Első rész itt olvasható.

Második rész itt olvasható.

Harmadik rész itt olvashtó.

Negyedik rész itt olvasható.

Tizenharmadik fejezet

Juliette ablakából figyelte a távozó gárdát. Valahányszor észrevette készülődő szerelmét a szíve elkezdett gyorsabban verni. Vele akart lenni az utolsó küldetésen, de nem tehette. Most nem lehettek érzelmei. A Szúnyog már feltöltve várta, amint a gárda elhagyja a bázist neki is indulnia kell. Kavarogtak a gondolatok fejében. Szeretett volna gárdával menni, saját hajójával követni őket, de tudta, hogy az sehova sem vezetne. Fontos küldetése volt. Tekintete szomorú volt. Egész életében katona volt, mégis az utolsó küldetése diplomáciai lesz. A gárda időközben befejezte a készülődést és elhagyták a bázist. Szemével végig követte a felszálló űrhajót és jó utat kívánt utolsó útjukon. Hirtelen egyedül, magányosan érezte magát. Még egyszer végigolvasta a küldetését és megborzongott, mint minden alkalommal amikor olvasta. Nem hitte el, remélte, hogy nem igaz. De meg kellett tennie. Követte az utasítást és elhagyta kabinját hétköznapi ruhában, páncél és fegyverek nélkül indult a hajójához. Ajtaján kilépve Phil2 rohant végig előtte, hangosan nevetve. Juliette mindig is őrültnek tartotta, az 1-esek lázadása óta sosem bízott meg bennük, csak Mick2-ben. Az ajtóban állva figyelte a távolodó őrült kutatót, majd folytatta útját. Útján a bázis lakói jó utat kívántak neki, amit könnyed mosollyal próbált viszonozni. Elérte gépét, ami feltöltve várta, de fegyverek nélkül. Ellenőrizte a gép állapotát, majd felszállási engedélyt kért. A küldetés szerint a bázistól nem messze kellett repülnie, ahol két idegen hajó kísérte volna tovább. Miért van rá szüksége az idegeneknek? Egy egyszerű emberre? Miért nem pusztítják el a bázist, ha már tudnak róla? Nem sokat töprenghetett, a szokásostól eltérően a Tanács feje adta meg a felszállási parancsot. Beindította a hajtóműveket és elindult a megadott koordináták felé. Nem nézett vissza, talán még láthatta volna a robbanást ami megrázta a bázist felszállása után, de jelentősége már nem lett volna számára. A megadott ponton már várta a két idegen hajó. Meglepődve vizsgálta őket, csak kisebb felderítőkre számított, azonban közepes nagyságú hajók várták. A hajókhoz érve lelassított és várta a kapcsolat felvételét. Az egyik hajó lassan fordulni kezdett, miközben a Szúnyog vezérlésének átadását kérték. A megforduló hajó követésére állították rendszerét és indulásuk után a másik idegen hajó is elindult velük. Reménytelennek érezte a helyzetét, próbált nyugodt maradni és csatornát nyitott az előtte haladó hajóra. Kommunikálni próbált az idegenekkel, hogy ne a saját gondolatai ejtsék rabságba. Amíg válaszra várt a távolt fürkészte, arra nézett amerre a gárda hajója járhatott. Az idegenek gyorsan választ adtak a kérdéseire, nem kellett sokáig utazniuk. Egy másik hajóhoz tartottak, ami időközben elindult feléjük egy váratlan esemény miatt. Nem számított arra, hogy az idegenek ennyire nyíltak lesznek, de nem akarta tudni, hogy mi lehet a váratlan esemény. Az talán csak az embereknek jelenthet jó hírt. Gyorsan távolodtak a találkozó helyétől és Juliette egyre nyugtalanabb lett. Amikor a távolban meglátta a másik hajót sikítani szeretett volna rémületében, de nem jött hang a torkán. Kábultan repült be a Nagy Sötétség gyomrába, majd leszállás után néhány idegen várta, hogy tovább vezethesse. A leszállóhely tele volt idegen hajókkal, soha nem látott ennyit egy helyen. Többet nem is ismert fel, az idegenek látszólag nem vetették be a hajóik zömét sem, mégis teljesen kiszorították az embereket. Egyre kevesebb reményt fűzött a küldetéshez, majd hirtelen eszébe jutott a beszélgetés az idegen hajókkal. Ez volt az az idegen hajó, ami elindult egy váratlan esemény miatt. Mi lehetett az? Remélte, hogy nem kell végignéznie egy bolygó elpusztulását, ahogy a Földdel is történhetett. Fegyverzet nélküli idegenek várták a hangár végén, ahogy elérték őket a fegyveres idegen kísérők visszatértek feladataikhoz. A várakozók barátságosan fogadták, egy folyosó felé mutattak, amin keresztül egy lifthez jutottak. Útjuk során végig emberi nyelven kommunikáltak vele a saját fordítórendszerük segítségével.
