A lisszaboni közlekedés és városkép

Lisszabon kifejezetten érdekes történelemmel bír. Azt nem kell különösebben mantrázni, hogy a nagy földrajzi felfedezések kora volt a csúcspont a város életében, nemzeti hősként tekintenek például Vasco da Gamara, aki Indiába hajózott át Afrika megkerülésével. Más kérdés, hogy az indiaiak pont nem tekintenek rá semmiféle hősként, sőt betolakodó, negatív figura, s ezt az ellentétet a 98-as világkiállítás alkalmával sem sikerült feloldani, de ez most mellékes, legalábbis azügyben, hogy 1775 előtt Lisszabon baromi menő helynek számított.

A város a Tejo folyó öble mellett, hét hegyre épült fel. Ettől igencsak morcosak a szintkülönbségek és pont erre vezethető az is vissza, hogy a város olyan sokféle. 1775-ben ugyanis volt egy durva földrengés, ami önmagában is elég kellemetlen, de ezután jött egy szökőár (igen, cunami), ami teljesen elmosta a lentebbi területeket. Gyakorlatilag nullára dózerolta a belváros központját, a mellette magasodó két hegyen viszont megmaradt az épületek egy része. A nagy pusztítás után jött egy forma, bizonyos Pombal márki, aki a teljes pusztulás helyére felhúzott egy modern városrészt, persze azóta eltelt úgy 300 év, tehát most már ez sem modern, de gyökeresen más. Itt egyenes, széles utak, magas, hivalkodó épületek találhatóak, ez lett a kereskedelmi központ, úgy hívják, hogy Baixa, ahol az x s-nek ejtendő.

A folyó felől nézve ettől balra van a Barrio Alto (régi városrész) és a Chiado, jobbra pedig a Sao Jorge várral megkoronázott Alfama, ami a leghangulatosabb része a városnak. Az öböltől eltávolodva pedig a Baixa végétől egy 1,6 km-es sugárút vonul végig, fákkal szegélyezve, ez a Liberdade, amelynek végén Pombal márki tere és szobra zárja le a tágan vett belvárost, valamint egy baromi nagy park, amit Eduárd királyról neveztek el, konkrétan a hetedikről. Na, itt laktunk mi. Persze ez Lisszabonnak csak egy kis szelete, a tenger felé van Belém városrész, a másik irányban van Oriente, ezekről lesz még szó.

A komplett lisszaboni tömegközlekedés NFC alapú. Ilyen kártyája van mindenkinek, ha még esetleg pont nincs, akkor 1 euróért nyomat nekünk az automata. Ezek újratölthetőek, vagy meghatározott számú utazással, vagy pedig időlimittel, bármelyik metróállomáson van egy sereg ilyen gép, kápét és bankkártyát is elfogadnak, tök kulturált az egész. És onnantól a kis kártyádat minden járaton egy megfelelő készülékhez odatartod, csippan, ennyi, haladjunk tovább. A metrónál automata kapuk üzemelnek, befelé és kifelé is csippantasz, hogy ne lehessen bemenni több embernek ugyanazzal a kártyával. Az ellenőrök egyrészt fehér ingben, messziről kiszúrhatóak, másrészt beszélnek angolul, harmadrészt pedig nem azon pattognak, hogy nem tudják elolvasni a bérleteden a diákod számát, egyszerűen van náluk egy mobil NFC olvasó, azzal szépen lecsekkolják az kártyákat. Igen, a Lisboa Card is NFC-s.

Ettől még persze lehetne egy teljesen szervezetlen, logikátlan rendszer az egész, lehetnének bénák a viszonylatok, vagy koszosak, büdösek, ritkán járóak, de nem azok. Sőt. Minden teljesen tiszta, pillanatnyilag négy metróvonal létezik, amelyeket színekkel jelölnek (piros, kék, zöld és sárga), ezek portugál neveket kaptak (azul, verde, stb), de ez bőven frankó így. Tök sok helyen lehet átszállni, egymásba fonódnak a vonalak több ponton, a kedvencünk Baixa-Chiado volt, ami pont olyan szóösszetétel, mint a Kőbánya-Kispest. Itt két metróvonal találkozik, egyetlen állomáson, egymás mellett vannak a sínek, csak átsétálsz a peron másik oldalára, és ott a metró. De ez az állomás nem csak ezért izgalmas. Baixa városrészről egy ház kapuján mész be, egyből mozgólépcső lefelé. A másik oldal Chiado, ami úgy 6 szinttel magasabban van, lévén az már egy hegy, ezért ott körülbelül hét szektornyi mozgólépcsőn mész fel, mire kijutsz a térre. Nem kis munka lehetett ezt az állomást így iderakni, nem sérült a két negyed képe, hatalmas a szintkülönbség, tényleg lenyűgöző.

