Páran jelezték, hogy ennek a címoldalon van a helye, ám legyen. Hátránya, hogy a további részekre körülbelül egy hetet várni kell.

Első rész itt olvasható.

Második rész itt olvasható.

Hatodik fejezet

Mick2-nek nem volt gyerekkora. A 17-es gárda egyik tagjának sem volt igazán, de valaha mind gyerekek voltak. Mick2 soha nem volt gyerek. Amikor magához tért a kamrában már a végleges alakjában volt. Fejében még kavarogtak a különféle mozdulatok és fegyverek leírása. A kamrából kilépve léptei határozottak voltak, senki sem mondhatta volna meg, hogy ő egy újszülött. A gyorsított kiképzést hamar használni kellett, még aznap részt vett élete első bevetésén. Az őrségnek sikerült kilőni egy idegen felderítő gépet, amely egy közeli bolygóra zuhant. A Tanács elrendelte a roncs felkutatását és az esetleges idegen túlélők azonnali likvidálását. A feladatot Mick2 kapta, akinek egyedül kellett teljesítenie a küldetést. Nehézfegyverzetet választott és egy Szúnyogot, nem késlekedhetett. Könnyedén beazonosította a becsapódás helyét és a közelben szállt le. Az idegen hajók páncélja meglepően ellenálló volt, a hajó alig volt nagyobb mint a Szúnyog, mégis szinte épségben maradt meg a bolygó felszínén. Csak a szétlőtt hajtómű jelezte a sérülést, a becsapódást szinte karcolás nélkül vészelte át. Egy közeli dombról kémlelte az ellenséges járművet, amely körül két idegent látott elterülve. Egyikük furcsán kicsavarodva feküdt, a másik hátát Mick2-nek mutatva. Nem tudhatta, hogy hányan voltak a fedélzeten, de legalább még egy idegenre számított, aki a járműben lehetett. Kezébe vette a gránátvetőt és két töltetet élesített. Becélozta a tetemeket és a hajó oldalát, majd tüzelt. Az első töltet szétszakította az egyik idegent, a másik méterekre repült a roncstól. A hajón csak kisebb sérülést tudott okozni, ezért egy másik fegyvert választott és lábait megtámasztva direkt lövést adott le. A lövedék feltárta a hajó oldalát, de a kiszivárgó sűrű füst miatt nem láthatta tisztán. Türelmesen várt, majd lebukott amint egy idegent látott kisétálni a füstből, aki néhány lépés megtétele után a hátára borult. Mick2 megvárta, amíg eloszlik a füst, az idegen ezalatt nem mozdult. Egy pisztolyt vett kezébe és sorozatlövésre állította, majd az idegen felé indult. Lassan közeledett, kezében fegyverével miközben a járművet figyelte. Amikor az idegenhez ért az felnézett rá. Magánál volt, de nem mozdult.
- Mentsd meg az Embert - mondta elhaló hangon, tekintete Mick2-re szegezve, teste mozdulatlan.
Tudtak kommunikálni az idegenekkel, értették a nyelvüket. Ez része volt minden gárdista kiképzésének, a páncélba épített fordító nélkül is érteniük és beszélniük kellett az ellenség nyelvét.
Mick2 teljesítette a parancsot és visszatért a bázisra. A Tanács előtt részletesen beszámolt a küldetésről, de egyvalamit elhallgatott. Nem mondta meg az idegen szavait, a titkot megtartotta magának és titkon mindig az Embert kémlelte.

