A kezdetek
Egészen a papíros tervezéstől a végkifejletig meglátjátok, hogy hogyan hoztam létre egy külön kis élővilágot a szobámban. Leírom, hogy minél mire érdemes odafigyelni, a berendezéseket hogyan célszerű üzembe helyezni, illetve mit honnan érdemes beszerezni.
Először is írnék egy kis történetet: nem ez az első akváriumom, volt már 3 is, de ez az első, ami ilyen nagy. Régi álmom volt, hogy egy valódi bútor is legyen alá és ne csúfítsa a belső szűrő, hanem legyen egy külső szűrő, illetve egy szép 3 dimenziós háttér is benne. És természetesen ne kicsi legyen az akvárium.
Az előző akváriumaim szép lassan növekedtek, az első és második ugyanolyan méretű volt: 40*30*30 cm. A harmadik akváriumom már nőtt, ez 60*30*30 cm-es volt. Mindhárom egy IKEA-s strapabíró, de olcsó szekrényen volt. Igaz, az utolsóhoz már vágatni kellett egy bútorlap szabászatban munkalapot a tetejére, de bírta. Viszont nagyon elcsúfította az összhatást az IKEA-s szekrény.
Aztán az akváriumos pályafutásom abbamaradt és lett egy degum, akiről hamar kiderült (de pont mikor már a szívemhez nőtt), hogy allergiás vagyok rá, meg kell válnom tőle! És ekkor, ebben a pillanatban jött az ötlet, hogy most megvalósítom az álmom és lesz egy hátterezett, külsőszűrős akváriumom, ráadásul egy igazi akváriumbútoron!
El is kezdtem nézelődni az interneten, kezdve a bútorokkal. Hamar rá kellett jönnöm, hogy nem egy olcsó mulatság, ha az ember készen veszi meg.
És itt bepattant az agyamba a szikra: miért ne szerelhetném én össze?
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!



