A Szaljut-6 második tartós személyzete
A pozitív tapasztalatok után nem volt vitás, hogy még hosszabb misszióra kell felkészülni. A Szaljut-6 második tartós személyzetének Vlagyimir Vasziljevics Kovaljonok és Alekszandr Szergejevics Ivancsenkov lett megnevezve, az előbbi újra lehetőséget kapott, hiszen eredetileg ő lett volna az első tartós személyzet parancsnoka, ha a Szojuz-25 dokkolása nem lett volna sikertelen. Az utóbbi ugyanannak az útnak a tartalékszemélyzetébe tartozott, de a Szojuz-25 után szétszedték a személyzetet – Romenyenko kapott lehetőséget végül az első személyzetben, Ivacsenykov pedig Kovaljonok mellé kerülve a másodikban.
Kovaljonok és Ivancsenkov egy Szaljut-makettben, kiképzés közben
Most tehát a Szojuz-29-cel 1978. június 16-án induló űrhajósok célja még tovább kitolni a világűrben tartózkodás rekordját, és minél több tapasztalatot gyűjteni az emberi test reakcióiról a súlytalanságban. Csakhogy a Szaljut-6 közben három hónapig személyzet nélkül keringett odafent, és némi aggodalom azért volt, hogy minden rendben lesz-e vele. Miután egy napnyi út után hozzádokkoltak és átszálltak, az állapotokat kielégítőnek tartották, aktiválták a légtisztító rendszereket, és a víztisztító rendszereket, amelyek a levegő páratartalmát vonják ki, és csinálnak belőle újra tiszta vizet. Az űrállomás újraaktiválása és a személyzet akklimatizálódása hozzávetőleg egy hetet vett igénybe, ami után a tudományos munka vette kezdetét. Ennek egyik eleme a Szplav kohó tesztje volt, csakhogy előtte át kellett helyezni a zsilipbe, ugyanis a három napos folyamatos működést terveztek, ez viszont nagyon felhevítené az űrállomás légkörét, de a zsilip-szekcióban a légkör elengedése után ilyen problémával nem kellett foglalkozni.
Pjotr Klimuk és Mirosław Hermaszewski, a Szojuz-30 űrhajósai
A személyzet az első fázisban főleg orvosi és anyagtudományi kísérleteket hajtott végre, majd felkészültek az első látogató személyzet fogadására. Az 1978. június 27-én induló Szojuz-30 utasai Pjotr Iljics Klimuk és Mirosław Hermaszewski, az első lengyel űrhajós. Egy napos út után dokkoltak a Szaljut-6-ra, ahol a második tartós személyzet fogadta őket, és az ekkor már tradicionális kenyér és só, valamint gyümölcslé elfogyasztásával ünnepelték meg érkezésüket. Miután a vendégek körbenéztek az űrállomáson, megkezdték a tudományos munkájukat, amely közé tartozott, hogy az Interkozmosz aktuális űrhajósa az MKF-6M kamerával a saját országáról felvételeket készítsen, amely ez esetben a felhős időjárás miatt nem volt túl sikeres. Egy másik alkalommal a sarki fényről készítettek fotókat, alaposabb elemzés céljából. Hermaszewski kísérleteket folytatott a Szplav és Krisztall felszereléssel higany-kadmium-tellúr (HgCdTe) és ólom-szelén-telúr félvezető ötvözet gyártására súlytalanságban. A HgCdTe igen ígéretes infravörös érzékelők gyártásánál, ám a Földön a három anyag eltérő tulajdonságai miatt alig 15%-os kihozatalt sikerült elérni ekkoriban, a Szaljut-6 fedélzetén viszont 50%-ot ért el a lengyel kísérlet, megmutatva, hogy igenis vannak lehetőségek az űrbéli gyártás terén – noha a 47 grammnyi mennyiség nyilván csak tesztelésre elegendő.
