Linux Mint 9, avagy mentolos Ubuntu

Összegzés

Összegzés

Hirdetés

A Linux Mintnek, mivel még rövid ideje található meg a Linux disztribúciók palettáján, sokat kell bizonyítania, hogy igazán ismert és elismert rendszer legyen. A kis számú felhasználói tábor ellenére az Ubuntus alapoknak köszönhetően már így is komoly szoftver támogatottságot tudhat maga mögött. Ez a támogatás valószínűleg egy komolyabb felhasználói bázis elérésig meg is marad, hisz addig értelmetlen lenne egyedi kód fejlesztésébe belefogni.

A felhasználói élmények, ezáltal a felület megújítását célzó törekvések nem erőltetettek, láthatóan a visszajelzésekre épülnek. Nem igazán találok benne olyan sallangot, melyet a kis számú fejlesztői csoport egyéni elgondolás alapján próbál ráerőltetni az egyértelműen nagyobb számú felhasználókra, így kényelmetlenné téve annak használatát.

A Linux disztribúciók erejét mindig is a felhasználók felé mutatott interaktivitás jelentette. Az Ubuntu ennek ellenére (szerintem) elindult egy olyan vonalon, amiben jobban kivonja a hétköznapi embereket abból a folyamatból, aminek a végtermékét pedig pontosan ők fogják használni. Mindemellett továbbra is a legnépszerűbb disztribúció, és mint olyan, a megújulások zászlós hajója is. Kipróbálnak benne szép és új eszközöket, amelyeket aztán később el is vethetnek.

Rögtön meg is jegyzem azonban, hogy az Ubuntunak sokat köszönhet a teljes Linuxos társadalom, hisz összességében ez a platform sohasem örvendett akkora népszerűségnek, mint manapság és ez nem kis részben a Canonical egyre erősebb marketing gépezetének köszönhető véleményem szerint.

Összegezve tehát akinek nincs szüksége a felhasználói felületet érintő meglepetésekre, vagy szeretne egy olyan rendszert kézhez kapni, melyben a különféle multimédiás tartalmak megjelenítéséhez előtelepítve kapja a szükséges alkalmazásokat és akár könnyedén, pár kattintás útján bővítheti is a repertoárt, annak csak ajánlani tudom az egyébként remek Ubuntu 10.04-es alapokra építkező Linux Mint 9 Isadorat.

Állandó Linux Mint fórum: [link].
Honlap: [link].
Letöltési címek: [link].
Hivatalos fórum: [link].
További képernyőképek: [link].

Azóta történt