- Sajnálom, hogy ilyen sietősen kell a lényegre térnem, de részben váratlan események történtek. Én Zok vagyok. A társaim Hak és Lahuk - mondta az idegen.
- Én Juliette vagyok, de ez titeket biztosan nem érdekel - válaszolta, majd kérdően tekintett rájuk.
- Milyen részben váratlan eseményről van szó?
Az idegenek finoman mosolyogtak az ember csípős válaszán, majd ismét Zok válaszolt.
- Többet törődünk a fajotokkal, mint azt hinnétek, de ezt csak később fogod megérteni. Amíg a hídra érünk elmesélem a váratlan eseményt, ami megzavarta tervezett utunkat. Bizonyára emlékszel még a saját mesterséges lényeitek lázadására. Az orvosaitok ügyesek, de nem tudják elrejteni a nyomot, amit a támadás hagyott a hátadon.
Juliette elvörösödött. Az 1-esek lázadása több évvel ezelőtt történt, honnan tudnak róla? És honnan tudnak az ő sebesüléséről? Mielőtt bármit is mondhatott volna Zok folytatta történetét.
- Tudjuk, hogy az emberek nem hagyták abba a kísérleteket a kudarc után és azt is tudjuk, hogy egy új generáció született meg néhány hete.
- Néhány hete? - kérdezte Juliette, miközben a 2-esekre gondolt.
- Igen. Valószínűleg te nem tudsz róluk, de nekünk sikerült felderítenünk. Igen lenyűgöző sikert értetek el, de egyben nagyon veszélyeset is aminek az irányítása most kicsúszott a kezetek közül.
Juliette döbbent csendben figyelte az idegen szavait.
- A bázisotokon felkelés tört ki, vélhetően már minden ember halott, aki ott tartózkodott. A hajó a bázishoz tart, hogy megsemmisítse, mielőtt az új élőlények elhagyják azt.
- Ahogy a Földet... - felelte elhaló hangon.
Zok csöndben bólintott. Közben megérkeztek a hídra és Juliette előtt volt a bolygó, ami az emberek utolsó bázisát rejtette.
- A felderítőktől hamarosan megjönnek a felvételek a bázisotokról. Attól tartok, hogy már nem segíthetünk.
- Segíteni? Segíteni? Gyilkosok vagytok - felelte ingerülten.
- Biztosak vagyunk benne, hogy foglalkoztatott a kérdés, miért téged választottak - felelte az eddig csendben várakozó Lahuk.
Juliette elhallgatott és várt, hogy Lahuk folytassa. Most már válaszokat akart.
- Te vagy az egyik kulcsfigura az emberiség megmentésében.
- Ki a másik?
- A másik kettő is hamarosan megérkezik.
Közben megérkeztek a felvételek az idegen felderítőktől, továbbítva a borzalmat az emberek bázisáról. Juliette gondolatai ismét kavarogtak a felvételeket látva. Zok egy másik idegenhez fordult és a saját nyelvükön parancsot adott. Juliette számára világos volt az utasítás. Tűzparancs. Elfordult, hogy ne lássa a borzalmat, miközben a hajó egy rövid lövéssel szétvetette a bolygót. Az idegenek arcát figyelte. Ugyanúgy reagáltak, ahogy az emberek, ugyanúgy fejezték ki érzelmeiket. Azt hitte, hogy örömöt fog látni az arcukon, de annak nyomát sem látta. Zok ismét parancsot adott és a hajó irányt változtatott.
