Lassan, de biztosan megszületett a második rész. A PLL-ről lesz szó, mint áramköri elemről, kapcsolásról, és a számítógépekben betöltött szerepéről.





Röviden, a klaszikus PLL (phase locked loop) egy olyan áramkör, amit a egy meghatározott bemeneti frekvencia, vagy referencia alapján egy fázisdetektor, egy feszültségvezérelt oszcillátor (VCO), és egy frekvenciaosztó segítségével állítja elő a kívánt frekvenciájú jelet. Tömören a működéséről annyit, hogy fázisdetektorból kijövő jel módosítja az oszcillátor kimenő jelét, annyira, hogy a frekvencia osztás után azonos fázisban legyen a referencia jellel. Abban az esetben, ha a frekvenciaosztás után az oszcillátor kimenő jelének a fázisa késik a referenciajelhez képest, akkor a fázisdetektor csökkenti az oszcillátorra jutó vezérlőfeszültséget, ezenkívül a feszültség-áram átalakítást végző kondenzátor töltését, úgy, hogy a negatívra állítja a fázisdetektor áramát. Ekkor az oszcillátor kimenő frekvenciája csökkenni kezd addig, míg azonos fázisba nem kerül a referenciával. A kimeneten megjelenő jel frekvenciája N-szerese lesz a referencia frekvenciájának.





Persze a számítógépekbe, vezeték nélküli eszközökbe épített PLLek nem ilyen egyszerű felépítésűek, de a főbb részegységeinek a működésének elve ugyan ez. Az oszcillátorok frekvenciaelmászása, a rezonátorok fáziszaja alacsonyabb, a frekvenciatűrésük jobb.

Aki már foglalkozott processzor tuninggal, az emlékezhet még a régebbi alaplapokra, ahol a processzor FSB-jét jumperekkel, rosszabb esetben, forrasztással lehetett állítgatni. Majd később, bevezették, hogy ezt a műveletet BIOS-ban is el lehessen végezni. Az ABIT Soft Menu-nek nevezte el a BIOS ezen menüpontját. Igaz nagy módosításokra nem volt lehetőség, mert általában 66, 75, és 100, extrémebb esetekben 82, illetve 133Mhz lehetett a választott érték, de így is elismerendő lépés. Később azonban egyre precízebb lépésközökkel lehetett ezen változtatni, de ezt már egy másik módszerrel lehetséges.





A PC-kben használt PLL IC-nek ugyanis vannak beállító lábai.
Most csak az ICS 950812-es családjára szeretnék kitérni. Pár notebook gyártó az Intel i855-ös chipsetek mellé pakolta, előszeretettel. Ilyen található pl. a Clevo m375EW típusában is. (Albacomp Bsiness V1, Sager 3790, Chillgreen c5-e375ew, megannyi néven forgalmazták ezt a barebone gépet, de lehetnek eltérések az alaplap reviziójában, és a BIOS-ban)
A 56 lábú TSSOP tokozású IC-n 6 beállító láb található, amiből 3 (FS0-FS2) való a frekvencia, 3 (FS3-FS5) pedig a jel karakterisztikájának a beállítására, illetve 5, 10%-os túlhajtásra.
Ez, így belegondolva kevés, ugyanis 3 bit csak 8 különböző értéket vehet fel 000-tól 111-ig, ezt megspékelve a felső bit csak arra való, hogy a 66MHz-es, és a 33MHz PCI órajel kimenete adott legyen, vagy a 66Mhz-es bemenetet küldje tovább, illetve ossza kettővel. Mivel az 5, és 10%-os túlhajtás nem lehetséges 200MHz esetében, így összesen 10 különböző FSB értéket állíthatunk be a lábakkal.







A következő lehetőség az FSB állításra SW-es. Ilyenkor az IC-vel egy soros buszon keresztül (SMBus/I2C) kommunikálunk a vezérlővel. Írhatjuk, és olvashatjuk a regisztereit, így megtudhatjuk az akkuális beállításokat, és kiszámíthatjuk a sebességket. Az újabb BIOS-ok, és az FSB állító programok már így vezérlik a Processzor sebességét. A kiolvasás, és az írás megvalósítása már a programozók feladata, így erről felesleges is írni. Gyártonként általában egységes a metódus, de családonként egyes értékek mást jelenthetnek, ezért is kell nagyon figyelni arra, hogy milyen IC van beállítva a programban.

