Az agyam olyan, mint egy lyukas szita: nagyon kevés dolog marad meg benne, és az is véletlenszerű, hogy mi (fejből el tudom mondani, hogy melyik szegedi T6-ost melyikkel szokták csatolva járatni, de például az első csókunk történetében voltak újdonságok)
Ezért szoktam rá arra, hogy mindent megőrizzek. Így, bár ugyanúgy elfelejtem a dolgokat, de azok írásban, vagy valami más formában megmaradnak. Ma este nem voltam álmos, így előszedtem ezeket az emlékhordozókat. Mennyi különböző helyen mennyi különböző emlék!

Először is a régi telefonom. Nokia 7650. Talán 4MB belső memóriája leginkább semmire sem volt elég, azonban a pár bájtos SMS-ek és jegyzetek gyakorlatilag végtelen számban fértek rá. Ma több, mint 1600 üzenetet tárol, és többszáz bejegyzést, 4 évet az életemből. Soha nem töröltem, és akimenőket is automatikusan mentette, ezért megőrzött mindent. Például Ágival és Dy-vel való barátságomat, kettejük viharos szerelmének szappanoperába illő mozzanatait. És néhol engem is. Próbáltam csitítani a vihart. Abban az időben ez volt az egyik legfontosabb dolog nekem. Akkor is tudtam, hogy megéri, ma már biztos vagyok benne, azóta is egy párt alkotnak.
Nincs igazán benne a saját szerelmem. Csak amikor már kialakult, előtte nem sok minden, azt nem itt intéztem.
A benne lévő titkokat hűen őrzi, még előlem is, ugyanis egyrészt már új akkuval is lemerül töltő nélkül, másrészt szenved a 7650-esek típushibájától: a hibás bekapcsológomb problémájától. A kettő együtt pedig elég komolyan gátolja az üzenetek olvasását.

Másik nagyon fontos emlékhordozóm a DevLog.
A DevLog nyolc füzetet jelent, ami olyasmi, mint a napló, vagyis sokkal inkább mint egy blog: bárki olvashatja, ha rátalál, valamiért írása közben mindig bennem volt, hogy mi lesz, ha valaki elolvassa? Ezért úgy íródott, hogy olvasható legyen.
A DevLogot Áginak köszönhetem. Egy nem túl sokat használt angolfüzetem utolsó oldalára írt egy levelet (mely egyben a barátságunk igazi kezdete is volt), én válaszoltam és így leveleztünk. Dyvel padtársak voltunk és jóbarátok. Órák közben a DevLog a pad közepére került és chatként szolgált. Neki is volt, de az enyémet többször használtuk. Bár megesett, hogy ő az ő füzetébe, én az enyémbe írtam, így van, hogy a beszélgetések fele van csak meg. Ez volt a "viharcsitítgatás" fő helyszíne. Ilyen ügyek megbeszéléséhez nincs is ideálisabb egy hosszú, unalmas irodalom óránál.
Amikor az elölről és a hátulról jövő beszélgetések összeértek, akkor új füzetet nyitottam, ebbe már csak ketten írtunk Dyvel.
A beszélgetéseken kívül nagyon sok "eszmefuttatást" is tartalmaznak. Ezek olyanok, mint egy-egy Logout bejegyzés: egy témát járnak körl, veséznek ki. Sok szól pl a magányról, mert abban az időben egyedül voltam, és ez rossz volt. Ha kiírtam magamból, azzal könnyítettem a lelkemen. Benne vannak az egyes nőügyeim is, már ha lehet azokat annak nevezni, mert inkább csak nagyon gyenge, erőtlen próbálkozások voltak. És benne van az Igazi is. A Nagy Ő-vel való találkozás, a szerelem kialakulása, ez is eszmefuttatások és párbeszéd formájában. Visszaolvasva eszembe jutnak azok az érzések... Milyen volt elkereseredetten magányosnak, vagy épp határtalanul boldogan szerelmesnek lenni (ez utóbbi érzés azóta is bennem van).
Álmaim és vágyaim vannak benne, melyek egy része teljesült is azóta. Jó volna visszamenni az időben bíztatólag hátbaveregetni magamat, hogy "nyugi, lesz barátnőd, sokat kell várni, de hidd el: megéri!"
Furcsa, mikor már nem voltam egyedül, egyre kevesebbet írtam a DevLogba, mára pedig már szinte teljesen abbamaradt. Ahogy DJ mondta itt a fórumon: "Nem hiába mondják azt, hogy a férfiakat, csak egy dolog tudja ilyen írásokra és csodálatos gondolatokra késztetni, és ez pedig nem más, mint a nő." Nálam ez a nő hiányát jelenti, mikor már meg volt, nem volt miről írnom, hisz amit érzek, az röviden és egyszerűen megfogalmazható: Boldog vagyok és szerelmes.
Hagyjuk is a DevLogot, keresgéljünk tovább.

