Elköltözöm, itt hagyom szülővárosom ahol 20 évet éltem.
Sosem szerettem annyira ezt a várost de azért hiányozni fog. (vagy csak a megszokás?)
Már szóltam a munkahelyemen is, hogy nem kívánom meghosszabbítani a szerződésemet.
Így még 4 napot dolgozok és lesz 1,5 hetem összepakolni és elintézni azt az 1001 dolgot ami a költözés velejárója. A cél Tatabánya, ahol egyetlen embert ismerek az is anyám. (igen hozzá költözöm) Így szívesen ismerkedem környékbeliekkel. Nem tudom, hogy zajlik a beilleszkedés egy új városba. Adja magát szép lassan vagy azért erőltetni is kell? Nem akarok hosszú hónapokig egyedül tengődni ott senkit sem ismerve. Talán ez lesz a legnehezebb az egészben.
Egyébként költözésemnek több oka is van. Elsősorban a környéken nincs lehetőség semmire. 5 hónapja sikeresen találtam egy munkahelyet Veszprémben de elég fárasztó a napi 1-1 óra utazás és az állandó hétvégi túlóra. De ennek a munkahelynek köszönhetem h felhagytam lusta és semmit mondó életmódomnak és rájöttem tovább kell tanulnom. Így jött az, hogy elmegyek egy városba ami azért nagyobb mint Ajka, Pest is közelebb van ha később úgy adódna...És elsősorban elszeretnék végezni egy tanfolyamot akár munkanélkülin keresztül is + mellette az érettségit befejezem vagy levelezőion vagy esti tanfolyamon aztán a többit meglátjuk később. Szóval amint lesz időm átnézem a dolgaimat és ami olyan azt áruba bocsájtom itt hardveraprón (kis reklám: Az ipod amit 2 hónapja vettem már fent van ha valakit érdekel) Meg ha már új város új életmód de erről később összefoglalás jelleggel.
Szép napot mindenkinek.
Hirdetés
Elköltözöm! Itt hagyom a múltam.
Tovább a teljes íráshoz...Tovább olvasom...
Bejegyzés
5
Ez de ...... xDD
Azért tudnak jókat írni ezek az indexesek
"Sokkal könnyebb becsajozni egy extravagáns kinézetű mobillal, mint azzal a dumával, hogy az androidos okostelefon 1 gigahertzes cpu-ja a Quake 3 portolt változatában 23,5 fps-sel rajzolja ki a poligonokat az AMOLED kijelzőre. Éppen ezért álmodták meg az LG Exo nevű mobilt, ami ugyanazt tudja, mint a többi okostelefon, csak még jól is néz ki."
forrás:index
lekéne feküdni...50perc múlva kelek
Tovább a teljes íráshoz...Tovább olvasom...
Bejegyzés
8
Lángokban állva várakozok a sötét ködben, keresem az elfújt lufimat.
Hát eljött az idő, nagyon vártam már, de egyben féltem is tőle, reménykedtem benne, hogy egyszer csak engem is megfertőz ez a világ méretű járvány mely már évmilliók óta jelen van a földön. Igen ez nem más mint a szerelem. Félelmetes dolog ez, főleg nekem aki eddig még nem tapasztalta. Egy ismeretlen területre keveredtem, gyengének és sebezhetőnek érzem magam miatta, elvesztettem azt az erős öntudatos szingli énemet amit már megszoktam és tudtam mikor mire számíthatok.most nem maradt más csak a várakozás a rejtélyes sötét ködben.
Igen eddig ez mind szép is jó lenne ha két egyedülálló ember vonzódna egymáshoz, összejönnének és dúlna a láw, de én nem az ilyen szerencsés emberek közé tartozom. Ez az én formám. Nem vagyok egy gyakorlott párkapcsolatban élő típus, voltak próbálkozások hosszabb rövidebb ideig, de sosem gyulladt be a szívem. Erre most 1,5 hét ismeretség után lángokban állok és nem tudom mit tehetnék, hogy vele együtt égjek. Tegnap éjjel vele álmodtam, sosem volt ilyen szép és valósághű álmom mint most, életem végéig az emlékeim közt raktározom a VIP szekcióban. De egyszer minden véget ér, ahogy ez is, és reggel amikor visszatértem a zord kegyetlen valóságba elkapott a sírás, mint egy taknyos kisgyerek akinek kifújja a kezéből a lufiját a szél és sosem kapja vissza.
Tovább a teljes íráshoz...Tovább olvasom...
