2024. március 29., péntek

Gyorskeresés

Blog

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]   [ ÚJ CIKK ]

  • Óvatosság

    Használt termék vásárlása az idők kezdete óta magában hordoz egy jó adat lutrit, bár elnézve az elmúlt évek termékfejlődését, újabban már az új termékekre is sokszor elmondható ez.

    Éppen ezért az ember próbálja magát a lehetőségekhez képest “bebiztosítani”, megtenni amit lehet, hogy elkerüljön egy szopóroller rendes tagságit.

    Ennek fényében olvastam érdeklődve a nem olyan régen kiköhögött cikket a TC hasábjain, amiben egy, mondhatjuk, “sértett” nepper mondta el véleményét arról, hogy ma miként viselkedik egy használtautó vásárló, és milyen hibákat követ el. Szerinte. Mert hát ugye az a fránya tapasztalat, illetve a neten megosztott Csonticar-os, AAA Autós, szamurájkardos-C Vitaminos cikkek nyilván valami súlyos tripen átesett hallucinogén képzelgések, meg egyébként is NepperLivesMatter.

    Személyes kedvencem a “Bizalom” bekezdés volt, amiből a leírt mondatok közül a ”És a többiek? A többieket hónapokig látjuk sétálgatni autót nézve esőben, hóban, napsütésben, mielőtt felhívnak újra és újra egy-egy már hetekkel azelőtt eladott autó megléte után félszegen érdeklődve. Ők azok akik nem bíznak meg senkiben, még magukban sem.” Ami érdekes, hogy Ő ezen mélységesen fel van háborodva, míg ugye az előző bekezdés utolsó mondatában írtak alapján nem igazán kellene. No de mindegy, haladjunk, haladjunk.

    Folytatás...

    Szada85 4 éve 1

  • #GTI - mit is vettem.

    Magáról a típusról rengeteget lehetne írni, meg is tették már százan, hiszen a hot-hatch kategória úttörői között van, de legalábbis az egyik legfajsúlyosabb tagja, ami az 1980-as évek óta jelent egyet a potens kis dobozokkal, bár való igaz, hogy a legtöbb generációjánál nem ez a plafon, a II-es szériánál ott volt a G60 Rallye, majd a VR6, a következő két sorozatnál az R32, míg a 6-os széria óta az R változat az Über-Golf.

    A GTI megmaradt a dinamikus, de hétköznapokban is remekül használható autó szerepében, amit a legtöbb tesztben ki is szoktak emelni a szakik. Emiatt persze nem olyan éles, mint egy valóban köridőhajszolásra hangolt célszerszám, amilyen a Clio/Megane RS, Civic TypeR, Corsa OPC NRE és a többiek, cserébe a mindennapos közlekedés során sem kaparjuk a tetőkárpitot a túl hangos motor, túl kemény futómű miatt. Viszont egyúttal ez az az ok, ami miatt picit haragudhatunk is rá.

    GTI történelemmel tele a net, kanyarodjunk rá ezért főszereplőnkre. 2015-ben gördült le a gyártósorról Wolfsburgban, maga a 7-es széria már 2012-2013 óta van a piacon, tehát bíztam benne, hogy a korai darabok gyermekbetegségeit már kiküszöbölték eddigre.

    Folytatás...

    Szada85 4 éve 35

  • #VectraV6 - utolsó tánc

    Ahogy azt már az előző bejegyzés zárásából sejteni lehetett, befejező epizódhoz ért a kalandunk a Vectrával, ha már megszületett a döntés, és időközben beszerződött az utód, akkor ideje új gazdát keresni szeretett autómnak. Azt már előre tudtam, hogy az eladás folyamata élményben felér azzal, mintha 200 fokon izzó fém Legokockákon kellene mezítláb sétálni, és bár a legtöbb tárgyamhoz erősen tudok kötődni, ennyi autónak se helyem, se időm nincs, projektautóból is áll otthon egy, így mennie kell.

    Első lépésként egy késő őszi vasárnap az időszakos külső-belső takarítás-ápolás után körbefotóztam az autót, utastér, csomagtér, motortérről is készültek a portfólióba képek, majd november közepén fel is került a hirdetés. Kezdésnek a legnagyobb, és talán legismertebb portálra, a mobile.de-re pattintottam fel bízva a sikerben.

    Ezt megelőzően természetesen átnéztem az aktuálisan hirdetett járgányokat, állapot, felszereltség, ár alapján, hogy vajon reálisak-e az elképzeléseim, és megnyugodva konstatáltam, hogy minden nagyképűség nélkül nagyjából az ársáv legjobb ajánlatai között lesz a sajátom.

    Folytatás...

    Szada85 4 éve 14

  • #VectraV6 - az utód nyomában

    Folytatódjék a történet, az elhatározást tett követte, így felmarkoltuk a duplacsövűt, és leereszkedtünk a használtautós mocsárba, lássuk rejt-e valami jót a Fócwágen piac.

    A 2014-es sorozat turbóbaja miatt a 2015-ös évjárattól javasolják a legtöbben a keresést, így tettem én is, színben a szürke/fekete/fehér lefedte a kínálat javát, más színekben (piros, sárga, kék) ritka, és nem is igazán tetszett, valamint bevallom, a színválasztásnál amellett, hogy olyan színeket keresek, amik értelemszerüen tetszik az is szempont szokott lenni, hogy az adott szín mennyire gyakori, hogy ha később karosszériaelem, bármi szükséges, akkor nem mindegy, melyik árnyalattal rendelkezik az ember.