Hetedik fejezet

Mick2 és Phil2 között kevés különbség volt. Mick2 katona volt, katonának tervezték. Phil2 kutatói utánpótlás volt. A Föld megsemmisülésekor a kutatók zöme odaveszett, akik megmaradtak elszóródtak a hajókon, amelyek közül már csak egy maradt és az sem képes repülni többé. Phil2 élete legboldogabb napja volt, amikor a Tanács magához hivatta és rábízott egy szigorúan titkos kísérletet. A kutatás ugyan nehezen indult, de bármit kérhetett, megkapta. Egy eldugott szobát nézett ki magának, távol mindentől és mindenkitől. Még áram sem volt a bázis azon részén. Titokban felszereltette a szobát keltetőkkel és kidolgozott egy gyorsított eljárást az élesztésre. Ezzel ugyan csökkent az egyedek élettartama, de nagyon kevés katonának sikerült tíz évnél tovább életben maradnia, nem tekintette szempontnak és a Tanácsnak sem számolt be róla soha. Az első egyedek sikertelenek voltak, életben hagyta őket, hogy tovább kísérletezhessen rajtuk, de másra nem lehetett felhasználni őket. A Tanácsnak új fegyverre volt szüksége, amivel visszavághat az idegeneknek és megfordíthatja a háborút. Phil2 nem hitt a fegyverekben, tudta, hogy másra lesz szükség. Egy új erőre, ami felborítja az egyensúlyt. És egy nap megszületett az új erő. Tökéletes volt, pontosan ahogyan azt eltervezte. Lenyűgözte vele a Tanácsot is, bár eltitkolt még egy apróságot. A Tanács utasítására sorozatban kell gyártania őket. Erre azonban nem képes, talán ha néhány tucatot sikerül kikeltetnie. Talán elég is lesz. Minden figyelmével erre a kutatásra összpontosított, sohasem törődött a Tanács másik utasításával. A bázison néhány hónapja hullámjelenséget észleltek, ami többször is megismétlődött. Kár sohasem volt, nem is értette, hogy ez miért foglalkoztatja ennyire a Tanácsot. A mérései egy másik 2-eshez vezettek, remélte, hogy ezzel el is végezte ezt a kutatást és nem kell vele többet foglalkoznia. A Tanács kérdése mégis kínosan érte, de nem kapott további utasítást erre vonatkozóan. Minden idejét a teremtményeire szánhatta. Az orvostól rendszeresen lopta a fokozókat, hogy ne legyen szüksége alvásra, az étkezést pedig lecsökkentette amennyire csak lehetett. Ez volt az élete és sohasem vette észre az árnyat, ami titokban figyelte.

Nyolcadik fejezet

A 14-es gárdának csak egy női tagja volt. Szükségszerű lépés volt a létszám meglétéhez és Juliette tökéletesen alkalmas volt a feladatra. A küldetéseken hiba nélkül teljesített, soha nem volt rá panasz. Nem lehetett hibázni. Soha nem is hibáztak, de az idegenek túlerőben voltak és a gárda elkezdett fogyni. A maroknyi megmaradt ember már túl kevés volt, a 14-es gárda feloszlott, a tagok őrjárati feladatot kaptak. Eseménytelenül teltek az évek, az idegenek soha nem merészkedtek a bázis közelébe. Az okát nem tudták, remélték, hogy egyszerűen csak sikerült jól elrejtőzniük ezen a kietlen bolygón. Aztán megkezdődött az 1-esek kora és a 15-ös gárda összeállt. Ismét a frontvonalban harcolhatott, annyi év tétlenség után. Aztán egy küldetés alkalmával egy lövés hátulról leterítette. Még megláthatta a támadóját, a saját társát. Az orvosnak sikerült életben tartania, a páncélnak és neki köszönhette az életét. És Philnek, aki végig ott volt mellette. Az 1-eseket leszerelték és megsemmisítették, a gárda ismét létszámhiányos lett, a 15-ös gárda is feloszlott. Ismét hosszú szünet következett, de ez alkalommal már nem kellett őrjáratot teljesítenie. A hídon kapott posztot és az őrjárat munkáját kellett vezetnie. Phil már nem látogatta, hónapokig nem beszéltek. A Tanács még egyszer kísérletet tett és megszülettek a 2-esek. Óvatosak voltak, tanultak az 1-esek kudarcából. Létrejött a 16-os gárda, ám ez alkalommal csakis 2-esek alkották. A küldetések gond nélkül zajlottak, de a számuk fogyott és elérkezett az idő, amikor a megmaradt 15-ös gárda tagjait is be kellett vonni. Megszületett a 17-es gárda, Juliette parancsnoksága alatt.

