Hirdetés

2021. szeptember 26., vasárnap

Gyorskeresés

Cinkosságom története

  • (f)
  • (p)
Írta: |

Hűvösvölgy, végállomás, villamosról le, nemsokára otthon leszek. Már ideje is, mert kezdek...

[ ÚJ TESZT ]

Hűvösvölgy, végállomás, villamosról le, nemsokára otthon leszek. Már ideje is, mert kezdek fázni. Szépen elbattyogok amerre mennem kell, aztán leülök egy padra. Egy négykerekű őrült meg már száguld is az úton errefelé. Csak az utolsó pillanatban lassít, és meg is áll végül. Nem semmi bringa, hat literes motor, királykék kaszni, saját söfőr. Az egyetlen szépséghibája az oldalán az a jó nagy felirat: BKV. No mindegy, ez is megteszi.

Felszállok és leülök, talán bent nem fúj ennyire a szél. 14 perc múlva indul, brrr. Na épp hogy csak leültem, száll fel egy idős nénike. Illetve csak szállna, mert félúton mintha meggondolná magát. Szatyorkáját lerakja és gyorsan elpöfékeli a maradék cigarettáját. Az utolsó slukkot már a buszban fújja ki. Hogy minek, az jó kérdés, mert a sofőr sem ül a buszban már, a számlálón is tisztán látszik, hogy a busz majd negyed óra múlva indul, de sebaj.

Csendesen telnek a percek és a busz is. Idősek és fiatalok szállnak fel, leülnek. Jön egy anyuka is két kissráccal, felszállnak ők is. Az anyuka leül, a kölkök meg a busz hátsó végébe mennek, nem hajladóak leülni, inkább rosszalkodnak egy kicsit. Kis cipők kopognak ütemesen, ahogy a lurkók a hátsó függőleges kapaszkodót fogva ugrálnak. Kipp-kopp-kipp-kopp, reng a az egész busz, mint egy nagy libikóka. Közben anyjuk kéri őket -talán épp a már említett idős nénike rosszalló pillantásai miatt- hogy üljenek le szépen, mert nemsokára indul a busz. A busz fele mintha észre sem venné őket, látszólag egyáltalán nem zavartatják magukat. Egy öregúr mosolyog csak, és nézi a srácok mókáját, mintha csak az unokáit látná. Én is mosolygok miközben a srácokat hallgatom, akik bizonygatják anyukájuknak, hogy nem kell még leülni, különben is buszoztak már állva. Az idős nénike még mindig hátratekinget, hol az anyukára, hol a gyerekekre vet rosszalló pillantásokat. Ők meg húzzák amíg lehet, nem akarják abbahagyni a hancúrozást, de aztán csak leülnek, mert indul a busz.

Az út nem nagy esemény, semmi érdekes, már vagy százszor mentem erre. Pár megálló, és az anyuka a srácokkal a leszálláshoz készülődik. Megállunk. Nyílnak az ajtók. Kisebb hanggal, de azért még mindig vidáman, hangosan beszélgetve kezdenek leszállni a srácok is.

Hopp! Ez ittmaradt! - nyújtom oda az egyik srác sapkáját az anyukának.
Ó, köszönjük.... - mondja már leszállás közben...

Majd az ajtóban az üvegen keresztül integető, mosolygó arcocskát látok, nekem integet, a sapek már a fején. Az öregúr mosolyogva néz rájuk, az idős nénike csak néz utánuk és morcosan csóválja a fejét. Egyszercsak megakad a szeme rajtam, látva hogy milyen vidáman integetek vissza nekik. Most már rám néz a rosszalló tekintettel, én meg még mindig integetek, és egyre jobban vigyorgok, és az integetést sem hagyom abba, ő meg nem szól semmit, csak morcosan elfordul, mert már neki integetek, busz elindult, a srácokat sem látni már, csak a cinkos nevetést az öregúr arcán ahogy összenézünk.

Hirdetés

Hirdetés

Copyright © 2000-2021 PROHARDVER Informatikai Kft.