Bevezetés, szabályok

A Gwent a Witcher 3 – Wild Hunt játékban szereplő minijáték. Az első két részben szereplő, mókás, de meglehetősen primitív kockapókert váltotta le, mint az aktuális szerencsejáték, és Geralt új szenvedélye. Egy stratégiai kártyajátékról van szó, melyben a szerencsén kívül számít a játékos taktikai érzéke, paklijának összeállítása is, vagyis ahhoz, hogy jók legyünk benne, jóval több energiát kell belefektetnünk, mint anno a kockázásba.

Az egyébként kiváló magyarítás ellenére van, akinek problémát okozott a játék elsajátítása, vagy csak nem jött át a feeling, így gondoltam, elkészítem ezt az összefoglalót, melyben lesz szó a játék szabályairól, az egyes kártyákról, stratégiákról, és tippekről a gyűjtögetéshez.

Szabályok: a Gwentet két játékos játssza. Minkét játékos két életponttal rendelkezik (amit itt kristályok szimbolizálnak), értelemszerűen az veszít, aki előbb veszti el az életpontjait. Mindkét játékos a játék elején választott paklijából kap 10 kártyát, illetve a játék elején ebből cserélhet kettőt. Majd felváltva elhelyezik a kártyáikat a mezőn, amikért pontokat kaphatnak. Egy kör addig tart, amíg mindkét játékos nem passzol (önszántából úgy dönt, nem rak több kártyát az adott körben, vagy elfogynak a felhasználható kártyái), akinek a kör végén több pontja van, nyer.

Sansa Clip család

Ahogy egyre inkább elterjedtek az okostelefonok és az egyéb kézi eszközök, azzal párhuzamosan az utóbbi években a zenelejátszók piaca egyre csökkent. Ebben igazából semmi meglepő sincs, a legtöbb ember nem szívesen tart magánál több eszközt is, ha az általa használt funkciókat megoldja egy is. Azonban teljesen nem tűntek el ezek az eszközök sem a termékpalettáról, ugyanis ilyen-olyan okok miatt mindig volt vásárlóközönség rájuk. Van, aki a telefonok hangminőségét nem tartja megfelelőnek, vagy a zenelejátszó szoftverrel nincs megelégedve, esetleg ergonómiai okok miatt maradt a jól megszokott lejátszóknál. Lényeg a lényeg, a felhozatal erősen megcsappant, leginkább csak az audiofileknek szánt csúcskategóriás kütyük maradtak meg, az Apple iPod Touch-hoz hasonló, inkább már szórakoztatóközpontok, mintsem zenelejátszók, és a kisméretű, amolyan ultrakompakt modellek.

A Corsair mindig is igyekezett a az extrém igényeknek megfelelő termékeket piacra dobni, és ez nincs másként a pendriveokkal sem. Kezdetben a Flash Voyager is tiszteletet parancsoló sebességgel rendelkezett, de a gyártó ezt tetézte a GT család elindításával, ami szinte egyedülállóan gyors volt megjelenésekor. Ez sajnos azzal is járt, hogy a GT utótag nélkül előd egyre inkább lassabb lett, de cserébe az ára is igen méltányos volt. Először csak 2 illetve 4GB-os méretben voltak kaphatók a GT-s Voyagerek, de később megjelent a 8, 16, 32 illetve a 64GB-os verzió is. Azóta viszont a Corsair elindította a GTR sorozatot, ami még a GT-n is túltesz, már-már hihetetlen, az USB 2.0 szabvány határait feszegető 34MB/s-os olvasási és 28MB/s-os írási tempót ígér. Ez azonban a sima GT típus hátrébb szorulásával jár, mint ahogy azt anno a GT tette elődjével. A gyártó termékkínálata most úgy épül fel, hogy a sima Voyagerek az átlagos igényeket kielégítve lefedik a piac nagy részét, 4GB-ostól kezdve 64GB-osig terjed a felhozatal. A GT széria már egy kisebb területet fed le, 16, 32 és 64GB-os változatot gyártanak belőle. A GTR pedig az abszolut csúcs igényeknek igyekszik megfelelni, 32, 64 és 128GB-os mérettel.
Látható tehát hogy a régi veterán GT most a kínálat közepét képezi, és a gyors, bár nem a leggyorsabb pendrive szerepkörébe pozícionálták, így lássuk hogy teljesít a 16GB-os példány.