2022. augusztus 13., szombat

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Az élet rovat

Egy viharos éjszaka története

  • (f)
  • (p)
Írta: |

Álmosodom, érzem ahogyan szempilláim elnehezülnek és egyre tovább marad csukva a szemem...

[ ÚJ TESZT ]

Álmosodom, érzem ahogyan szempilláim elnehezülnek és egyre tovább marad csukva a szemem egy-egy pislogás után. Hűvös szellő simítja végig arcom és a felettem pislákoló csillagokat nézem, miközben ölelem, és akaratlanul is magamhoz szorítom... Ő az ki a világot jelenti számomra, eszembe jut, hogy mennyire jó nekem és mennyire boldog vagyok mellette. Nagyot szippantok a friss éjszakai levegőből és élvezem ahogyan a tüdőm szépen fokozatosan megtelik vele, ezzel egy időben álmosságom szertefoszlik és furcsa izgalom váltja fel azt. Bár felterítettünk két pokrócot, szűrődik némi fény az erkély korlátja és a házfal közé. Hallgatom ahogyan szuszog, ahogyan levegőt vesz majd kifújja azt és ezt egymás után ismétli újra és újra. Nézem ahogyan gyönyörű arcát megvilágítja a házfalról szóródó holdfény, és eltűnődöm azon, hogy mekkora mázlista vagyok.

Ismét az égre pillantok, a Hold fénye, ami tulajdonképpen nem is a sajátja, látni engedi a bárányfelhőket amik az előbb még nem voltak sehol. Eszembe jut az időjárás jelentés amit két napja hallottam. Azt mondták, hogy hidegfront közeleg ami átlépte az országhatárt. Elképzelem ahogyan a hidegfrontot megkérdezik, hogy van-e elvámolnivalója vagy egyéb bejelentenivalója. Már megint teljesen hülye vagyok, ezen elmosolyodom, amit Ő is megérezhet mert megmozdul, de nem ébred fel, csak átfordul és magához húz. Érzem ahogyan dobog a szíve és ez a megnyugtató érzés kitölti egész lényemet. Erősebben fogom a kezét és érzem soha többé nem akarom elengedni, érzem, hogy ez a kézfogás más mint bármelyik eddigi és egy életre szól.

Ismét kezdek elálmosodni, a jól ismert bárányok számolgatása nélkül is hamar álomba szenderülök.
Álmodom, álmomban is vele vagyok, nevet rám és azt súgja szeret. Jobban nem is alakulhatna ez az este, vele vagyok amikor éber vagyok, vele alszom el és ott van velem amikor álmodom. Kézenfogva sétálunk a tengerparton a naplementében majd átkarolom és így folytatjuk utunkat. Nem tudom hova megyünk, és szerintem Ő sem sejtheti de mintha egyikünket sem érdekelné csak megyünk, nevetünk és nem zavar minket semmi sem. Aztán hirtelen nagy fergeteg kerekedik, hatalmas szél fúj mindenki kiabál és menekülnek mint a katasztrófafilmekben. Nem értjük mi csak egymásba kapaszkodva megyünk tovább dacolva széllel,esővel,jéggel aztán megmozdul és eltelik pár pillanat mire felfogom mi történik körülöttem és visszatérek álomból valóságba.

A szél lelökte a korlátról a takarókat amik szerencsére ránk estek így nem kellett őket egy szál boxeralsóban kergetnem az utcán. Gyorsan felugrunk és elkezdünk befelé igyekezni, pakoljuk befelé az összes olyan dolgot ami elázhatna. Közben bentről csattanást hallok, valamelyik ablak, te jó ég ha betört az egy vagyonba fog kerülni. Átszaladok a fürdőbe majd némi operáció után sikerül becsuknom az ablakot. Nem tört be, ezt nyugtázom majd visszamegyek hozzá. A palatetőn és az erkélyajtó üvegtábláján ekkor már hatalmas robajjal kopognak a borsószem és dió nagyságú jégdarabok. Ki sem merek nézni az ablakon de mégis megteszem és az udvarban álló két autóra gondolok. Ha ez meglátszik rajtuk az rengetegbe kerül majd, szörnyülködve nézem ahogyan pattognak le az ablakról és mindenhonnan. Hallom ahogyan a tetőn gurulnak lefelé, látom ahogyan a szél tépi a fákat, mintha a jégdarabok pusztítása nem volna elég. Visszafekszem Domi mellé, nem akarom felébreszteni hiszen hosszú út vár rá, a Balatonra mennek. Ahogyan a vihar elcsendesedik szépen lassan én is visszaalszom de nem alhatom sokáig mert ismét robajra ébredek. Az órára pillantok és eszembe jut, hogy hogyan jut majd el az állomásra. Ilyen időben nincs az a pénz, hogy kiengedjem. Ha tovább esik akkor a kocsit nem vihetem. Tudom mennyire fontos neki így reménykedem, hogy eláll. Mire zörög a telefon ébresztőórája már nem esik, és az ablakon kinézve a Mecsek felett megpillantom a kék eget, és néhány felhőfoszlányt melyek megragadtak az öreg hegy felett.

Kézenfogva elindulunk lefelé a lépcsőn és rájövök, hogy ez az álmom folytatása, ismét vele vagyok, a viharnak vége, fogom a kezét és folytathatjuk utunkat.Együtt, mindörökké.

Hirdetés

Copyright © 2000-2022 PROHARDVER Informatikai Kft.