Reggel van. Megint egy átkozott reggel amikor a Nap sugarai a kiábrándultság, és a csalódottság által a fűre fagyasztott dér kristályain csillannak meg először. A telefon ébreszt, én pedig lenyomom és visszavánszorgok az ágyamig. Próbálok valamilyen indokot keresni, hogy ne kelljen felkelnem. Gondolkozom mi lenne a hihető és elfogadható indok, hogy ma ne kelljen emberek közé mennem. Aztán eszembe jut valaki aki miatt talán érdemes felkelni. Nem sokáig gondolkozom, azonnal felkelek és a fürdő felé veszem az irányt.
Szüleim még ágyban vannak, valami vakond éppen valamilyen törvénytervezetről hazudik valami szépet a televízióban. Mint ha nem lenne teljesen mindegy neki, hogy milyen törvényt hoznak. Na jó talán neki nem teljesen mindegy, hogy mennyit tehet zsebre és hány újabb gondolkodó fejbe veri bele ezt borzalmat ami mostanság itthon folyik. Ha valahol valaki politikáról beszél akkor azonnal a homokba dugják fejüket, ők utálják a politikát, nem érdekli őket. Hát barátom, fog majd érdekelni, ha már késő lesz, fog majd érdekelni ha egy féregnek fogsz éhbérért dolgozni, hogy legalább a gyerekeid ne haljanak éhen, ha majd azért bántják a gyermeked az iskolában mert Magyar. Nem dugod majd homokba a fejed, amikor majd nem lesz közbiztonság, mikor beomlik a gazdaság, csak akkor már nem leszel elég ahhoz, hogy változtass, és nem lesz ki melléd álljon. Nem lesz mit a homokba dugni. Nem baj menj csak el szavazni és rajzolj vigyorgó fejet, autót, pöttyös labdát vagy amit akarsz, a szavazólapra ahelyett, hogy tájékozódnál és nézd tovább valamelyik valóságshow-t mert annak aztán baromi sok értelme van. Ne is akarj semmit az élettől, legalább több jut nekik.
Nem idegeskedem már ezen, inkább egykedvűen kivonulok a szobából és fellépdelek a lépcsőn. A lépcső minden egyes lépcsőfoknál nagyot roppan, öreg de biztos szerkezet ez. Ha belegondolok idén lesz 30 éves a ház, de bírja, bírja a vihart, a felújításokat, és kibír engem is ami elég nagy szó. Az utolsó lépcsőfokban megbotlok, látszik, hogy még nem ébredtem fel teljesen. A fürdőbe érve magamra zárom az ajtót, majd megnyitom a csapot. Mióta új kazán van ki kell folyatni a vizet különben hideg víz köszönti a reggel zuhanyozni vágyót. Nem akar meleg víz folyni, sebaj, majd csak felmelegszik. Sziszegve lépek az éppen hogy csak langyos vízsugár alá. Lassan de biztosan melegszik és így tér vissza belém valami életnek nevezhető dolog amit már sokan próbáltak ugyan megérteni, de még senkinek sem sikerült.
A fürdőből kilépve hanyagul a korlátra dobom a törölközőmet, és ugyanazzal a robajjal lépdelek végig a falépcsőkön. Öltözni kezdek, találomra kirántok egy ingnyakú pólót a szekrényből és felhúzom, rá egy pulcsi, egy farmer és már is menetkész vagyok. A konyhában édesanyám reggelizik, és invitál: tartsak vele. Mivel még van időm a buszig így leülök édesanyám mellé a konyhapulthoz a bárszékre. Megvajaz nekem egy fél zsemlét, és beszélgetni kezdünk. Nem nyúlok az ételhez, csak a morzsákkal játszom. Szó esik mindenféléről, tisztesség,hűség, párkapcsolatok, politikát már szándékosan mellőzzük mert nem egyezik a véleményünk és nem jó vitával kezdeni a napot.
Édesanyám hisz abban, hogy minden ember jó és mindenkiben meg lehet találni azt amiért Isten vagy nevezzük akárminek, megteremtette. Hisz a csodákban...jó neki. Én is szeretnék hinni bennük, szeretném hinni, hogy lesz változás. Szeretném hinni, hogy nem kell majd félnem a hazámban, nem kell majd olyanoknak könyörögnöm a túlélésért akiket egyébként le sem köpnék. De ahogy végignézek egy TV híradót erre szinte semmi esélyt nem látok. Marad a kilátástalanság és a keserűség, és a csodálat amit anyukám iránt érzek. Hihetetlen, hogy tud hinni a hihetetlenben...
Közben elszalad az idő, összepakolok, és irány az egyetem. Az udvarra lépve mintha mindent fekete-fehérben látnék. Mintha egy régi filmbe csöppentem volna, semmi különös. Nem látom meg a szépséget, az idő közben harmattá olvadó deret a fűszálakon, azt ahogyan a távolban oszladoznak a felhők és átszűrődnek köztük a napsugarak. Nem látok semmit, gépiesen mozognak a lábaim és visznek a buszmegálló felé. A fülemben fülhallgató, de abból sem az szól ami régen amikor még színes volt minden.
A buszon sem változik semmi, a "büdös bácsi" is ezen a járaton utazik, természetesen öklendezik is mindenki ennek megfelelően. Próbáljuk elviselni, elvégre ő is csak ember. Csodálkozva láttam a múltkor, hogy fürdeni nincs pénze de a TESCO-ban azért válogatott az akciós DVD lemezek között. Hát igen, fürdeni hülyeség, de azért egy jó filmre nehezen mondd nemet az ember fia.
Az egyetemre érve kicsit vidámabb hangulat fogad, a csoporttársak nevetnek, velük nevetek de valami hiányzik. Megnyitom az egyik közösségi portált. A menüsoron egy forgó piros borítékon akad meg a szemem, tehát üzenetem jött. Meglátom a nevét a kis zárt boríték mellett és megdobban a szívem. Miközben olvasom megjelenik egy kis méretű narancssárgán villódzó ablakocska a tálcámon. Ő az, levelet írt nekem, szeretné odaadni. A gyomrom görcsbe rándul, félni kezdek, magam sem tudom mitől de félek. Rendben találkozzunk, megbeszéljük a helyet és az időt. A levelét olvasva melegség önti el minden porcikámat, remegek, nem fázom, nem vagyok lázas, nem ráz a hideg még is testem minden egyes apró része kocsonyaként remeg.
Este van, a buszon ülök, és hazafelé tartok. Próbálom megérteni a miérteket azt, hogy hogyan vagy miként gondolkoznak az emberek, ha gondolkoznak egyáltalán. Nem megy, és a mai napot próbálom összegezni a fejemben. Ez sem sikerül túl fényesen, szürke minden, egyetlen színes folt van csak a komor szürkeárnyalatos képen de az is halványodni látszik.
Ez van.Ezt kell(ene) szeretni. Köszi én ebből inkább nem kérek...
Talán még nincs veszve minden, talán ez a színfolt újra erőre kap majd, és szép kezével, arany ecsetjével újra kékre festi majd az eget, kiszínezi a szivárványt és zöldre festi a füvet, a fákat. Talán egyszer ebben az életben nekem kel majd fel a Nap, nekem csiripelnek majd a madarak, nekem fúj a szél és nekem nyílnak majd a virágok. Egyszer egy napon talán eljön majd az én időm és talán akkor Ő is itt lesz mellettem, vagy talán pont Ő lesz aki elhozza majd ezt az állapotot.
