Hajnal van, egy srác fekszik egy átlagos szobában. Olyan húsz éves lehet. Ápolt külső, bár kissé züllött az életstílusa. Pár órája ért haza, egy buliból. Egyszer csak egy villanás töri meg a szoba sejtelmes sötétségét, a részegen ágyba zuhant ember megébred a fényre.
Felül az ágyban, megdörzsöli szemeit, amiket mintha ezernyi kis tű döfködne.
Hallja az esőt az utcáról. Az ágy melletti órára tekint melynek számlapján 3:38 látható. Torka ég a szárazságtól, dohánytól és az alkoholtól. Kóválygó fejjel az ágy melletti kis hűtőbe nyúl hideg folyadékért, hogy csillapítsa szomját, és eloltsa a kaparó tüzet. Kortyol párat majd visszaül az ágy szélére, fáradt, álmos, és rendkívül nyugtalan.
Nyugtalan az este miatt. A lány miatt, akit átvert. A két fiatalabb srác miatt, akiknek kábítószert adott el, drágán, és még hígította is a nyereség érdekében. Vesz egy mély levegőt, majd visszadől az ágyba, fal felé fordul miközben magára húzza takaróját.
Éppen az álom határát készülne átlépni, mikor még egy villanást észlel, ekkor a tudatalattija hiába várja a dörrenést, így kinyitja szemét. Valami furcsát vett észre. Az orrába jutott valami illat, valami kellemes, de agresszív! Sejtelmét megtöri az eső hangja, és a tudat, hogy az ablak nyitva és az esőszagot érzi csak, így lehunyja szemét, de nem tud aludni, csak fekszik az ágyon, mozdulatlan.
Megint egy villanás mely áthatol a sötétítő függönyön és a szemhéján át. Túlságosan ébren van, hogy ne hallja meg a halk sípoló hangot. Ekkor fordul egyet, gondolván, lehet kintről jön a hang, de az ablak zárva, és az illatot továbbra is érzi. Ruhája nem lehet, nincs rajta más csak az alsó, többit az ajtóba ledobta, füstölőnek nem ilyen az illata. Nem hagyja nyugodni, tetszik neki az illat, és ismerős valahonnan. Járkál a gondolataiban egy démon, melytől nem tud aludni és készteti, hogy kiderítse mi ez az illat. Hirtelen beugrik, valami különleges cigaretta, vagy szivar lehet, de biztosan valami dohány. Felül az ágyon, és miközben a fotel felé tekint - ahol a cigit szokta elszívni - azon gondolkozik, hogy mikor szívott ő hasonlót.
Ekkor megpillant valami izzó parazsat, egy szivarvéget. Majd hirtelen pont a szemébe villan ismét a fehéres-kékes szúró fény. Elvakította, de közben hallja a vaku töltésének hangját. Megdermed, a hátát kirázza a hideg. De felkapcsolja a kis lámpát az ágya mellett. És hátrál a sarokban, közben szemét dörzsöli, hogy lássa mi, vagy ki van a fotelben.
Nem lát rendesen, kevés a fény. És a szemében is foltok vannak a villanástól. Egy sötét alakot lát a sarokban. Szivarral egyik kézben, és egy fényképezővel a másikban.
A srác félve kérdi tőle, holott sosem szokott félni, mindig magabiztos, sosincs vesztenivalója.
- Ki az? Mit keres itt?! Mit akar?!
- Az nem érdekes.
Kapja válaszul, mély, nyugodt, kimért hangon.
- Hogyan?!
Válaszolja a hirtelen magához térve. Éppen megszólalna, sértett lévén, de az alak közbe szól.
- A lényeg, az Te vagy! – közben lassan felé mutatott - Csakis Te!
Értetlenül nézett a srác, és visszakérdezett:
- Én? De miben? Hogyan? Nem értem?!
- Az első, a második, és a harmadik kérdésedre gondolj vissza.
Ekkor visszagondolt, de nyomban visszakérdezett:
- Amit magának tettem fel?
- Azt nem tőlem kérdezted.
- De! magától!
Majd elhallgatott. Rájött, hogy önmagáról van szó. Saját magának tette fel a kérdést, mert Ő a lényeg. Elvonatkoztatott, hogy hajnal van, álmos, fáradt, és egy ismeretlen titokzatos alak ül a fotelben szivarral, és fényképezőgéppel. Csak arra gondolt. „Ki vagyok én? Mit keresek itt? Mit akarok?” ez járt a fejében, és közben lepergett előtte az egész élete, minden egyes gonoszságtól vezérelt döntése, a hibái, a boldogsággal töltött percei, a rég elhagyott családja. A sok rossz és a sok jó, az egész eddigi élete. Percek teltek el, miközben csak merengett magában, és bámult egyenesen előre, a földre. Majd lassan tenyereibe hajtotta arcát. Elcsukló, halk hangon kérdezte:
- Ki vagy Te?
Majd jött a válasz:
- Azt pontosan jól tudod Te magad!
Felnézett, mert nem értette. Nem tudta mi következik most. De megint villant egyet a vaku. Megint a szemébe. Megint nem látott, majd hirtelen kitisztult a látása. Az ágyában volt fekve, felriadt, az előbb még ült az ágy szélén. Most már világos van a szobában. Nincs senki sem a fotelban. Az óra már lassan 12-t mutatott. Felpattant a srác. Az ajtóhoz lépett, de az zárva, a kulcs pedig belülről rajt, csakúgy mint minden este. Az ablak szintén zárva, semmi nyoma betörésnek.. Megnyugodva huppant a fotelba, nyúlt a cigiért, hogy rágyújtson, erre a szörnyű álomra. Ekkor meglátta a hamutartóban a félig elszívott szivart. Félelmében kiesett kezéből a doboz és az öngyújtó, reszketni kezdett, mert minden ismét igazzá vált. Minden ami hajnalban történt, minden igaz lett…
