Hirdetés

A Samsung telefonok mellől is kimaradhat a töltő!

Friss értesülések szerint az Apple nyomán a Samsung is fontolóra veszi, hogy kimaradjon a töltő egyes telefonok mellől.
A döntés óriási megtakarítást eredményezne, hiszen éves szinten majd' 300 millió telefont értékesít a cég.
Ha mindegyik mellől kimaradna a power brick, az még 1 dolláros önköltségi árral számítva is mintegy 300 millió dollár (közel 100 MILLIÁRD forint!) megtakarítást eredményezne.
Persze valószínűleg ennek csak egy része lesz végül igaz, de már az egyharmada is hatalmas összeg lenne.
Főleg, ha a főnökség osztja szét a vezérkarban bónusz gyanánt. :(((

A döntést üdvözlők szerint végre drasztikusan csökkenhetne az elektronikai hulladék mennyisége (a két telefongyártó együtt mintegy 500 millió telefont ad el évente).

Az ellenzők szerint viszont a gyorstöltés évről-évre történő fejlesztése szenvedne kárt ezzel a döntéssel, hiszen évekig egy helyben toporogna az innováció.

Megint fékezés nélkül rohant egy Tesla egy nyilvánvaló útakadályba

A napokban újabb esettel nőtt azon incidensek már eddig is szép száma, amikben a Tesla egyik úgymond önvezető képességgel felruházott autója szenvedett balesetet, látszólag könnyen elkerülhető és nyilvánvaló körülmények között is.

A PC fórum cikke.

A Xiaomi vezetőjét rajtakapták, hogy iPhone-t használ.

A GadgetsNow cikke szerint Lei Jun, a Xiaomi főnöke egy iPhone-ról írt posztot a Weibora (kínai közösségi portál). :DDD

Cikk

Hónapokat kibírt egy iPhone 11 a víz alatt

A Disney World-ben történt a mesés esemény.

[link]

Csúcstelefonokat alázott a Xiaomi Redmi 6 pro

Nemrégiben került ki a Youtube-ra egy teszt, amelyben 6 telefon feltöltési ill. merülési sebességére volt kíváncsi a tesztelő.

A telefonok:
1) OnePlus 6
2) Sony XZ2 Premium
3) Samsung Galaxy S9
4) Huawei P20 Pro
5) iPhone X
6) Xiaomi Redmi 6 Pro.

Először teljesen lemerített állapotról töltötték fel a telefonokat 100 %-ra. Itt külön megjegyzendő, hogy a nagyon gyenge eredményt produkáló iPhone-nak van a legkisebb aksija.

A feltöltési sorrend:

1) OnePlus 6 - .................1:26:25
2) Samsung Galaxy S9 - 1:42:45
3) Huawei P20 Pro - .......1:50:00
4) Sony XZ2 Premium -...2:31:00
5) Xiaomi Redmi 6 Pro -.2:34:00
6) iPhone X - ....................3:22:00

Majd ezután jött a szakaszos merítés. A fényerőt minden telefonnál levették 50 %-ra, majd egy órás időközökben jött a nyúzás - videónézés, zenehallgatás, antutu mérés.
Lássuk a végső SOT-okat (SOT = screen-on-time, a képernyő bekapcsolva tartott ideje).

Amiga játékok újjáéledése Androidon

Réges-rég, egy távoli univerzumban... kezdhetnénk, pedig nem is volt olyan rég, amikor a 16 bites gépek látványvilágát csodáltuk a nappalinkban (jó esetben, mert bizony drága volt egy-egy ilyen csodamasina). Kevésbé szerencsés esetben barátainknál. De nem is számított a tulajdonviszony, hiszen az élmény mindenért kárpótolt. Csodálatos távoli világok, bolygók, háborúk, építés vagy rombolás, közelharc vagy stratégia, szimuláció és megannyi játékfajta együtt képezte az Amiga varázslatos világát.

Mára szinte elfeledve ugyan, de mégis van pár játék, amit egy-két stúdió érdemesnek vélt, hogy kiemelve az abandonware világából újraélessze és kiadja az Androidra.

Íme egy lista:

1) Alien Breed (699 Ft) : felülnézetes lövöldözős játék. Választható klasszikus 16-bites és "enhanced graphics" mód.

Pokémon Go őrültnek ingyenes balesetbiztosítás!

Számos ember van a játék megjelenése óta, akit elkapott a harci hév és nemtől, kortól függetlenül vadássza a kis szörnyecskéket. Mivel azonban a játéktér a teljes világ, egyre szaporodnak a játékkal kapcsolatos balesetek, amelyekből egyre több videó is felkerül a videómegosztókra.

Sajnos egyre súlyosabbak is, ezért a Genertel kifejezetten rájukszabva hirdeti új balesetbiztosítását, amelyet 90 napig ingyen vehetünk igénybe.

Íme a reklám:

"Lehet, téged is elkapott az új őrület és az utcákat járva a mobilod képernyőjére meredve várod, hogy felbukkanjon valahol egy újabb kis begyűjthető figura. Miközben rájuk vadászol, mindenképp figyelj oda a forgalomra!

Mindig figyelj a környezetedre! A biztonság kedvéért pedig kérd most a 90 napos, ingyenes balesetbiztosítást!"