- Ha szeretnél lepihenni, akkor a lakosztályodra vezethetünk.
Juliette már nem lepődött meg, nem volt már otthona és nem tudta, hogy még mire kell számítania.
- Mond el, hogy én miért nem vagyok halott a társaimmal együtt? Miért? - kérdezte könnyes szemekkel.
- Az emberek hóhéroknak tartanak minket és talán igazuk is van. A feladatunk a béke és a fejlődési lánc fenntartása. Ahogy láthatod, nincs sok eltérés köztünk és köztetek. Mi is érzünk, nekünk is vannak céljaink, mi is emberszerűek vagyunk. A ti fajotok azonban vakvágányra tévedt és be kellett avatkoznunk. Mennyit tudsz az 1-es gárdáról?
Juliette keveset tudott az első gárdáról. Annyi ismert volt a feljegyzésekből, hogy az idegenek akkor még nem fenyegették őket, nem is ismerték őket.
- Az volt az első emberi felderítő osztag.
- Részben igen. Ahogy az emberek elkezdtek terjeszkedni, úgy egyre bátrabbakká váltak. Megismertetek egy nálatok fejletlenebb fajt. A faj nem sokkal később kipusztult a gárda miatt.
- Miért higgyek neked?
- Mert tudod, hogy igazat mondok.
Juliette zavartan várt és kérte, hogy folytassa.
- Ekkor jelentünk mi meg, hogy elrettentsünk titeket és megállítsuk a terjeszkedést. A célunkat elértük, csak kis csapatokat küldtünk ellenetek, esélyt adtunk arra, hogy visszatérjetek a helyes útra. Te még nem éltél akkor, de mi sosem támadtunk, csak válaszoltunk a támadásokra. A helyzet nem sokkal a születésed előtt változott meg. Elvettünk mindent az emberektől, az otthonukat is, mégis folytattátok a harcot. Engedtük, hogy elrejtőzzetek, nem zavartunk benneteket. Aztán egy felderítőnk a közelben lezuhant és megismertük a kísérletetek második hullámát. Beférkőztünk közétek.
- Második hullámát? Úgy érted, a bizalmatlanságunk az elsők lázadása után jogos volt?
- Nem egészen. A második hullám már megbízható volt, azonban a lezuhant felderítőhöz küldtetek egy friss katonát, hogy végezzen velük.
Juliette még emlékezett erre a küldetésre, rémülten meredt Zok-ra. Mick2-ről beszélt, aki most a többi társával küldetésen van.
- A katonátok a tudtán kívül mindent továbbított ami a bázison történt.
Zok az egyik monitorra mutatott, amin Juliette a gárdát láthatta, Mick2 szemszögéből. Haldoklott és parancsnokával az utolsó szavakat váltották az idegen bázis belsejében. Vegyes érzelmek futottak át rajta. Elképedve figyelte Mick2 haláltusáját, de ugyanakkor örömmel látta, hogy Phil még életben van.
- A másik két kulcsfigura - mondta Zok mosolyogva.
- Mit jelent ez? - kérdezte Juliette.
- Te és a másik ember lesztek az emberi faj utolsó példányai az újrakezdéshez. A mesterséges ember szerepe kettős volt. Az egyik, hogy információkat továbbítson nekünk, a másik, hogy biztonságban eljuttassa a másik embert hozzánk úgy, hogy ne legyen gyanú a mi beavatkozásunkra. A feladatát tökéletesen elvégezte.

