Hirdetés

Dawn of War 2 BÉTA-teszt

Háború kovácsolás a négyzeten.

Nem hazudtak a Relic-es srácok, amikor azt ígérték, hogy a Dawn of War második része valóban forradalmi újításokat fog hozni a pécés RTS frontra. Kedvenc Warhammer játékunk folytatása a hangsúlyt ezúttal nem az építkezés / fejlődés folyamatára, hanem a harcok kivitelezésére, a taktikára helyezi. Az előző részben megszokott nagy volumenű ütközeteket felejtsük el: A DoW kettőben maximum 5-6 squadunk lesz, és a legtöbb fajnál a squadokba tartozó katonák száma is csökkentve lett az elődhöz képest. Ebből egyenesen következik, hogy a manőverezés és a map "uralása" még fontosabb szerepet élvez, mint az első Dawn of War esetében. Default játékmódban a DoW kettőben 500-500 foglalás-ponttal kezdenek a felek - értelemszerűen aki hamarabb eléri a nullát, az veszít. Az ellenfél pontjait úgy tudjuk csökkenteni, ha a pálya három kulcspontjából legalább kettőt birtoklunk. Ez a rendelkezésünkre álló maréknyi squaddal igencsak nehéz és összetett feladat, főleg ha gépeket is szándékozunk gyártani - ugyanis most már a masinák nem tartoznak külön kategóriába, hanem a gyalogosainkal azonos 100 pontos cap limitet fogyasztják. A taktikai mozgások megkönnyítése érdekében az építkezést az energiát nyerő építmények felhúzására, illetve bázisunk (3 tieren keresztüli) fejlesztésére korlátozták a fejlesztők. Játékstílusunkat nagyban befolyásolja a map elején választott commander is - mind a négy faj (Space Marines, Orcs, Eldar, Tyranid) 3 ilyen hero közül választhat. Ezeket nagyjából a harcos - gyógyító - építkező/support kategóriákba lehet besorolni. Minden commanderhez különböző skillek, illetve lehetséges fegyver-armor-attack upgradek tartoznak, melyek tier fejlődéssel értelem szerűen tovább bővülnek. Hőseink egyes szinten jóval gyengébbek, mint az első Dawn of War esetében, de négyes-ötös szintre érve már nagyon komoly dolgokat lehet velük művelni. Nem csak a commanderjeink upgradejei lettek ezúttal bő lére eresztve, hanem a squadoké is. Egyes fejlettebb squadokat akár 4-5 dologgal upgradelhetünk (tábornok, gránát, extra fegyver, extra védelem, stb), nagyban befolyásolva ezzel specializálódásukat.

Rekviem egy álomért

Nagyjából tíz éve játszom számítógépes játékokkal napi rendszerességgel. Főleg ”karrierem” első öt-hat évében töltöttem el igazán sok időt – akár napi 4-8 órát is – gémeléssel. Egy kis utánaszámolással tisztán látható, hogy ez a korszak felöleli a modern PC-s játék (valószínűleg utolsó) aranykorát.

Fallout 2, Jagged Alliance 2, Heroes 3, Age of Empires 2, Quake 3, Unreal Tournament, Deus Ex, Medal of Honor, Red Alert 2, Return to Castle Wolfenstein, Warcraft 3, Diablo 2, Imperium Galactica 2, Need for Speed Porsche, Settlers 3, Soldier of Fortune, Black and White, Day of Defeat, Thief 2… - hogy tényleg csak a legjobbakat említsem. Ezeken nőttem fel, és közülük sokat még ma is előveszek az unalmasabb délutánjaimon. Előveszem őket, pedig egy atomerőművön ülök, amely az Unreal Tournament 3-at, a Need for Speed: Undercover-t, vagy a Red Alert 3-at is könnyedén elfuttatja.