    Természetesen tudom én is, hogy ez elég balfasz szempont egy 4 éves autónál, de elnézve a mai közlekedési-carmageddont, és hogy lassan közösségi-challenge szintet ér el a “cserbenhagyásos másik autójának összebaszása”, a klímaváltozással hatásaként pedig az emberek gerince is mára elpárolgott, így igenis fontos lehet egy parkolási rátolatás, horzsolás, vagy akár egyszerűbb kavicsfelverődés(ek) után, hogy egy tucatszín, vagy egy egyedibb ritkább árnyalatú cseredarabot próbálunk levadászni.

    Folytatás...

    Szada85 4 éve 24

  • #VectraV6 - ápdét

    Ideje, hogy a történet tovább haladjon, történt azóta egysmás.

    Február óta összesen két kis intermezzo szakította meg a rendíthetetlen métergyűjtögetést, de azért belecsavartam majdnem újabb 20 ezer km-t.

    Tavasszal ejtettünk egy klímatisztítást, ellenőrzést, újratöltést, illetve megkapta a szükséges olajcserét. A nyáron bebarangoltuk vele a Cote d´Azur-t, ha körrekordot nem is futottam a monacói aszfaltcsíkon, de teljesítettük az ikonikus nyomvonalat, minden happy volt.

    Hazajöttünk vele, eltelt nagyjából másfél-két hét, amikor jött az első döccenő. A szélvédőn picit több, mint 1 éve díszelgett 2 kavicsfelverődés, sajnos mindkettő a szélvédő egészen szélén (a 10 centis határsávban), ami miatt (szabály szerint) egyik üveges sem vállalta a javítást, mondván túl rizikós, így csere az egyetlen megoldás. Szóval elkönyveltem, hogy amikor majd az üveg bemondja, hogy “pákk”, akkor lészen cserélve. Nos, a jelről lemaradtam, mert egyik későnyári napon a 40 fokban az autóba beülve feltűnt, hogy olyan furán törik a fény az üvegen….jahh, hogy mert nem is a fény törik, gyóóh…

    Folytatás...

    Szada85 4 éve 11

  • #Vectra V6 - summázás

    Időközben újabb mérföldkőhöz érkeztünk, és mostanság ünnepeltük a második közös évfordulónkat a szekérrel, s mivel ezzel egyidőben a megtett méterek is egészen kerek számhoz kanyarodtak, így remek alkalomnak tűnik egy kis számvetéshez.

    Bár egyáltalán nem vagyok az a fillérficken fajta, ettől még minden autómhoz vezetek egy Excelt, amiben a dátumok, Km állások és elvégzett dolgok szerepelnek tételesen, mintegy digitális szervizkönyvként a gyári papíros mellé.

    Maga a téma pedig egyébként is népszerű, mindig nagy érdeklődést generál, lássuk tehát, hogy mennyire döntötte romba a családi költségvetést két évnyi V6 rotyogás!
    Figyelembe véve, hogy a dolgok nagyobb része Németországban került beszerzésre/ vásárlásra, így a lenti listán minden tétel €-ban szerepel, az otthoni költéseket egységesen 315 Ft-tal számoltam vissza, lehetne napokra lebontva árfolyamokat bogarászni, de így egyszerűbb, a végeredményt pedig csak kismértékben befolyásolja úgyis.

    2017.03.23-án hoztam el jürgenéktől 118.900 Km-rel (ennek valóságát fedje jótékony szkeptikusság, bár a szervizkönyv, valamint a beltér állapota nem indokolta, hogy kételkedjek, de azért láttam már karón Wartburg..szóval..), azóta pedig picit több, mint 60.000 Km-t autóztunk, mostanra pördült át a 180 ezren a számláló.

    Folytatás...

    Szada85 5 éve 11

  • Black FriYAY!

    Tudom-tudom, EZ AZ a nap, amikor mindenki megcsinálja az év, ha nem az évtized bizniszét, mondjon bárki bármit. A nap, amit ugye a Red Saturday is követhetne, hiszen a piszok jó üzletek miatt dörzsölt tenyerek másnapra pontosan olyan színben fognak pompázni, itt kérem akkora ákciók vannak.

    Persze, tisztában vagyok vele én is, hogy ki lehet fogni korrekt ajánlatokat is, hiszen a kis spórolás is spórolás. Ami miatt klaviatúrát ragadtam az egy érdekes eset.

    Bár alapvetően árérzékenynek gondolom magam, aki vásárlás előtt igenis végez piackutatást, árfelmérést, azonban a BF mégsem vált ki nálam instant hisztériát.

    Kimondottan célzott termékcsoportom most sem volt, halandó userként bóklásztam az interneten, a bitsorok között fel-felnézve az “Elfogyott”, “Sosevolt”, “Utolsó darab, Siessss” villódzások között, amikor is belémvillant, hogy bár hivatalosan “még csak nem is sejtem”, de a Karácsonyfa alatt nagy eséllyel egy DashCam is mosolyogni fog rám, annak használatához a delejen felül bizony egy memóriakártya is kelleni fog, nosza lessük meg.

    Szintén egységsugarú egyénként csaptam fel az egyik, talán legismertebb elektronikai áruház Magyar weblapját, a bővebb választék összehasonlításnak jó lesz címszóval.

    Folytatás...

    Szada85 5 éve 30

  • Játék határok nélkül?