Klimuk, Hermaszewski, Kovaljonok és Ivancsenkov a Szaljut-6 fedélzetén
A tesztek között szerepeltek kérdőívek kitöltése, amelyben az űrhajósok 1-5-ig terjedő skálán kellett értékeljék az alvási periódusokat, az élelmiszerek ízét, a nemzetközi űrhajósokkal való kommunikációt és hasonló kérdéseket. További kísérletek zajlottak le az ízlelés érzékelésére (két elektróda segítségével...), a pihenési idő eltöltése terén (egy négy órás TV felvétel megtekintése után kellett véleményt alkotni arról, hogy mennyire volt szórakoztató a műsor), de végrehajtottak különféle orvosi vizsgálatokat is. A Szojuz-30 személyzete viszont szigorúan be volt korlátozva, és alá volt rendelve a tartós személyzetnek, például amikor a utóbbiaknak pihenőnapjuk volt, Klimuk és Hermaszewski visszaköltözött az űrhajójukba, és csak ott dolgozhattak. A vendégek ez esetben nem hajtottak végre űrhajócserét – ez a következő látogató csoportra várt, így a Szojuz-30 július 5-én levált az űrállomásról, és még aznap sikeresen földet is ért.
Ivacsenkov tükörképe Kovaljonok sisakján
A sikeres földet érés után, július 8-án már indult is a Progressz-2, amely 200 liter vizet, 250 kg élelmiszert, 600 kg hajtóanyagot, pótalkatrészeket, számítógép-elemeket, leveleket és filmet is vitt fel magával. A legénységnek egy hétbe tellett, míg mindent kipakolt, illetve a hulladékot áthordták a teherhajóba, és augusztus elején leválasztották, majd a légkörben elégett. Időközben, július 29-én egy több, mint két órás űrsétát hajtottak végre, a zsilip-szekciót lezárva annak légkörét az űrbe engedték, majd a külső burkolaton elhelyezett mikro-meteor gyűjtő kazettákat begyűjtötték, sugárzásmérőket pedig elhelyezték, majd a földről utasítást kaptak, hogy térjenek vissza – viszont rögtön utána rádiókapcsolat-mentes zónába értek, és Kovaljonok javaslatára további 20 perccel meghosszabbították az űrsétát, hogy az ausztrál partok nagy korallzátonyaiban és Új-Zéland partjainak látványában gyönyörködjenek. A zsilipbe való visszatérés után a Progressz tartályaiban lévő levegővel töltötték fel a zsilipet – ez innentől bevett eljárás lett.
Ivacsenkov kipróbálja társa gitárját a világűrben
Nem sokkal a Progressz-2 leválasztása után, augusztus 8-án indították a Progressz-3-at, amely két nappal később dokkolt az űrállomáshoz. A Progressz-3 hajtóműveivel megemelték a Szaljut-6 keringési pályáját, illetve epret, hagymát, tejet, 450 kg levegőt, 190 liter vizet, újságokat, leveleket és többek között Kovaljonok gitárja is a bendőjében volt. A Progressz-3 mintegy két héttel később, hulladékkal megtöltve levált, majd társaihoz hasonlóan a légkörben megsemmisült.
Bikovszkij és Jähn, a Szojuz-31 / 29 személyzete
Unatkozni nem volt idejük, augusztus 28-án dokkolt be Valerij Bikovszkij és a keletnémet Sigmund Jähn a hátsó dokkolópontra a Szojuz-31 űrhajóval. Viszont amikor a zsilipajtók kinyitására került volna sor, az nem engedett. Megpróbálta külön-külön Bikovszkij és Jähn is, sikertelenül, úgy tűnt, hogy dolgavégezetlenül kell távozniuk, igaz, nem ez lenne az első ilyen – igaz utoljára a Szojuz-10 személyzete tapasztalt hasonlót. Némi hezitálás után úgy döntöttek, hogy együttes erővel, lábukat az orbitális modul falának támasztva próbálkoznak – és az ajtó végre feltárult. A vendégek gyümölcsöket, hagymát, fokhagymát és hasonló élelmiszereket hoztak a tartós személyzetnek, majd a kötelező üdvözlő körök után a két személyzet aludni tért.
