Hirdetés

2018. november 20., kedd

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Az élet rovat

Integrált oktatás a magyar iskolákban

  • (f)
  • (p)
Írta: |

Hazánkban is bevezették az integrált oktatást: mi ez, kinek jó és kinek nem?

[ ÚJ TESZT ]

A sajtó nem verte különösebben nagy dobra, így a legtöbben valószínűleg nem is tudnak arról, hogy az Oktatási Minisztérium nemrég kötelezővé tette a a sajátos nevelési igényű, tanulási nehézségekkel küzdő és részképesség zavaros tanulók iskolai integrációját. Ennek oka, hogy szegregációnak minősítették az úgynevezett kis létszámú fejlesztőosztályok működését. Hogy mit jelentenek ezek a fogalmak? Mindenek előtt ezt nézzük meg.

Nyilván mindenki számára egyértelmű, hogy társadalmunkban élnek az átlagosnál gyengébb értelmi képességgel rendelkező emberek, köztük gyermekek is. Fogyatékos embertársaink száma pontosan nem ismert, csupán becslésekre hagyatkozhatunk: ezek szerint a Földön mintegy 500 millió értelmi fogyatékos ember él, közülük 350 milliónyi nem jut a számára megfelelő, szakszerű segítséghez, fejlesztéshez (UNESCO, 1995). Európai viszonylatban mintegy 10-15 százalékra tehető az értelmi fogyatékos emberek aránya, az alapfokú oktatásban többségük eredményesen vesz részt, középfokú oktatási intézménybe viszont már kisebb számban jutnak be, a lemorzsolódás, korai iskolaelhagyás körükben nagyobb mértékű, mint korosztályuk ép értelmű tagjainál.

Nagyon fontos dolog tehát, hogy a gyengébb értelmi képességű gyermekek az általános iskolában megfelelő oktatásban részesüljenek. Több határ is meg van húzva az értelmi képességek alapján történő "besorolásnál", néhány évtizeddel ezelőtt még meglehetősen egyszerű volt a képlet: a 85-ös IQ-szint alatti tanulók speciális intézményekbe (fejlesztőiskolákba) kerültek, ahol megfelelő szakemberek, gyógypedagógusok foglalkoztak velük, így az alapvető tudás elsajátítása mellett nagyobb eséllyel sikerült beilleszkedniük a társadalomba. Az általános iskolákba ekkoriban még a legalább 85-ös intelligenciahányadossal rendelkező gyermekek kerültek, mert bár a magyar IQ-átlag 100, az ennél kevesebbel rendelkező gyermekek is el tudták végezni az iskolát, igaz, rendszerint társaiknál gyengébb eredményekkel. A tanulási vagy részképességzavarral (tehát tanulási problémával) küzdő gyermekek pedig úgynevezett kis létszámú fejlesztőosztályokba kerültek, persze csak azután, hogy kiderült, nem tudnak lépést tartani társaikkal. A szelekció nem hasra ütéssel zajlott; az iskolák nem tudták eldönteni (és nem is dönthették el), hogy egy gyermek gyenge értelmi képességű-e, így a tanítók a Nevelési Tanácsadóba irányították azokat a diákokat, akik szemmel láthatóan nem tudtak lépést tartani a tananyaggal és társaikkal. Ott szakemberek tesztekkel és egyéb módszerekkel felmérték többek között a gyermek intelligenciaszintjét, ha pedig értelmi fogyatékosnak ítélték, fejlesztőiskolába küldték, ha pedig nem volt az, akkor vissza az általános iskolába, bizonyos esetekben úgynevezett kis létszámú fejlesztőosztályokba. Ezek olyan osztályok voltak, melyekbe legfeljebb 14 tanuló járt, oktatásukért pedig tanítói diplomával (és jellemzően nagy tapasztalattal) rendelkező pedagógusok feleltek, akik bár gyógypedagógiai képesítéssel nem rendelkeztek, a korlátozott osztálylétszám miatt több idejük jutott a tanulókra, a tananyagot lassabban, a gyerekek tempójához igazítva, alapszinten tudták elsajátíttatni.

