Hirdetés

3D Nyomtatás - Bevezető

A cím azt hiszem mindent elárul, de mielőtt belevágnék a dolgokba, azt hiszem egy pár sort írok róla, hogy hogyan is jutott el az ötlet a megvalósítás irányába. Egyik kedves barátom egy villamossági cégnél dolgozik végzett MSC-s gépészmérnökként és legfőképp villamossági rajzok, anyagbeszerzések, árajánlatok elkészítésével bízzák meg a felettesei. Na most ezzel nem is lenne gond, de a céghez felvettek egy ugyancsak gépész hallgatót!, akinek csak 1 főnöke van a cégnél, így a gépész munkákat javarészt ő kapja meg. A barátom szólt a főnökeinek, hogy szeretne a szakterületén jobban érvényesülni, ám az ígérgetés ellenére nem kapott több gépész munkát, így zavarta, hogy ilyen módon nem fejlődik, mert nem végez gépészeti tervezéseket.

Sok-sok beszélgetés és tanács után felvetettem neki az ötletet, hogyha már odabent nem tud annyira érvényesülni, attól még van olyan lehetőség, hogy elmerülünk a 3D nyomtatás világában és olyan dolgokat tervezhet gépészként, amit relative olcsóbban is meg lehet valósítani később komoly pénzösszegek befektetése nélkül. Nyilván ez azért fontos, mert így kézzel fogható eredménye lesz a munkájának és tanulhat belőle, ha elront valamit. Így jutottunk el végül oda, hogy a kósza ötletbe belevágjunk és merjünk nagyot álmodni.