Tizennegyedik fejezet

Phil és csapata a harc után folytatták útjukat. Nem tudhatták, hogy mi várja őket a célpont, az idegen bázis előtt. A tetemeket már régen maguk mögött hagyták, amikor újabb veszély került az útjukba. Ez alkalommal csak egy élőlényről volt szó, de méretei minden képzeletet felülmúltak és harcmodora hasonlított egy tankhoz. Amint meglátta az érkező gárdát, fejét leszegte és sebesen feléjük indult. A lövedékek látszólag semmi kárt nem tettek benne, vadul törtetett előre. Phil emberivel körbevette és folyamatosan tüzelt a lényre. Nem találtak rajta fogást. Mick2 hirtelen egy gránátot vett elő, és a lény alá hajította. A hatás nem maradt el. A támadó felüvöltött, majd dermedve állt a gárda gyűrűjében. Phil kihasználta az alkalmat és ő is egy gránátot dobott a veszteglő lény lábaihoz. Az üvöltés még hangosabb volt, egyensúlyát vesztve tántorogni kezdett, majd oldalára dőlt. Phil kegyelemlövéssel adott végső békét, majd folytatták útjukat.
- Nincs több gránát, amíg el nem érjük a célpontot – figyelmeztette embereit.
Nem akarta magára vonni az idegenek figyelmét, bár talán már tudnak róluk.
A fák árnyékában közelítették meg, de a bejutáshoz már további cselre volt szükségük. Nyílt támadás nem járt volna sikerrel, túl kevesen voltak és nincs semmi segítség. Phil egy 2-est választott és robbanószert adott neki, majd a bázis másik oldalához küldte, hogy robbantsa fel és térjen vissza a csapathoz, ha tud. Ők közben az erdő felőli oldalon is robbanószert helyeztek el és hátrébb húzódtak az erdőben. A terv szerint a 2-es hátulról robbant, ami odacsalja az idegeneket, de közben ők is robbantanak az erdő felől és onnan hatolnak be. A gárda bejutott, de a 2-es nem tért vissza. A bázisban szétosztotta a gárda tagjait párokra. Egy ember, egy 2-es. Azonban egyel több 2-es maradt, ezért Phil két 2-essel indult útnak, egyikük Mick2 volt. Phil még hallotta, ahogy a szétvált gárda tagjai ellenállásba ütköztek és néhány robbanótöltet is felrobbant már. Ők hárman ellenállás nélkül haladtak előre, céljuk a bázis energiaforrása volt. Phil engedte, hogy Mick2 fedezze, miközben a másik 2-es előtte haladt. Ahogy mentek előre, a bázis úgy vált egyre csöndesebbé. Nem volt lövések zaja, nem voltak robbanások. A parancsnok egy hordozható kijelzőn láthatta a gárda tagjainak életjelét. Phil kijelzője már csak hármuk jeleit mutatta. Közel jártak a célhoz, nem adhatták fel. Teremről teremre, óvatosan, sietve haladtak. Az egyik terembe benyitva egy idegen csapat fogadta őket, a másik 2-est azonnal szétszakították a lövések, de Phil és Mick2 is találatot kapott. Phil páncélja felfogta a lövések többségét, de egyben teljesen használhatatlanná is vált. Mick2 nem volt ilyen szerencsés, páncélját több helyen is átütötték a lövedékek. Egy közeli terembe vonultak vissza, ahol Mick2 elterült a földön, Phil pedig sietve hozzáhajolt. Mick2 életjelei gyengék voltak, haldoklott. Phil levette róla páncélja maradékait és hátát a falnak támasztva felültette.
- Elvégeztem a küldetésem - mondta Mick2 mosolyogva.
- És ki fog robbantani? - felelte Phil nevetve.
- Tedd le a fegyvert, nem fog működni a robbanószer.
Phil elképedve figyelt, idegesen a robbanószerekhez nyúlt. Igazat mondott, teljesen hatástalanok voltak.
- A feladatom az volt, hogy juttassalak el élve az idegenekhez.
- Ki adta ezt a parancsot? - kérdezte Phil őrjöngve.
- Ők - majd a terem felé mutatott, ahol az idegenek csoportja várta őket.
- Elárultál...
- Nem. A parancsnok már megmenekült és én is elvégeztem a feladatom.
- A parancsnok... úgy érted... - Phil agyán végigszaladtak a gondolatok és arra gondolt, amire eddig nem mert. A várakozó Szúnyogra a felszállópályán.
- Tedd le a fegyvert és menj be a terembe, nem fognak bántani.
