Előzmények, Specifikáció
Előzmények
Pár hónappal ezelőtt, mikor eldőlt, hogy mindenképpen visszamegyek az egyetemre, felmerült az igény egy laptop vásárlására. Mivel játékra van egy XBOX 360-am, filmezésre egy LCD tv, ami fogad USB-s tárolókat, így nem voltak túl magasak az igényeim, azonban elvárás volt a kis méret és a hosszú üzemidő (rohangálni vele az egyetemre, ahol lehetőleg ne kelljen közelharcot vívni a padsorok végén található 220-ért). Egyértelművé vált számomra, hogy egy netbookra van szükségem.
A munkahelyemen 2 éve jó szolgálatot tettek különféle Lenovo ThinkPad-ek (kezdetben T60, aztán T400 majd T420) és gyakorlatilag lételememmé vált a trackpoint („pöcökegér”, „mellbimbó”, stb. ki milyen néven emlegeti), ezért arra a következtetésre jutottam, hogy kell egy Lenovo X120e. Majd hosszas várakozás után, mikor már láttam, hogy Mo-on csak az E240-el szerelt változat kapható letettem róla. Ekkor olvastam az Apróban egy hirdetést, hogy Ausztriából egy kolléga igen jó áron tud beszerezni Lenovo X121e gépeke (az ár azóta csökkent is, jelenleg 104 eFt. Köszönet érte még egyszer!). Itt kezdődik ez a történet.