Bikovszkij, Jähn és Kovaljonok a közös fotózáson, előttük különféle kabalafigurák
A következő napon került sor a közös munkára: Jähn a hazája által gyártott MKF-6M kamerával készített fotókat Kelet-Németországról, a Szplav kohóval ez esetben ólom és tellúr ötvözeteket gyártottak, optikai üveg-olvadékokat teszteltek illetve kristálynövesztési kísérleteket folytattak, valamint különféle orvosi (többek között hallás-) vizsgálatokat hajtottak végre. Jähn többek között egy gyerekbabát (Sandmännchen / Homokemberke, egy népszerű gyerekkarakter, amelyet az Andersen mesék alapján gondoltak ki) is magával vitt, afféle kabalaként, ez többször is feltűnt az út fotóin. A látogató személyzet viszont relatíve rövid ideig maradt: szeptember 2-án kicserélték a Szojuz-29 és 31 üléseit és ballasztsúlyait, kipróbálták a Szojuz-29 hajtóműveit, majd elhelyezték a kísérletek eredményeit a kapszulájában és a következő napon Bikovszkij és Jähn elköszönt a tartós személyzettől, beszálltak a Szojuz-29-be, és visszatértek a Földre.
A Szojuz-29 fedélzetéről készített képek a Szaljut-6 űrállomásról és a Szojuz-31 űrhajóról
Szeptember 7-én Ivacsenkov és Kovaljonok beszállt a hátsó dokkolóporton ülő Szojuz-31-be, majd visszahúzódtak mintegy 200 méterre az űrállomástól. A földi irányítás egy 180 fokos fordulatot tett a Szaljut-6-tal, így immár az elülső dokkoló nézett az űrhajóval farkasszemet, amely bedokkolt hozzá. Ez a manőver később bevett lett, ha valamiért át kellett dokkolni az egyik oldalról a másikra az űrhajóval. Szeptember 15-én a második zuhanyzásra is sor került a legénység számára, ám e téren kevés az információ. Már a korábbi DOSz állomásokon is megvolt az áttetsző műanyag "falú" zuhanytálca, amelybe belebegve és a falat pedig felhúzva a személyzet légzőmaszkban (hogy a víz ne kerüljön a tüdejükbe) lezuhanyozhatott. Viszonylag kevés szó esik erről a Szaljut-6 és 7 esetében a forrásokban is, csak később, a Mir űrállomáson döntenek inkább úgy, hogy kivágják az egészet a fenébe (mivel a súlytalanságban a víz mozgását nehéz befolyásolni), és inkább nedves és száraz kendőket használnak a tisztálkodáshoz. Ettől függetlenül a Szaljut-6 fedélzetén időről időre sort kerítenek a zuhanyzásra...
A Szaljut-6 földi irányítás vezénylőterme
A Progressz-4 október 6-án dokkolt be 1300 kg ellátmányt hozva, többek között hajtóanyagot, sűrített levegőt, ruhákat, magazinokat és élelmiszert. Ivacsenkov felesége egy brandy-vel töltött csokoládés bonbont is küldött férjének, az ajándék viszont extra munkát adott nekik – mikor a dobozt kinyitották, a bonbonok kirepültek belőle, és majdnem két óra volt, amíg a két űrhajós levadászta az összeset. A hajtóanyag-áttöltésre október 13-án került sor, egy héttel később pedig a Progressz hajtóműveivel egy kisebb pályaemelésre került sor. Nem sokkal később a teherhajó lecsatlakozott, immár hulladékkal megtöltve, és elégett a légkörben.
A legénység októbertől kezdve már napi három órán keresztül hajtott végre testedzést, hogy felkészüljenek a visszatérésre. Október 31-én a kísérletek tárolódobozait elhelyezték a Szojuz-31-en, a hajtóműveket letesztelték, majd az űrállomás fedélzetét kitakarították. November 2-án átszálltak az űrhajóra, majd visszatértek a Földre. Kovaljonok és Ivacsenkov állapota valamivel jobb volt, mint az első tartós személyzeté, de öt napra volt szükség, amíg legalább rövid sétákat tudtak tenni, és 25 napra, amíg nagyjából helyreállt az erőnlétük. Összesen 139 napot és 14 órát töltöttek el a világűrben, az általános tapasztalatok pedig igen jók voltak, így zöld utat kapott a harmadik etap is.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