- Mi lesz veled? - kérdezte Phil most már komor hangon. Választ azonban már nem kapott erre a kérdésre, Mick2 szeme végleg lecsukódott.
Phil levette páncélját, de fegyverét magánál tartotta. Hosszú percekig várt Mick2 holtteste mellett, majd lassan felállt és a terem felé vette lépteit. Az idegenek ugyanúgy várták, de már nem volt a kezükben fegyver. Phil kezében fegyverével végignézett rajtuk, miközben fejében Mick2 utolsó szavai kavarogtak. Az idegenek nem szóltak, nem mozdultak. Csendben vártak. Phil fegyverére nézett, majd kipattintotta a tárat és a földre helyezte. Az idegenek sorfala szétnyílt és egyikük egy másik ajtó felé mutatott.
- Kövess, ember - mondta emberi nyelven.
Phil emelt fővel haladt át az idegenek sorfalán, majd további termeken vezették keresztül, egészen egy hangárig. Az idegenek a hangárban várakozó hajóra vezették, ahol egy üres szobába zárták. Ugyanolyan típus volt, mint ami megtámadta az aszteroidák előtt. Hallotta a hajtómű hangját és érezte a gravitáció finom változását. Elhagyták a bolygót. Utazása nem volt hosszú, mégis örökkévalóságnak tűnt. Mindent elveszettnek hitt. Első alkalommal vezette a gárdát, mégis mindenkit elvesztett. Nem lehetett azzal, akihez titokban az életét kötötte. Elvesztette azt a mesterséges élőlényt, akit barátjának fogadott. És végül elbukta a küldetést is. Az ajtó kinyílt és egy idegen lépett be, fegyverek nélkül.
- Üdvözlet ember, Hak vagyok. Kérlek, kövess - mondta emberi nyelven.
Phil szó nélkül követte, nem tehetett mást. Egy óriási hangárban volt, körülötte hajók százai várakoztak. Hak barátságosan egy másik idegen felé mutatott.
- Ne félj ember, a társam ellátja a sebeidet, hogy épségben folytathasd utadat.
- Az embernek van neve. Phil vagyok - mondta szúrósan Hak-ra tekintve.
Az idegen pillanatok alatt ellátta Phil sebeit, majd sietősen távozott.
- Kövess kérlek, Phil - mutatott Hak a terem végébe.
Követte, de lassú útja során a szabaduláson törte fejét. Legbelül még katona volt, de a reményeit már elvesztette. A hangár végében egy ajtóhoz érkeztek, ahol egy másik idegen várta őket. Kísérőjéhez hasonlóan neki sem volt fegyvere, de erősebbnek látszott. Phil nem is reménykedett abban, hogy bármelyiküket le tudná győzni, bár fejében számtalanszor megfordult a gondolat.
- Üdvözlet ember. Én Zok vagyok.
- Az embernek van neve. Phil vagyok - ismételte lenézően.
- Kövess kérlek és minden kérdésedre válaszolok - majd Zok az ajtó felé intett.
Phil követte őket egy lifthez, de mindvégig szótlan maradt.
A feszült csendet ismét Zok törte meg.
- Teszünk egy kis kitérőt utunk során. Valaki már látni szeretne.
Phil kábultan meredt az idegenre. Ki akarja őt látni? Mindenki, akit ismert már halott volt. Ahogy Zok megállította a liftet Phil agyán végigfutott egy gondolat, Mick2 utolsó szavai. A parancsnok már megmenekült. Phil az idegenek kíséretében lassan áthaladt egy folyosón, aminek üvegablakain egy nagyterembe látott. És meglátta őt. Megállt és csendben bámult a cellában lebegő nőre, akit szeretett és akit már halottnak hitt.
Zok egy fali kapcsolóhoz lépett.
- Ő jól van. És a fiatok is.
Majd az ablakok elsötétültek és Phil megkönnyebbülten folytatta útját.

