Vasárnap kora reggel van. A levegő még hideg, kifejezetten csípős. A tegnap esti határérték feletti szmog már leülepedett. A város még alszik, bár a közvilágítást már kikapcsolták. A sárgán villogó lámpák már rég pirosra váltottak, a vasárnapi Istentiszteletre készülő emberek már talán a mosakodáson is túl vannak. A város látképe csendes, mint egy nyugvó hangyaboly, mely bármely pillanatban megkezdheti életét.

A Margit-sziget. A füvön még cseppekbe gyűlve friss harmat csillog. Ám a sziget körüli futópályán már gyűlnek az emberek.
Feltűnik egy lány. Elsőre semmi különöset nem lát rajta az egyszerű szemlélő. Rövidnadrágban és pólóban van, MP3-at hallgat és fut. Fut, de vajon hová?!
Arcán egy-egy érzelmi hullám suhan át, de ezt senki nem veszi észre. A lány szépen, egyenletesen fut, mikor a sziget Pest felöli oldalára ér, a Nap első sugarát a házak mögül az ő arcára veti. Ahogy percről-percre magasabbra emelkedik, sugarai a Dunán táncolnak, és tükörként adják át fényjátékukat a lánynak. Egyszer csak megáll. A gyors futásból lassú sétára vált. Kikapcsolja az MP3-át, zsebre dugja. Letér a pályáról, és nézi az ébredező város forgalmát. Arcán néha gondterhelt árnyékok futnak át. Egyszer csak megtorpan, hirtelen szúró fájdalmat érez a mellkasában, lába összecsuklik alatta. Kezére esik, a kis kavicsok felsértik tenyerét, a vér lassan, egyenes csíkban csorog le ujjain. Feláll és lebotorkál a folyóhoz. Óvatosan belemártja tenyerét a Dunába és kimossa sebeit. A vér már lassabban csordogált, miközben a lány a folyó fölé hajolva guggol és nézi magát a csillogó víztükörben.

Teljesen elveszettnek érezte magát, mintha a külvilág nem is létezne. Kizárta az ébredő város zaját, csak a madárcsicsergést, a folyó zúgását és saját gondolatait hallotta. Egyedül, összekuporodva egy eldugott helyen volt. Tudta, ha most véletlenül vagy szándékosan véget érne élete, senki nem keresné és talán csak hetek múlva találná meg valaki. Ezek igen sötét gondolatok egy épp ma 16 éves lánytól, de ekkor úgy érezte nincs értelme életének. Nincs benne semmi különleges és nincs kiért életben maradni. Úgy gondolta egész életében, hogy nem erre a Földre született.

A lassan melegedő szellő lágyan simogatta az arcát, a harmatos fűnek friss illata volt, a víz a lány körül kristálytiszta. Ami a Dunát tekintve nem természetes. A Nap egyre melegebben sütött, homloka már nem a futástól, hanem a melegtől gyöngyözött. Kék szemében könnycseppek csillogtak, barna hajába belekapott a szél. A könnycsepp legördült sebeire, mikor egy villanás megrémisztette , és előre bukott a vízbe, mely azonnal elnyelte……