Bevezető, Monotron
A KORG egy 1962-ben alapított japán hangszeripari cég. Főként szintetizátorok gyártásával foglalkozik, de ritmusgépeket és egyéb, zenéhez köthető hardvereket is forgalmaznak. Sok más, nagyszerű termék mellett, az 1978-ban megjelent MS-20-as félmoduláris analóg szintetizátora révén vált ismertté és elismertté. A hangszert azóta is rengetegen emlegetik, sok elektronikus zenével foglalkozó szerző pedig a mai napig is aktívan használja az öreg billentyűst.
A KORG MS-20 egy igazi legenda
Nos, a Monotron széria, ha más úton is, de igencsak hasonló irányba halad: világszerte hatalmas rajongói bázisa van, méghozzá nem alaptalanul. De miről is van szó?
Nézzük először mindennek az alapját, a 2010-ben bemutatott Korg Monotront. A tenyérnyi méretű hangszer egy valódi analóg szintetizátor, ami már eleve szinte kuriózumnak számít a Virtuál Analóg szintetizátorok korában; ha pedig hozzávesszük a 13.000 forintos kiskereskedelmi árat, az eszköz egyedülinek mondható. De mit is kapunk a pénzünkért cserébe, és mit várhatunk el ennyiért?
Nehéz komolyan venni. Pedig tényleg nem egyértelmű, hogy csupán játék-e, vagy valódi hangszer
A dobozban 2 darab AAA méretű elemet találunk, ami azért fontos, mert az eszköz – méreténél fogva – csak ezekkel használható, táp csatlakoztatására nincsen lehetőség. A dobozban az elemeken kívül csak egy használati utasítás és a hangszer található.
Az eszközzel az első – és lényegében egyetlen – probléma az aránylag magas alapzaj. Ez egy folytonos sistergés, amitől sehogyan sem tudunk megszabadulni, és a felhasznált komponenseknek tudható be. A kimenetet külső szűrőre kötve természetesen korrigálhatunk a hangképen, de engem sosem zavart igazán a zaj, hiszen az elektronikus zenében eleve gyakran adnak ilyen úgynevezett „fehér zajt” a hangszerekhez. Nem feltétlenül tartozik a hátrányok közé, viszont tény, hogy a Monotron polifóniára nem képes, a megszólaltatott hangok pedig monók.
A Monotron a hangokat egy feszültségvezérelt oszcillátorral (VCO) állítja elő, modulátorként egy alacsony frekvenciájú oszcillátort (LFO) használ, a sort pedig egy feszültségvezérelt szűrő (VCF) zárja.
Kicsit emberibben megfogalmazva ez annyit tesz, hogy állíthatjuk a hangmagasságot, amihez aztán érdekes hullámzást adhatunk, majd a teljes hangtartomány bizonyos részeitől megszabadulhatunk.
A felsorolt funkciókhoz összesen 5 potméter és 1 kapcsoló tartozik; ismerkedjünk meg ezekkel.
A szintetizátor hátlapja
Az előlapon található kapcsoló eltolásával tudjuk életre kelteni az eszközt. A kompakt kialakításnak köszönhetően fülhallgató csatlakoztatása nélkül is hallhatjuk, hogy mit is csinálunk, ugyanis beépítésre került egy kis hangszóró. Ennek frekvenciaátvitele nyilván nem túl acélos, viszont maximális hangereje elegendő ahhoz, hogy egy közepesen nagy előadóteremben kisebb méretű botrányt keltsünk :) – szerencsére a hátoldalon találunk egy hangerőszabályzót is.
A hangmagasság (frekvencia) beállítása
Az első potméter a sorban a VCO-jé. A rövidítés a Voltage Controlled Oscillator (Feszültségvezérelt Oszcillátor) kezdőbetűit adja. Ezzel tudjuk – gyakorlatilag fokozatmentesen – beállítani, hogy a nagyjából 1 oktávot átfogó (egyébként szintén analóg) szalagbillentyűzet milyen frekvencián üzemeljen. A VCO kb. 8-9 oktávot ölel át, hullámformája pedig az úgynevezett „fűrészfog”. Ez egy éles, erős hangszín, ami a szinusz jelen kívül annak harmonikus frekvenciáinak egész számú szorzóit tartalmazza. A harmonikusoknak köszönhetően ez egy jól szűrhető hangszín, aminek később még lesz jelentősége.