    Érdekes, és mindenképpen fura játék tartja izgalomban az utóbbi hetekben Hessen tartomány lakosságának egy részét.

    Az akciót két helyi rádió, a HR3 és a YouFM kezdeményezte, és amit 3 MINI kereskedés támogat, a neve pedig Hessen Legnagyobb Autóvadászata.

    Egy játék, aminek nem minden részével tudok azonosulni, kíváncsi vagyok, hogy engem kábeleztek-e be rosszul annó az újszülött osztályon, hogy mi a Ti véleményetek erről?

    A szabályok alapvetően egészen egyszerűek, adott egy műsorvezető, aki az „Informátort“ játssza, Ő az, aki egy általa választott közterületen(!!) „eldug“ egy, a szponzorok által biztosított vadonatúj MINI személyautót a forduló elején valahol Hessenben. Az autó teljesen jelöletlen, semmilyen extra matrica, egyéb ismertetőjel nem különbözteti meg az összes többi, magántulajdonban levő, utcán parkoló MINItől, valamint – bár ez az elején csak sejtés volt, de mostanra beigazolódott – minden alkalommal más, és más autó a célpont.

    Ezt követően naponta 3-szor 7:40/ 11:40/ 15:40 intervallumban különböző tippeket tesz közzé a rádióban, és a játék weboldalán, ezen tippek hivatottak segíteni a játékosokat abban, hogy megtalálják az eldugott autót úgy, hogy a tipp a konkrét helyszínt nem jelölheti meg, pusztán a környékére, annak jellegzetességére, a környezetben található dolgokra utal. Ez lehet szóbeli utalás, kép, vagy akár hang is.

    Folytatás...

    Szada85 6 éve 11

  • Spoiler Alert!

    Ugyan 2017-es sztori, mindazonáltal nekem a mai napig ez a kép ugrik be, bárhol olvasom is a címben leírt kijelentést! (mybad) :DDD

    Mindazonáltal tudjuk, a motorsport veszélyes üzem!

    U.i.: A fotós srác maradandó sérülések nélkül megúszta a puszit, bár egy ideig biztosan csengett a füle.

    Szada85 6 éve 1

  • #VectraV6 - Zajlik az élet

    Ideje némi frissítés a napi csatalóról is, a nagy hallgatás oka, hogy a jóslatokkal ellentétben még mindig nem esett ki a motor a helyéről, az autó jön, megy, fékezik, dudál, időközben átléptük a negyvenezredik közös Km-t is, túlvagyunk a közben szükséges „kisszervízeken“ (értsd olaj, szűrők, szíj, stb. cseréje 10 ezrenként), és kb. ennyi.. Inkább bu**lások voltak, illetve egy izgalmasabb kaland...na, de ne szaladjunk előre.

    Utoljára tavaly október körül jelentkeztem az autóval, nagyjából ezután bukkant fel a téligumi kérdéskör is. Mivel általában ezt az autót használjuk a hazautazások alkalmával, és a legtöbb közös mászkálásra is, így én inkább a külön nyári-téli gumi mellett tettem le a voksom, a tesztek, felhasználói tapasztalatok alapján pedig a végén a Hankook Winter Icept Evo2-es gumira esett a választásom, ár/ érték arányban szintén szimpatikus volt számomra, így került a kosárba egy szett 225/45R17-es gyári méretben. A 17-es Irmscher gurigák időközben elkeltek, így egy szett gyári alufelnire cuppantották fel őket, és mehettek is az autóra, nem nagy kaland. Mindenképpen öregszem, más indok nagyon nem lehet rá, hogy miért tetszik ennyire perverzül a gyári kinézet:

    Folytatás...

    Szada85 6 éve 3

  • Szolgáltatunk-szolgáltatunk?

    Ismét egy téma, ami gyakran előfordul, amikor beszélgetések során hasonlítgatni kezdünk két országot, ezen bármely két ország a legtöbbször persze Magyarország és Németország (esetleg Ausztria), én most az előbbi párosításnál maradnék, hogy megosszam legutóbbi élményemet a szolgáltató szféra egyik szakágával kapcsolatban.

    Cég és személy neveket természetesen nem említek, hiszen a történet célja nem bárki sarazása, inkább élménybeszámoló, kisebb-nagyobb tapasztalt különbségek, látásmód megosztása.
    Hajat vágatni legtöbbünk szokott, gyerekkorban mindenkinek volt ismerőse, akinek „Anya ezt egy lábos és saját kézügyessége segítségével“ oldotta meg, van persze, aki a mai napig magának „tolja le“, én azonban abba a táborba tartozom, aki mindig is szerette ezt szakértő, szakmát tanult ember kezeire bízni.
    Sokáig volt is bejáratott fodrászom, több is, majd idővel kit gyermekvállalás, mást elvándorlás miatt vesztettem el, így kötöttem ki még otthon az egyik, franchiseban működő fodrászat szalonjába. Itt sem volt állandó fodrászom, mindig aki szabad volt, az vágta.

    Folytatás...

    Szada85 6 éve 29

  • #Németélet - Lakásvadászat

    Szóval ideje albérletet találni magunknak! – szólt a legnagyobb falatnak ígérkező feladat.

    Alapvetően alapos embereknek gondolom magunkat, ezért már a kiköltözés előtt picivel fórumozással hangolódtunk értsd lomboztuk le magunkat, elég hamar szembesül az ember a ténnyel, hiszen napi szinten olvashattuk, hogy mennyire nehéz albérletet találni. Az. Tényleg. Piszok nehéz. De tényleg.

