A lány a konyhában ült és hallgatta anyja fecsegését, mint mindig. A lány lenézett és nézte a kezeit, mindig úgy tűnt, mintha önálló életük volna és ez megrémisztette őt. Mindig bemásztak oda ahova nem valóak,
mindig hozzáértek amihez nem lenne nekik szabad és mindig bántották őt, beásták az éles körmüket a húsába.
A lány nézett, ahogy az anyja beszél hozzá, de nem hallotta mit mond, csak az anyja kezének a mozgását bámulta. Nézte ahogy az anyja kezei mozognak miközben szeletelte az éles késsel a húst az esti vacsorához.
A kezek fel és le mozogtak, a késben pedig megtört a konyha ablakán besugárzó lenyugvó nap fénye. Gazdag vörös borította a kést, ahogy a húsból kifolyó vér végigfolyt az élén és rácsöpögött a vágódeszkára, majd onnan tovább folyva rá az asztalra.
A lány lenézett újra a saját kezeire, kivételesen nyugodtan pihentek az ölében. Pont úgy néztek ki mint az anyjáé, csak fiatalabbak és bűnösebbek. Az anyjai kezei is tudnak bántani, egy pofon az arcra, egy öklös a gyomorba,
de a lány tudta, hogy a saját kezei még ennél is többre képesek.

-Figyelj ide! -utasította az anya a lányát- már megint bámulsz, abba kell hagynod! Nem akarsz visszamenni az intézetbe, ugye?
-Nem, anyám -jött a válasz
-Akkor hagyd abba ezt a viselkedést, beveszed egyáltalán a gyógyszered?
-Igen anyám -válaszolt a lány

De hazudott, mert nem vette be őket, inkább a szekrényébe rejtegette a szobájában az esősebb, vagyis inkább naposabb időkre.
Ahogy az anyja hangja halkult, a lány még mindig bámulta a kezeit. Úgy tűnt, mintha beszélnének egymáshoz, az ujjak összekuszálódtak, törődtek egymással, az ujjai és kezei barátok voltak.
A lánynak magának nem voltak barátai, mivel az anyja szerette beosztani a lánya napirendjét. A lány gondolkodott, hogy mit is érez anyja felé, annak ellenére amit az orvosnak mondott amikor meglátogatta.
Újra lenézett a kezeire, nézte ahogy elindultak, mint a kígyók az anyja kötényének a hátulja felé. Visszarántotta őket amikor észrevette, hogy az anyja megfordul és újra őt nézi.

-Figyelsz te rám? -kérdezte az anya- mondtam, hogy ma egy régi barátnőm jön vacsorázni hozzánk, így vidd az ételedet a szobádba és addig maradj ott, amíg nem szólok, hogy kijöhetsz! Világos?
-Igen anyám, világos. Nagyon is világos.

A lány hangja elhalkult, amint a kezei újra elkezdték az anyja kötényét közelíteni. A lány nem tudta, hogy mire készülnek, ő csak ült és figyelt, mint egy ártatlan nézelődő.
Nézte az anyja kezeit, azok is úgy tűntek, mintha saját akaratuk lenne. Az anya beszélt, a kezei pedig dolgoztak, mint a jó kis katonák.
Az anya megfordult, hogy ránézzen a lányára. A lány el volt varázsolva a saját kezeinek a látványától ahogy azok közelítették anyját. Az anya látva ezt elejtette a kést és hátrább lépett a lányától.
Meglepetésére a lánya kezei az arcát érintették meg. Legutóbb amikor a lánya megérintette őt, összecsomagolta a holmiját és elküldte őt az elmegyógyintézetbe.

-Lányom! Mit csinálsz? Ne merjél hozzám érni! Tudod mi fog történni! Esküszöm felhívom az orvost, most rögtön!
-Bocsáss meg anyám, nem akartam, de tudod, hogy a kezeim "csinálnak" dolgokat.
-Ez a beszéd visszajuttat a kórházba, azt akarod, hogy hívjam az orvost?
-Ne fenyegessél anyám, már nem érdekel.
-Nézd a kezeidet lányom, már megint vakartad őket! Nahát, vörösek és véreznek! Hadd nézzem a tenyereidet!

A lány kezei felfordították magukat, hogy az anya láthassa a tenyereit, a sebektől és véraláfutásoktól vörös tenyereket. Hirtelen a kezek ökölbe szorították magukat és orrba ütötték a lány anyját.

-Lányom! -sírt az anya miközben megdöbbenve hátrafelé lépett és törölte az eltört orrából kifolyó vért.
-Anyám! Nem én voltam! A kezeim tették, nem én!
-Ennyi volt fiatal hölgy, hívom az orvost, hogy vigyen téged vissza! Ennyi volt, nem érdekelsz, én már a kezem mosom.