Ahogy az első részben írva volt, a 855-ös chipset nem támogatja a 133MHz-es (533) FSB-t, csak a 100MHz-et, ezért nem használható 533-as Dothan az i855-ös gépekben, ami így ebben a formában igaz is. Viszont maga a PLL elő tudja állítani a szükséges értékeket, csak HW-es beavatkozás is szükséges hozzá. Ahogy a táblázatokban is látszódott, 66, 100, 133, és 200MHz az, amit a szabványos PCI, és AGP értékekkel tud, de ezeket az alapértékeket nem lehet SMBus-on keresztül állítani, csak az IC lábaval.
Néhány notebook alaplapján ezeket DIP kapcsolókkal tudjuk változtatni, vagy egy adott értékű ellenállás van elé forrasztva, a kötött 0-1 szint miatt. Az oka, hogy nem támogatja, egyszerűen annyi, hogy kötött a FSB: DRAM frekvencia aránya. Csakis 3:5-ön hajlandó menni. Ez alapesetben 100:166 (MHz). 133Mhz-es bus sebességgel hajtva a processzort, ez az értékpár 133:222 lesz, ami a DDR effektív sebességét nézve 444Mhz, amit csak a jobb 400-as modulok bírnak (illetve némelyik 333-as is, mint esetemben két Kingston, 512MB-os KVR333X64SC25-ös modul)

Most, hogy túl vagyunk az elméleten, kezdjünk bele a gyakorlatba is. Rengeteg FSB állító program létezik, mindenki a maga izlése szerint dönti el, hogy mit használ, persze, ha kezeli a megfelelő PLL-t. A legjobb, ha olyan programot használunk, ami a PLL összes regiszterének értékét kiírja, bináris, és hexadecimális alakban is. Leginkább a Setfsb-t ajánlom. Nincs benne felesleges sallang, és nagyon sok PLL-t ismer. [link]
Mint, ahogy a felső képen is látszódik, két különböző állapotról készült a screenshot. 100, és 133MHz-en járatva. Ehhez mindenképpen szülséges egy olyan processzor ami 533-as FSB-vel rendelkezik. (Pentium M, 7x0 családja) Nekem egy 760-ast sikerült beszerezni, ami 15x133MHz-et , vagyis 2Ghz-et jelent. A processzort a számítógépbe téve, első induláskor láthatjuk, hogy csak 1500Mhz-en hajlandó futni, mivel a PLL fixen 100Mhz-re van bekötve, ami 15x100MHz-et jelent. Picit sekélyes, pláne, hogy elötte egy 1700Mhz-es példány volt benne, de csak izlés, és türelem kérdése.




Az előző képen látszik, hogy a memória első bájtjának 0, és 1-es bitjén lehet kiolvasni, az FS0, és FS1 lábak állapotát, amivel 66, 100, 133, és 200Mhz-es bus-t lehet kisajtolni. 00(66MHz), 01(100MHz), 10(200MHz), 11(133MHz). Alapesetben, ahogy a képen is látszódik a sárga mezőben, 10011001 a bináris értéke, tehát 100MHz-es bus-szal dolgozik.

A változtatáshoz a számítógépet szét kell szedni, de minimum lebontani a legtöbb burkoló elemét, hogy láthassuk merre található a keresett IC. Clevo m375ew esetén a PLL pont a billentyűzet alatt található, így nagyon jó helyen van. Csak pár csavartól, és egy vékony lemeztől kell megfosztani, ami a billentyűzet merevítését szolgálja és láthatóvá válik az alaplap felső fele, rajta az északi híddal.

A PLL 54, és 55-ös lába az FS0, és FS1. 133Mhz-hez mindkettőt 1-re kell állítani, amit az 55-ös láb előtti ellenállás kiforrasztásával, érhetünk el. Ezután a forrpontot az 54-es láb elötti forrponttal kell összekötni, egy 10ohm-os SMD ellenállás beforrasztásával.


