Hirdetés
VI. Nem mind papagáj, ami fénylik.
A nap majdhogynem eseménytelenül zajlott. Eltekintve egy apró incidensről, amit Alán papagájgyűjteménye okozott.
Reggeli gyakorlatként ugyanis árokásást rendelt el hőn szeretett századosunk, a kaszárnya hátsó felénél elhelyezkedő kiképző terepen. Az előző napokban leesett csapadéknak köszönhetően ásás nélkül is térdik süppedtünk a sárba, és hol volt ez még a kitűzött egy méter mély, fél méter széles „harckocsi-elhárító” lövészároktól? Káromkodva és nyakig mocskosan ástunk, a félredobált folyós sár visszafolyt a gödörbe és a szemünkbe.
Alán kicsit távolabb a nedves fűben hasalt és megpróbált láthatatlanná válni, illetve göröngy hangokat hallatott. Pár méterre tőle egy kis csirkehálós láda volt felpeckelve, alatta fél szelet kenyér.
- Az életben nem végzünk ezzel a rohadt árokkal! – zsörtölődött Tünye, és nagyot toppantott, mire fél vödör sár fröccsent a nyakamba. Csak az mentette meg egy alapos veréstől, hogy az ásás teljesen kivette az erőt a kezemből.
Befeszítettük a dúcot a kiásott részbe, hogy legalább ne omoljon be, amit eddig megcsináltunk.
Szőke srác cigire gyújtott, és komótosan a lapátra támaszkodott. Nagyot szívott a Capitanból (ez volt a legolcsóbb márka a kikötőben), és hunyorogva nézegette a fűben kúszó Alánt. A környékünkön senki nem volt, a kaszárnya jó ötszáz méterre feküdt a harckocsizó tereptől, jobbkézre egy kis erdő terült el, túlvégén egy faluval, ahova inni szoktunk járni. Balról párszáz méterre egy hatalmas raktárépület volt, amolyan hangár féle, ott tárolták a szerszámokat. Felettünk forrón tűzött a nap, a sár pillanatok alatt ránk száradt, de alattunk mintha láthatatlan gejzír táplálta volna a mocsárrá változott anyaföldet.
- Hopp! – kiáltott egyszer Alán, és odaszaladt a ládához. Felemelte, és kis babrálás után egy szerencsétlen, szárnyával verdeső verebet mutatott fel nekünk – Megvan! Elkaptam!
Úgy vigyorgott, mint aki megnyerte a hó eleji pókerversenyt a Csonkafarkú Kutyában. Látván, hogy lapátjainkat magunkhoz véve ő is rövidesen a jobbsorsú veréb végzetét teljesíti be karmaink között, határozott léptekkel elindult a kaszárnya felé, markában a kismadárral. Jelentős hátrányunk miatt, melyet több kiló, félig a nadrágunkra száradt sár jelentett, csak legyintettünk, és újra nekiálltunk ásni.
Alán negyed óra múlva ért vissza, kezét törölgette, valamitől festékes lett. Ránk nézett, szemrevételezte a gödröt, ami még csak meg sem közelítette a kívánt szélességet és mélységet, majd a távolba meredt.
- Mit szórakoztok már itt azokkal a homokozó lapátokkal, gyerekek? – kérdezte, majd nagy léptekkel távozott a hangár fele.
Értetlenül néztünk egymásra, de megfogadtuk, hogy este, mikor nem tud sehova menekülni a körletből, elkapjuk, és néhány kisebb pofon segítségével elmagyarázzuk neki a kollektív munka fogalmát.
Rövidesen iszonyatos kerregés és pöfögés ütötte meg a fülünket, és hátrapillantva Alánt vettük észre, amint egy otromba, kiszolgált, sötétzöld és barna terepszínt viselő orosz Stalinyeksszel közeledik, a bohócfülkéből lazán kihajolva, cigarettázva. Megfagyott bennünk a vér, egyrészt a kincstári tulajdon engedély nélküli eltulajdonítása következtében ránk váról kötél általi főbelövés baljós árnyéka miatt, másrészt mert Alán olyan tempóval közeledett felénk a lánctalpassal, hogy kétséges volt, meg tud-e állni a sáros, lejtős talajon.
A csattogó, nyikorgó rém fölénktornyosult, Alán ránkvicsorgott, mint a farkas, amelyik épp becserkészi az ártatlan őzcsoportot, majd laza mozdulattal meghúzott egy kart, mire a vas szörny három köbméter sarat a levegőbe fröcskölve éles, 90 fokos fordulattal odafarolt hozzánk. Az őzcsoport rémülten pislogott a sár alól.
Miután letisztogattuk magunkat, le akartuk segíteni Alánt a pilótafülkéből, de az magára csukta az ajtót, és bereteszelte belülről.
- Ha még valaki idevágja az ásóját, bizisten megharagszom, aztán áshattok estig, pupákok! – üvöltötte túl a markoló hangját. A rémes orosz csodához ugyanis hátul egy fél méter széles kanálban végződő markoló kar volt csatlakoztatva.
- Tisztuljatok má’ a gödörtől, majd apátok megmutatja! – fordított még 90 fokot a gépen, így beállva háttal az ároknak nagy jóindulattal sem nevezhető pocsolyánkhoz.
