Ki ha nem te és mikor ha nem most?

Végre akadt egy kis időm, úgy gondoltam nekiveselkedek következő írásomnak. Nem akarok sallangzós, amolyan ''körbeölelős'' cikket írni, csupán lelkem (vagy agyam?) egy szeletkéjét szeretném veletek megosztani.


Ki ha nem én ?

Az első kérdés. Az életről, és az egyén kapcsolatáról. Szóval : ki, ha nem én.( De a kérdést akár így is megvariálhatnám: Ki ha én nem? Bár ez jelen esetben majdhogynem mindegy.) Ki más élné az életem? Mikor érkezünk erre a világra, egyedül érkezünk, mikor elmegyünk innét, egyedül megyünk el, senki nem lehet mellettünk, fogni a kezünket és kísérni,kísérni végtelenségig. Nem jöhet be senki helyettünk az életbe, nem élheti senki más az életünket, és elhagyni sem hagyhatja azt más, csak önmagunk.

Nincs mese, nekünk kell végigmenni a kiszabott(?) úton.
Az úton pedig útelágazódások (vagy akinek így jobban tetszik: útelágazások) is vannak, bizonyos sarokpontok az ember életében. Pl. döntéshelyzetek.

Az elmúlt pár napban leginkább ekörül forgott minden gondolatom, hogy dönteni, mérlegelni kell. Egyik serpenyőbe belehelyezni az egyik út pozitívumát-negatívumát, másik oldalra pedig a másik útét. Szó se róla , zöldágra még mindig nem vergődtem. De a döntést nem hozhatja meg senki más helyettem.


Mikor ha nem most?

Változik a a környezet, változik az ember. Lépni kell. Mikor ha nem most? Mikor a gondolat ezen csírája megfogalmazódik az emberben, hogy változtatni kellene, automatikusan elindul egy másik mechanizmus is, mégpedig a ragaszkodás. Ragaszkodás a régihez, az ismerthez. Félelem az újtól, az ismeretlentől. Általában elkezd az ember kattogni, szinte hallani , hogy trappol körbe-körbe az agyában, mit is kéne csinálni, hogy is lenne jó, vagy mégis jó így, ahogy eddig is?! Ezernyi gondolat fickándozik jobbra, balra, csoda hogy beférnek ilyen kis helyre. Előbb , utóbb azonban döntetni kell. A manó vigye el, már megint ide jutottunk ki.
Persze kényelmeseknek az is megoldás ha nem döntenek. Bár ezzel csak ámítják magukat, hisz ez is egyfajta döntés, ha az ember nem dönt, csak úszik az árral, ''majd lesz valahogy'' alapon.


Mint írtam, most egy elágazás előtt állok. Néha már azon gondolkodom, mennyivel jobb volt, mikor volt egy út, igaz , hogy göröngyös, igaz , hogy árkokkal teli, de egy út volt, ahol hátrafelé már nem lehetett menni, így nem volt más választás, csak az előremenetel.

És mikor felörvendenék, hogy végre van két út, mindkettő kevésbé rázós, rögös , mint az eddigi, akkor megáll az ész és a tudomány, nem tudok dönteni. Mint egy kisgyerek, ki szereti a dobostortát, de a kókuszgolyót is, habzsolnám be mindkettőt. Két marékkal , telipofára.

Nem tehetem, tudom jól. Félek. Félek a döntésem következményétől. Gyerek vagyok. Nagyon .





''A halogatás egyszerűen ostobaság. Holnap ugyanúgy döntened kell, akkor miért ne tennéd meg már ma? Azt hiszed, holnap bölcsebb leszel, mint ma? Azt hiszed, holnap elevenebb leszel? Hogy holnap fiatalabb vagy frissebb leszel, mint ma?
Holnap csak öregebb leszel, a bátorságod is kevesebb lesz, holnapra tapasztaltabb leszel, és még több kifogást találsz. Holnapra a halál egy nappal közelebb ér hozzád, és ettől csak még jobban megijedsz, még tétovább leszel. Soha ne halogass. Ki tudja? A holnapot talán meg sem éred. Ha döntened kell, akkor most azonnal kell döntened.

Dr. Vogel, a fogorvos, miután megvizsgálta a csinos fiatal páciensét, így szólt hozzá:
- Miss Baseman, attól tartok, ki kell húzzam a bölcsességfogait!
Te jó isten! - kiáltott fel a lány. - Akkor már inkább egy gyerekszülés...!
- Nos - feleli Dr. Vogel -, kérem döntse el, mit akar, hogy beállíthassam a székét.

Döntsd el végre, mit akarsz. Ne halogass a végtelenségig.''

Osho