Persze, ugyanilyen módszerrel 66MHz-re is lehet állítani.

Összeszerelés, és bekapcsolás után induláskor, már a processzor eredeti sebességének a kijelzése fogad. SetFSB-vel is láthatjuk, hogy a PLL regisztereinek az első bájtjának 0, és az 1-es bitje 1-en áll, tehát a művelet sikeres volt.





266MHz FSB [link]
400MHz FSB [link]
533MHz FSB [link]

Mivel egy erősebb processzort pakoltunk bele, mindenképpen szükséges figyelmet fordítani a hűtésre. Sajnos az ominozus gép legnagyobb hibája, hogy nincs benne belső hőmérséklet szenzor (Everest, és a többi diagnosztikai program nagyrésze nem lát semmit), emiatt olyan programra van szükség, ami a CPU belső érzékelőjét tudja kezelni. Ilyen pl a CPUCool [link]
A két processzor között két órás teljes terheléskor jött ki a hőmérséklet különbség, +2,5°C-ra a 2GHz javára. Nem sok, de mivel a notebook hűtők alján levő hővezető lapka nem szereti a szétszerelést, inkább lemostam alkohollal, és rendes, nem fémes pasztával pótoltam, így minden további nélkül visszaállt a megszokott hőmérsékletre.

A 855-ös chipsethez készült egy program amivel a memória időzítésit lehet változtatni. Leginkább abban a szerencsésebb esetben jön jól, mikor a memória modul nem bírja az új sebességet, és egy idő után lefagy a gép, de egy ideig megy az adott sebességen. [link] Ilyenkor kisérletezéssel visszább lehet venni az értékekből.

Miután rendesen működik minden, mindenkinek csak a szokásos feszültség állító programot kell beállítani az új processzorhoz.

Mint minden hasonló írás végén, nekem is ki kell jelentem, hogy az író nem vállal semmilyen felelőséget, az így elhalálozott gépek esetében.

''1969 május 9-e. Laos északi határától két kilóméterre, az amerikai gyalogság 101-es osztaga a 937-es számú magaslat felé haladt. Számukra ez puszta felderítési gyakorlat. A vietkongok szemében, viszont a 937-es magaslat stratégiai jelentőségű. A 101-es osztag tucatnyi rosszul képzett sorkatonájának gyalogságának kevesebb mint 2 óra alatt kellett volna megtenni ezt a rutin feladatot. 9 napon át hősiesen tartották magukat.''
Írásom nem az ő történetükről fog szólni.
Őszintén szólva megihletett a HVG azonos című írása az oroszországi sörfogyasztás katasztrofális helyzetéről, ami a mértéktelen vodkafogyasztásnak köszönhető. Miért isszák továbbrai is a vodkát, miért nem az olcsóbb sört. Igaz betiltották a sör utcai reklámozását, mert a középiskolákba túl sok, önmaguk szerint superman, és batman képességével megálldott fiatal jár. Természetesen az alkohol mámorában úszva.


Itt a nyár, süt a nap (már amikor nem vihar van), 40°C árnyékban, a lányok kivirágzanak. Lekerül róluk a hosszú ruházat, a nadrágot felváltja a rövid szoknya, némelyik még a sminket is hanyagolja, mert rájött, hogy a fővárosban császkálva, leizzadva némelyiket minden további nélkül egy KISS tribute band playbackre is be lehetne rántani végszükség esetén.
Akinek van szabadideje, illetve egy kis esze (nem kizáró tényező), az bizony vízpartra teszi székhelyét, a csemeték legnagyobb örömére. Persze szemfüles apukák jól tudják, hogy ahol gyerek van, ott bizony fiatal anyukák is.
A vízpart kellékévé vált a naptejcsi, napszemcsi, fürcsi, törcsi és lasztin kívül a hűtőtáska. Hűtűtáskában anyuci által összekészített paradicsom, paprika, parack, és a kötelező szalámis, vagy sajtos szendvics. Van akik ezt egy helyben sütött, kellemes, csókálló, foghagymás lángossal helyettesítik, vagy koronázzák meg.
Egy szép, délceg kanyar után eljutottunk a lengeöltözetű lányoktól, mint eyecandytől az ízlelő bimbók illetve a torok folyadékhűtéséig, a nyár talán legkellemesebb hűsítőjéhez, a sörhöz. Az hogy mivel jár, nem nagyon térek ki, mindenki tudja. Sörpocak növekedési esélye az egekbe szökik, ami, attól függetlenül, hogy a fakormányon, egy luxusautóban jól mutat. A túlzott, egyidejű fogyasztása hosszútávú arckárosodáshoz vezethet. Először csak ideiglenesen megnő az illető arca, utánna ha túl nagyra nőtt, valakinek útban lesz, és átrendezi. Másik lehetőségként, csak pusztán az alkohol az ami még bárgyúbbá teszi az ember tekintetét.