    Erről bizonyos időközönként a hazai médiumok is megemlékeznek, hogy nem csak a magyarországi albérlethelyzet nem egyszerű, de a legtöbb európai nagyvárosban hasonló a szitu, így egy ekkora városban, mint Frankfurt szintén nem lesz sétagalopp.

    Kiköltözés után ki-ki eldöntheti, hogy a városi nyüzsgésben kíván élni, vagy kicsit távolabb, csendesebb környezetben.
    Idekint elég gyakori az is, hogy valaki 30-40 –vagy akár több – Km-ről ingázik nap, mint nap, ezt gyönyörűen szemléltetik az autópályákon reggelente Frankfurtba befelé, délután pedig a kifelé vezető oldalon kialakuló 4-6 sávos “parkolók” is.

    Folytatás...

    Szada85 6 éve 12

  • Így vesztek Ti!

    Mostanában több bejegyzés is született hasonló témában – azok jellemzően a HA-n belüli állapotok illusztrálására, szóval gondoltam álljék itt egy kis betekintés egy másik szegmensbe is…

    Az utóbbi hetek, sőt talán már hónapok tapasztalatai során egyre gyakrabban merült fel bennem is a kérdés, vajoin miért nem képes a civilizált ember emberi módon kereskedni?
    Természetesen jár a tisztelet annak a nagyon szűk rétegnek, akiben megvan még ez a “csodás” képesség, ami a köznyelv értelemnek is hív, azonban a nagy többség híján van ennek, pedig nem rakétatudomány szerintem… ráadásul mára sikerült odáig eljutnom, hogy inkább szórakoztat, semmint bosszant, ezt majd lejjebb kifejtem. :)

    A sztori is inkább csak történetmesélős jellegű, tehát a végén a csattanót, vagy az ostorozást ne tessék várni. :)

    Vegyük fel ott a fonalat, hogy Németország egyik, ha nem a legnagyobb apróhírdetési oldalát (kleinanzeigen.ebay.de) már Magyarországon élve is ismertem, mint megannyi csodás ritkaság, ínyencség lelőhelyét, amihez a távolság végett csak annyira fértem hozzá, mint a valóságshow hősök nagy része az irodalom és nyelvtan tankönyvekhez, sok hírdető nem is szívesen postázott pl.

    Folytatás...

    Szada85 6 éve 14

  • #GSi - majd 9 éve..

    Ha már a géppark eddigi tagjairól is megemlékeztem, akkor a flotta utolsó tagja, a GSi is megérdemel egy memót.

    Az Astra GSi az igazi oldschool "Hot-Hatch" korszak fénykorának egyik szülötte, amely őrület még a legelső generációs Minivel vette kezdetét, majd aztán valahol a 80-as évek környékén pörgött fel igazán, amikor több márka is úgy érezte, hogy ezt az ajtót bizony be kell rúgni, és sorra jöttek ki a mára már ikonikus darabok, mint VW Golf Gti, Peugeot 205 Gti, Ford Xr2-3i-k, Honda Civic i-VT, majd VTi, plusz lehetne még sorolni napestig, és ahol az Opel is jelen kívánt lenni.
    Így született meg az akkori, D Kadett 1.8-as, 115 lovas motorral szerelt GTE változata.
    A maga korában talán nem övezte akkora hype, mint manapság, természetesen mint minden, amiből egyre kevesebb van, úgy ennek az ára is mára az egekbe emelkedett.

    Folytatás...

    Szada85 6 éve 2

  • #Németélet - kezdetek

    Ott tettük le a kagylót, hogy a szerződést szignóval ellátva visszaküldtem a CÉG-nek, mi pedig elkezdtük realizálni fejben, hogy bizony az, amiről az előtte lévő hónapokban ábrándoztunk, megvalósul.
    Apró megjegyzés, elképzelhető, hogy egy-két apróság kimarad, mivel 2 évre visszatekintve már nincs meg minden részlet kristálytisztán, valamint a memóriám is olyan, mint kedvenc politikusainké adóbevalláskor, előre is sorry, ha valakinek hiányérzete lesz… :)

    Mivel ekkor volt még a költözésig cirka 2 hónap, így bőségesen volt időnk mindenre, ezért túl nagy stressz sem volt, a változás, újdonság miatti izgalmat leszámítva.
    Különösen, mivel a németországi dolgokat otthonról egyébként is esélytelen intézni.

    Nekiláttunk az albérletben szortírozni a dolgainkat, mi az, amit vinni akarunk magunkkal, az idő előrehaladtával nőtt a már összepakolt – és ezáltal folyamatosan kerülgetendő – dobozok száma, illetve a felismerés, hogy “qrvára nem fogunk beférni a két autóba” (C Corsa/F GSi). :D
    Amik nem kellettek azonnal, azon dobozok elkerültek a korábbi gyerekszobákba, szekrények tetejére, telek pincéjébe, és nagyjából sikerült annyira hatékonyan összedobozolni, hogy mégis volt esély.

    Folytatás...

    Szada85 6 éve 22

  • #Németélet - a lehetőség

    Az előző összefoglaló után azt gondolom, érdemes kicsit időrendbe kapni a történetet, tehát kezdjük picit a háttérrel, avagy mit is keresek itt?!

