Hirdetés

2019. május 25., szombat

Gyorskeresés

Borfesztivál 2009 beszámoló

  • (f)
  • (p)
Írta: |

Megjártuk kétszer is, 40-50 bort kóstoltunk, vannak tapasztalatok és homályos emlékfoszlányok.

[ ÚJ TESZT ]

Megvolt, 2 napot voltunk kint, összesen 40-50 bort kóstoltunk, és még így is sokkal kevesebbet, mint szerettem volna. Jövőre sokkal szervezettebbnek kell lenni, nem eltévelyedni, fegyelmezetlenkedni, mert aztán kimaradnak olyan tételek, amiket kereskedelmi forgalomban nem lehet beszerezni, így jobb híján az ember végül meg sem kóstolja. És csak magával szúr ki....

Próbáltam nyitottabb lenni, mint eddig, azaz kicsit háttérbe szorítani a nagytestű villányi, szekszárdi vörösöket, helyettük fehérezni, illetve az egyre erősödő bio-/terroir/x vonalat nyomni. Rozét azért nem is kóstoltam, mindennek van határa!

Mivel a kutyát nem fogja érdekelni úgy sem, amit ideírok :), ezért megengedem magamnak azt a luxust, hogy kissé rendszertelen legyek, emlékezetből toljam. Kezdjük hát!

Mindenhol jó, de a legjobb Sopron

Egyre inkább kedvelem a soproni borokat (fater meg az új szériás söröket ugyanonnan). A talaj ásványossága rendre visszaköszön a végeredményben is. Bár rendre a kékfrankos ezen mineralitás legnépszerűbb alanya, nekem a tipikus nagytestű francia fajtáknál (merlot, cabernet franc például) is tetszik, mert új életet, ízeket lehel a kicsit "megunt" borokba. Konkrétan nagyon bejött:

- Ráspi Merlot 2006
- Ráspi Mágus cuvée 2007
- Ráspi Zweigelt válogatás 2006(?)
- Weninger Spern-Steier Kékfrankos 2004(?)
- Weninger Cabernet Franc 2006(?)
- Weninger Sopron cuvée 2007
- Pfneiszl Tangó cuvée 2007

Ráspinál egyébként Horváth "Ráspi" József töltötte a bort személyesen... igen fura fazon, de amilyen fura, annyira jók a borai. Az erősen nyomott "ebben nincs semmi cucc" és "szövetkeztünk Istennel" mantra tőlem picit távol áll, cserébe mondjuk a Mágus cuvééje olyan tiszta, olyan őszinte és mégis olyan összetett bor, hogy az összes ismerősömmel itattam egy decit belőle.

Hasonlóan rafinált, összetett, közepes testű, izgalmas borokat lehet találni az egri St. Andrea pincészetnél is. A Hangács és az Akutyafáját legújabb verzióit bármikor vállalom, sokszor akár komolyabb(nak kikiáltott) borok helyett is. Cserébe az ugyancsak tőlük származó Merengő most nem igazán nyűgözött le, és a Ferenchegyi Kékfrankostól is egy picit többet vártam.

A két pólus

A legnagyobb ellentétekkel Malatinszky Csabáéknál találkoztunk. Egyrészt, némi regisztráció után az alap szériás borait ingyen lehetett kóstolni, ezt meg is ejtettük: régóta mondják, hogy amilyen jók a Kúria szűretlenek, annyira gyengék az alapborok. No, ezzel csak egyetérteni tudunk, ráadásul annyira nem olcsóak, hogy ennyire fantáziátlanok, erőtlenek, néha már-már kellemetlenek legyenek. Egyetlen kivétel az új Illatos 2008, amit bevallottan is azért küld harcba a borász, hogy a visszaszerezze megtépázott renoméját [már ami az alap borokat illeti]. Erős harcos az Illatos, Villányból hozza azt, amit feljebb épp a soproni/egri vonalnál méltattam.

Node... Malatinszky-ék csinálnak ugye drága csúcsborokat is, azoknál pedig nem lehet panasz. A 2007-es szűretlen Cabernet Franc és Merlot például már az év elején előrendeltetett részemről... ám lelkes és gyönyörű páromnak köszönhetően most a már legendássá vált 2003-as szűretlen CF-t is megízlelhettük [kösz, Nóra!]. Mit mondhatnék? Leszakadt az arcom... ilyen jó Franc-t talán még nem ittam itthon, pedig ittam már párat... ja, és még mindig nincs a csúcsán az a bor!

A nagyok

Ha már a szűretlen CF-nél tartottunk, jöjjenek azok a nagy borok, amelyek bármelyikéért eladnám a szomszéd veséjét ("szerintem, véleményem szerint, egy számítógépes játékban talán stb." - neperejjébe!):

- Takler Syrah Reserve 2007
- Mayer Merlot Selection 2007
- Mayer Kopár 2007 (egy hete került palackba...)
- Gorelli Brunello 2004
- Vylyan Mandolás (CF) 2006
- Vylyan Pillangó (Merlot) 2006

Volt, akiben minden előzetes várakozásunk ellenére is csalódtunk. Ilyen például a Tiffán Cuvée Carissimae 2007: nagy évjárat, komoly pincészet, nagy múltú széria, mindehhez képest méltatlan végeredmény.

A koronát az egész fesztiválra viszont Suhayda Laciék tették fel, egy nem publikus 1997-es Brunello ajándék-kóstolójával [szintén a szempilláit rebegtető barátnőm poharából kóstolhattam]. Nóra a korty után szerény 2 óráig semmit sem volt hajlandó se inni, se megszagolni [így maradt ki egyébként a két Vylyan csúcsborból, amit mondjuk szvsz sajnálhat].

Fehérek is voltak

Fehérből még igen műveletlen vagyok, ezért itt főként a Művelt Alkoholista blogra támaszkodtam. Az est nyertese a Konyári Loliense fehér 2008 volt. Jujj! Futottak még kategóriába került a Béres Lőcse Furmint 2007, közömbösek voltunk a Somlói Apátsági Pince 2007-es Juhfarkjával szemben.

Mindent összevetve jó móka volt, jövőre is abszolúte kinézünk. Borbuziknak különösen ajánlott.

Hirdetés

Hirdetés

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.