2022. május 28., szombat

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Kultúra rovat

13 másodperc

  • (f)
  • (p)
Írta: |

J. mozdulatlanná merevedett a sötétben, hallotta, amint bal cipője talpa halkan nyikordul, ahogy...

[ ÚJ TESZT ]

J. mozdulatlanná merevedett a sötétben, hallotta, amint bal cipője talpa halkan nyikordul, ahogy súlypontját lassan, hangtalanul ráhelyezi. De sajnos elkésett. A két egymáshoz közeli vörös fénykúp, ami eddig imbolyogva, látszólag céltalanul pásztázott körbe-körbe, hirtelen befogta, és enyhe surrogó hang kíséretében a másodperc törtrésze alatt felé fordult. Most először történt vele, pedig hallotta már elégszer, mi játszódik le ilyenkor. Elindult a 13 másodperc.

Hirdetés

13 kegyetlen másodperc, ami alatt 13 évet öregszik az ember — már ha túléli. Látta az érzelemmentes gépi szemeket, melyekből a hideg vörös fény áradt, szinte tapintotta a másik feszült várakozását, noha tudta, hogy az csak egy programot teljesít, amit valaha emberek írtak. Ma már nem írt programot senki. Egy... A gép nem mozdult, továbbra is mereven felé fordult, mindenféle érzelemtől mentesen. Kettő... J. agya lázasan dolgozott. Tudta, hogy részben biztonságban van, mert a fejlett technológiájú, egész testére szorosan rásimuló sötét ruhája, második bőre nem engedi távozni teste hőjét, így azt a gép nem képes érzékelni. De akkor is 13 másodpercről van szó és még csak három telt le belőle. A tervezők jól kitalálták. Ahhoz általában elég, hogy az áldozat egy önkéntelen mozdulattal, apró lélegzetvétellel elárulja magát, de nem túl sok ahhoz, hogy egy őrszemet hosszú időre lekössön. Közben a szeme sarkából látta, hogy társa óvatosan, mintha tojásokon lépne, megpróbál minél távolabb kerülni tőlük. Még tíz másodpercig észrevétlen maradhat, ha ő képes addig kitartani. Vajon sikerül nekik? Négy... J. jobban szemügyre vette a lélektelen bádogdobozt: X13, hirdette csillogó mellkasa. A felirat alatt ekkor kigyulladt sorban az ötödik piros led is. Érezte, ahogy egy kövér izzadságcsepp elindul lassan a halántékáról, és komótosan csordogál lefelé. Hat... Csiklandozta, szerette volna nyelve hegyével eltüntetni a szája sarkából, de nem tehette. Teltek a hosszú másodpercek. Hét... másodperc az élet, énekelték valaha, de akkor a világ még más volt, nem szembesülhettek azzal, amivel most ő. Nem is emlékezett, mikor hallott utoljára énekszót. Nyolc... Az elhasznált levegő, ami megrekedt a tüdejében, már kezdett egyre sürgetőbben, erőteljesebben feszíteni. Begörcsölő bal vádlija szinte szétrobbant, ahogy egész testével ránehezedett, de nem változtathatott helyzetén, még nem... Tikk... villant fel az újabb lámpa, és ekkor hirtelen elvesztette, mennyinél is jár. Szíve vadul zakatolt, de ruhája szerencsére az ütemes dobbanásokat, amiket most már a torkában érzett, kívülről érzékelhetetlenné tompította. Tikk... Már nincs sok hátra. A lábában az izom elkezdett lüktetni, a tüdeje mintha vízzel telt volna meg. Tikk... Könnybe lábadt szeme előtt összefolyt a vörös ledek fénye, már ha akarta, se tudta volna megszámolni, hol is tartanak. Tikk... Fogát görcsösen összeszorította, próbálta túlélni a hátralévő időt. Túl kell élnie. Tikk.

Ekkor a lámpasor fényei kialudtak, a robot rövid hezitálás után, szinte zavartan elfordult (téves riasztás, gondolhatta volna, ha ez is része lett volna a programjának), vörös fénypászmái egy távolabbi betonépület félig leomlott falán kezdtek táncolni. Megcsinálta! És nem mellesleg túlélte. J. leomlott a földre, vadul zihálva. Ekkor megint meghallotta a surrogó, céltudatos hangot, és a vörös fények ismét beborították földön kuporgó testét. Rájött, de már túl későn, hogy nem kellett volna így kapkodnia.

J. tudta, még egyszer nem fogja kibírni, eddig senki sem bírta ki ezt kétszer egymás után. De legalább méltósággal fog meghalni, nem úgy, mint egy összegyűrt rongydarab. Hirtelen felugrott. – Dögölj m...! – üvöltötte a gépnek, aki közben célba vette, az első vörös led felvillanásával egy időben.

Nem jutott a mondata végére, benne rekedt az utolsó szótag, ahogy a robot feje hatalmas csattanással messzire repült, teste pedig mozdulatlanná dermedt, leszakadt nyaka helyéről füst kezdett felszállni. Csakúgy, mint J. társának fegyveréből, aki az utolsó pillanatban érkezett (majd később biztos elmeséli, hogy talált egyet ilyen rövid idő alatt – bár neki a legnagyobb jóindulattal sem tűnt rövidnek az eltelt idő). Rámosolygott J-re, amit ő csak halványan látott a hirtelen újra beállt sötétségben. – Megúsztuk, Jane. – mormolta reszelős hangján, miközben visszalökte az immár kiürült tárat. J., aki átsiklott a mozdulat fölött, visszamosolygott rá. De a varázs csak egy röpke másodpercig tartott, amíg meg nem látták a távolból érkező, céltalanul imbolygó vörös fények és árnyékok játékát a leomlott falakon. Érkeztek a többiek. Futásnak eredtek.

2011.03.03.

Hirdetés

Copyright © 2000-2022 PROHARDVER Informatikai Kft.