Bevezetés, szabályok
A Gwent a Witcher 3 – Wild Hunt játékban szereplő minijáték. Az első két részben szereplő, mókás, de meglehetősen primitív kockapókert váltotta le, mint az aktuális szerencsejáték, és Geralt új szenvedélye. Egy stratégiai kártyajátékról van szó, melyben a szerencsén kívül számít a játékos taktikai érzéke, paklijának összeállítása is, vagyis ahhoz, hogy jók legyünk benne, jóval több energiát kell belefektetnünk, mint anno a kockázásba.
Az egyébként kiváló magyarítás ellenére van, akinek problémát okozott a játék elsajátítása, vagy csak nem jött át a feeling, így gondoltam, elkészítem ezt az összefoglalót, melyben lesz szó a játék szabályairól, az egyes kártyákról, stratégiákról, és tippekről a gyűjtögetéshez.
Szabályok: a Gwentet két játékos játssza. Minkét játékos két életponttal rendelkezik (amit itt kristályok szimbolizálnak), értelemszerűen az veszít, aki előbb veszti el az életpontjait. Mindkét játékos a játék elején választott paklijából kap 10 kártyát, illetve a játék elején ebből cserélhet kettőt. Majd felváltva elhelyezik a kártyáikat a mezőn, amikért pontokat kaphatnak. Egy kör addig tart, amíg mindkét játékos nem passzol (önszántából úgy dönt, nem rak több kártyát az adott körben, vagy elfogynak a felhasználható kártyái), akinek a kör végén több pontja van, nyer.