A sör a mai napig megmaradt kishazánkban a prolik agysejtgyilkosa. Olcsó (na jó, nem annyira mint a higító, vagy az ablakmosó), nagy kiszerelésben is lehet kapni. Lemegy az ember egy kocsmába, és azt látja, hogy mindenki szorongatja a maga kis gyöngyöző löttyel telt korsóját, poharát. Minden színben pompáznak, vöröses barna, sárga, sötétbarna, piros, átlátszó. Kiki issza a maga boroskóláját, fröccsét, sörét, ''gyengébb gyomrú?'' lányok gyömbért, vagy a breezerüket. Többnyire sör. Természetesen, csapolt, a gyengénhabzó, vízezett fajtából. Sznobok pedig isszák üvegest, vagy a dobozost.
Kérdem én, sznob az, aki dobozos, vagy üveges sört iszik? Csak azért, mert arról legalább tudja, hogy nagyjábol mi van benne? Biztos rosszul gondolom, de ez így mókás.

Néha haverokkal, lányok, fiúk közösen (többnyire fiúk, és a barátnőik) összeülünk, és bunkó, elítélhető módon, közterületen, egy parkban, nevezetesen a főváros legnagyobb ligetjének a legmagasabb pontján, összeülünk, beszélgetünk, nagyritkán zenélünk, és ki-ki megissza a maga kis boltban vásárolt bódító, vagy frissítő italát. Mindíg kapom a megjegyzéseket, hogy bezzeg a sznob az megint mást iszik, nem jó neki az aktuálisan legolcsóbban kapható lónyál, mindíg valami sznob sört kell vennie. Holott azt mindíg elfelejtik, hogy míg a többiek 3-4 üveggel, dobozzal legurítanak, kedv, és gyomortartalom függvényében, nekem 1-2 is bőven elég, az azonos állapot eléréséhez. Akkor meg miért zavar egyeseket, hogy világos sör helyett mondjuk ale, vagy szüretlen búzasör csúszik le a torkomon, vagy csak egy jéghidegre behűtőtt Belle-vue, vagy két (fekete, és aranycimkés) zlatyi keveréke. Mintha valami halásos bűnt követnék el. Töményt hanyagolom, mert pár kör után, csak mosolyogva vegatálok tőle valamelyik sarokban, inni meg amúgyis csak ritkán van alkalmam.

Ide jönne a konklúzió, de valahogy nincs kedvem megírni. Mindenki vonja le saját magának. Kicsit összecsapott lett. Belegondolva elég nyálasra, siránkozósra, netántán emósra sikeredett, de most ez így kikívánkozott belőlem.

//az idézet a Rrrrrr! c. film kezdőmonológja

Szombat, késő délutáni órákban, a szokásos bicikli úti, Cinkota - ''Kandókoli'' körömet róttam, mikor Róna utcában, épp az OBI mellett, a látszólag rendezett, majdhogynem frissen vágott fűben egy halom papírfecnire lettem figyelmes. Goldoltam, ha már pont a Live Earth koncersorozatok mennek, adjunk a zöldeknek, és szedjük föl a szememetet, majd vigyük el az első szemetesig.
Biciklivel szépen megálltam, megfordultam, majd, felvettem a papírokat. Látszatra volt köztük kétszázas is, de gondoltam, csak egyszerű szórólap. Mikor nekiálltam átböngészni a papírokat, meglepetten konstatáltam, hogy ez bizony nem csak szemét. Papírpénzek, blokk, illetve szórólapok. Nem nagy összeg, de aki rászorul, az pár hétig ha nem is jól lakhat, de nem hal éhen.
Valószínűleg, egy másik bringás, vagy bicikli úton rohanó gyalogos, nagy sietségében rossz zsebbe tette a papírsalátáját, és elhagyta.