Kilencedik fejezet

Phil már a bázison született, akkor még csatahajóként cirkált. A csillagokkal feküdt és azokkal is kelt, gyerekkora boldog volt. Apját ritkán láthatta, sok küldetést megélt veterán volt. Minden vele eltöltött perc végtelen boldogsággal töltötte el. Ahogy lassan felcseperedett megtanította neki a fegyverek használatát és mindent, amire katonaként szüksége lehet. Katonának nevelte, de ő ember volt. Nem értette a háborút és nem akart benne részt venni, de ezt sosem mondta meg az apjának. Anyját korán elvesztette egy támadás során, az idegenek rajtuk ütöttek. Sikerült elmenekülniük, de már csak ez az egy hajó maradt. A Tanács úgy döntött, hogy jobb lesz elrejtőzni és kijelölték ezt a félreeső bolygót, ahol senki sem fogja keresni őket. A hajót átalakították földi bázissá, ez lett a megmaradt emberiség új otthona. Néhány évvel később Phil már az apja oldalán harcolt, gárda tag lett. Már akart harcolni, gyűlölte az idegeneket, amiért anyját elvették tőle. Mindent megtanult apjától amire katonaként szüksége volt és sosem vallott kudarcot. A gárda egyik legjobb tagja lett, még apját is túlszárnyalta. A küldetések egyre nehezebbek lettek és a veszteség egyre nagyobb. A gárda fogyni kezdett, de a Tanács vakmerő volt. A halálba küldte a gárdát. A küldetés több ponton is túl veszélyes volt, de végre kellett hajtani. Az idegenek már várták a gárdát, besétáltak a csapdába. A Tanács vágóhídra küldte a gárdát, alig néhányan tudtak csak visszajutni a bázisra, megtagadva a küldetést és hátrahagyva halott társaikat, köztük az apját is. A Tanács a parancs megtagadásáért elkülöníttette a megmaradt gárda tagjait egy másik bolygóra, nem érintkezhettek a többi emberrel, magukra hagyták őket. Az évek lassan teltek, nehezen bár de mind túlélték az elkülönítést. Majd egy nap egy csapatszállító szállt le a táboruk közelében. Meglepetésükre csak a pilóta volt a gépen, egy nő aki kezébe adta a Tanács üzenetét. Hazamehettek. A Tanács tagjainak többségét lecserélték és a gárdát újból felállították, de minden más a régi volt. Az idegenek még mindig túl erősek voltak, csak kisebb küldetéseket lehetett vállalni, a veszteség így is borítékolható volt. A régi gárdából már csak ő maradt, majd jöttek az 1-esek. A Tanács tőlük várt fordulatot a háborúban, de végzetes hiba történt. A gárdát feltöltötték 1-esekkel, majd egy könnyed küldetésre küldték őket. Nem sokkal a hazaszállító pilóta mögött haladt, amikor egy lövést hallott. Jól ismerte a fegyvereket és tudta, hogy emberi fegyverrel tüzeltek egészen közelről. Majd meglátta a földön elterülő pilótát és mellette egy 1-est füstölő fegyvertorkolattal amint felé fordul. Nem késlekedett és nem is hibázott. Az 1-esek elkezdték lőni az embereket és a küldetést le kellett fújni. Ismét szembe kellett szállnia a sajátjaival. A Tanáccsal és a gárdával. Sikerült elbánniuk a küldetésen résztvevő 1-esekkel, majd a sebesültekkel visszatértek a bázisra. Kevés volt a sérült, még több a halott. A pilótával a karjában az orvosi felé sietett, remélte, hogy meg tudják menteni. Talán ha akkor jobban figyel még elkerülhette volna. A sebesültek közül többen az út közben vagy az orvosiban haltak meg, egyre kevesebb volt a remény. Phil kitartott és nem mozdult. Aztán végre magához tért és fellélegezhetett. A Tanács ezalatt azonnal elrendelte az 1-esek megsemmisítését és a gárda feloszlatását. Philt hősiessége miatt előléptetésre terjesztették fel, de visszautasította. Vádolta magát a pilóta miatt. Ahogy elkezdett felépülni egyre jobban megismerkedett a pilótával, Juliettel. Már nem volt katona, többet érzett iránta mint egy egyszerű sebesült bajtárs, de nem ismerte az érzéseket, nem tudta mi történik. Ő katona volt. Ahogy Juliette felépült és újra szolgálatba állt lassan eltávolodtak egymástól. De az érzés megmaradt Philben és hónapokkal később újra találkozni kezdtek. Ez alkalommal teljes titokban.