A másik nagy okosság a lisszaboni villamos. Kétféle létezik, van egy oldschool Combino, ez is már 10-12 éves dolog, de még mindig modern, alacsonypadlós, ez megy az öböl partján végig. De a másik a tuti, az eredeti, classic, egykocsis, kicsi villamos, legalább 50 éves a konstrukció és a portugálok nem szívbajosak akkor, ha síneket kell lefektetni. Durván meredek kis utcákban csörömpöl a sárga cucc, simán vannak olyan helyek, ahol az emberek behúzódnak a házakba, ha a sarkon befordul a járat, ha kinyúlsz az ablakon, megérintheted a falat. A szembejövő vili pedig megvárja, amíg kiérünk az egysávos nyomvonalról és utána nekiindul ő is. Elképesztően hangulatos, az Alfama és a Barrio Alto negyedeket átszövő hálózat szuperül működik.

Persze a járaton utazók legalább fele turista volt. De a helyiek is használják, minket a végállomáson, a Rossio mellett (ez a főtér) egy helyi néni lökdösött felfelé azzal, hogy turisták vagyunk, ezért mindenki engedjen minket előre, teljesen le voltunk döbbenve. A villamosok mellett van négy darab, úgynevezett elevador. Az elevador attól más, hogy még meredekebb helyen megy fel, ebből három villamos jellegű képződmény, fogaskerekűhöz hasonló módszerrel, egy pedig egy konkrét lift, ami köré rittyentettek egy elég durván kinéző építményt Eiffel stílusában. Nagyon impozáns, persze, hogy a Lisboa Card ezekre is mind jó, de ezek tényleg inkább csak a látogatóknak szólnak, helyiek nem járnak vele.

A biciklizés viszont nem menő. Amit meg is értek, mert néha gyalog is húzos egyik-másik környék a hegyek miatt, ezért maximum a part mentén láttunk tekerő népeket. Van rengeteg busz is, amelyek behálózzák a várost, jellemzően úgy van, hogy a tágan vett belváros minden pontjáról elérhető szinte bármi maximum egy átszállással, de még ez sem mindig szükséges. A buszok viszont nem járnak sűrűn, de a frekventáltabb megállókban mutatja a tábla, hogy hány perc múlva érkezik a következő, ami persze nagyon hasznos. Két elővárosi vasútvonal indul a központból, az egyik Sintrát célozza, a másik a part mentén megy Cascais városáig. Plusz ezen felül 15 percenként jönnek hajók a két folyóparti kikötőbe, hiszen az öböl másik oldalán van egy sereg városka, ezek elővárosok, innen hajóval járnak be az emberek. Át is mentünk egyszer, a legnagyobb, Barreiro volt a célunk, de eléggé unalmas városka volt. Az öblöt két ponton lehet átszelni autóval: a legszűkebb részénél, azaz a torkolatnál áll az Április 25. híd, amely pont olyan, mint a Golden Gate, állati látványos, 1964-ben adták át a forgalomnak.

Érdekes, hogy csak az egyik oldalon van fizetőkapu (alul megy a vonat), mert az volt az elv, hogy aki átmegy rajta egyszer erre, az majd visszatér valamikor amarról úgyis, ezért elég egyik oldalon perkálni. A másik híd sokkal keletebbre van, és később is épült, ezt 1998-ban adták át, Vasco da Gama a névadó, s nem mellesleg Európa leghosszabb hídja. Tényleg olyan hosszú, hogy nem látod a végét. Autóval egyébként nem érdemes vesződni, a tágan vett belvárosban közlekedni embert próbáló feladat, a kis utcákban folyamatosan centizgetni kell, szinte minden kocsin van már horpadás, sérülés, itt ez normális. Láttunk olyan buszt, amely a menetrendjében fixen szereplő egyik kanyart csak Y fordulóval tudta abszolválni, de ez benne van a pakliban, ilyen a város adottsága.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!