A blokkot vizsgálgatva az ember fantáziája beindul. Valyon ki hagyhatta el, férfi, nő, idős, fiatal, nagy pocakú, vagy egy kosaras termetű? Talán egy fiatal, sportos családanya, aki kiugrott a kemény fizikai munkát végző férjének sörért, meg fagyiért? Vagy egy beteg anyuka megbízható tizenkét éves csemetéje, aki gyorsan, míg anyuci alszik, elugrott a nővére pénzén a ''sarki'' Tescoba kenyérért és tejért? Nem lehet tudni. Az viszont biztos, hogy valakinek hiányzik.

A blokk végére érve, a dátumra, és az időre lettem figyelmes. Nem egész, 8 perc telt el a blokk kiállításától a megtalásáig. Belegondolva, kocogva 4-5 percnyi távra vagyunk a Fogarasi Tescotol, nem lehet messze a hiányoló. Bringást utolérni ennyi idő alatt, pláne a saját tempómat ismerve, veszett ügy. Így hát bringára, fel, gyors terepszemle, merre látni kocogó embereket. Épp a Róna utca, Mogyoródi út kereszteződésénél egy ember áll, és vár a pirosra. Nincs sas szemem, nem láttam, hogy kicsoda, micsoda, de utána tekertem, teljes sebességgel, hátha még a zöldön sikerül utána átérni. Közelebb érve hozzá körvonalazódott a Tesco szatyor, és egy megtermett negyvenes férfi napérlelte kopaszodó fejbőre. Zihálva, de udvariasan megkérdeztem, hogy meg e van a blokkja, és a visszajárója. Először értetlen arckifejezés volt a válasz, de a zsebében turkálva megtalálta, és elő húzta a sajátját. Megköszöntem, fél percben elmagyaráztam a helyzetet, majd elköszöntem, egy ''Hagyjam a francba, tartsam meg!'' tartalmú válasz után.

Még egy próbát téve elindultam visszafele a tescohoz, mikor a bringaúton, és mellette a füvön, egy csapat egymás mellett vánszorgó nyugdíjas keresztezte utamat. Persze nem a járdán mentek, mellette 3 méterrel, hanem a sima bicikli úton. Jó, megértem, van egy pár padka, nem szereti a térdük a lépcsőzést, és ezért a bicikli úton mennek. Csöngetek, de hiába, nem mennek odébb, hogy mellettük mehessek el. Egy virsli kerekű cross bringával nem lehet a füvön menni, így inkább a járdán kerültem ki őket, aminek az eredménye az lett, hogy padkázás közben egy gyönyörű nyolcast sikerült a kerekemebe tenni. Aki folyamatosan jár arra, az tudja, hogy 15 cm magas padkák vannak az autó kijárónál. Normál 26''-os kerekű vázzal, az ember simán felugrat rá, esetemben ez nem így volt, elhibáztam az ugrást. (később megvizsgálva 2 küllő el is tört, most boldog vagyok, 3 boltban nem volt 30 centis acél küllő, csak fekete)

Szakaszosan be-befogó fékkel, lassan tekerve egy fiatal 20 év körüli srác ment el mellettem, ide-oda a fűre tekintgetve, de megkérdezve ő sem a fűben talált dolgokat kereste, csak a kulcsát. Tovább vánszorogtam a tescoig, lelakatoltam a bringát elmentem a pénztárhoz, ahová a blokk szólt, és megkérdeztem, hogy kereste valaki a blokkot, meg a pénzét. Természetesen, mint ahogy ez esetemben megszokható, a bennem levő idegtől, a rossz keréktől, és a bolygó nyugdíjasoktól, mindezt dadogva. Szomszéd pénztárnál 2 nagyon vagány c. egyből elő kapta a diktafonját, és szenvedésem végét megpróbálta felvenni. Pechjükre, ez volt az a pont, ahol ismét elmúlt a köztes állapot, és idegességemben megint viszonylag normálisan beszéltem.
A pénztáros válasza nagyjából megegyezett az első kuncsaftéval: ''Tartsam meg, de előtte menjek az információra, talán ott tudnak valamit mondani''.
Irány az információ, 5 perces sorban állás, majd a pénz megkapta az utolsó kenet ''Tartsam meg, vagy vegyek belőle valakinek valamit''. Még utolsó godolatként otthagytam egy mailcímet, hátha valaki keresi, jobbat úgyse tudok kitalálni.

