Fehér folt

Fehér folt

Írhatnám azt is, hogy. De nem teszem. Ezzel szemben az egész úgy kezdődött, hogy böngésztem a google earth-al a környékünket és fölfedeztem a szolokaljapusztai [repülőgép-katasztrófát], ami persze nem az. A kisebbik fiam Benjámin úgy mondaná, hogy kakas strófa, mert nem tudja kiejteni, he-he.
Nem repülőgép-kakas strófa, hanem éppen ott repült egy utasszállító. De ha már…
Kicsit tovább görgettem és Bánktól nyugatra, a körfogalmon túl észrevettem egy[fehér foltot], a hegyen, érdekes, felkeltette az figyelmemet. [Mutattam a], a nagyobbiknak, kisebbiknek s feltüzeltem őket, hogy vasárnap lelécelünk [oda], egy fél napra, megmásszuk a hegyet, hátha kőbánya. Mondom a nejemnek, hogy vasárnap ne hívjon ide senkit, mi sem megyünk sehová, hatalmas kirándulás, ha valaki váratlanul állít be, kéretik leüttetni a fejét.
Nosza, vasárnap reggel, virsli, rántotta, fokhagyma, lilahagyma on.
Hagytunk egy kevés időt pocak simogatásra, gyerekek is kérleltek, hogy még ne induljunk el, mert legóznak. Mikor láttuk, hogy már végképp nem bírnak magukkal, akkor bezsupszoltuk őket a kocsiba, de eleve feszülten indult neki mindenki, rossz előjel.
A kiszemelt terep, annak ellenére, hogy ismeretlen, kb. 5km. Kilométerenként kellett a gyerekek haját leüvölteni, hogy ne húzd le az ablakot, maradj nyugton, ne zörögj. A tankolást tekintetében sem egyeztünk, én azt mondtam, menjünk kircsi után, a nejem előtte szeretett volna odafordulni, mert kirándulás után Göröcre indultunk volna homokért. Ippeg átépítjük a lakás bélését, Göröcön meg minden homokból van, elég fellapátolni az útról.
Leparkoltunk a Suzival az úttól kicsit távolabb, befordultunk balra és a füves talajon. Kiszállás, séta, a nejem még rá is szól a nagyobbikra, hogy nem ismered a saját Apádat? Ne zaklasd már, mindig volt valami kérdése, ami nem odaillő, gondolkodni sem hagy. Vagy telihold és mindenki feszült. Balra homokfal, benne hatalmas lyukak, fecskefészkek.
Várakozással teli, jónak ígérkezik, Levente meg is jegyezte, hogy az út nem arra fordul, amerre a műholdon láttuk, nejem meg azt, hogy ne nézzek már rá ilyen csúnyán.

Fellélegeztünk, midőn az út élesen jobbra fordult, mint ahogy a műholdas felvételen is.
A szögesdrótkerítés és a lakókonténer kicsit elvette a kedvünket, de gondoltuk érthető, hisz talán kőbánya. Talán, de nem az volt, egy [szeméttelep]. Műholdról csak fehér folt, szép, kívánatos. Valóságban azonban visszataszító. Bűzös, ocsmány és illegális. Elkezdték betakarni földdel, lejjebb volt egy utat keresztező korlát, autók azt kikerülve igyekeztek a hegy közepét megrondítva terhüktől megszabadulni.
[Nem adtuk fel], , mindegy, menjünk tankolni, cukrászdába, utána Göröcre.

Cukrászdában valamiért ideges lettem a sorban állástól, kávét szerettem volna, gyerekek fagyit, nejem egy szelet sütit. A fagylaltos pultban darázs kerengett, a dobos tortán acélos hátú bögöly ült. Mellettünk egy asztalnál kibiggyesztett mellű, három gyermekes anyuka, a gyerekei zsizsegtek, mint a hangyaboly, elvonták a csivitelésükkel a figyelmet mindenről.
Tudom, ne legyek elégedetlen, el van kényeztetve a seggem, már egy kis légyre, meg gyerekzsivajra is felkapom a fejem. Bezzeg az afrikai, felpuffadt hasú éhezők, hogy megörülnének egy kis legyes sütinek.