Tizenötödik fejezet

A Nagy Sötétség visszahúzódott a peremvidékre, ahol senki sem érezte veszélyeztetve magát az idegenek mozgó otthonától. Jelenlétüket folyamatosan visszavonták, elkezdték felszámolni a kihelyezett bázisokat. A velük szövetséges fajok egy része követte őket, a többi folytatta életét a jelenlétük nélkül. Két csoport tűnt el a beavatkozásuk miatt. Az egyik a kalózok kicsiny flottája. Őket senki sem siratta, nem kellett sokat várni, hogy egy új kalózcsoport álljon össze és ugyanott folytassák, ahol elődeik abbahagyták. A másik az ember volt, de rájuk már kevesen emlékeztek. Az idegenekkel való háború miatt számuk rohamosan csökkent és rejtőzködve éltek. Kereskedelemben sohasem vettek részt. A Nagy Sötétség egyik termében két idegen a további teendőkről tartott társalgást.
- Szükség volt arra, hogy ennyire körülményesen hajtsuk végre a
feladatot? - kérdezte Hak miután kettesben maradt Zok-kal.
- Ha csak egy kis jelét is adtuk volna, hogy genetikailag
szükségünk van kettőjükre, akkor fennállt volna a veszélye, hogy
a sajátjaik végeznek velük.
- Ez a megoldás akkor sem tetszik. Mindenesetre, itt vannak az
eredmények a vizsgálatuk után. Tökéletesek.
Zok elégedetten mosolygott, minden pontosan úgy történt, ahogy
eltervezte.
- Mi lesz az utódjukkal? - kérdezte Hak kétkedve.
- Mi lenne? Fel fogják nevelni itt a hajón. Nem ők fogják
megmutatni az utat az emberiségnek, hanem az utódjuk, akit
viszont a mi felügyeletünk alatt fognak nevelni.
- És a többi ember?
Az ő idejük is el fog jönni, a mi dolgunkat elvégeztük. Az
események a helyükön vannak, visszaengedhetjük a felnőtt fajokat,
hogy ők irányítsák a sorsukat.
Hak távozott a teremből és Zok egyedül maradt.
Az idő telt, Zok pedig nem mozdult.
- Gyere be – mondta nyugodt hangon és az ajtó kitárult.
Phil lépett be, aki mindent hallott kettejük beszélgetéséből, de Hak erről nem tudott.
- Mintha némi feszültség lenne kettőtök között – jegyezte meg Phil az ajtóban állva.
- A bolygótok elpusztítása óta én vezetem ezt a hajót és egyben a népem is. Hak az egyik lehetséges utódom.
- Aki arra vár, hogy tűnj el a képből – mondta Phil gúnyosan.
- Ami meg is fog történni, amint az első generációtok elhagyja a hajót, hogy új otthont teremtsen számára.
- És velünk mi lesz?
Zok hosszasan méregette az embert, majd folytatta.
- Velük tarthattok, vagy velünk maradhattok. Ha velünk maradtok, akkor örök életet ajánlok.
- És ha mi ezt nem kérjük?
- Akkor én szomorúan elfogadom a döntést.
- Miért jó az nektek, ha mi itt maradunk?
- A fajotok nem az első alkalommal jutott tévútra. Ám mi csak egyszer avatkozhatunk bele a fajok sorsába. Ha az új generáció ismét hibázni fog, akkor már nem segíthetünk. Az ember ki fog pusztulni. Ha itt maradtok, akkor az ember megmarad.
- Kirakati darabnak – motyogta Phil.
Zok csöndben bólintott, majd a távozó embert figyelte. Tudta a döntését.
Phil és Juliette volt az emberiség új kezdete. Ha elbuknak, akkor bármikor újrakezdhetik. Phil ezt nem akarta. Hosszasan beszéltek róla és Juliette is ugyanezen a véleményen volt. Kaptak még egy esélyt és elég volt. Amikor Zok átadta a hajó irányítását, az emberek elindultak az új otthonuk felé. A vezérhajó fedélzetén csak hárman utaztak. Phil és Juliette, aki mutatta az utat az őket követőknek. Nyomukban kisebb flotta haladt, fölszerelve mindennel, amire csak szükségük lehet. Útitársuk csöndes volt és a többi ember nem is tudott róla. Távolodó otthonát figyelte és készült, hogy új otthonában, teljes titokban segítse fogadott népét.

*Vége*