A Forrest Gumpos doboz. Ez egy fémdoboz, ami tudtommal egy Forrest Gump VHS díszcsomagolása volt, Tom Hanks ül az elején egy padon, és várja a buszt... Németül...
Levelek és egyebek vannak benne.
Levelek, amik egyaránt jelentik a normál, postai küldeményeket és a kitépett lapokra írt üzeneteket is. Ezek főleg Ágitól vannak a viharos időkből és témájuk is főként az ő kapcsolatuk, de pl akadt olyan ami arról szólt, hogy ki kellene békülnünk egymással... Már arra sem emlékeztem, hogy valaha össze voltunk veszve! Meglepődve tapasztaltam, hogy a dobozban lévő, nekem küldött leveleket egytől-egyig lányok írták, és az általam írt piszkozatok tisztázásai is végül mind lányoknál kötöttek ki. Fiúkkal minek levelzni? Ha akarok tőlük valamit odamegyek és elmondom, úgyis ott volt a haverok nagyrésze legfeljebb pár szobával arrébb (középsuliban koleszos voltam, nagyon utáltam, de a társaság jó volt). Nőkkel ez sajna nem ilyen egyszerű.
És az egyebek. Ezek közt olyan felbecsülhetetlen kincsek vannak, mint az a füzetlapsarok melyen Életem Szerelme a telefonszámát adta meg. Vagy az a buszjegy, amit akkor váltottam, amikor először mentem hozzájuk. Vagy a pesti bevásárlókörútjaim MÁV és BKV-jegyei (egy időben voltak ilyen körútjaim, melyeken összeszedtem haveroktól, hogy kinek mi kell a gépéhez, felmentem Pestre és megvettem ott. Sokkal olcsóbbra jött ki, mintha helyi méregdrága kiskerekben vettük volna, és lehet, hogy nem is lehetett ott kapni, én meg úgyis szeretek utazgatni meg vásárolgatni). Mindegyik egy pici darabkáját őrzi a múltamnak.

Egy bizonyos .doc kiterjeszésű fájl, és sok-sok MSN naplófájl. Ez Kettőnk levelezését tartalmazza. Az első iWiWes üzenettől az éppen utolsóig. E-mailek, iWiWes, myVIPes és egyéb levelek. Könyvjelzőzöm a Tőle kapott e-képeslapokat is... Szerelmünk története az első pillanatoktól fogva, digitális formában, mert pont Ő, a Nagy Ő, akinek soha nem írtam még papíron. Se levelet, se üzenetet, semmi ilyesmit. Nem direkt, egyszerűen így alakult.

Van egy lezárt boríték. Külön a többitől. Ráírhatnám akár, hogy "Rossz emlékek". Az első szerelmem emlékeit tartom benne. Nem viszonozta a lány, mást szeretett, engem pedig majd elemésztett. Akkor is segített az írás. De amikor végül vége lett, elmúlt, akkor összeszedtem minden kapcsolódó írást, egy borítékba tettem, lezártam és azóta se nyitottam ki. Nem merem, nem akarom. Valószínűleg elégetném. De nem akarom. Van aki azt mondja, az nem is igazi szerelem volt. Nem tudom már, nem emlékszem rá. Az biztos, hogy nem olyan volt, mint amit most érzek, de azt nem tudom, hogy azért, mert a szerelmek nem egyformák, vagy azért, mert ez viszonzásra talált, esetleg azért, mert most sem tudnám leírni, hogy mit érzek. Csak azt, hogy ez most jó, az meg akkor nem volt az.

Ti hol tartjátok, amit nem akartok elfelejteni?

A kép Dy munkája