Mondjuk tini koromtól - ami nem mostanság volt - rendszeresen ittam kávét. Felnőttként, saját lakásomban meg nyilván saját elképzeléseim szerint. Igyekeztem finomat, anélkül, hogy mélyebben érdekelt volna, vagy tudtam volna mitől "finom". Ha az olaszoknál, esetleg Spanyolországban voltam, nem tudtam betelni azzal, hogy nincs rossz fekete (azért most már van, hála a turizmusnak és a kattogó dollárjeleknek a homloklebeny mögött). Balkánon, vagy a tenger túlfelén meg az arab/török/görög kv. Na Etiópiába sajnos sose jutottam el.
Szóval voltak ócska, diszkont gépeim, meg kotyesz, mint mindenkinek, aki otthon szeretne inni, fogalma sincs, de igénye van, csak nem megfogalmazott és főleg nem tudatos. Hamar rájöttem, hogy azért a szemes kávé egy galaxissal feljebb van, mint a bármilyen por.
Vettem a bolti szemeseket az aktuális automatába (Saeco Xsmall Plus - nem a Philips által felvásárolt és tönkresilányított, hanem az eredeti, bár erről se tudtam, csak szerencsém volt). Néha jobb, néha rosszabb, a fene se érti. Menő Tchibo babok, "milánói espresso". Aztán válás, elköltözés, újrakezdés, Aldis karos (a régi, ipari 58-as méret). Nyomásfokozós. Propelleres mákdaráló. Számolok ötvenig, az a jó. De nem mindig. Franc bele. De ez ilyen, nyilván, bele se gondolok mélyebben. Random cukiban már rég elég ramaty italokat lehet kapni, meg ilyen alig lötyög valami a csésze alján, 6g kávéból, meg anyátok, kávé az legalább fél deci, spóroljatok máson, standard, mi, frászt.
Szóval teljes homály, plusz az igények, a meg nem fogalmazottak. "Legyen jó".
És akkor 50. szülinapra kaptam egy maxra moddolt 2013-mas Gaggia Classicot, egy Graef 702-es őrlővel. És beestem a nyúlüregbe, először csak lábszárig, de mára a fejem is alig van kint, az is csak jobb napokon.