Tizedik fejezet

A regenerációs kamra ellenőrzése rutin feladat volt. Az egyetlen feladat amely nagy figyelmet követelt a tartályok feltöltése volt. A tartályokra csak a gárda tagjainak volt szüksége, használatukkal lényegesen lecsökkenthető lett az alvási idő és erőnléti gyakorlatokra sem volt szükség. Minden gárdistának saját tartálya volt és személyre szabottan lettek beállítva. Kivéve a 2-eseknek. Mivel nem voltak teljesen emberek, ezért nem kellett a fizikai adottságokat figyelembe venni, egységesen beállíthatóak voltak. A bázison minden előállítható volt, amire a kamrának szüksége volt, legyen az energia vagy a tartályok töltőanyaga. A töltőanyag eloszlását a bázis orvosa szabályozta, kivéve az 2-eseknek. Az engedélye nélkül nem lehetett állítani az adagokon, a 2-esek beállításaihoz pedig csak a bázis kutatóinak volt jogosultsága. Rutinművelet, kétnaponta ellenőrzés és közvetlen küldetés előtt is, ám a mai napon mégis máshogy történt. Mick2 tartálya volt az utolsó a sorban, a gárda tagjai már közel lehettek a küldetésükhöz. A beállításokat a karbantartó személyzet bármikor lekérdezhette ellenőrzés céljából, de módosítást nem tehettek és magától sosem állítódott el egy készülék sem a bázis megléte óta. Mick2 beállításait meglátva a karbantartó lélekszakadva rohant a hídra és a kutatót kérte. A bázison már csak egy ember látta el ezt a posztot, egy másik 2-es. Többszöri hívásra sem érkezett válasz, pedig minden perc számított. Vagy már túl késő volt. Elküldte a beállítási naplót a Tanács számára, majd újra próbálta elérni a kutatót, ismét sikertelenül. Néhány perccel később a bázis elsötétült és a titkos szoba irányából robbanás rázta meg, majd ismét helyreállt a rend. Dermedt csend volt, mindenki abbahagyta a teendőjét. A hídon egy soha nem látott ember jelent meg, Tanács feje. Ők soha nem mutatkoztak a termükön kívül, elzárkóztak a bázistól. A Tanács feje utasítást adott, ami még jobban ledöbbentette a hídon lévőket. Azonnali evakuálás. A radarokon nem volt ellenség, nem értették az okát. Egészen addig, amíg a hídon a titkos szoba irányából meg nem jelent néhány idegen élőlény. Egyikük Phil2 ruháját viselte, de egyértelműen nem ő volt az. A hídon tartózkodók ismételt döbbenetére az idegen emberi nyelven szólalt meg. Phil2 volt az. Csak egy parancsot adott ki idegen társainak és megkezdődött a mészárlás. Senki sem tudta megállítani őket, de még csak megsebezni sem. Váratlan volt a támadás, mindig a külső támadóktól tartottak és erre nem készültek fel. A hídon már csak Phil2 és a Tanács feje volt életben az idegenek társaságában. Bízott a küldetésben, de amikor meglátta a jelentést elszállt a remény. Most pedig a belső ellenség karmaiban minden elveszettnek látszott. Tekintete egy urnán időzött, a Föld maradványai voltak benne. Az volt az utolsó, amit még életében láthatott a bázison.
Phil2 nem adott esélyt az emberek menekülésére, még támadása előtt szabotálta a rendelkezésre álló űrhajókat. Újra csend volt, ez alkalommal halotti csend. A bázison már nem volt olyan élőlény, akit embernek nevezhettek volna. A radarok még működtek, de a hídon már senki sem volt, aki figyelhette volna. Phil2 még korábban megláthatta volna az érkező ellenséget, de menekülni már nem lehetett. Nem volt hova és nem volt miért, elvégezte tervét. A későn érkező Nagy Sötétség pedig eltakarította a vérengzés nyomait Phil2 csapatával együtt.

*folytatása következik*