    Ahogy a korábbi bejegyzésekben már szóba került, én abba a csoportba tartozom, aki részben tudatosan tervezetten ( és mellé persze egy adag szerencsével is, ez vitathatatlan ) jutott a külfödi munkalehetőséghez, azaz nem a panel erkélyéről látott osztrák és német rendszámú 320d-k tömegétől megrészegülve szaladtam be a szobámba, pakoltam be a bőröndömet és álltam másnap Rákospalota-Újpest vasútállomáson 3 parizeres zsömlével a FILA hátitáskámban várva a 3-as vágányon a "Jobb élet" sebesvonatot.

    A történet nagyjából a kiköltözés előtt 3 évvel kezdett körvonalazódni. Ekkor 2 éve dolgoztam egy autóipari multinacionális cégnél (egyetem utáni első munkahely), mérnöki pozícióban. A csoport két "félből" épült fel, egyik fele mi a budapesti telephelyen, a másik fele Németországban.
    Ebből fakadóan a projektek/feladatok cirka 50-60%-ban nemzetközi projektek voltak, ez amellett, hogy felelősségben is komolyabb kihívás, egy remek lehetőség is, hiszen az elért eredményeket nem csak a helyi vezetés, hanem a német csoportvezető, illetve általa az ottani vezetés felé is lehetőség volt prezentálni.

    Folytatás...

    Szada85 6 éve 12

  • #Németélet - kiszámolós

    Az előző bejegyzés a vártnál picit szélesebb körben szabadult el, azonban, hogy ne érhesse szó a ház elejét, hogy csak gúnyolódni könnyű, illetve, hogy picit konstruktív is legyek, összeszedtem, hogy nagyjából mégis milyen összeget lehet kifelé lapátolni a talicskából egy hónapban, amibe hónap végén vasvillázza bele az ember amúgy a milliókat minden munkahelyen (a legendák szerint).

    Ennél a témánál számomra különösen érdekes, hogy míg több blog, oldal foglalkozik a külföldre költözéssel, a külföldön éléssel, addig a legtöbb alkalommal csak arányokkal dobálóznak, "jobban élek" - "több marad meg" kifejezésekkel, ám ezek egyike sem SI mértékegység legutóbbi ismereteim szerint (még), ellenben ami hasznos lehetne azoknak, aki külföld felé kacsintgat, az egy alapos, részletesebb leírás összegekkel, konkrét példákkal, de ugye ez a része már elmarad, csak a hangzatos lözungokat puffogtatják... #bezzegnyugaton

    Ezért született ez a bejegyzés, áttekintés a főbb költségekről, amit elég nehéz kikerülni, később elképzelhető, hogy magát a kiutazásra felkészülést, kiutazást, életkezdést is memókba szedem picit történetmesélős jelleggel, ha van rá igény. :)

    Folytatás...

    Szada85 6 éve 55

  • #Németélet - nem értem ezt

    Gondolkoztam, hogy megírjam-e ezt a bejegyzést, mert biztosan sokakban indulatot fog kiváltani, egyet nem értést is akár, ám vállalom.
    Illetve az általános reakciókra is nagyjából fel vagyok készülve, biztosan lesz, aki szararcnak fog elkönyvelni, stb., pedig nem az a célom, hogy lenézzek most bárkit is, előrebocsájtanám - amit majd nyilván többen megkérdőjeleznek -, hogy írásom forrása nem irigység, vagy keserűség, se semmi hasonló, okom sincs rá, egyszerűen a mögöttes gondolatmenetével ezen embereknek nem tudok azonosulni.

    Szóval van az úgy, hogy az ember egy új környezetbe kerülve előbb-utóbb elkezdi felfedezni, milyen kapcsolati lehetőségek, kommunikációs csatornák vannak, források, ahonnan a már korábban ideköltöző, így régebb óta itt élő emberek tapasztalatából hasznos tanácsokat tudunk szerezni a saját "újrakezdésünk" segítése végett.
    Kiköltözés után én is így tettem, természetesen az Arckönyv birodalmában nincs olyan, aminek nincs csoportja, így a környékbeli magyarok csoportra is relatíve hamar rábukkantam.
    Csatlakoztam hát, és bevallom, hogy az államat azóta is csak nagy nehézségekkel sikerül a helyén tartani, pedig mondhatnánk, hogy "gondolhattad volna".

    Folytatás...

    Szada85 6 éve 38

  • #VectraV6 - tisztogatás, karcharc

    Múlt hétvégén az idő is kedvezett, így szolid autós napot tartottam, aminek keretében volt időm kipróbálni a hazalátogatás alatt beszerzett autoápoló cuccokat is.

    Az elöző posztban már említettem, de ismétlés a tudás anyja, hogy az autóápolós topicban olvasottak után elszántam magam, hogy minőségi kezelést fog kapni ezentúl az autó, ezért kezdésnek beújítottam egy Autoglym Leather Cleanert ( bőrtisztítót ) 3300 Ft-ért, és ugyancsak Autoglym Leather Care Balm-ot ( bőrápoló balzsam ) 5300 Ft-ért.
    Valamint a szomszéd polcon pislogtak rám a különböző karceltávolító paszták, gondoltam adok nekik egy esélyt, ezért lekaptam egy Turtle Wax Magic Color tubust ezüst színben ( ezen kívül fekete, fehér, és kék színben is elérhető ) 3700Ft-ért.

    Folytatás...

