Egy kis történelem...

Egy kis történelem...
Az ATX formátum megjelenése idején a számítógépek jellemzően az +5 V-os tápágat használták. Erről működtek a procik és a bővítőkártyák. A +12 V-ról csak a merevlemezek(HDD) motorjai, az optikai meghajtók (ODD) motorjai, valamint a ventilátorok táplálkoztak.
De aztán növekedni kezdett a procik (és később a VGA kártyák) áramfelvétele, ezért a gyártók jónak látták ezek áramellátását a +5 V-ról a +12 V-os ágra áthelyezni. Ennek az a praktikus oka, hogy az ATX csatlakozó egy-egy érintkezőjén 4 amperél több áramot nem szabad átvinni, az érintkezők számát pedig a szabvány rögzíti. A +12 V-os ágon azonos áramerősség mellett 2,4-szer akkora teljesítmény vihető át, tehát ennyivel kevesebb szál dróttal megoldható a feladat.
Az Intel a P4 procik, az AMD pedig az Athlon sorozat megjelenésekor már a +12 V-os ágra tervezte a tápellátást, de az alaplapgyártók még jó ideig a korábbi, már kipróbált technológiát használták. Az új terhelési igényhez a tápegységeknek is alkalmazkodni kellett, ezért bevezették az ATX2.01 szabványt, és ezzel megjelent a tápokon a 4 tüskés (2 sárga +2 fekete) ATX12V csatlakozó. (Amelyik alaplapon van ez a csatlakozó, és nélküle el sem indul a proci: nos, az egy valódi 12 V-os tápellátású, ATX2.xx szabványú alaplap.)