Bejegyzés
6
In-Ear fülhallgatót keresek 3-6ezer között
Szóval tegnap éjjel elhagytam az ipod gyári fülesét (mindenképp le akartam cserélni csak jövő hónapban) de kénytelen vagyok előbb megvenni. És ebben szeretnék segítséget kérni, milyent vegyek (netne szeretném megrendelni, akár itt vagy aukciós portálról)
Amit szeretnék:
In-Ear
Egyenes végű csatlakozó (nem az a tört mint ami pl a Sennheisereknek van)
Jó minőség, akár pár év garanciával társulva
3-6ezer ft közötti árfekvés
+ Ha lehetne vele kezelni az ipodot (hangerő, zeneléptetés)
UPDATE:
A múlt héten sikeresen kiválasztottam és megvettem egy Creative EP-630-as fülest itt ph-n.
Szerintem nagyon jó a hangzása Ajánlom mindenkinek aki olcsón jó fülest szeretne.
Magyar lesz az iTunes? Erre akadtam:
Bekapcsoltam a genius-t iTunes-on, ugye kell hozzá regisztráció, beírtam a mail címet, jelszót aztán jött, hogy fogadjam el a szerződést és egy magyar szerződés fogadott
Nem tudom, de nekem nem rémlik, hogy bármi is magyar lett volna és ez most az Javítsatok ki ha tévednék és régen is magyar volt a fel.hasz.szerződés de nekem nem úgy rémlik.
Tovább a teljes íráshoz...Tovább olvasom...
Bejegyzés
4
Újra élvezhetem a zenehallgatás minden percét (Megjött a lemez)
Végre megérkezett az iPod Nano 5g-m. (alias a lemez )
Karácsonyra kaptam egy LG Arenát ami jó kis teló a sok apró hibájától eltekintve. A fülhallgatója is tökéletes volt. De a zenei részleg katasztrofális..listaszerű nézet, semmi albumborító és lassú is.
Így is kibírt nálam 6 hónapot, aztán sikeresen eladtam, gondoltam majd veszek másikat.
(Jelenleg egy kölcsön sony k880i-t használok.) Akartam venni másik telefont de furdalt a gondolat, hogy milenne ha egy ipodot vennék? Agyaltam 4 hétig, közbe a tökéletes telefont sem találtam (jó van de nincs 80ezrem )és "szenvedtem" mert a k880i-hez nem kaptam fülest így egy használaton kívüli vodafone 533-at használtam ami aztán tényleg büntet. 4 hétig csak gyenge és kis dózisban kaptam meg a függőségem ellenszerét. Mintha egy drogos lettem volna aki 4 hétig nem szívhat csak néha néha az arcába fújják élete értelmét. Így egyre erősebb volt bennem a vágy és elhatároztam megveszem. Találtam is egyet neten. Az ajánlat kihagyhatatlan volt így megrendeltem. Ugyanolyan megdöbbenést okozott számomra mint tavaly a 4g-s nano (az csak 2 hónapig volt meg, aztán eladtam mert kellett a pénz) Gyönyörű, vékony, ívelt forma. Lenyűgöz. Mivel már dolgozom, nem fenyegeti az a veszély, hogy eladom. Remélem hosszú évekig hű társam marad és folyamatos dózist biztosít
Tovább a teljes íráshoz...Tovább olvasom...
Bejegyzés
7
Pannon (Telenor)-ról való átállás a djuice-ra mizéria.
Szóval felvázolom a dolgokat.
2008 szeptemberében lettem előfizetéses a pannonál (pannon 60csomaggal)
Idén januárban, beléptem a családi csomagba, amit úgy lehetett megoldani, hogy a számtulajdonos az lett aki indította a családi csomagot. Vagyis át kellett íratni az ő nevére a számot.