    Szada85 6 éve 18

  • #GSi - hazaút

    Az első bejegyzések egyikében már említésre került aktuális gépparkom régebbi klubtagja, az idén Youngtimer korba lépő ( milyen szokatlanul hangzik ez egy Opel Astra F-re mondva ) Gsi, ami nem sokkal ezelőtt lépte át a 8. közös évünket, ebből az első 6 évben mindennapos csataló és játszós élményautó szerepében tündökölt egyszerre, azonban a kiköltözés, és az itteni szabályok miatt beszerzett német rendszámos autó miatt immár kizárólag a második funkcióra - "hétvégi játszósautó"-ként - van használva.
    A kiutazás előtt még frissiben megújítottam a műszaki vizsgát rajta, hogy két évig ezzel se legyen gond, azonban az idő megállíthatatlanul pörög, amit mi sem bizonyít, minthogy eljött az újabb vizsga időpontja.
    Ami egyúttal azt is jelentette, hogy várt ránk egy 1000km-es hazaút vele, majd persze mégegyszer ugyanennyi vissza. :)

    Alapvetően nem szoktam nagyon zabszemezni a hazautak előtt, ugyanis a géppark műszaki állapotára elég háklis vagyok, valamint a generál óta belepörgött cirka 25 ezer Km az autóba, ami alatt a kopó dolgokat leszámítva mindössze egy darab szelepfedél-tömítés igényelte a cserét ( ezek a csodálatos parafa darabok sosem lesznek oly tartósak, mint a gyári, peremes gumi ), de ezen kívűl pisszenés nélkül türte a hétvégi szerpentinezést, hajtást.

    Folytatás...

    Szada85 6 éve 5

  • #Németélet - "gyors"étterem.

    Barátosnöm hazaesvén erös gyomor tájéki impulzusokra hivatkozva szénhidrátbevitelt igényelt, ezért felmerült, hogy mivel épp üres volt a hütö ( na jó, nem is persze, hiszen idekint max elrágcsálhatjuk a kolbászkerítést is vészterhes idökben ), és fözési hangulat híján valamely gyorsétkezde felé vettük az irányt, egyébként is útba estek ügyintézés közben.
    Választék a nagyobb franchise-ok közül a környéken a bohócos és a csirkés, illetve a pizzás jöhet még szóba, a voks a legelsöre érkezett. Nem vagyunk megszállott ´Mekisek, pontgyüjtönk sincs, de ott úgyis max a kilókat lehet gyüjteni, jellemzöen átlagosan havonta egyszer vesszük be valamely vendéglátóipari egységüket.

    Péntek kora délután vagyunk, a parkolóba fordulva nem lep meg a telítettség, innen arra számítok, hogy a benti asztalszerzés is felér egy World War Z-vel, ezen gondolatmenetet töri meg az ajtón belépve tapasztaltak.

    Azt már másik McDonald´s-ban is láttam - legalábbis idekint, nem tudom, hogy otthon is azóta bevezették-e ezt - ezt az újfajta módit, amit a pult fölött tábla méretü FullHD-ben tolnak az arcunkba, hogy itt most egy optimalizált ( ezáltal gyorsabb, gondolnám a néhány bitemmel ) kiszolgálási rendszer van ám, ámulsz-bámulsz, lássuk csak...

    Folytatás...

    Szada85 6 éve 31

  • #VectraV6 - Kormánycsere

    Az autó bemutatásakor már érintettük a témát, hogy a beltér, különösképpen a Vectra müszerfala iparmüvészeti szempontok szerinti értékeléskor hasonló pontszámot kapna, mint Fásy Zsülike bármelyik Got Talent-ben, nem lennék meglepve, ha kiderülne, hogy gyerekkorában a tervezö egyetlen játéka a Tetris volt, viszont azt nem tudtam, hogy Stevie Wonder másodállásban az Opel belsö dizájrészlegének végsö jóváhagyójaként kereste a kenyerét akkoriban, más módot ugyanis nehezen tudok elképzelni, hogy erre miként bólintott rá a management.

    A funkcionalitással alapvetöen nincs is baj, kényelmesen elérhetö minden kezelöszerv, a szellözök között akkoriban egészen korrekt méretünek számító színes kijelzö tolja az ember arcába a fontos infókat, rádió, klíma, meg van minden, csak a körítés sikerült picit spártaira, de végülis vezetés közben úgysem a középkonzolt nézzük, legfeljebb majd jobban nyomom a gázt, hogy eszembe se jusson lenézni... :)

    Folytatás...

    Szada85 7 éve 8

  • #VectraV6 - Fényjáték

    Ahogy ígértem, ezúttal apróságok következnek, mégpedig esztétikát érintö módosítások.

    Már az egyik korábbi bejegyzésben említettem, Günther bácsi, az autó elsö tulajának ízlése nagymértékben megegyezett az enyémmel, nagyjából azokkal az opciókkal pumpálta meg az egyébként sem rövid extralistát, amiket én is szívesen választanék, így került beikszelésre a Xenon fényszóró is a kívánságok közé, amivel csomagban járt az elektromos magasságállítás ( ez Xenonnál amennyire tudom, alapfeltétel ), és a lámpamosó spricni ( szintén ), illetve a fütött ablakmosó fúvókák. Megvétel óta nagyon hideg sem volt, meg nem is nyalogattam meg, szóval nem tudom, müködnek-e még, de jó tudni, hogy este a Klubban ha a pultra kib***va a kulcsot nem is csúszik le a bugyi, még mindig be lehet dobni, hogy " bizonyám, fütött a fúvókám is ´béby "... :D

    Megnézéskor annyira nem is feltétlen szúr szemet, ilyenkor van csillió más dolog, amit árgus szemekkel sasol a sok önjelölt Mike Brewer, a lámpákat letudjuk annyival, hogy megnézünk minden funkciót müködik-e, helyzetjelzö, fényszóró, reflektor, index, ködlámpák, illetve Xenonnál persze az automatikus magasságállítás, és a mosó, ha igen, akkor örülés van, ha nem, akkor is örülés van, mert rögtön lehet a felére alkudni ( sokak szerint )... :)

    Folytatás...