Fűrészfog hullámforma - minél magasabb a hang, annál sűrűbben követik egymást a háromszögek
Moduláció hozzáadása
A sorban a következő két potméter az LFO-t (Low Frequency Oscillator) paraméterezi. Az első a sebességet állítja, a második pedig a burkológörbe mélységét. Érdekesség, hogy a sebességért felelős, átlátszó poti alá egy LED jelzőfény került, ami az LFO sebességének, helyzetének és a burkológörbe alakjának megfelelően változtatja a fényerejét. A burkológörbe pedig – akárcsak a VCO esetében – itt is fűrészfog, azaz elvben derékszögű háromszögek követik sorban egymást, változtatható sebességben.
Az LFO működése némelyek számára talán magyarázatot igényel: az LFO a VCO-val ellentétben egy olyan oszcillátor, ami közvetlenül nem ad ki magából hangot, helyette inkább egy másik komponens valamely tulajdonságát módosítja periodikus mozgásával. Analóg eszköznél úgy kell ezt elképzelni, hogy az LFO az előbb leírt hullámformának megfelelően alakítja a feszültséget. Mondjuk a háromszög tetején +3V a feszültség, ami folyamatosan, egyenletesen elkezd esni, amíg az érték el nem éri a nullát. (ez az út a háromszögünk átfogója). Mivel az eszközben az oszcillátor és a szűrő is feszültséggel irányítható, látható, hogyha ezek valamelyikére ráadjuk az LFO által generált feszültséget, az ennek a feszültségnek megfelelő hangot fog képezni. Kis átgondolással és a tények ismeretében rájöhetünk, hogy ez pontosan olyan, mintha mi megfognánk egy ilyen potmétert, nagyon gyorsan (ideális esetben 0 idő alatt) feltekernénk egy adott értékre, majd egyenletesen elkezdenénk lefele tekerni, és ezt a mozdulatsort ismételnénk meg adott frekvencián, mondjuk másodpercenként ötször (5 Hz). Az intenzitás (ahogy én írtam, a burkológörbe mélysége) pedig azt határozza meg, hogy mekkora legyen az eszközölt feszültségkülönbség, azaz, hogy milyen mértékben változtassuk meg a hangot, vagy mennyit is tekerjünk az adott potin.
Ilyen eszközökkel komplex és érdekes ritmusokat és dallamokat lehet létrehozni, nem véletlen, hogy az elektronikus zenének az ősidők óta egyik alapvető eleme az LFO.
Az eszközbe épített LFO-nak az előbb írt mozdulatsor maximum 14 másodpercet vehet igénybe (maximum ennyi idő alatt ér egyszer körbe), ami 1/14 Hertz, legnagyobb sebessége pedig nagyjából 750 Hertz, tehát másodpercenként 750-szer ismétli a mozdulatot, ami már jócskán a hallható tartományban van. Így egészen érdekes interferenciákat tudunk létrehozni. Az LFO egyébként a VCO vagy a VCF vezérlésére bírható rá, az előlapi kapcsoló beállításától függően. Azaz vagy a hangmagasságot, vagy a hangszínt tudjuk időben változóvá tenni. Érdemes még megjegyezni, hogy az LFO helyzetét a szalagbillentyűzet megnyomása nullára állítja (triggereli), azaz a ciklus minden gombnyomáskor újraindul.
A hangszín finomítása
Szintén két potmétert találunk a VCF (Voltage Controlled Filter) szolgálatában. Az első a vágási frekvencia tekerője, ami jelen esetben a magasabb tartománytól szabadít meg minket, azaz egy Low Pass (alul áteresztő) szűrőről beszélhetünk. A második a peak feliratot kapta, és a szűrő rezonanciapontjának y tengelyen mért magasságát adja meg – a gyakorlatban ennek a tulajdonságnak nagyon fontos szerepe van, karaktert ad a szűrőnek, érdekessé teszi a hangzását.
Rezonáns LP Szűrő
A szűrőt úgy kell elképzelni, hogy képzeletben egy hétköznapi átviteli görbe 20 kHz felőli ágát megfogjuk, és az x tengellyel párhuzamosan elkezdjük a 20 Hz felőli ághoz közelíteni. A peak a közvetlenül a vágáspont előtti túllövést állítja, azaz rakhatunk egy kis y tengely irányú púpot az átviteli görbére, mielőtt az elkezdene meredeken zuhanni. A leírt esetben az x tengely a frekvenciát, az y pedig a hangnyomást adja meg.
