Hirdetés

DJ trükkök

a dobozból.

Katt a képre és a titokra fény derül ;)

Most már értem, hogy a Tejosztónak, Pol van Diknek, meg a Büren gyereknek mié van olyan nagy sikerük.

& ne feledjük a tanulságot:
"a csajok bírják, ha a csávó kiáll az emberek elé és csinál valamit"

THX a felvilágosító videót, most már tisztán látok. :R

Véleményben az alapigazság

“A kommunistáknál kártékonyabb és veszélyesebb embertipust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így hív: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek; egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista. Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása úgy kívánja.”

- Alekszandr Szolzsenyicin

(A hozzászólást kiszedtem, mivel politikai hangvétele van. Mivel elgondolkodtató és egy Nobel díjas orosz író írta ezért úgy gondolom a saját blogomban elfér hsz nélkül.)

Posta sztori

Feladtam egy jó pár csekket a 11 kerület legforgalmasabb postáján. Kb egy fél órát kellett sorban állnom, mert kutya kötelessége a postás nőcinek aki bevételezi a csekkre ráírt összeget, hogy mindenkitől megkérdezze:
- kaparós sorsjegyet kér? és már nyúl is a sorsjegy felé
NEM
- befektetés érdekli? és már nyúl is a nyomtatványért
NEM
erre megpróbálja meggyőzni az embereket, hogy ha nem is érdeklik legalább a játékban vegyenek részt, az által, hogy kitöltik az általa adott nyomtatványt... a megszokott adatbekérős fecni amin fel van tüntetve a nyeremény, amit senki nem nyer meg, talán a kiválasztott csókos/ok baráti kőre...
DE ami biztosabb, hogy fel fog hívni valaki annak reményében, hogy az illetőre erőszakolja portékáját... brrr
Amint látom el is kanyarodtam a lényegtől.
Mi a fenéért kell sorsjegyet értékesíteni? Mi a fenéért kell megkérdeznie minden embertől, hogy befektetés érdekli-e?
MIÉRT?
A postára nem azért megy az ember, hogy befektessen, hogy kaparós sorsjegyet vegyen éstb amit még muszáj felsorolnia az ablaknál üllő nőcikének...
Ha már annyira nagy üzlet a posta számára is a befektetés, akkor miért nem alakítanak ki egy ilyen megtakarítási sarkot, mellé meg egy kaparós sorsjegyekkel teli odút?
Mert ugyebár ha valakit érdekel, akkor amúgy is bemegy a fülkébe és meg is veszi a felkínált portékát.
Továbbá miért nem lehet külön csekk befizetős ablakokat csinálni? és nem összevegyíteni, a levélfeladós ablakokkal?
Jaaaaah értem talán azért nem, mert gyorsabban menne a sor. Fél óra helyett max tíz percet kellene a postán tölteni...

Aszfaltbetyár

Út előttem

Út utánam

Napszemüveg hadművelet

Megoldva

Több hónapja keresgéltem csak úgy lájtosban egy új napszemüveget. Nem kapkodtam el.

Csak úgy szemügyre veszem címszóval bementem egyik plázában elhelyezkedő napszemüveg kereskedésbe. Felpróbáltam és elsőre megtetszett.
Valami olyasmit mondott a napszemüveg, hogy vegyél meg, vegyél meg... és egyszerűen nem hagyta abba.
Meg is vettem, ezt a példányt.

Ezután egy kellemes meglepetésben volt részem, azt mondja az optikus, hogy válasszak még egyet mert most van egy olyan akciójuk, hogy adnak még egyet a kiszemelt példány mellé. Olyan 2db 1áráért akció.
Hadd ne mondjam kellemesen meglepődtem.
Gyorsban ki is választottam a másik napszemüveget.

Egyszerhasználatos zenei világ

Ma reggel a munkahelyem fele az a gondolat hasított az elmémbe, hogy mostanában semmi maradandó, megfogó, vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy magával ragadó zenét nem sikerül alkotniuk a 21-ik századi zenész társadalomnak.

Mert ugyebár az 1900-as években ott volt Elvis, Beatles, Michael Jackson, Madonna (aki még a toppon van), ergo topp Rolling Stones, Aerostmith éstb csak hogy egy párat említsek. De most? Jönnek, mennek az együttesek. Megalakulnak, beindul a PR gépezet, lerántanak egy, két, talán három bőrt a kialakult rajongó táborról és tovább állnak. Lehet, hogy maga az együttes folytatná, csak ha a menedzsment nem lát bennük több forrást, akkor nincs más választás le kell lépni, mert ugyebár nem finanszírozzák az újabb album megjelenését. Természetesen kivételt képeznek azok, akikben meg van az a tehetség, hogy menedzselni tudják Önmagukat, és folyamatosan megtudnak újulni az új kor elvárásaink. Nézzük pl Madonnát, hány éve van a szakmában? Több mint 20 éve. És hihetetlen, hogy mindig meg tud újulni, valami újjal elő tud állni. Még ismerünk hozzá hasonlót? Hááááát? Hirtelen most nem jut eszembe senki. Talán Lenny Kravitz, Kyle Minogue? Hm talán.