Tulajdonképpen mi is az a zene? Jó kérdés. A Wikipédiát felcsapva ezt a választ kapjuk:

„A zene a hangok és a csend érzelmeket kiváltó elrendezése, létezésének lényege az idő. A pontos meghatározás nem könnyű, de abban általában egyetértés mutatkozik, hogy a zene a hangok tudatosan elrendezett folyamata. „

Nem olyan egyszerű ezt a jelenséget megmagyarázni, mégis mindenki tudja micsoda. Zene mindig is volt, van és lesz. Már az ókorban is zenéltek az emberek, mindenki a maga módján. Két kisebb kemény tárgyat egymásnak ütögettek ritmusra. Valahogy így tudom elképzelni. Persze az idők folyamán minden letisztult, kialakultak a hangszerek. De a zene az egész történelmet végigkíséri a kezdetek óta.

A zene nagyon érdekes dolog. Hangok sokasága egymás után, kialakul ebből egy dallam, szólamok, egybecsengések, végül kialakul a teljes mű. A zenét mindenki szereti. Nem hallottam még olyan emberről, aki ne kedvelte volna a zenét. Mindenki megtalálja magának a világ zenegyűjteményének szerteágazó könyvtáraiban megfelelő művet .

„A zene ott kezdődik, ahol a szó hatalma véget ér.” így szól Claude Achille Debussy híres mondása. Valószínűleg Debussy neve sokaknak nem mond semmit. Foglalkozását tekintve zeneszerző volt, az 1800-as évek végén alkotott. Leginkább zongoradarabokat komponált, amelyek be kell hogy valljam, gyönyörűek. Engem mindig is nagy csodával töltött el az, ha egy zeneszerzőről tanultam, mert nagyon különleges embereknek tartom őket egytől egyig. Olyan ember aki számomra csodásat alkot.

A zenével nem lehet történetet elmondani – sokan így gondolják. Bár nagyon sokan próbálkoztak vele, puszta énekhang nélkül nem lehet mesélni. Vagy mégis?

Szerintem minden darab egy mese. Egy történet, amely a hangok története. A hangjegyek külön-külön is értelmesek, mint egy kiemelt szavak egy műből, önálló jelentéssel bírnak. De ha a szavakat a jó sorrendbe pakoljuk, egy értelmes szöveget kapunk. Pontosan ugyanez a helyzet a zenével is.

Hangjegyek erdeje egyszer csak megelevenedik, egy dallam lesz belőle, és ez az ami csodálatra méltó!
Miért írtam le ezeket idáig?

A válasz: A zene egy csoda. Csoda aki mindenkié.

De persze más zenét hallgatni és más zenét „csinálni”. Ez az igazán érdekes.

Zongorázom lassan 10 éve. Amikor elkezdtem 7 éves voltam, egy ujjal pötyögtem a zongora akkor még nagynak, nehéznek tűnő billentyűit. Tudták a szüleim, hogy van érzékem a zenéhez, ezért is erőltették annyira, hogy tanuljak hangszert. Apám mindig azt mondta : „Fiam, majd ha nagy leszel, hidd el milyen jó lesz az, hogyha oda tudsz majd ülni a zongorához, egy picit tudsz rajta pötyögni.„

Ezek a mondatok számomra akkor semmit nem jelentettek. Nem is szerettem a zongorát nagyon sokáig. Majd ahogy nőttem, nőttem, egyre jobban kezdett érdekelni a zene. Megszerettem a klasszikus zenét, Beethovent , Mozartot, Haydnt, és még sok sok másik előadók műveit is szívesen meghallgattam. Nem azt mondom, hogy reggel a HÉV-en zötyögve mindig a Mozart Requiem 3. tétele szólt, de ha olyan hangulatban voltam, nagyon jó érzés volt ezeket a műveket meghallgatni.
Majd most 17 évesen azt mondom, hogy apának volt igaza. Sajnos ezt már személyesen nem tudom neki megmondani. Persze ő úgy is előre tudta, hogy így lesz.

Az az érzés, amit akkor érzek, amikor odaülök a zongorához, leírhatatlan. Valami egészen másik világba lépek át, aminek az ittenihez semmi köze. Egy percre megszűnik a csend, helyét átveszi a hangok kavalkádja. Zenét csinálni nagyon jó érzés. Nagyon kevés embernek adatik meg, hogy hangszeren játszhasson. Persze itt most elsősorban az érdektelenségre gondolok. A mi osztályunkból (33 fő) hárman tudunk hangszeren játszani. Egy tizede se az csoportnak. Egy csöppet elszomorító.
Amint lenyomom az első billentyűt, megszólal egy hang, a másik világban érzem magam.
Nem tudatosan nyomom a billentyűket. Szinte nem is kell rá figyelnem. Átadom magam teljesen a zenének. Leírhatatlan érzés.

A zene nagyon fontos, egyesek szerint elválaszthatatlan lett az emberek számára. Amikor reggel a HÉV-vel utazom, mindig felfigyelek arra, hogy milyen sok ember fülében ott szól valamilyen zene. Mindegy, hogy éppen Rap, vagy esetleg egy kemény rock számot hallgat az illető, netán van olyan „elvetemült”, hogy komolyzene szól az IPod-ján.

Hallgat valamit. Ez a fontos.

Kodály Zoltán szerint „A zene az életnek olyan szükséglete, mint a levegő. Sokan csak akkor veszik észre, ha már nagyon hiányzik.”

Szerintem is.