Hirdetés
Nem tudom, hogy ki hogy van vele, de engem mindig megtalálnak érdekes emberek, és hülye kérdéseket tesznek fel.
Gondoltam, hogy mi lenne, ha egyszer nem „normálisan” küldeném el a fenébe, hanem megviccelném. Nem kellett sokat várnom.
A szomszédom megkért, hogy vegyek már neki kutyatápot, ha úgyis elmegyek a XY üzletbe. Miért is ne? Időmbe belefér. A pénztárnál persze hosszú sor, és nem nyitottak meg újabbat, pedig többen várakoztunk, mint három.
Egy kisnyugdíjas komoly érdeklődéssel nézegette a kocsim tartalmát, már kerestem a szavakat, hogy finoman, de elküldjem a sóhivatalba. De jött az ötlet, megviccelem. Az agyam ezerrel kavargott, hogy mit is kellene mondani, hogy leszoktassam az ilyenkor menetrendszerű hülye kérdéseiről. (Egyszerűen megérzem az ilyeneket)
- Magának van kutyája? – jött váratlanul a kérdés.
De ott a kutyatáp!
Biztos nem a házi harkályomnak kell. Futott át az agyamon.
Most jött el a pillanat! - Nem, nincs - feleltem kaján vigyorral.
- Ezt a kutyatápot én magam eszem. Tele van mindenféle vitaminnal, nagyon egészséges.
Nemrég már majdnem végigcsináltam egy kéthetes kúrát, amikor váratlanul az intenzív osztályra kerültem, és félbe kellett hagynom a fogyasztását. De most elkezdem újra.
Körülnéztem, a pénztárnál állók érdeklődve hallgatták a mesémet. Az időst nénit kirázta a hideg, és hitetlenkedve kérdezte:
- Nem azért került kórházba, mert ételmérgezést kapott a kutyatáptól?
- Dehogy! - feleltem. - Azért, mert az úttest közepén ülve nyalogattam a tökömet, amikor elütött egy autó.
A mamának hirtelen eszébe jutott, hogy még valamit elfelejtett a kosarába tenni és eltűnt a balfenéken. Szerintem a macska konzervet rakta vissza.
