Írtam múltkor, hogyan váltam meg a motoros kaszámtól, meg az almatermés 80%-ától. Azóta - fogcsikorgatva ugyan - de kicsengettem egy ugyanolyan gép árát a helyi Stihl kereskedőnek, aki arról számolt be, hogy szinte mindennapos az ilyen vevő, aki az ellopott helyett jön be másikat venni, meg már tőle is vittek el gépeket (nem az üzletből, hanem a sajátját). Király. A papírok kitöltése közben meghallgathattam a boltos javaslatait az ''ilyen mocskos, tolvaj népség'' kiirtására vonatkozóan, aztán megállapodtunk abban, hogy cseszhetjük. Az új gép is szépen muzsikál, szüret előtt le is irtottam vele az összes füvet a szőlő környékéről, nehogy már bokáig érő harmatos fűben kelljen mászkálni a szüretelőknek. A gép pedig dolga végeztével a szobám sarkában tartózkodik, ameddig elkészül a tárolóra a rács, meg a riasztó.
Szóval a karaván halad, az alma fogyogat, a levelek hullanak, én meg a hétvégéimet a szőlőben meg a pince fenekén töltöm, vagyis szüretelek ezerrel. Ilyenkor természetes, hogy az ember a jobbfajta szőlőből meg az édesebb mustból küld vagy visz a rokonságnak. Ami jár, az jár. Ebből a nagyi sem maradhat ki, hamar be is pattantam a Kisoroszlánba (Pug206), néhány üveg must és egy kis vödör szőlő betáraz, aztán hajrá. Nagymama rossz hangulatban. Múlt éjjel ''ismeretlen tettesek'' belökték a hátsó ablakot. Tokostul. Eddig loptak már a földről, a gyümölcsösből, a külső kamrából, de oda, ahol én és a családom konrétan él, még nem merészkedtek. A helyzet fokozódik, a türelmem fogy.
Az ablakon kívül rács van, így nem tudtak bejönni, de valószínűleg nem is ez volt a céljuk. Ha az lett volna, először a rácsot vágják el, ahhoz nem kellett volna bántani az ablakot. Viszont az üveg le volt ragasztva papírral, így nem láttak be. Szóval most csak körülnézni jöttek. Viszont az ilyen akciók után az eddigi tapasztalat alapján borítékolható, hogy egy hónap se kell a betöréshez.
Szerencsétlen öreganyám 84 éves, egyedül él. A háza saroktelken van, tehát csak az egyik oldalon lenne közvetlen szomszéd. De nincs, évekkel ezelőtt meghaltak. A másik oldalon, az út túlsó felén egy vele egykorú öregasszony, szintén egyedül. Az egész falu hasonló képet mutat. Minden második-harmadik házban egy-egy öregasszony, esetleg egy-két öregember. Munkában megvénült, beteg, tehetetlen magyarok. Nagyanyámhoz legközelebb épkézláb ember 150 méterre lakik. Ő viszont kijelentette, hogy sötétedés után az apja lelkének se menne ki az udvarból. Még az udvarra se életbiztosítás kimenni éjjel, pedig a két kutya védelmében bátrabb az ember.
A legszebb az egészben, hogy nagyanyám kicsit gyengén hall, így csak reggel vette észre, hogy mi történt. Tőle nyugodtan be is mehettek volna, nem valószínű, hogy feltűnt volna neki. Ajánlom mindenkinek stílusgyakorlatként, hogy próbáljon megnyugtatni úgy egy megrettent öregasszonyt, hogy tudja a következőket:
- lényegében nincs semmi olyan eszköz, amivel meg lehetne akadályozni a betörést (Mk. 15 Phalanx most nincs a garázsban, úgyhogy az kiesett)
- nagyanyám nem hajlandó a házát otthagyni, hogy hozzánk költözzön
- a rendőr azt mondta, hogy lényegében bekaphassuk (A faluban az elmúlt években legalább száz betörés, lopás biztosan volt. Következmény: több embert kihallgattak.)
- én 35 kilométerről nem vagyok valami gyors reagálású távfelügyelet
- kutya tartása lényegében hiábavaló lenne, mert sajnálná az ember, ha megmérgezik vagy agyonütik (A szóban forgó ablak amúgy is a szomszéd telekre néz.)
- jobb is, ha nagyanyám nem vesz észre semmit, mert szemrebbenés nélkül agyonütik, ha megzavarja a betörőket (néhány éve a rendőr apja találkozott közelebbről egy késsel, amikor éjjel kiment megnézni, miért ugat a kutya. Abból se lett valami országos botrány, még megyényi se.)
Hazaérve felbontom a leveleimet, megjött az értesítés a körözés elrendeléséről a kasza ellopásának ügyében. Kár: 200 000 Ft. Besorolás: kis értékű lopás. Kösz, srácok, de nekem elég nagy érték volt.
Quo vadis, domine?