A Monotron érdekességei
Vonalszintű bemenet
Bár a Monotron ismertetésének végére maradt, kétségtelenül az eszköz egyik legnagyobb vonzereje az AUX csatlakozó lehet, aminek segítségével bármilyen külső jelforrást az eszköz szűrőjére köthetünk. A filter ilyenkor az adott jelet módosítja, és melyik zenerajongó ne szeretné – ha csak részben is – de átélni azt az érzést, amikor a kedvenc előadója tekeri a potikat. Érdekesség, ha úgy állítjuk be a kapcsolót, hogy az LFO a szűrőt piszkálja, akkor ez az AUX-on bevezetett jelforrásra is érvényes, 4 potméternyi játékteret adva így nekünk az őrültködésre.
Az AUX csatlakozó igazán sokrétű felhasználást tesz lehetővé
Feltárásra született
A Montotront szétszedve az alaplapon tiszta és egyértelmű feliratok és mérési pontok segítik a vállalkozó szelleműeket az eszköz módosításában. Ha ez nem lenne elég bizonyíték arra, hogy a Korg a hangszert „nyílt forráskódúra” tervezte, elég csak rákeresni a neten, és könnyen megtalálni az eszköz teljes kapcsolási rajzát, amit akár egyenesen a Korg honlapjáról tölthetünk le.
Szinte könyörög, hogy belekontárkodjon az ember
Made in Japan
Az eredeti Monotront Japánban gyártották, a későbbi modellek termelését viszont sajnos Vietnámba költöztették. Habár a termékek elvileg egyformák, óriási minőségbeli különbség van köztük. Nem is kimondottan a hangról van szó, egyszerűen arról, hogy milyen érzés kézbe venni az eszközt.
A legendás szűrő
A hangszer dobozának oldalán azt olvashatjuk, hogy a Monotronban egy az egyben a Korg MS-20 szűrőjét találjuk, ami így nyilván nem igaz. Az tény, hogy egy nagyon harapós, életerős szűrőt kapunk, azonban valószínűsíthető, hogy az MS-20-nak már önmagában a szűrésre használt áramköre is jóval nagyobb volt mint itt a teljes eszköz, az meg egyenesen biztos, hogy mindez nem egy körömnyi IC-ben volt elhelyezve.
Visszatapsolva: Monotron Delay
A Monotron sikerére alapozva a Korg 2011-ben három új, teljesen analóg hangszert mutatott be: a Monotribe-ot, ami egy drágább árfekvésű ritmus szerkesztővel (step sequencer), és sok egyéb funkcióval kiegészített Monotron, valamint a Monotron két közvetlen utódját, a Monotron Delay-t és a Monotron Duo-t. Utóbbi engem – szép színe ellenére – valamiért nem tudott megfogni, a Delay kapcsán viszont azonnal éreztem, hogy kell nekem. Hogy mi is az a delay? Nagyon egyszerű: veszünk egy hangot, és aztán azt különböző időközönként, csökkenő hangerőkkel megismételjük, olyan ez mint egy visszhang.
Általánosságban
A Delay – ahogyan a Duo is – már valódi tömeggyártott játékszer. Az előd sejtelmes papírdoboza helyett ez már ordenáré műanyag csomagolásban érkezik, mindenféle csicsás felirattal.
A doboz akkora, hogy akár mindhárom Monotron elférne rajta
Szerencsére a doboz az éleknél nincs összesajtolva, így egyszerűen kibontható a hangszer, illetve örvendetes módon az eszközzel szállított elemekről továbbra sem feledkeztek meg. A hangszer külleme nem változott: az előlapon öt poti, egy kapcsoló és egy hangszóró található, a hátlapon pedig egy 3,5 milliméteres Jack kimenet, és egy ugyanilyen méretű bemenet található, valamint van még itt egy potméter, ami az elődben is megtalálható, ám ott nincs jelentősége, ellenben jelen esetben van: a hátlapon elérhető, csavarhúzó segítségével tekerhető potival az LFO burkológörbéjének alakját állíthatjuk, de erről majd később. A magas alapzaj itt is adott, ráadásul kettőről is beszélhetünk: az egyik a Monotrontól már megszokott alapzaj, a másik pedig a delay áramkör zaja. Ez utóbbira szerencsére hatást gyakorol az eszköz beépített szűrője, így jobb híján legalább művészi eszközünkként tudjuk használni. Polifónia és sztereó hangzás továbbra sincsen. Nézzük hát, hogy mihez férünk hozzá az előlapról.