A lány csak sikítást hallott a fejében, az anyja szavai elvesztek számára. A kezei elkezdték karmolni az arcát, rengeteg vért hagyva, hogy lefolyjon a már eddig is összekarmolt orcáján.
A sikítás a fejében egyre csak hangosabb és hangosabb kezdett lenni, ám az arca miatti fájdalmat is már elkezdte érezni. Végül az anyja hirtelen sikításának köszönhetően sikerült visszatérnie a
sikítás és fájdalom világából. A kezei hirtelen előtte voltak, a véres körmök olyat mutatva, amit nem lenne szabad látnia.
Ránézett az anyjára csak azért, hogy lássa az anyja kezét ahogy szorítja az anyja nyakát. Az anyjának négy keze volt. De ez lehetetlen, ez hülyeség. Jobban megnézve látta, hogy az anyja saját ujjai
ássák be magukat a saját húsába, elvágva őt vértől és levegőtől a szorításában.
Úgy látszott az anyja kezei elszabadultak, az anyja nem tudta levenni őket a saját torkáról. A lány és anyja hirtelen leesett a földre, az anya arca belilult, a nyelve pedig kilógott a szájából.
A teste hullámzott, úgy mint egy partra vetődött hal aki utolsó levegőért kapkod. A kezek azonban csak erősebben szorítottak. A bütykök a kezeken már elfehéredtek a nagy nyomástól, miközben az ujjak mélyebbre ásódtak az anya puha és húsos nyakába.
Az anya mereven feküdt, elszállt belőle minden élet. A kezek elengedték a zsákmányukat és egy utolsó lehelet is távozott a testből. A lány csak ott ült mellette a földön, miközben gondolkodott azon, hogy mit is látott.
Hírtelen a lány nagyon fáradt lett, fáradtabb mint valaha. Már majdnem elbóbiskolt amikor hírtelen adrenalin érte égető sebességgel a gyomrát, a feje elkezdett pörögni.
Mindig is tudta, hogy neki is az anyja kezei vannak és most nézd mit tett az anyja keze az anyjával. Mind ezidáig azt hitte, hogy őrült. Talán nem is volt annyira. Az ő kezeinek is volt saját akarata, úgy mint ahogy az anyjáénak.
Most már tudta a lány, hogy mit kell tennie. Felkelt, majd odalépett a mosogatóhoz. Lenézett és látott egy nyitott lyukat benne a hulladék feldolgozó éles késeivel, ahogy azok a sötétből visszatekintenek rá.
A lány bedugta mind a két kezét a lyukba, azonban a kisujjai már nem fértek be és nem engedték, hogy véghez vigye feladatát. Tudta, hogy gyorsan tennie kell valamit, mielőtt a kezei átveszik az irányítást és azt teszik vele is amit az anyjával.
Várjunk csak, mire is gondolt most? Az ő kezei nem ölték meg az anyját, nem? Az anyja saját kezei végeztek vele. Nem? De neki is az anyja kezei voltak. Ránézett a csendben földön fekvő, kihűlő anyjára.
A lány most már nem volt biztos semmiben. Elkezdett gondolkodni, hogy talán mégis szednie kellene a gyógyszereit. De előtte, gondoskodnia kell a kezeiről.
A lány kilépett a konyhából és átment a garázsba. A garázs ajtaja régi és nehéz fa ajtó volt, amit kézzel kellett felemelni. A lány többször is kérte az anyját, hogy cseréljék le motorosra és könnyebbre. Most örült, hogy nem hallgatott az anyja rá.
A lány felemelte teljesen az ajtót, majd az emelőt kitámasztotta egy vasrúddal. A két kisujját betette az ajtó alá, majd a lábával kirúgta az emelőt, az ajtó pedig teljes erejéből leesett, leszakítva az őt akadályozó ujjakat. A lány elájult a fájdalomtól.
Amikor a lány felébredt hallotta, hogy valaki az ajtónál kopogtat és az anyja nevét mondogatja. Ekkor jutott eszébe, hogy az anyja régi barátja jött. Gyorsan felállt, nem törődve a leszakadt ujjai miatti fájdalommal és visszaszaladt a konyhába.
Emlékezett, hogy az anyja mindig mondta neki, hogy ha használja a hulladék feldolgozót, akkor eressze meg hozzá a vizet is. Így is tett. A szájával nyitotta meg a csapot, az orrával pedig felkapcsolta a "Be" gombot, ami indította a készüléket.
Lassan elkezdte a kezét bedugni a lyukba, érezve ahogy az ujjai hozzáérnek a forgó késekhez. Hirtelen és gyors fájdalom árasztotta el a kezét, ahogy a kések elkezdték átvágni a csontjait, a húsát pedig szétszaggatni.
A lány tudta, hogy nem adhatja fel, muszáj véghez vinnie, így az óriási fájdalom ellenére is, egyre mélyebbre és mélyebbre tolta a kezét a lyukba mindaddig amíg már csak a két csuklója látszott ki.
Az utolsó dolog amit hallott az az volt, hogy az anyja barátnője sikít az elé terülő látványtól. Ahogy a sok elfolyt vér miatt kezdett a lány teste elgyengülni, tudta, hogy ez volt a helyes dolog amit tett.
Végül is, neki is az anyja kezei voltak, nem?

Darth_Revan