amikor már a leggagyibb kompaktnak is 5-6MP-es érzékelője van, akkor már nincs értelme a versenynek. És tényleg nincs. A következő lépcső a zoom volt. Amikor először megjelentek az igazi ultrazoomok, aztán a stabilizáltak...

De hiába is történt ennyi minden, az embereket ez is egyre kevésbé érdekelte. Divatcikk lett belőle vagy csak sokan beleszálltak abba a játékba, hogy kinek nagyobb a micsodája...akarom mondani a zoomja. De manapság már ez sem egy olyan dolog, ami meghatározza a versenyt.

Kedves Olvasóm, tehetnéd fel a kérdést, hogy ha ezek fentebbi tulajdonságok már nem érdekesek, akkor minek említettem őket? Nos, jött helyettük újabb. Az ISO. A fényképezőgép érzékenysége. manapság már nem ritka az 1600-as érték sem a kompaktoknál. Ugyan, röhej néha, de tényleg. Csak gondoljunk bele. Régen, a filmes korszakban is lehetett kapni ilyen érzékenységű filmet. De vettél is ilyet? Valld be őszintén! Nem hinném. Még az ISO 800 sem volt olyan gyakori, sőt a 400 is ritkábban került elő. Ennyi. Ezt most is el lehet mondani.

De mi maradt még, amivel meg lehet fogni minket?

A válasz megvan, a tükörreflexes gépek. Tudom, engem is megfogtak. Kevés lett az S7000. Pedig ez a gép a kategóriájában eléggé a topon volt (van). Van olyan bolt, ahol még mindig kapni, az ára ott még mindig 100000 Ft. (Valószínűleg a kereskedő sem akarja áron alul adni, de akkor is.) Nekem is csak azért lett kevés, mert munkaeszközként értem el a határait igazán. Magánemberként még sokkal tovább el lettem volna vele. Visszatérve a DSLR-hez. Itt ugyanez megy végig. Csak itt talán még jobban kell figyelni, mert többet lehet veszteni, ha nem jól kezdünk neki. Míg ugyanis a kompaktoknál megvettük a gépet, nem nagyon volt hova fejleszteni; itt a határ a csillagos ég.

De álljunk meg egy kicsit és gondolunk bele. Kategóriától függetlenül, hol lehet az, hogy kevés nekünk bármely gép? Nos, a munka az egyetlen ilyen hely. Itt ugyanis, ha nem kapuk meg a melót, mert kevés a gép (szigorúana megrendelő oldaláról), a pénztárcánk bánja. ha csak hobbiról van szó, akkor még lesz vacsi az asztalon, hogy egy kép nem sikerült annyira pöpecül ahogy egy jobb géppel lehetett volna.

De kell is úgy sikerülnie? Hiszen ha végignézzük nagyszüleink gyermekkori képeit, az elénk táruló világ fogjuk látni, nem a repedezett/megtört/fakó képet.

Ezek után szeretnék visszatérni ahhoz a kérdéshez, amikkel a Melyiket válasszam (digitális fényképezőgép)? [link] topikban is a nyitó hozzászólásomban próbáltam megválaszolni.

...

A válasz a következő irományomban lesz. Ez épp eléggé hosszú volt így is. Remélem azért nem volt túl béna.

dömedee