A VCO potméterét elhagyták
Az eredeti Monotronnal ellentétben a Delay-en nincsen külön potméter a VCO-nak, hanem az egészében a billentyűzetről használható. Ez 7-8 oktáv, ami az előd teljes hangterjedeleméhez képest összesen egy oktávval jelent kevesebbet.
Több hullámforma az LFO-n
Az LFO a Monotronnal szemben fixen a VCO-t, azaz a hangmagasságot módosítja. A kapcsoló továbbra is három állású, és az LFO alapvető hullámformáját állítja. Az első egy háromszög burkológörbe; ezt gyakorlatilag egy egyenlő szárú háromszög formájában kell elképzelni, a második pedig egy szabályos négyszögjel: a VCO 50%-ot tölt az egyik állapotban, aztán átmenet nélkül 50%-ot a másodikban. Nagyon hasznos funkció, hogy az LFO burkológörbéjét a hátlapba épített potméterrel módosítani tudjuk.
Három- és négyszögjel
A háromszögből fűrészfogat készíthetünk, ráadásul rögtön két félét: vagy rövid felfutásút, hosszú lefutással vagy fordítva. Természetesen ez is analóg módon működik, azaz a potméter tekerésével a szabályos háromszög folyamatosan alakul át derékszögűvé. A szabályos 50-50%-os négyszögjelet pedig átalakíthatjuk, hogy a VCO csak nagyon rövid időket töltsön az egyik vagy a másik állapotban.
Más tekintetben a Monotronról már ismert két vezérlőt kapjuk: egy átlátszó, megvilágított potit az LFO sebességéhez és egy másikat a burkológörbe mélységének állításához. A sebesség nagyságrendileg megegyezik az előd értékeivel (1/14 Hz~350 Hz), fontos különbség viszont, hogy itt az LFO-t nem triggereli a gombnyomás, hanem az állandóan fut körbe.
A szűrő kevesebbet tud
Bár a hangszín állításáért továbbra is ugyan az a VCF áramkör felel, a „peak” poti sajnos eltűnt. A helyét egy fix ellenállás képében egy állandó rezonancia érték vette át, ami nem is túl magas, nem is túl alacsony. A szűrő továbbra is masterként szűr minden hangot gombokkal, delay-jel, bemenettel együtt.
A delay effekt
Az öt potméter közül az utolsó kettőt szentelték a delay effekt paraméterezésére. Ezek közül az első alatt a Time felirat díszeleg és a visszhangok között eltelt időt állítja, a második pedig Feedback alias alatt ezeknek hangerejét. Mindkét tulajdonság igen bő keretek között állítható, a Time potmétere képes egy nagyobbacska pince hangulatától egészen az egy másodperces visszhangokig menni, a Feedback pedig a nulla másodperces elnémulástól a soha el nem halkuláson át egészen az erősítésig (gerjedésig) állítható. Igaz viszont sajnos, hogy a jel ilyenkor egy idő után annyira degradálódik, hogy már csak alig hasonlít az eredetire. Írtam már a magas zajszintről, ami kéretlen-kelletlen jelen van, viszont ha már így alakult, szabadulni meg úgysem tudunk tőle, egész szép fehérzaj-effektek kerekíthetőek ki belőle.
Összegzés
Mivel a Delay-en is van AUX csatlakozó, bármilyen analóg hangeszközt rá tudunk csatlakoztatni. Ennek a hangja nem csak a szűrőn, de a delay áramkörön is keresztül megy, mielőtt elhagyja az eszköz kimenetét. Így akár egy másik Monotront is csatlakoztathatunk a sorba és móka ilyenkor kezdődik csak igazán.
A két eszköz - hála teljes analóg mivoltuknak - megdöbbentő hangokat tud kipréselni magából. Sajnos sorba kötve őket az alapzaj csak nő, és nő, de az extrém csipogó, sípoló, kerregő, robbanó hangok mindenért kárpótolnak. Akár órákig is lekötheti az embert a kütyü tekergetése, összehangolása, egyszerűen nem lehet ráunni. A dolgot tetézi, hogy ennyi pénzért semmilyen hasonló eszközt nem lehet kapni, főleg nem teljes analóg szerkezeteket.