Aztán jött ez a djuice sokkal kedvezőbb tarifákkal és gondoltam át kéne lépnem mert elég magas szokott lenni a számlám (5-6ezer) De mivel az új tulajdonos elmúlt 26 éves vissza akartam íratni a nevemre és úgy átlépni. Bementünk a pannonba elmondtuk a sztorit. Mondták,hogy az átíratás valami 4 ezer ft lenne (Annyit nem akartam adni érte mivel szeptemberben úgyis lejár a 2 év és ezért a pár hónapért nem éri meg az a plus összeg.) Mondtam nekik,hogy létezik valami ingyenes megoldás is (olvastam itt fórumon) de mondták, hogy nem.(persze próbáltam magyarázni nekik) Mondtam nekik, hogy jó akkor kilépnék a családi csomagból és a 60as csomagot levinném a legkisebb csomagra ami asszem 1350 (gondoltam akkor k@pjátok be,nyitok egy új számlát djuicenál azt az 1300ft-ot meg lebeszélném ezen) Erre aszondja nekünk a nő, hogy a családi csomagból nem lehet kilépni csak ha átírjuk más nevére a számlát (jelen esetben vissza az enyémre) mert ha valakinek van családi csomagja akkor az ő neve alatt lévő telszámoknak benn kell lenni (WTF?) (vagyis megint ott vagyunk h fizessek 4 ezret az átíratásért) Maximum úgy tudjuk megoldani, hogy mi írunk egy emailt a pannonnak,hogy szeretnék egy új törzslapszámot (asszem) kérni és akkor megoldható a kilépés úgy, hogy az ő nevén marad a szám. (itt már nem vágtam mivan ezért át tértünk a csomagváltáshoz) Mondom neki, hogy akkor csökkenteném a csomagot a legkisebbre (a bejárati ajtón is hirdetve volt, hogy milyen f@szán olcsó) Erre megszólal:
Jah hát azt mi nem tudjuk át tenni, azt igényelni kell emailben a pannontól!!!! Mondom mert??? Hát mert ez így működik, nálunk személyesen csak a 60as csomagig lehet "lemenni"
Ha kisebbet akarnak akkor írjanak egy emailt (de b@szom a szád itt vok a pannonban, hagyjál már a kurv@ mailekkel) Aztán mondtam neki, jó akkor kösz a semmit és elmentünk.
Tovább a teljes íráshoz...Tovább olvasom...
Bejegyzés
3
Van esély a boldog szebb jövőre?
Nem akarom, de kezdem azt érezni, hogy lassan feladom...igaz mégcsak 2,5 hónapja dolgozom de azt szinte folyamatosan...(pl most 3 hete egyhuzamban dolgozok szombat, vasárnap is [vasárnap 12 óra] ) És akkor oda adod a fél életed a munkáért, cserébe mit kapsz? 70-90ezer ft-ot...ami épp elég egy alacsony igényű életvitel fenntartásához... hát csodálatos :S ennyit érünk...keresel évi 1 milliót, dolgozol kb 35-40 évet vagyis egy élet alatt megkeresel 40 millió forintot,cserébe állandóan dolgozol...ebből az következik, hogy egy magyar ember 40 millió forintot ér..méghogy egy emberi élet felbecsülhetetlen? Az emberi élet a jelenlegi világban a legolcsóbb dolog a piacon...Multi cégek uralnak,használnak,a havi költségvetési lista legalján te helyezkedsz el, na jó lehet a havi wc papír olcsóbb mint a munkás...de ez nehogy boldogítson.
És akkor ennek tudatában az ember tervezzen? Mégis mit? Arra sem alapozhatsz, hogy oké egy fos az élet de majd a nyugdíjas évek jók lesznek...HA-HA-HA mi azt nem érjük meg, max ha nyomorék leszel és kapod a rokkant nyugdíjt Próbálok pozitívan gondolkodni és úgy túlélni...mert azért még van remény..elvégre csak 20 vagyok és vissza mehetek az iskolapadba...csak ha azt látod, hogy melletted egy 2 diplomás ember dolgozik..nem igen törekedsz rá. Ennyi lenne...egy depis bejegyzés volt olvasható. De mindjárt itt a hétvége és végre 3 hét után most nem kell mennem 2 napot...
Tovább a teljes íráshoz...Tovább olvasom...
Bejegyzés
0
Őrülten szerelmes lettem ^^
Évek óta vonzódom hozzá de nem tudtam lépni annak érdekében, hogy együtt legyünk...vágytam rá, vártam
a pillanatot amikor sikerül összeköltöznünk..és eljött!! Ő már az enyém és nem engedem el soha. IMÁDOM
Hogy miért? Mert nagyon szép, gyors és remélem megbízható lesz és nem okoz nekem csalódást évekig.
Húh mit fogok én mesélni nektek a keddi napról és a szinvonalsa pannonról...
Jah ez a bejegyzés legalább olyan színvonalas mint a pannon...:@
most mek lefeküdni majd leirom ha lesz időm...egyébként hangulatom kimagaslóan jó
2 pohár magyar vörös és egy ledolgozott nap után az embernek csak jó kedve lehet
(ne keress logikát...) nah megyek is
Pápusz (by msngirl )
Tovább a teljes íráshoz...Tovább olvasom...
Bejegyzés
6