2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

A jó másodhegedűs: Linux-Frissítve

  • (f)
  • (p)
Írta: |

Előzésben a linux! Megkövetve önmagam.

[ ÚJ TESZT ]

Előszóként szeretném tudatosítani, hogy ez az írás a saját tapasztalataim alapján készült és egyik rendszer mellett sem szól. Ezt az írást nem a Linux ellen, hanem a Linuxért írom. Úgy vélem, egy problémát csak úgy lehet megoldani, ha azt előtte elismerjük, hogy probléma.

Mint (sajnos) legtöbbünk Windows-on nevelkedtem és első számú rendszerként mindig is azt használtam. Számos alkalommal kísérleteztem különböző linux disztribúciókkal és mint legtöbben, én is az Ubuntu-t választottam. Legfőbb érv az Ubuntu mellett, hogy rendkívül jó és segítőkész közösség áll mögötte. Így bármiben elakadtam, biztos lehettem benne, hogy akár percekben is számolható időn belül, kérdésem megválaszolásra talált a topikjában.
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy munkahelyemen a saját laptopomon dolgozhatom és szabadon megválaszthatom a használni kívánt szoftvereket, operációs rendszereket. Így került fel a Windows mellé az Ubuntu és így kezdtem el megpróbálni minél több időt, akár napikig is csak Ubuntu-t használni.

Pár hónapos „ küzdelmem” után is úgy vélem, hogy linuxot használni jó. Linuxot használni biztonságos. De elcsépeltnek is tartom ezen kifejezéseket és ha a linux fejlesztői tényleg meg kívánják törni Bill Gates nem éppen hibátlan rendszerének hatalmát, akkor ne csak ezeket a kifejezéseket lovagolják meg.
Tény, hogy a linux biztonságos, nincsenek kártevők, kémprogramok, nincs kékhalál. Az is tény, hogy amikor windowsból átlépünk linux alá és elkezdünk böngészni, akkor a sebesség különbségtől valószínűleg leesik az állunk. De úgy vélem, hogy a lenti okok miatt is, ez egyre inkább kevés. Kevés, még annak tükrében is, hogy egyre több programnak készítik el a linuxos verzióját.

Kezdeném azzal, hogy lehetőleg mellőzni kéne a „nem a linuxot nehéz megtanulni, hanem a windowst elfelejteni” és ehhez hasonló mondatokat. El kell fogadni és kezelni azt a tényt, hogy igenis a felhasználók nagy része windowst tanult meg használni, mert egyszerűen az volt, azt adtak a laptophoz, azt használ a szülő és ezért az van az otthoni gépen és sajnos többnyire az iskolai gépen is az van. Itt úgy vélem a felhasználó teljesen kiszolgáltatott és nem szabad vádolni, hogy minek használja a windowst.
A fentiek tükrében úgy látom, hogy nagyon helyesen a linux disztribúciók egyre inkább kezelhetőbbek a windows felhasználók körében is. Hasonló a kezelőfelület, ikonok, menü,stb. Talán egyetlen furcsaság és ijesztő a linux könyvtárszerkezete lehet. Ezt én javasolnám kicsit összébb húzni, mivel egy átlag felhasználó számára a sok könyvtár zavaró lehet. Tehát, ahogy a windowsban van egy windows mappa és alatta rendszerfájlok, ugyanez kicsit talán átláthatóbbá tenné a linux szerkezetét is.
Kifejezetten hasznos és kedvelt még a linuxban, hogy fontosabb, a rendszert befolyásoló folyamat elindításához kódot kér. Én inkább ezt tenném fel a csak a böngészésre használt gépekre (pl. anyámnak), mivel nem tudja elrontani és teljes biztonságban böngészhet.

Az én első kalandom egy frissítés után kezdődött. Akkor még csak próbáltam átlátni az egész linuxot és a terminál használata is messze állt tőlem, de mint ahogy azt windows alatt megszoktam, ha van frissítést, akkor azt telepítem és nem mindig nézem át, hogy mit frissít. Így eshetett meg, hogy a kernel is frissítésre került és a gép következő indítása után nagy fekete képernyő fogadott. Ezt a kernel frissítés utáni grafikus illesztőprogram procedúrát egyszerűen az egyik legnagyobb hibának tartom. Ma már meg tudom oldani reflexből, de nem hiszem,hogy ennek ma így kéne működnie. Nagyon sok ember nem akar és nem is kell neki Terminálban bohóckodnia és ha nincs grafikus felülete, akkor megijed és kétségbe esik. Egy átlag user pedig nem fogja tudni ezt megoldani! Itt megjegyezném, hogy ha ne legyen asztali gépem is, akkor nem tudtam volna utána olvasni, segítséget kérni és minden bizonnyal a linuxot a süllyesztőbe tettem volna és ezen a cikken sem dolgoznék most.
Update 1: Köszönet a fejlesztőknek. Ezt a kellemetlenséget sikerült javítani, így már egy csökkentett grafikai felületre jutunk, ahonnan a driver telepítése, aktiválása gyerekjáték. De minnél többet használunk linuxot, annál inkább szeretjük megtenni ezt a Terminálból. Így vagyok ezzel én is.