    Szada85 7 éve 4

  • #Németélet - vidám percek

    Ugyan a bejegyzések fö csapásiránya marad továbbra is változatlan, mellé - színesítésként - már korábban is írtam, hogy néhány, a németországi élet alatt tapasztalt érdekességet/izgalmat/vicces dolgot szívesen megosztok.

    Eme gyöngyszemet tegnap sikerült fotózni, mialatt a szokásos, idöszakos bevásárlást eszközöltük.
    Ugye belépve a DM ( Drogerie Markt ) tolóajtaján jellemzöen kétfelé ágazik a cselekmény. A hölgyek - legalább magukban - sikítva támadják meg a sminkes falat, mint egyszeri kisnyugdíjas az akciós farhátat.
    Mi férfiak pedig elsö körben igyekszünk akklimatizálódni a pafümök halálos egyveleget képezö felhöjében, majd mikor már nem akarunk megfulladni az Yves Saint Lauren Pure Perfect és a D&G Light Blue alkotta mustárgáz keverékétöl, akkor próbálunk lötávolon kívül kerülni ettöl a faltól, hogy ne nekünk kelljen dönteni két teljesen egyforma funkciójú, egyforma árú és kinézetü termék között, amely döntés aztán teljesen ellentétes lesz a másik fél akaratával, és máris egy örök loop-ban ottragadunk a mézesmázosillatospokolban.

    Folytatás...

    Szada85 7 éve 6

  • Gummi-gummi-gummi, és talán Vizsgáz6 is a Vectra.

    Szóval kalandunkat ott hagytuk abba, hogy a Vectra jön-megy-fékezik-teszi a dolgát szépen, nagyon sok nyitott pont nem volt az autóval, jellemzöen esztétikai dolgok, amik ugyan szúrják a szemem, de egyelöre együtt lehet élni velük.

    Az autón lévö 17"-os Irmscher felniken vásárláskor 5 éves M+S gumik voltak, s mivel az autóval az elözö év futásteljesítményéböl kiindulva szintén böven tervezünk menni télen-nyáron, ezért nekem alap volt, hogy külön téli-nyári szettben gondolkozom.
    A 17"-os kerekek funkcionálisan rendben vannak, azonban az Esztétika statjuk nem túl magas, a relatíve nagy kasztni alatt egy hangyányit aprónak hatnak, ezért ha már úgyis új gumi kell, akkor felmerült, hogy menjünk rá valami kétpálcás kerékszettre.

    Ök itt a kis 17-esek:

    Folytatás...

    Szada85 7 éve 21

  • #VectraV6 - Élet a V6-tal, elsö revíziók.

    Máris elszaladt 3 hónap az új autóval, s idöközben felmerült, hogy készítek egy kis összesítést az eddigi költségekröl, így megelözöm az egyik jelenkori népbetegséget, amit a modern orvoslás "másikusz zsebusz turkálusz"-nak hív. :P

    Bár nagy valószínüséggel úgyis ez a legérdekesebb része, hogy mégis mennyire drága móka fenntartani egy ilyen nagyobb köbcentis, tizenéves járgányt, szóval lássuk.

    A kezdeti költségeket is beleveszem, így lesz kerek, a vételára sem titok, picit megalkudva 3500€-t mozgattam át a zsebemböl emberünk markába a tulajdonjogért cserébe, ehhez hozzácsaptunk egy ideiglenes német rendszámot( ez a sárga szélü ) 75€ körüli összegért, hogy haza tudjam vinni az autót a saját "tartományba", ahol aztán a csúnya gonosz okmányiroda summa 80€ körüli összeggel (~50€ ügyintézési díj, és ~30€ a két plakett ) könnyített meg.
    Kellett hozzá biztosítás természetesen, ebböl egy "Rész-Casco-s verziót választottam ennek díja évi 730€ ( nagy köbcenti, B1-es szint ), ennek ütemezése szintén választható, én 2 részletre bontottam (2x365€), szeretem fél évre elöre letudni a dolgot.
    Tehát ezeket összegezve ~4020€-ból ültem bele a kis 3.2-esbe.

    Folytatás...

    Szada85 7 éve 23

  • In memoriam OPC

    A második bejegyzésben már érintölegesen megemlítettem a közös kalandunkat, ott el is hangzott, hogy megemlékezés jelleggel megérdemel egy külön posztot is.

    Ahogy korábban már írtam, a kiköltözés után kellett egy autó, amivel van reális alapja német rendszámmal közlekedni, ha már a Gsi-mnél szüzlányok vére se segítene a TÜV vizsgánál, jobb a békesség alapon ( na jó, nyuszi vagyok, valljuk be ) nem vágtam bele a német rendszámozásba, inkább az egyszerübb utat választottam, shame on me.