Visszagondolva, nem tudom mit kellett, volna tennem. Visszamenni, ledobni a pénzt, és hagyni, hogy más megtalálja. Vagy csak felkapni, és nem foglalkozni vele, hogy kié. Odaadni valamelyik bérkoldulónak, vagy annak az anyának, aki egy hete reggel egy fényképpel, sírva járta a gödöllői HÉV-et, néhány forintokért koldulva, hogy fizethesse a gyerek étkeztetését a korházban.

Egyszerűen hihetetlen. Ismerősök lehülyéznek, baleknak tartanak, ahelyett, hogy elkölteném, elbuliznám, ahelyett, inkább megpróbáltam megkeresni azt aki elhagyta. Legalább a szüleimen láttam valamicske helyeslést, mikor elmeséltem a dolgot.
Hagytam már el pénztárcát a középiskolámban, összekuporgatott pénzemmel, amiből ajándékot akartam venni délután. Bankkártyám egy ATM-ben ragadt, PIN-kód hiányában. Mozikártyámat ketté törték, személyimen, diákomon látszott, hogy azzal is próbálkoztak, lakcímkártyám volt egyedül épp. Pénzem, mint kiderült elkocsmázták, pénztárcám az iskola portáján adták le. Legalább nem hagyták egy betörés helyszínén.

Úgy tartja a mondás, hogy könnyen jött pénz könnyen vész el. Talán igaz, mindenesetre egy borítékban várja a gazdáját.

Egy több részes sorozatba szeretnék belefogni, aminek témája csúnyán feszeget egy íratlan szabályt, miszerint notebookot nem tuningolunk. Itt szeretném leszögetni, hogy a sorozat esetében a tuningot, az eredeti értelmében fogom használni: optimalizálás. Nem sebességnövelésről, túlhajtásról lesz szó, hanem inkább a bosszantó marketing húzások kicselezéséről, lassan haladva egy kósza ötletből az elmélet, majd a gyakorlati megvalósítás felé. Több hárombetüs rövidítés is megjelenik, amik nagy része bizonyára többeknek ismerős lesz, de amik nem, azokra szépen, sorban ki fogok térni.



Gondolom nagyon sokan beleestek a technikai fejlődés csapdájába, miután notebookot vettek. Frissülő generációk, gyorsuló processzor családok, újabb alaplapi chipsetek integrált videóval, vagy anélkül, újabb memória típusok, foglalatok. Ezek meghiusítják a folyamatos fejlesztés lehetőségét, de legalábbis csak minimális szabadságot adnak. Minden processzor családot egy meghatározott chipset generációval, memóriával, vezeték nélküli szabvánnyal társítanak. Legelőször az Intel által bevezetett Centrino volt ilyen, ami már a harmadik generációjánál is túl van. Minden generációra egy meghatározott chipset család, és processzor FSB, illetve csíkszélesség jellemző. Leginkább csak az Intel első két centrino generációjára szeretnék foglalkozni.

Kezdetben volt A Centrino, 855-ös (855GM/PM/GME) + ICH4-M chipset, becenevén Odem, az új, de még a netburst elötti korra visszavezethető Pentium M, Banias magos processzor 400 MHz-es FSB-vel, és 333 MHz-es DDR memóriával, és Intel WLAN vezérlő.
A második generációt, a forradalmi változást hozó i915-ös mobil chipset (i915PM/GM + ICH6-M) Alviso néven, 33%-kal megnövelt FSB újabb Pentium M generáció Sonoma maggal, PCI-express, SATA, Express Card foglalat, újabb Wlan vezérlő. Ezzel nem is szeretnék komolyabban foglalkozni, mert már több PH! cikk, és logout írás is született a témában, illetve felületesen, de a lényeg táblázatba sűrítve itt is megtalálható: [link] Inkább a kompatiblitásra, és a generációk vegyítésére szeretném a szavakat fecsérelni.