A másik legnagyobb gondot a hálózaton való munka jelentette. A feladat egyszerű: van egy fájlmegosztó szerverünk(valami régi linux alapú), rajta többnyire sima dokumentumok, azokat és más újakat kell szerkeszteni. Nem tűnik bonyolultnak ugye? Az Ubuntuval simán tudtam csatlakozni, láttam mindent, de egy szöveges dokumentum megnyitásakor közli az OpenOffice, hogy távoli fájlokat nem tud megnyitni, hanem elsőre letölti a gépre. Hát töltsed…de mi ebben annyira bonyolult? Megszerkesztem, kitöltöm, jó ez az OpenOffice, nem is hiányzik annyira a Microsoft terméke. Igen ám, de a sokk akkor ért ismét, amikor nem elég,hogy plusz munkával még egy plusz másolás/felülírást kell végeznem, de még csak meg sem engedi a műveletet. Hogy miért? Valami jogosultság kérdése volt, ami valamiért windows alatt nem jelentkezett, de itt igen. Ismét a linux közösség segítségével, orbitális parancssorokkal sikerült terminálból megoldani a jogosultságot. Egy átlag felhasználónak tényleg ezzel kell szívnia? Állandóan a Terminálba fejjel befeküdni és lábainkat felfele lóbálva néhány apró dolgot megoldani? És akkor még meg sem próbáltam egy windows xp-s gépen megosztott nyomtatóra nyomtatni. Ekkor adtam fel ismételten a linuxon való munkavégzést, hiszen már olyan többletprocedúrával járt, hogy egyszerűen nem volt türelmem már vele tovább küzdeni.
Update2:Az Ubuntu 10.04 RC -t feltelepítve, észleltem,hogy nautilusból simán megy a fent említett hálózati fájlkezelés és jelentem semmit, de semmit nem kellett mahinálnom terminálból. Elsőre működött. Nagy a gyanúm,hogy előzőleg is ott követtem el a hibát,hogy Gnome Commanderből erőltettem a dolgot. Így még egy plusz pont a linuxnak és -1 tőlem.

A harmadik és egyben utolsó nagyobb küzdelmem a Wine-al akadt. Egyszerűen nem akart normálisan működni és a régebbi linuxos próbálkozásaim által már ismert programot, úgy érzem nem is nagyon fejlesztik. Pedig kéne, mivel akad pár olyan windowsos program, aminek nincs vagy nem annyira kezelhető a linuxos megfelelője.
Update 3: bambano és köztem lévő vita során gondolkodtam a dolgon és részben igazat adok neki. Ilyen a wine és ilyen a linux. Másodlagos rendszerként fent van a windows és ami a munkámhoz kell speckó program (pl. amiket riasztók programozásához használunk), akkor azt majd onnan használom.

Pár hónapos aktív használat után azt a konklúziót vontam le, hogy amennyiben egy rendszert CSAK internetes böngészésre, csevegésre (msn, skype), levelezésre és médialejátszásra használnánk, akkor a legjobb választásnak a linuxot tartom. Főleg olyan személyeknek, akik annyira nem értenek a számítógépekhez, mint anyukák, nagyszülők, stb. Ha jól belőttük nekik, akkor nem fogják tudni elrontani és több örömük lesz az internet használatában, mint windowst használó társaiknak. Ezzel le is fedtük a számítógépet használók 70%-át. Már csak rajtunk múlik,hogy milyen rendszert tanácsolunk, telepítünk nekik.

Én egyenlőre még biztosan csak második rendszerként fogom használni a linuxot és közben érdeklődéssel várok minden egyes újabb verziót a fenti problémák kiküszöböltségének reményében.
Update 4:A most megjelenő Ubuntu 10.04 -el már ott tartok, hogy elsődlegesként tudom használni, és ami fontos különösebb kompromisszum nélkül. Pedig most még csak RC még két napig.

Külön szeretnék köszönetet mondani a Prohardver Ubuntu linux topikjának minden egyes aktív tagjának a türelmes hozzáállásukért és a segítőkészségükért.

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.