Most pedig következzék nagy nyári munkálataim naplója!
Az egész blog elkezdése már jó pár éve a gép megvásárlása óta két célt szolgált: egyrészt szerettem volna megörökíteni kedvenc hobbim lenyomatát másrészt pedig szerettem volna másoknak tanácsokat adni, megosztani a tapasztalataim, hogy mások már ne kövessék el az én hibáim és hogy talán egy nap kedvet kapjanak hasonló dolgokhoz, mely a legtöbb embert itt is a Prohardver! berkein belül összeköti.
Számtalan napot töltöttem a garázsban gyakran kora reggeltől az esti órákig, egy lusta macska és a kávésbögrém társaságában élvezve az alkotás szabadságát és amikor épp nem vágtam vagy reszeltem valamit folyton újabb és újabb ötleteken járt az eszem...
A radiátor-keretek
Az előző bejegyzésekből kiderül, hogy két radiátor szerepel majd a rendszerben: egy kisebb aktív hűtéssel és egy ún. perfomance shroud-dal körbevéve, valamint egy nagy melyre egy takarókeretet terveztem - ez teljesen passzívan üzemelne.
A munkát egy hatalmas pléhlapra való rajzolással kezdtem. A Sketchup terveket kinyomtattam majd precízen és aprólékosan felrajzoltam a cinkelt pléhlemezre. A tervezéskor és a rajzoláskor is a minimális anyagpazarlás lebegett a szemem előtt így a kis radiátor a nagy radiátor kivágandó közepébe lett berajzolva, ami később sajnos máshogy alakult és újra kellett gyártanom a kis keretet. Mindez után minden egyes lemezt pontosan kivágtam egyszerű pléhvágó ollóval, majd nekifogtam a hajtogatásnak. Sok minden a tervezés pillanatában nem előrelátható, el kell képzelnünk, hogy is lesz kivágva és hajtogatva, mert egyes részletek csak ekkor jutnak eszünkbe. Én is így jártam, gondosan megterveztem hol is lesznek az összeillesztésre szolgáló "fülek", ám abba nem gondoltam bele hogy a nagy radiátor igy már nem lesz kiemelhető a keretből így improvizálnom kellett: végül is úgy alakítottam át a keretet hogy az első része levehető lett.