Az első Pentium M széria 130nm gyártástechnológiával készült, 1MB-os L1 cache, 400-as FSB, sokkal kisebb étvággyal, és hőtermeléssel mint a korábbi mobil Pentium 4 processzorok. A következő generáció fejlettebb 90nm-rel és 2MB-os cache-sel, és a visszafele kompatibilitás miatt (illetve ULV, és LV változatok esetében az alacsonyabb órajelek miatt) 400 és 533 FSB-s változatban került piacra. Ezenkívül még egy kis apróságban különböznek: a 400-as FSB-vel ellátott processzorokban nem található meg az Execute Disable Bitnek (végrehajtásgátló bit) nevezett ügyes kis feature, ami a gyártó, magyar nyelvű deffiniciója szerint ''Segíthet kivédeni a puffertúlcsordulás miatti sebezhetőséget kihasználó vírusok és férgek egyes fajtáinak támadását, ezáltal általánosságban javíthatja a rendszer biztonságát.''
Az egyszerű megkülönböztetés érdekében, az Intel a típusszámban észrevehetően jelölte a különbséget: 400-as FSB esetén 7x5, 533-as esetében pedig 7x0-val. Azonos órajelnél mindíg a kisebb FSB-jű változat 5-tel kisebb típusszám jelöli. [link]


Mivel a Pentium M-ek az FSB-n kívül alapjában teljesen kompatibilisek egymással, elvileg az ember olyan processzort pakolhatna a laptopjába amilyet akar (természetesen észszerű keretek közt). Sajnos ez nem így van. Amikor az első PM széria kijött, még csak egy tervező asztalon levő terv volt az 533-as FSB a mobil processzoroknál, így a noteszgép gyártók nem készítették fel lapjaikat a következő generáció fogadására. Vagy mégis?

Tulajdonképpen a notebook is ugyanazokból az elekemből épül fel mint egy asztali gép. Ugyanúgy kellenek neki a szabványos vezérlések Ugyanazt a memóriát pakoljuk bele, és a perifériacsatolói is megegyeznek, csak fizikálisan van különbség. Ezeket az elemeket, rendszerint asztali társaikból kölcsönzik, néha változtatás nélkül.
Itt jön a képbe a PLL (Phase-locked loop, magyar nevén fázisszár hurok áramkör). Minden bonyolultabb, digitális áramkörben megtalálható ez az egyszerű kapcsolás. TV-ben, rádióban, számítógépben. PLL segítségével lehet a legegyszerűbben megvalósítani a kis fogyasztású FM rádió tunereket PLL szintézeres vevővel. Természetesen, számítógépekben kicsit bonyolultabb, de a működési elv azonos.
Gondolom mindenki, aki egy picit is foglalkozott a számítógép felépítésével, működésével, azt tudja, hogy különböző részek különböző frekvenciákon működnek. PCI, AGP, PCI-Express USB, csak hogy a mindennap hallottakat említsem. A különböző frekvenciákat a PLL IC állítja elő, egy referencia alapján, amit többnyire egy quartz oszcillátorból (angolosan cristal-oscillator, amerikásan X-tal) nyerünk.
Ha valaki rakott már össze számítógépet alkatrészekből, mindenképpen találkozott vele, sőt, állítgatta is. Korábban jumperekkel, majd BIOS-ban, illetve újabban programokkal is. Ha állítgatja a processzor FSB-jét, a PCI/AGP órajelét, vagy csak egy gyorsabb memóriát pakol a számítógépbe, és ki is használja a sebesség növekedést, akkor akaratlanul is a PLL-t használja.

Az elektronika legszexisebb, illetve legerotikusabb kérdésére, miszerint a PLL IC-nek milyen lábai vannak, és mi van köztük, már a következő részben szeretnék válaszolni.