Hölgy mondat mennyi lesz, nem is oda figyeltem, bambultam a falra, csak az tűnt fel, hogy nem adta a visszajárót, megköszönte és már kérdezte is az utánunk következőt. Már nem azért a 30 forintért. Ennyiért nem balhézik az ember, de tudod mit, nem is jövök ide többet.
Leültünk egy szabad asztalhoz, használt szalvéta, sütemény maradék az asztalon, a hölgy egyedül van, nem bírja a rohamot. Félretoljuk, hadd gyűljön, mindenki próbál koncentrálni a saját jussára és átadni magát. Feszült csönd. A három gyermekes sűrűn körbenéz, hogy valaki észre veszi e a mellét, hogy még feszül? Igen hölgyem, nem lehet figyelmen kívül hagyni, de viselkedéséből adódóan két dologra következtetek. Vagy nincs apuka, aki elismeréséről biztosítaná, vagy van, de elfelejtette megtanítani, viselkedni. De az is lehet, hogy a három gyerek nem az öné. Vagy csak egy, vagy kettő és a harmadikra vigyáz. Mindegy is, a lényeg, hogy menni készülnek.
Szedelőzködnek, csikorognak a székek, nem tolják vissza, az asztalon félbehagyott sütemények, kávé, fagylalt, mindenféle földi jó, megrontva, összemaszatolva.
Egy ember az ajtóban, aki eddig úgy tűnt a buszt figyeli, érkezik e már, sűrűn pillázott hátra.
Ahogy anyuka a három fogadott, nevelt, vagy saját termésű gyermekeivel a lépcsőre lépett, villámgyorsan az asztalnál termett.
Sebes, észrevétlen mozdulatokkal terelte a félbehagyott süteményeket egy tányérba, komótosan felfalta, a maradék kávét felhörpintette, a kehelyből kikanalazta a fagyaltot, majd mosolyogva összeszedte a tányérokat és a pulthoz vitte. Száját megtörölte szalvétába, lopva rám pillantott, akinek tátva maradt a szája a gyorsaságon. Majd visszaállt az ajtóba kémlelni a távolt és újságjába bámult. Olyan gyorsan történt, hogy végig gondolni sem volt időm. Hova tegyem? Kell valahova tennem? Ez van és kész…közöm?
Igyam a kávém.

Benzinkúton a kutast megelőzve kell kipattanni, mielőtt a segítségét felkínálná, mert azt tudjuk nem ingyen van, nem mint ha sajnálnám tőle a 2-300 Forintot, de csak is azért segítőkész. 2 küvecsért tankolunk, 1985-nél már visszafogom, nejem villámokat szór, hogy még mehet. Nehogy már odaadd nekik jattnak. Valahol igaza van, minek pocsékolnám a közönyükre a pénzem? 1994-ig eljutok, ott stop, még kicsöpögtetem.
Befelé menet valamin összeveszünk, kifelé sem csitul, ajtót magunkra húzva, kivörösödve kiabálunk, hogy hova most. Csak azért, mert nem úgy van, ahogy te akarod, egyszer az életben, nem tudod feldolgozni, stb. Göröcre érve már zeng az erdő tőlünk, torkunk szakadtából üvöltözünk egymással, a gyerekek csak néznek. Levente csitít, hogy Apaaaa.
Mi van, mi van te senkiházi? Azt hiszed ezt veled, fogom megtárgyalni? Azt hiszed veled, kell? Végül sikerül kiegyezni, hogy sétálunk egyet az erdőben, de tapintható a feszültség.

Némán sétálunk egy pontig, majd vissza és hazáig csönd az autóban. Bánk előtt intek, hogy irány a Harcsa kocsma, gyerekeknek [lángos], nekem sör, asszonynak hideg Cola. Komló talán lenyugtat. [Elmajszolás], után haza, de nem volt nyugtom. Újra a műholdas felvételt lestem.
A nagyobbikkal, Leventével megbeszéltem, hogy [Bánk-Nyugaton], , az „Y” felső szárán hegynek fel, Bánk_Keleten az „Y” felső szárán le, és irány a Harcsa kocsma, meghívom egy hamburgerre. Már út közben voltam, amikor félőn megkérdezte, hogy Apa hoztál pénzt?
Nem, nem hoztam fiam, csak egy sörre valót.
De azt ígérted, hogy és legörbült…
Nyugi, hoztam pénzt hamburgerre. Hatásszünet…de abból is sört veszek és hatalmas hahotázásban törtem ki, he-he-behehhheee...