A helyzet napjainkban már máshogy néz ki. Ma már a 70-es IQ-szintet el nem érő gyermekeket tanácsolják kisegítő iskolákba (még mindig nem a pedagógusok, hanem a szakemberek — ez fontos különbség), de a Képességvizsgáló Bizottság döntése nem kötelező érvényű a szülőkre nézve, tehát azok nem kötelesek elfogadni a döntést és gyermeküket beírathatják egy rendes általános iskolába is, ami köteles is felvenni őket, amennyiben a körzetükbe tartoznak. A kis létszámú fejlesztőosztályok pedig megszűnőben vannak, részben gazdasági okokból, hiszen "gazdaságosabb", olcsóbb egy tanítóra huszonnyolc gyermeket bírni, mint tizennégyet. Az értelmi fogyatékos gyermekek tehát a szülők hibás döntése, büszkesége, makacssága okán sok esetben rendes létszámú általános iskolai osztályokba kerülnek. A példánál maradva: ilyenkor megeshet, a tanítók huszonnyolc gyermeket tanítanak, akikből mondjuk három sajátos nevelési igényű, öt 70 körüli intelligenciahányadossal rendelkezik, a többiek pedig e fölöttivel, lehet köztük 150-es IQ-jú zseni is. A probléma valószínűleg egyértelmű: a jó és a gyenge képességű gyerekek egyaránt vissza vannak fogva, a jók a gyengébbek miatt nem tudnak haladni, a gyengék pedig nem tudnak lépést tartani tartani a tananyaggal.

Bár az oktatáshoz szakmából adódóan nem sok közöm van, nemrég lehetőségem nyílt végignézni egy órát egy olyan általános iskolában, mely pár évvel korábban még kis létszámú fejlesztőosztályokat is indított, ma azonban a minisztériumi döntés miatt "integrálja" az osztályokat. Az integráció oka egyébként az, hogy a kis létszámú fejlesztőosztályok párak megítélése szerint egyet jelentettek a szegregációval, pontosabban a faji alapú szegregációval — tehát azzal, hogy a roma és nem roma gyermekeket külön osztályba "sorolták". Mivel az írásnak nem célja, hogy a lapunk Fórumszabályzatában tiltott faji és etnikai kérdéseket boncolgasson, vissza is kanyarodnék személyes élményemhez, a második osztályban tett óralátogatásomhoz. Hét-nyolc éves gyerekekről beszélünk, az osztálylétszám elvileg huszonegy fő, de a tanítónő idén még csak tizenkilenc gyerekkel találkozott, kettő ugyanis eddig még nem jött iskolába, ami valószínűleg szociális és családi háttérre vezethető vissza, de ezzel sem kanyarodnék el: matematika óra volt, a tanító a következő kérdéseket írta fel a táblára:

Daninak 8 almája van, Pistinek 4-gyel több. Hány almája van Pistinek?

A gyerekek körülbelül fele tudta a választ, hogy 8+4, azaz 12, a többi annak ellenére is csak bambán pislogott, hogy ez első osztályos tananyag. A kérdés folytatódott:

Hány almája van Daninak és Pistinek összesen?

A gyerekek közül csupán egy tudta a választ, a többiek ismét felírták, hogy 8+4, azaz 12. Amikor a tanító kérdezte, hogy hogyan lehetne kettejüknek annyi almája, mint Pistinek egyedül, a gyerekek nem tudtak válaszolni.

A számomra megdöbbentő óráról többet nem is szeretnék írni, de valószínűleg mindenki el tudja képzelni az ott zajló eseményeket. Az osztályban három enyhe (debil) és két középsúlyos értelmi fogyatékos (imbecillis) gyermek tanul, a szülők a szakvélemény után sem voltak hajlandók átíratni őket a számukra több lehetőséget tartogató fejlesztőiskolákba, mondván "de hát a gyerek úgy szereti a tanárnőt!". Ez persze nyilván egy oda-vissza ható folyamat, hiszen vannak olyan pszeudodebil gyermekek, akik bár ép elméjűek, a rossz körülmények, a szeretethiány és az elhanyagoltság miatt "debilnek tűnnek" — az ilyen gyermekek szülei pedig nyilván nem tudják és nem is akarják felfogni, hogy gyermeküknek mi lenne a jó.

Konklúzió? Szerintem többé-kevésbé mindenki le tudja vonni. Megoldás? Az biztos, hogy nem az én tisztem ilyet kívánni, viszont úgy éreztem, hogy sovány tapasztalatomat meg kell osztanom a Logout olvasóival is. Mindenesetre már most félek attól a naptól, amikor az én leendő porontyaimat iskolába kell majd íratnom, a nem megfelelő oktatásban részesülő sérült gyermekek miatt pedig haraggal kevert sajnálat tölt el — az ugyanis biztos, hogy ők nem tehetnek semmiről.

Hirdetés

Hirdetés

Copyright © 2000-2018 PROHARDVER Informatikai Kft.