    Hosszú vajúdás után jutottam el a pusztán racionális elvekkel vezérelt józan ész hozta döntéshez ( fail ), miszerint, ha már Astra G Caravan, akkor abból se a kalapos verzió legyen, hanem valami ritkább, autó-nördnek való darab. Lehet oviban is szopóroller volt a jelem, csak szüleim hitették el velem, hogy vitorlás, tudja fene.

    Azt korábbi olvasmányok alapján már tudtam, hogy az Astra G-töl kezdödöen Opelék megszüntették a sportos modellek Gsi jelzését ( egyes vélemények szerint azért, mert ekkoriban már komolytalanul hangzott a Gsi - Grand Sport Injection elnevezés ), így megszületett az OPC ( Opel Performance Center ), ami innentöl a mai napig az igazán hegyes, sportos Opelek rangja.
    A D Corsánál még elnosztalgiáztak a rüsselsheimi srácok, és készült egy gyengébb-sportos variáns - itt érezhetö pici erölködés - Gsi névvel, de a csúcs ott is az OPC volt.

    Folytatás...

    Szada85 7 éve 2

  • #VectraV6 - Az elsö élmények.

    Szóval megköszöntük a kereskedönek az ideiglenes rendszámban nyújtott segítséget, majd a kapu bezárult, és ott tipegtem elötte a frissen vett döggel. Mivel a tankban a nafta szintje erösen elapadt, az elsö saját tulajdonú közös élmény akkor bizony tankolás lesz. Aztán rövid idön belül a második és harmadik és negyedik is, tippre a második leggyakoribb közös élmény lesz, a V6 zenéltetés után, aminek egyenes következménye ez, that´s life.

    No meg aztán rendszámot intézni is mentem volna már, viszketett a popó erösen.
    Viszont ahhoz biztosítás kellett, szóval gyorsan megkalkuláltam az új biztosítást, megjött róla az igazoló szám, minden adott volt a szertartáshoz, így másnap nyitásra a Hivatalnál topogtam, mint egyszeri kisnyugdíjas akciós napon a hipermarket rácsánál várva a nyitást, csak vele ellentétben én nem farhátat, hanem két csillogó fémplakettet szerettem volna beszerezni.
    Pluszban ugye, mivel van lehetöség a tartomány jelzés utáni részre "egyedi kombinációt " kérni, azt is gyorsan lefoglaltam elözöleg.

    Folytatás...

    Szada85 7 éve 28

  • #VectraV6 - És akkor...

    Új napra ébredtünk, még aktívan élt bennem az elözö napi V6-dózis, és bár a tegnapi emberünk nagyon bízott benne - amire egyértelmüen utalt az a 3 üzenet, amit a délelött folyamán küldött, érdeklödve, hogy sikerült-e belátnom, hogy Ö az évezred vételét kínálja -, én mégsem éreztem továbbra sem késztetést arra a szopórollerre felülni...
    Ennek fényében sikerült szemmel sem látható módon megpörgetni aznap a Bundesland GDP-jét, fejben már ott topogtam a következö jelölt kereskedésének bejáratánál.
    A második delikvens egy fekete darab, 170 ezer körüli Km-rel, az elözö napinál még impozánsabb felszereltséggel, már olyan úri huncutságokkal, mint a hátul füthetö ülések ( hahó, ez egy Opel, 2003-ból, nahh ugye ), naprolók a hátsó ajtókban és a hátsó szélvédön, tolatóradar. Az már a képeken is feltünt, hogy a fényszórókat már utolérte az ilyen idös opelekre jellemzö lámpusz mattulitusz, ezen kívül nem mutatott rosszul. Az ára is a középkategóriában tanyázott, 3500€-t kértek érte.
    A kereskedéshez érve nepperünk egykedvüen könyökölt az iroda ablakában telefonálva, közben a nem letakart fülével gyorsan meghallgatta, mit szeretnénk, és már adta is a kulcsot, majd mutatott a leghátsó sorban parkoló autóra. Nagyjából ennyi volt minden interakció, amit sikerült kicsikarni töle, nem tudom, hogy a vonal végén az elözö heti Szulejmánt elemezték ki, vagy az aktuális kecske árfolyamot egyeztették, de nagyon very busy volt, nem ért rá holmi érdeklödökkel foglalkozni.

    Folytatás...

    Szada85 7 éve 16

  • A keresés...

    Utoljára ott tettük le a kagylót, hogy új gazdája elviharzott a kis turbós hullaszállítóval, én pedig újult erövel vetettem magam a keresésbe.

    Mivel a turbós karakterisztika elismert elönyei ellenére valamiért mégsem tudott mély élményeket elültetni bennem, ezért érdeklödésem újfent a jó öreg szívómotoros vadak világa felé indult.
    A kritériumok adottak voltak az OPC után, a cél volt egy annál nagyobb, komfortos kasztni megfelelö méretü, jól pakolható csomagtérrel, továbbá a powerböl csak felfele lépünk és mindezt szívó verizóban, kéziváltóval, valamint ugye, a "Petrolhead" faktor, azaz legyen benne valami boogie, amivel hozzáad a használathoz. Vannak igények, nahh.. :D

    Ilyenkor persze mindenki szeret kicsit elmerengni, eljön az a tipikus " Mi lenne, ha?! " idöszak, így nálam is fel-felvillantak AMG Mercik, S-RS Audik, de aztán természetesen mindig beláttam, hogy még nincs itt az ideje, vannak ennél fontosabb, magasabb priritású projektek is, de ami késik, nem múlik... :)

    Folytatás...

    Szada85 7 éve 7

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.