Az „Y” felső szárán haladva, olyan érzésünk volt, hogy ez nem is Bánk. Kisebb fajta kecskegazdaság, kutyák kergettek meg, dombnak szaladtunk fel, vadles, kiültünk, láblógatás, erdei út, madár rikácsol, követ bennünket. Végre ismerős terep, fenyves, tavaly ősszel itt nyársaltunk. Apa erre, ne inkább erre gyere, jobbnál jobb. Kukoricaföldek, szőlők, elhagyott területek, beomlott pincék. Megizzadtunk, jól esett a lejtmenet, a Harcsába egyenesen vezet. Akkora hamburgert adnak, hogy leszakad a fejed, fiam csak nyalogatta a száját, hogy Apa kérsz, de finom. Beleharaptam egy nagyot, de egy szomszédos asztalnál ülő férfi félreértette, azt hitte eleszem előle. Bár ez nem az Apa, a fia és a szamár meséje, hogy ki ül rajta, és megfelelés mindenkinek, jobbnak láttam visszaadni, hátha beburkolja mindet.
Addig is Soproni Démon, és mellé pipára gyújtottam.
Végül elindultunk haza, és ennyi. Tudom, tőlem ez nem megszokott és elég kevés.
Ám legyen, ezzel végződött, itt és ebben a pillanatban szabadultam fel a feszültség alól.

A kerekség (kereksegg) kedvéért kicsit vissza kell kanyarodni a pótkirándulás elejéhez, amikor indulásra készen a nejem a fülembe súgta, hogy legyek a fiammal türelmes, hozzam meg a kedvét a kiránduláshoz. Ösztönös mozdulattól vezérelve, félig letoltam neki a gatyám és utána megkérdeztem, hogy most már mehetünk? Fiamnak folytak a könnyei a nevetéstől, kicsit el is engedte magát, úgy kellett fegyelmeznem, hogy viselkedj már, vagy inkább maradjunk itthon, mindig idiótáskodik.

A hegyre felérve egyszer csak kérte, hogy Apa csináljunk már egy, olyan képet, hogy mindketten letoljuk a nadrágunkat. Eléggé szem előtt voltunk még, mondtam neki, hogy majd később, bíztam benne, hogy majd elfelejti, békén hagy.
Dehogy, út közben még kétszer rákérdezett, hogy itt jó lesz?
És itt? Na ez itt már biztos…
Végül Harcsa kocsma, végre enyhültem, el is felejtettem. Hazafelé azonban mondta, hogy a színpad fölötti erdőn keresztül menjünk, a fa lépcsőkön.
A fák között újra rázendített, hogy Apa megígérted, Apa ne legyél már ilyen, nem olyan nagy dolog. Eszembe jutott Apám egy fiatalkori képe, ahogy a Balaton mellett a lába közé behajolva mutatja a fenekét, és közben vigyorog, még meg van a kép. Aztán én és Robi, meg Csiga a dobozi úton. Mindhárman a fenekünket mutatjuk a lencsének, úgy látszik ez Apáról fiúra öröklődik, nincs menekvés, ám legyen.
Folytak a könnyei a nevetéstől hazáig, csak meg ne mutassuk senkinek, nejem is jót nevetett.

Az erdőben hazafelé, arra gondoltam, hogy a fölénk tornyosuló hegy, egyszer csak megmozdul, felénk mereszti a fogát és vadállati üvöltéssel el akar nyelni, fel akar falni. Meneküljünk, futás, megragadtam a fiam kezét, vonszoltam magam után, elestünk, felrángattam, gyere, futás, ne állj meg. Fiam értetlenül nézett rám, nem valós, ilyen félelmekkel nem kell számolni.

Csitt, csak snitt.