Félrehúzódtunk, és áhítattal figyeltük, amint Alán műértő gonddal kezeli a gépet, és alig negyed óra alatt kimarkolta az árkot olyanra, hogy azt kézzel képtelenség lett volna.
Félre kormányozta a vas szörnyet, és leállította. Leugrott a fülkéből, majd karját összefonta mellén, és elégedetten vizsgálta művét.
- Na papuskáim, valami ilyesmire gondoltatok? – vigyorgott, mi meg háromszor feldobtuk a levegőbe örömünkben. Utolsó alkalommal elfelejtettük elkapni. Barátunk nagyot nyekkent a sárban, és nyakig fekete lett.
- Na megnézhetitek, mikor segítek nektek legközelebb, hálátlan dögök! – fröcsögött Alán, és sértődötten a markoló felé indul.
- Így legalább elhiszik, hogy dolgoztál is! – kiabáltam utána, és mire beindította a gépet, ott kapaszkodtunk a hátulján.
Visszapöfögtünk a hangárba, majd gyorsan letisztogattuk nyakig sáros gépsegítőnket, illetve magunkat is amennyire tudtuk.
- Gyerekek, ha ez kiderül, kinyírnak minket. – nézett a száradó Stalinyekszre Tünye.
- De nem derül ki papuskám, hónapok óta nem járt itt senki – biztosította Alán.
- Legalább állj vele oda hátra, a teherautók mögé! – zártam el a csapot végül.
Visszasiettünk a gödörhöz, majd mint akik jól végezték dolgukat, besétáltunk a kaszárnyába. Valószínűleg mások is gyakorlaton lehettek, mert alig-alig lézengett valaki az udvaron. Az ebéd már elmúlt, így szinte akadály nélkül léptünk a restibe, majd a „szinte akadály”-t megtestesítő konyhás okvetetlenkedését néhány beígért pofonnal elcsendesítve felpakoltunk kenyérből, főtt krumpliból és rétesből. Ez utóbbi ugyan ki volt porciózva, de majd ráfogjuk a kóbor kutyákra.
A körletünk felé közeledve, hatalmas fehér táblát pillantottunk meg. Hanyagul a kaszárnya falának volt támasztva, rajta otromba piros betükkel felirat:
„Papagály vássár! It.”
- Ez miajóisten? – hunyorgott Sánta Bob, kezét homlokához ernyőzve.
- A Biznic, barátom! – dünnyögött Alán, mert szája tele volt krumplival, egyiknek a héja szája szegletében fityegett.
- Mivan? – néztünk rá értetlenül. – Ezt te csináltad?
- Úgyám kiskomáim! – bólogatott sejtelmes mosollyal barátunk, de mosolya rémült vicsorgássá torzult, mert a következő pillanatban Eisenberg százados rohant ki a körletünkből, nyomában egy raj különböző, élénk, rikító színű madárral.
A madarak kissé alacsony pályán repültek, láthatóan küszködve a gravitációval, néhányuk a szemközti falnak csapódott, az ügyesebbek a tető fölé tudtak emelkedni, és eltüntek a távolban.
Eisenberg meglátott minket, azzal a lendülettel amivel az ajtónkon kivágódott, elénk trappolt, majd paprikavörös fejjel vigyázzba ordított minket.
- Hogy a tizehat lövetű katyúsa szaggasa szét a gatyátokat disznók! Mi a kettérepedt seggű atyaúristen folyik itt? – köpködött öt centiről Alán arcába. Valamiért őt pécézte ki magának, nem is értettük miért?
- Jelentem századosúr! Papagájvásár! – hebegett Alán, és szája szegletéből leesett a krumplihéj.
- Ismételje meg maga disznó! – fordította oda bal fülét századosunk, és kicsatolta a pisztolytáskáját.
- Papa… - rebegte Alán megszeppenten, de a százados ellépett előle, a konyha falához ment, felemelte a földről a vergődő piros verebet, és barátunk orra alá dugta.
- Ez magának papagáj, maga szerencsétlen? Hát minek nézi ezt a laktanyát? Trópusi kisállat kereskedésnek? Vagy állatkertnek? NE MONDJON SEMMIT! – üvöltötte úgy, hogy az udvar túlsó felébe érkező század hasravágta magát – Egy hét latrinatakaritás az összes állatbarát disznónak! Lelépni!
Az ágyunkra huppantunk, és szemrehányóan néztünk Alánra.
- Szinesre festett verebeket akartál eladni papagájként, te hülye? – vágta hozzá bal bakancsát Tünye.
- Bartelba is mehetett volna! – méltatlankodott barátunk.
- És még hirdeted is a kaszárnya sarkán? Ráadásul ly –al? – vetettem közbe.
- Marketing fogás volt! – pironkodott Alán.
- Az milyen fogás lesz, amit rajtad alkalmazunk, ha most azonnal nem mélyedsz el a buditakarítás rejtelmeibe, te szerencsétlen ornitológus, te!
Alán becsapta maga mögött az ajtót, így Szőke Sárc csajkája nagyot csattant rajta.