Ennél fogva én azt mondom, hogy ezek a mini hangszerek mindenkinek ajánlhatóak, aki egy picit is érdeklődik az elektronikus zene iránt. Akár egy nagycsoportosnak is ajándékozható matchbox helyett, de egészen komoly zenészek is találtak már potenciált a Korg miniatürizált „billentyűseiben”. Bár alapjaiban tényleg a zenével való ismerkedés során hasznosak, a Monotronokban tényleg bárki örömét lelheti, akiben van egy kis kreativitás. Mindkét Monotron nagyjából 13.000 forintba kerül jelen pillanatban.
Frissítve: 2013.04.06
- Új illusztráció a szűrő működéséhez
- Új kép a negyedik oldalon
- Árak frissítve
Egy kicsit a jelformákról
Sokat sajnos nem értek a témához, viszont történetesen akadt itthon egy őskori oszcilloszkóp, amiről bár nem tudom hogy működik, kitartó tekergetés után sikerült pár jelet megfogni rajta.
A képeket szemlélve látni lehet, amiről eddig csak írtam. Sajnos csak VCO jelalakját tudom megmutatni, illetve azt, hogy a VCF ezt miként módosítja. Így láthatjátok majd a hangszer alap fűrészfog jelét, hogy ezt miként módosítja majd torzítja el a VCF rezonanciája, és hogy milyen szinusz jelet lehet varázsolni a fűrészfogból a VCF segítségével.
Módosítatlan jelformák:
A Monotron módosítatlan hullámformája
A Monotron Delay módosítatlan hullámformája
A felfutó él kicsit kinagyítva
A fenti négy képen a Monotron és a Monotron Delay által kiadott, módosítatlan hullámformát látjuk. Ideális fűrészfog esetén a jel felfutási ideje 0 lenne, a lefutása pedig nyíl egyenes. Látható, hogy ez nem teljesen van így, és analóg módszerekkel nem is lenne egyszerű kivitelezni. Az oszcillátornak mindig kell egy kis idő, hogy felvegyen egy adott értéket – hiszen az analóg jel időben folytonos – ezért látható, hogy a felfutó él bár nagyon meredek, mégsem pont függőleges. A lefutó él pedig konkávvá alakul („behorpad”).
A Delay háromszögének tetején látható apró hullámzás a fix rezonancia miatt van.
A szűrő használata rezonancia nélkül:
Sok érdekes ilyenkor nem történik. A szűrő hamar megszabadul a harmonikusoktól, gerjesztés viszont nem történik. A felfutási idő megnő, majd a hullám nem sokkal később egy nagyon gyenge jelszintű szinuszba fordul át, mely után teljesen eltűnik.
Félúton a fűrészfog és a szinusz között
Rezonancia és szűrés hozzáadása:
Ezzel lehet a leginkább megbolondítani a dolgokat. Az eredeti hullámformától teljesen eltérőeket kaphatunk. Ez persze nem jelent semmit, az érdekes hullámformák nem feltétlenül rejtegetnek szép hangokat.
Minél több rezonanciát adagolunk, annál tovább tarkítják a lefutó élt a kis hullámok...
...Mígnem a szűrő begerjed
Szinuszjel előállítása:
Mivel a fűrészfog (ahogy a zenében használt alap jelformák mindegyike) tartalmaz szinusz jelt, megfelelő szűréssel ezt elő tudjuk csalogatni, illetve a szűrő rezonáns tulajdonságát kihasználva pedig megfelelő jelszintre tudjuk hozni. Mivel a szinusz már nem tartalmaz további harmonikusokat, a hangot tovább szűrve az nagyon hamar elveszik.
Szinuszjel
A Monotron Delay szinuszjele
A Monotron szinuszjele
Akit érdekelnek további képek a hangszerek hullámformáiról, az alábbi linken megtalálják a cikkben szereplőket is, meg néhány másikat, eredeti felbontásukban: [link]
Az első sor képeit ajánlom mindenki figyelmébe, ahol is rendre nyomon követhető, hogy egy állandó rezonancia szint mellett a vágási frekvencia növelése miként van hatással a jelalakra.