Este az ágyban mindketten forgolódunk a nejemmel, nem tudunk aludni, egyszerre a jobbra, fél óra szuszogás, ablakon kibámulás után jobbra. Átmegy a Benjáminnal a gyerekek szobájába, egyedül maradok.
Kimegyek vécére, jobb most, mint két óra múlva ébredni rá, ilyen idős korban a prosztata is gazdagabb, boldogabb.
Hasra fordulok, nem jó, jobb oldalamra, de zavaró, balra sem az igazi, érzem, ahogy ver a szívem. Nagyot szusszanva a hátamra fordulok, és észrevétlenül folyok át az álomba.
Négyen fekszünk egy ágyba, egy család, kicsi hely, nehezen férünk el. Benjáminnak szorítunk helyet, de Leventét a fotelba parancsolom, felesel, sehogy sem bírok vele, felesel. De Apaaa, és megint egy érv.
Mikor nem bántunk fiunkként veled, miben szenvedtél hiányt?
Hirtelen fény a teraszon, felpattanok, hogy mi lehet az. Kinyitom az ajtót és nekivágódik egy idegen embernek, fehér pulóverben van, betörő. Mit akartok ti itt: Lábbal rúgtam mellkasba a másikat és nem jött ki hang a torkomon, hörögtem, forogtam, Anyaaaaaaaa.
A feleségemet szólítgattam, közben ráeszméltem, hogy lehet csak álmodom, de akár így, akár úgy ez rossz. Próbáltam felhívni a kiáltással magamra a figyelmet, de csak nyöszörgésre futotta. Végül felébredtem izzadtan, verejtékesen. Hanyatt fekve próbáltam elemezni, telihold, oda se neki, ennyit tud, nem kell tőle bepánikolni. Nyugodtan aludj vissza. De, akárhogy próbáltam elterelni a gondolataimat, mindig az erőtlen sikoltásom tért vissza.
Végül álomba szenderültem, hosszú idő múlva.

A Práter utca 55. alatt voltam, ott laktam évekig albérletben a Ria néninél.
A szobámban ültem és dokumentum filmet néztem, a második világháború, lebombázott házak újjáépítése. A nejem is ott ült mellettem egy fotelban.
A képek, életszerűek, vonzották a szemem, egyszer csak része voltam a történetnek. Jeges tél, magas hó, emberek az utcán serénykedtek, építették a társasházakat, igazi dokumentumfilm feeling. Vidó bácsi a földszinten lakik, begipszelt lábbal, bekötött és átvérzett kézzel bandukolt az utcán. Eufórikus érzés lett rajtam úrrá, a nejemre néztem, aki a mellettem lévő fotelban ült, de bábúvá változott, s valahogy éreztem, hogy ezen csak a Vidó bácsi tud segíteni…
Leszaladtam a lépcsőn az utcára, ki a kapun és még pont elkaptam. Vidó bácsi megismer? Tetszik emlékezni rám? Én vagyok a Zvolenszki Zoli, akinek annyit mesélt a háborús élményeiről, hogy lezuhant repülővel, azóta sántít meg ilyenek. Tudja, Ria nénitől a harmadikról, emlékszik rám? Én vagyok az, aki 35 év múlva ide fog költözni a házba, albérletbe. Na, tudja, hogy ki vagyok vagy nem? Az öreg (fiatal) Vidó megértően mosolygott rám és nem szólt egy szót sem. Láttam a későbbi szobám, még nem volt rajta ajtó, csak utána nyitották egybe egy másik lakással. Elszaladtak a szemem előtt évek, gyerekek nőttek fel, asszonyok öregedtek meg és ültek ki az ablakokba bámészkodni. Mi ez? Hol vagyok, mi történik velem?
Atya ég, ez nem lehet igaz, meg lehet állítani? Vidó bácsi hangtalanul mosolygott, rájöttem, nem tehet semmit, amíg a való életben is találkozni fogunk, ki kell várnom. Csavarja az agyam, telihold, ennyit tud, a húgyhólyagom ébresztett megint. Hunyorogva az órára nézek, még van hátra kettő, aztán felébredek, telihold, ennyit tud, ki kell röhögni.
[Seggest]neki.